HTML

CSIVICSUVI

Ez a blog csak tartaléknak indult, a FREEBLOG sűrű haldoklásainak idejére, ám most már úgy tűnik, hogy állandónak lehet tekinteni. Jobb híján WORD-ben az alábbi linken olvashatók a CSICSU CSALÁD meséi, mivel máshol már sajnos nem érhetők el. Jelenlegi blogom annak folytatása.

FELBONTÁS
1024x768


Javasolt böngésző:
MOZILLA FIREFOX

Csivicsuvi rádió

Ha szeretnél
egy kis csiripelést
hallgatni a mesékhez,
kapcsold be a rádiót !

 

 

ENNYIEN
VAGYTOK ITT

 

online

 

A blog címkéit
legalul találjátok,
itt, a jobb oldali sávban.

KATT IDE,
HA SZERETSZ MINKET

 

profil_button_felirat.bmp

Új kommentek

  • druszika: Nahát, újabb okossága Csivikének! Nem is gondoltam volna, hogy a gép látványa miatt pislog, fél, h... (2017.10.18. 21:05) 341. TÜSKEBÖKI
  • csivicsuvi: @druszika: Majd kifaggatjuk Dágit, mi is az a reklám-blokkoló. Bár nem tudom, hogy ha a hirdetések... (2017.10.17. 18:44) 341. TÜSKEBÖKI
  • csivicsuvi: Mindjárt jövök, Drága Drusza - remélem, még nem vagy itt. :-)) (2017.10.17. 18:21) 341. TÜSKEBÖKI
  • druszika: Drága kis Tüskeböki. Látszik,hogy szenved szegény kis Csuvika a vedléstől. Ahogy próbálja vakarni ... (2017.10.16. 20:36) 341. TÜSKEBÖKI
  • csivicsuvi: @druszika: A strandolás ma reggel volt, Drusza, a verekedés meg tegnap. Ma kezdtük megint a B-vita... (2017.09.23. 20:30) 340. ZAKKANT
  • druszika: Igazad van, teljesen egyetértek Veled. Nekem sem kell olyan dolog, -főleg ennivaló- amiben találta... (2017.09.23. 20:04) 339. PUNNYADUNK
  • druszika: Jaj, szegény Csuvika. Mit vétett ennek a kis boszorkánynak? Nekem feltűnt már a fürdéskor, hogy Cs... (2017.09.23. 20:03) 340. ZAKKANT
  • csivicsuvi: @druszika: A hullámoson nemigen látszik a kora, Drága Drusza, csak ha nagyon öreg vagy nagyon fiat... (2017.09.23. 01:57) 339. PUNNYADUNK
  • druszika: Olyan aranyos Csuvika, hogy próbálja megtartani a megszokott rendet, és hogy ragaszkodik a szertar... (2017.09.22. 20:02) 339. PUNNYADUNK
  • csivicsuvi: @druszika: Csuvika világéletében rendmániás volt, nem csak vénségére lett az. Mindig is ő volt nál... (2017.09.21. 20:34) 339. PUNNYADUNK
  • Utolsó 20

Vendégkönyvek

*
a képek beillesztéséhez

 

Blogforgalom

 

 

ENNYI NAPJA
ÉLÜNK ITTHON

 

 

-3
°
C
-5°
-14°
Pest
Szerda, 18
7 napos előrejelzés

INDA ízelítő

 

Címkehasználat

Mielőtt egy címkére kattintanál,
feltétlenül olvasd el EZT !

Címkék

Ágak (7) Ajándék (47) Alma (4) Almafigurák (15) Almás tojás (15) Alvás (10) Amazon (4) Baj (44) Baleset (11) Bánat (7) Banyamadár (35) Barkács (8) Befogás (11) Biztonság (8) Blog (18) Bojtkirály (11) Bosszúság (4) Bünti (3) Cirkusz (6) Csipike és Csupika (10) Csiv-IQ (12) Csivibaj (8) Csiviségek (47) Csőrkoptató (10) Csuv-IQ (8) Csuvibaj (32) Csuviságok (46) Csuvitéz (6) Csuvi Lovag (26) Cuki (4) Doki (36) Durci (3) Eleség (10) Enyelgős (9) Evés-ivás (40) Evőgép (3) Ezermester (22) Faxni (5) Felszerelés (24) Féltékeny (8) Frász (37) FREEBLOG (12) Furmány (6) Galamb (55) Galambfióka (32) Gyász (10) Harc (3) Hinta (19) Hízelgős (7) Hőség (9) Időjárás (37) Irigy (2) Játék (20) Juszt se (4) Kalitka (13) Kapcsolat (40) Karom (16) Képeslap (36) Köles (11) Kötélhágcsó (1) Levél (17) Lifegő (11) Makranc (6) Mászóka (23) Más madárkák (6) Mindennapok (5) Mosolyszünet (7) Nyúlszív (13) Odú (11) Off (19) Öröm (15) Összenőve (2) Panasz (8) Pancsi (5) Pech (1) Punnyadt (2) Rágicsa (12) Rapli (3) Rejtély (14) Rigor (12) Rontó-bontó (22) Röpp (11) Sirám (43) Szadi (6) Szállítás (15) Szkleró (8) Szökős (2) Szülinap (8) Takarítás (16) Takaró (6) Tojásos rúd (18) Ülőrúd (2) Ünnep (76) Vedlés (13) Vészmadár (4) Vihar (8) Viselkedés (54) Zakkant (12) Zsandár (10) Címkefelhő

30.
szeptember

61. TESTAMENTUM

csivicsuvi  |  2 komment

13.09.30. 015.jpg~ Akkor én most nem is kaptam semmi ajándékot az ötszázadik napomra ? ~

Bizony, úgy hozta az élet, hogy elég szokatlan ajándékot kapott Csivi Tündérem az itthon létének ötszázadik napjára : én ugyan mást szántam neki (ám azt nem kérte, köszönte szépen), de végül olyasmivel sikerült megajándékoznom őt is meg Csuvikát is, ami nem kapható semmilyen üzletben, viszont többet ér minden, pénzért vehető ajándéknál. Befogadó, sőt örökbefogadó szülőket kaptak a pindurkáim erre a jeles napra – nem is egyet, hanem mindjárt kettőt. Csuvi tenyésztőjét és hetedik unokám, Gömbi családját kértem föl erre a szomorú szerepre, és vállalták is mind a ketten, hatalmas örömömre. Sokéves gond szakadt le ez által rólam : soha többé nem kell aggódnom a picinyeim jövője miatt, és ez a számomra kimondhatatlan megnyugvás.

Nem zakkantam meg teljesen, és önszántamból halni sem készülök – viszont ijesztő jeleket észleltem magamon a napokban, így kénytelen voltam megpróbálni megoldani végre a madárkáim jövőjének régen létező, de mindig halogatott kérdését. Mivel el vagyok tiltva a karom hosszas behajtva tartásától, levelekből kiollózott részletekkel mesélem el nektek, miben mesterkedtem az utóbbi pár napban. A Leander-Maminak és a Gömb-családnak küldött levelek nagyon hasonlóak, így nem jelzem külön, hogy melyiket kinek írtam. Itt van tehát a hétvége krónikája, levelekből összeválogatva :

 

SZOMBAT DÉLBEN :

13.09.26. 073.jpgSose mertem megkérdezni tőled (meg senki mástól se), de most kénytelen vagyok megtenni, mert lehet, hogy baj van (bár talán nem biztos) : ha esetleg úgy alakulna, hogy kórházba kellene vonulnom, vihetném-e a madárkáimat hozzád arra az időre, amíg én nem tudok velük lenni ?

Sajnos senkim sincs, aki itthon el tudná látni őket, illetve akire rá is merném bízni ezt a felelősséget. Akad ugyan egy-két szomszéd néni, akikkel beszélgetős viszonyban vagyok, de ők már idősek, a kezük is ügyetlen, nincsenek is madarakhoz szokva. Pedig a madárkáknak nyilván az volna a legjobb, ha maradhatnának a saját kis életükben.

Sőt, ha már itt tartunk : azt is bátorkodom megkérdezni, hogy esetleg örökbe is fogadnád-e őket, ha engem netán elvisz egyszer az ördög. Remélem, hogy ez a kérdés még nem aktuális – de tisztázni kéne végre, mert nem csekély felelőtlenség részemről, hogy csak élek bele a vakvilágba, és közben nincs megoldva szegény madárkáim sorsa, arra az esetre, ha véletlenül árván találnám hagyni őket.

Kérlek, mindenképpen válaszolj, akkor is, ha nemet mondasz. A két kérdést válaszd külön, hisz egészen más pár napra vagy néhány hétre, mint örökre befogadni őket.

Az ideiglenes befogadást is teljes felszereléssel, ellátással, tartalék pénzecskével képzelem : vinném a kalitkájukat (hogy legalább abban ne legyen nekik változás), a megszokott eleségeiket, és pénzt is, arra az esetre, ha netán pont nálad betegedne meg valamelyikük. Tegnapelőtt voltunk karmot vágatni, nagyon meg lettek dicsérve a pindurkáim, hogy teljesen egészséges, gyönyörű madarak. Most viszont olyan búsan és idegesen röpködnek itt körülöttem, mintha csak tudnák, hogy miket irkálok éppen.

Válaszodat nagyon várom és előre is köszönöm – miközben remélem, hogy a kérdés egyelőre csak elvi. De azért félek is, hogy mégse. Jó pár napja zsibbad a bal karom (illetve csak egy része, könyöktől lefelé), és bár tudom, hogy magam tettem tönkre, és azt is tudom, hogy mivel, most már gyanús, hogy nem javul, és kissé meg vagyok rémülve, hogy talán nagyobb a baj, mint gondolom. Sokféle kórság kezdődhet így...

 

SZOMBAT ÉJJEL :

13.09.30. 017.jpgA szerencsétlen kezem a blogom áldozata lett (meg a hülyeségemé) : fejembe vettem, hogy elérhetővé teszem legalább a CSICSU-blogot, ami ennek a jelenleginek a közvetlen előzménye, sőt tulajdonképpen az eleje, hisz a mostani blogunk csak tartaléknak indult, szükség esetére. Közben azonban végképp kimúlt a FREEBLOG, már nem csak írni nem lehet bele, de el is tűnt minden, ami ott tíz év alatt született. Így nekem is elveszett nem csak az eredeti blogom (drága Csipikémről és Csupikámról), hanem a CSICSU CSALÁD is, ami Csivike felbukkanásával kezdődik, és Csuvika első hónapjai, legaranyosabb meséi is abban vannak.

Na – hát ezt akartam én megmenteni.
Sikerült is : nézd meg feltétlenül a CSIVICSUVI blogban a „Word” című mesét !

Megvan minden bejegyzésem, WORD-ben elmentve, lassan hét évre visszamenőleg : szentül elhatároztam, hogy én ezeket valahogy láthatóvá teszem. Ráment körülbelül egy hetem – de úgy, hogy naponta tíz-tizenhat órát ültem a gépnél (szerintem volt, amikor többet is), leginkább a bal tenyeremre támasztva közben a fejemet. Mivel a könyököm a klavi kihúzható lapján szokott támaszkodni, az alkarom még ráadásul neki is van szorítva az asztal peremének, ami jó éles. Így ücsörögtem egy jó héten keresztül (ahogy máskor is szoktam), de úgy látszik, ez így zsinórban most sok volt.

Eddig is elzsibbadt mindig a könyököm meg a karom, ha nagyobb munkákba kezdtem a gépnél, de reggelre általában helyre is jött. Most viszont nem jött helyre – igaz, rá is tettem még egy lapáttal, mert eszembe se jutott, hogy baj lesz majd belőle : elkezdtem a BABAGÁJ-BLOG-ot is megmenteni. Azzal aztán nem jutottam sokra, mert a könyököm sztrájkba lépett : nem hajlott rendesen, zsibbadt és kisebesedett
Ráadásul Csuvikának igen nagyok voltak már megint a karmai : muszáj volt elvinnem őket az orvoshoz, ami azzal jár, hogy cipelhetem keresztül a fél városon a hatkilós, ügyetlen, hatalmas szatyrot. Ez még külön jót tett az akkor már folyton zsibbadó kezemnek : fölhólyagosodott mindkét tenyerem, mire hazaértünk, és a könyököm után a kézfejem is elkezdett zsibbadni. Pedig azt hittem, dili csak ez az egész, és majd elmúlik magától, ha túl leszek a madárkák befogásán meg a karomvágatáson..

Hát nem múlt el... Most itt tartunk. Még mindig bízom benne, hogy jobb belátásra tér a könyököm – de biztos sajnos nem lehetek benne. Arra mindenesetre jó ez az ijedség, hogy előhozta megint a madárkák problémáját, amit évek óta nem vagyok képes megoldani. Pedig muszáj, mert így nem lehet élni. A fontos kérdés nem is az (remélem), hogy most elvállalnád-e a madárkáimat, ha úgy hozza a szükség, hanem hogy elvileg számíthatok-e a segítségedre bármikor, ha valami bajom esne. Nemigen szoktam beteg lenni – csak hát öreg se szoktam lenni, most pedig már vagyok. Egyre több kórság adódik majd nyilván – de puszta félelemből és elővigyázatosságból nem szeretnék még lemondani a madárkáimról, mert akkor meg már minek élek. Viszont kell(ene) melléjük valaki, aki szükség esetén elvállalja őket, ha én nem lehetek velük.

Hogy bármit a szemedre vetnék bármikor, attól egy percig se tarts : hogy kit kérek föl pesztrának a madárkák mellé, az az én felelősségem, és ha egyszer úgy döntök, hogy X vagy Y alkalmas erre a feladatra, az azt jelenti, hogy az illetőben teljesen megbízom. Ha mégis baj történik valamelyik pindurkámmal, azt csakis úgy szabad felfogni, hogy ez volt neki megírva, és megtörtént volna ugyanez mellettem is. Aki vállalja őket, annak csak köszönet jár és örök hála, még ha baj történik is közben.

Jelentkezem majd a fejleményekkel – te pedig drukkolj nekünk, hogy ne legyen még szükségünk a segítségre ! De máskor lehet, ha ezt a könyök-dilit most meg is úszom.

 

MA DÉLBEN :

13.09.30. 004.jpgHát így jártam szegény kezemmel – a bajt csakis magamnak köszönhetem. Nem zavarna engem a zsibbadás – csak tudnám, hogy mitől keletkezett !
Mert ha például sikerült valami helyi érszűkületet okoznom (nem tudom, létezik-e ilyen), akkor abból nagyobb galiba is lehet. Bár akkor talán már nem lennék ilyen vígan, hisz lassan egy hete zsibbadok.

Mindegy már – majd a doki kideríti.

Ha sikerül hozzá bejutnom…
Elvileg be kéne jelentkezni telefonon, de ez lehetetlen, mert állandóan foglalt a rendelő is, meg az ő közvetlen száma is. Nagyon jó körzetink van, hihetetlenül rendes ember és remek diagnoszta – csak éppen ez azzal jár, hogy nála mindig háromszor annyian vannak, mint másoknál. Ma délután rendel (négytől) : előbb postára kell mennem és vásárolni, de hazafelé útba ejtem, és megpróbálok bejutni hozzá. Szegény madárkáknak ez borzasztó lesz, mert a szokásosnál jóval tovább lesznek egyedül. Drukkoljatok nekünk nagyon ! Majd este jövök a hírekkel.

MA ESTE :

13.09.30. 013.jpgÖrömmel jelentem, hogy Csivike itthon létének ötszázadik napján velünk volt a Papagáj-Gondviselés (meg az enyém is) : sikerült nyélbe ütnöm az orvos-látogatást csak úgy mellesleg, vásárlással egybekötve – és bár a saját, igen szeretett és nagyra becsült doktorom szabadságon van, a helyettese is abszolút jó hírekkel szolgált.

Ránézésre kizárta valami keringési zavar lehetőségét (én ettől féltem a legjobban, illetve csakis ettől féltem) : arra tippelt, hogy megnyomhattam egy perifériás ideget, attól zsibbad a karom. Írt föl nekem B-vitamint, és abban maradtunk, hogy ha néhány napon vagy egy héten belül se javulna a helyzet, netán rosszabbodna vagy más tüneteim is keletkeznének, akkor menjek vissza, és elküld a neurológiára. A számítógéptől pedig el lettem tiltva – de legalábbis a görcsös könyökléstől. (Sajnos teljesen alkalmatlan és kényelmetlen az asztalom meg a székem is, noha gyakorlatilag a gép mellett telik az egész életem.  A megoldást keresem – de azért biztos nem fog sikerülni egyik napról a másikra.)

Úgy tűnik tehát, hogy egyelőre megúsztuk : nem kell pótszülőkhöz adnom tündér pincurkáimat sem ideiglenesen, sem örökre. (Csak el ne kiabáljam !!!) Ám ez mit sem változtat azon, hogy a lehetőségért elmondhatatlanul hálás vagyok, és leírhatatlan megnyugvás nekem, hogy végre sikerült rendeznem a madárkáim sorsát. Rég meg kellett volna tennem, hisz bűnös felelőtlenség volt úgy élni a szárnyasokkal csaknem hét évien át, hogy az ellátásuk nem volt megoldva az én eltűnésem esetére. Nagyon hozzám vannak ugyan nőve, de azért egy percig se gondolom, hogy az én esetleges halálommal az ő kis életüknek is be kéne fejeződnie. Teljesen biztos vagyok benne, hogy a kezdeti félelem és idegenkedés után nálatok is ugyanolyan boldog (vagy még boldogabb) életük lehetne, mint amilyet én tudok biztosítani nekik, egy szál magam.

Százszor és ezerszer köszönöm tehát a lehetőséget és a nagylelkű vállalást : ha most nem is, később sajnos lehet még rá szükségünk. Kimondhatatlan megnyugvás nekem, hogy a madárkák jövője miatt nem kell félnem és aggódnom már soha többé.

 

Eddig a levelekből kiollózott részletek.

13.09.30. 009.jpgAmúgy én nem pótmamát és pótpapát, hanem egy édes kis ücsörgő kötelet szántam Csivikének ajándékba a mai jeles napra, amit már hetekkel ezelőtt kinéztem az ÁRKÁD-ban, és pénteken meg is vettem. Csivikének (meg Csuvikának is) volt kötele a kastélykájában, amíg még új volt itthon és nem költözhetett be a nagy kalitkába : imádott ücsörögni rajta, máshol el se tudott volna aludni. A nagy kalitkában sajnos nincs kötél – hát gondoltam, majd most lesz. Ez egy nagyon aranyos, pici kis példány, amilyet eddig még soha nem láttam : félkörbe hajlítva alig nagyobb, mint a kisaraszhoz begörbített hüvelyk és mutató ujjam, a vastagsága pedig mindössze tizenkét milliméter. Ideális ülőke hullámos lábacskáknak : azt hittem, Csivi borzasztóan fog örülni neki, ha meglátja.

Mivel tegnapelőtt volt tizenkilenc hónapos, ma meg ugye ötszázadik napja van itthon, tegnap akartam őt ünnepelni – annál is inkább, mert vasárnap volt, nem kellett mennem sehova. Mivel nagyon izgatott a kötél (ugyanis nekem nagyon tetszik), kipróbáltam már szombat este, hogy mit is lehet kezdeni vele : fölszereltem a nyitott ajtó és a kalitka elülső fala közé, afféle mászóka-kakasülőnek. Igen ám – csakhogy az én hős madárkáim nem voltak hajlandók hazarepülni éjszakára, míg el nem tüntettem a szemük elől az ismeretlen valamit. Sebaj – én is láttam, hogy nem az lesz a végleges helye, gondoltam, majd másnap kitalálok valami jobbat, ahova igazán illik az új ülőke

Így is lett. Hitem szerint megtaláltam a legjobb helyet a kötélkének, az ajtótól elég távol, a csengettyűs lifegő alatt, ahol igazán nem zavar a világon senkit, és nem is nagyon feltűnő. Biztos voltam benne, hogy Csivikém imádni fog üldögélni rajta, ha egyszer fölfedezi. Sőt továbbra is ez a véleményem – egyelőre viszont a madárkák győztek : értésemre adták, hogy köszönik szépen, de nem kérik a kötelüket sehova.

Mint minden áldott nap, kirepültek tegnap is már reggeli előtt, rögtön ébredés után. Mindig röpködéssel kezdik a napot, csak később jönnek haza reggelizni. Igen ám – csakhogy tegnap én azonnal fölszereltem a kötelet, amint ők kirepültek, és nélkülük nyúlkálhattam a kalitkában. Ennek pedig az lett az eredménye, hogy kicsit később, amikor megéheztek, zokogva fordultak vissza a kalitka elől a szekrény tetejére, mert rárepülni nem mertek, bármennyire is éhesek voltak. Legalább nyolcszor vagy tízszer próbálkoztak, és ugyanannyiszor fordultak ordítva vissza, mondván, hogy életveszélyes a lakosztályuk, mert ott díszeleg a homlokzatán egy ismeretlen valami

Egyszerűen nem akartam elhinni, hogy ennyire gyáva és bugyuta madárkáim vannak. Azt hittem, az éhségük majd előbb-utóbb legyőzi a félelmüket. Hát nem győzte le… Képesek voltak estig nem enni egy falatot sem (a tapétán és az ágakon kívül), de amíg le nem szereltem a csodásnak gondolt ajándékot,  bizony nem voltak hajlandók hazajönni a kalitkába. Vacsoráig bírtam : akkor már kénytelen voltam úgy dönteni, hogy ez állatkínzás, és megadom magam. Úgy lett, ahogy gondoltam : amint eltűnt a szemük elől a csodakötél, rögtön süvítettek befelé a tálkáikhoz, mint két kis rakéta.

Hát így esett, hogy Csivike nem kapott mást az itthonlétének ötszázadik napjára, „csak” pótszülőket. Ez viszont olyan ajándék, ami csak nekem öröm, nem neki – hisz vélhetően nem is tud róla, bármennyire is boszorkányos képességekkel rendelkezik.

13.09.23. 010.jpg

(2013)

Ennyiszer néztétek ezt a bejegyzést :

 






A kommenteléshez sajnos regisztrálnod kell – ez nem az én döntésem.
Ha nem szeretnéd megtenni, de van mondanivalód, használd a vendégkönyvünket.
Megtalálod itt jobb oldalon, az új kommentek doboza alatt.
Írhatsz levelet is, Csivike és Csuvika nevére, a csivicsuvi@indamail.hu címen.

2 komment



INNEN LÁTOGATTATOK


Részletekért kattints a térképre!


ENNYISZER VOLTATOK ITT
AZ ELMÚLT 24 ÓRÁBAN







visszavarunk