Jól elvitte szegény blogot az átkozott márciusi nyár meg a képes vendégkönyv !
Utóbbin majd’ egy hétig kotlottam éjjel-nappal, míg úgy-ahogy összeállt -
ily módon sikerült legalább az értelmes tevékenység látszatát keltenem,
mivel megmozdulni nem volt sem erőm, se kedvem a szokatlan melegben.
Napokig föl se álltam a gép mellől, és közben a madárkákra is alig figyeltem,
pedig kár, mert annyit még így is felfogtam, hogy lett volna mit mesélni róluk.
*
Ha mást nem, legalább a késő esti csavargásukat illett volna megörökítenem,
ami még vasárnap történt (ma péntek van, illetve már igazában szombat),
és a vendégkönyvben be is számoltam róla, rögtön frissiben.
De az még a régi, “képtelen” vendégkönyv volt,
ahol nem tudtam megmutatni az egyetlen képecskét,
amit utolsó pillanatban sikerült lőnöm Csuvika nem mindennapi produkciójáról.
*
Útban a mászókáról hazafelé, a fotelra érkezett szegénykém,
csakhogy nem volt fölszerelve az onnan kivezető (még sose próbált) járdája,
mert este nyolc után (akkor kegyeskedett kirepülni) már nem vacakoltam vele.
Eddig még akárhányszor fölszereltem, sose landolt a fotelon -
hát naná, hogy pont vasárnap sikerült, mikor nem volt ott a járdának szánt bot.
Bántam persze nagyon, de akkor már mindegy volt :
Csuvika ott ült a fotelban, a járdája meg sehol.
Akkor most mi legyen ?
Hamarjában el se tudtam képzelni, mert annak nemigen örültem volna,
ha este kilenc körül még visszarepül a mászókára, jobb megoldás híján.
Bíztam az okos kis fejében (meg abban, hogy ő is bízik bennem),
és megkíséreltem a majdnem lehetetlent :
kezdtem neki magyarázni, hogy ne féljen a kezemtől, mert segíteni szeretnék,
és nagy óvatosan ráfektettem a fotelra a jól ismert kötéllétráját.
Biztos voltam benne, hogy közben majd ijedtében elrepül, de eszébe se jutott.
Kivárta szép nyugodtan, míg eligazítom a létráját, és úgy iszkolt rajta hazafelé,
mintha teljesen megszokott dolog lenne, hogy a fotelból is az a kivezető út.
Én meg átkoztam magam, hogy miért nem készítettem elő a fényképezőgépet,
hisz a létra végét elengedni nem mertem (nem volt mihez rögzíteni),
viszont azt sem akartam, hogy ilyen pillanatokból kimaradjon az utókor.
Végül tényleg csak az utolsó lépések egyikét sikerült megörökítenem,
hisz addig nem léphettem oda a masinámért, míg tartanom kellett Csuvikát.
Csak akkor mertem elengedni a kötelet, mikor ő már eléggé fönt volt ahhoz,
hogy a mázsás feneke ne rántsa ki a fotelból a létráját.
Nagy kár, hogy nem videó született erről a produkcióról, mert tündéri lett volna.
*
Van viszont videó két nappal későbbről, amikor föl volt szerelve a fotelra az ág,
következésképpen (Murphy törvénye) Csuvikának nem sikerült oda érkeznie.
Maradt a kötéllétra, amit már láttatok néhányszor, de most is aranyos.
*
Ugyanezen a napon megörökítettem egy nem túl sikeres mászóka-mászást is :
ez már a második vagy harmadik volt aznap, Csuvika kicsit elfáradt.
Az előző mászásairól sajnos csak képek készültek, pedig fordítva kellett volna,
mert akkor még pillanatok alatt fölszaladt a legfölső emeletre.
De azért ez a filmecske is aranyos – főleg a vége, amikor Csivike jön segíteni.
*
Ma este a Nagy Enyelgést akartam megint filmre venni, de nem sikerült,
mert még kezembe se fogtam a fényképezőgépet, csak léptem egyet az irányába,
és az én vesékbe látó madárkáim máris szétrebbentek.
Sebaj – ha már kezemben volt a gép, gondoltam, megörökítem a zabzabálást.
Ez sem egészen így lett, mert Csuvika nem akart a masinám előtt enni,
így elvonult hátra, a zöld etetőhöz, amiben amúgy is a kedvenc magkeveréke van.
Csivikét a kamera nem zavarta, az viszont igen, hogy Csuvika biztos jobbat eszik.
Nosza, ment is hamarosan elzavarni – és ebből lett aztán egy édes kis filmecske.
Csuvika továbbra se mert odajönni a zabhoz (pedig próbálta szegénykém).
viszont kitalált helyette valami egészen mást. Nézzétek csak :
*
Aztán később mégis meglett az enyelgős filmecske is.
Nem nagy durranás, meg elég sötét is – de annyira édes ez a csöppnyi kis lovag,
ahogy teljes odaadással, pici szíve minden melegével kényezteti az ő Csivikéjét.
Sose hittem volna, hogy az én kajla és makrancos,
öntörvényű és erőszakos Csuvikámból valaha ilyen imádnivaló kis angyal lesz.
*
Mára érjétek be ennyivel – csak hogy mégis adjunk valami életjelet magunkról.
Hosszabban mesélni valahogy már nincs kedvem, így hajnali fél háromkor...
És még hol vannak a képek meg a filmek ! Alvás megint nem nagyon lesz.
*
(2017)
Ildi701 2017.03.25. 11:38:23
Nagyon aranyos képeket, videókat készítettél a kis drágáidról.:)
Csuvika nagyon ügyesen fölmászott a kötéllétrán, Csivi pipi már ott várta őt a kalitka ajtóban.
A mászókáig is milyen ügyesen eljutott a segítségeddel. Biztos értette, amit mondtál neki. Csivike milyen édes volt, hogy amikor Csuvicsek már nem tudott feljebb menni, ő mászott le hozzá.:)
Nálunk is úgy van, hogy a jószágok úgy gondolják, biztos az a jobb, amit a másik eszik, ismerem ezt.:)
Csuvi Lovag hogy szereti Csivi pipit! Nagyon édesek!:)
Szép napot a Csicsu-családnak!
Ildi
csivicsuvi · http://csivicsuvi.blog.hu 2017.03.25. 11:41:42
Azt elfelejtettem hozzátenni, hogy amint leraktam a fényképezőgépet a kezemből,
Csuvika rögtön fölmászott simán a mászóka tetejére. :-))