Ott hagytuk abba tegnapelőtt, hogy azt a napot majd később mesélem el,
mert nem akartam Csuvika rosszullétének történetét más szöveggel keverni.
Pedig nagyon is volt összefüggés a kettő között,
mert Csuvika hétfőn, egy vásárlós nap estéjén kínlódott a pocakjával,
és ha ez nem történik, eszemben se lett volna kedden is kimozdulni.
Így viszont kénytelen voltam, mert nem volt itthon alma.
Igaz, hogy az almát éppen nem székrekedés,
hanem hasmenés esetére ajánlja egy általam jónak tartott madaras oldal,
mégis az volt a kényszerképzetem, míg drukkoltam Csuvikának,
hogy a puha és lédús alma is segítene rajta, ha már inni nem hajlandó.
Nemigen szeretik az almát a picinyeim, csak tojással, azt meg ritkán kaphatnak.
Így általában nincs is itthon belőle tartalék,
mert én nem eszem meg még azt sem, ami tőlük marad almás tojás esetén,
és a szegény alma csak ránk rohad, ha mégis ott unatkozik a spájzban.
Most viszont nagyon is kellett volna.
Először arra gondoltam, hogy próbálok kérni valakitől,
aztán majd a legközelebbi vásárlásnál megadom – ám eszembe jutott,
hogy amúgy is mennem kéne a galambász boltba,
mert lejárt a szavatossága a B-vitamin készítményünknek,
és ebben a hónapban már nem lesz mit itatnom a madárkákkal :
hát akkor legyen úgy, hogy elmegyek a vitaminért, és közben veszek almát.
Egyébként is terveztem ezt az utat a hétre, csak nem keddre, hanem szerdára,
hogy ne kelljen a madárkákat két nap egymás után rabosítanom.
Ámde most gyorsan akartam az almát,
meg a tizenhatodika is több jót ígért, mint a tizenhét, ami énrám csak bajt hoz.
(És milyen igazam lett ! Szerdára megjött az ónos eső.)
*
*
Nagyon szeretek ebbe a galambász boltba járni,
mert egy igen rokonszenves, értelmes tenyésztő a vezetője,
aki nagyon sok jó tanáccsal segített már az évek során,
nem csak a galambokat, hanem a picinyeimet illetően is.
Csak a környék ! Meg az oda vezető út !
Az bizony elég borzasztó, így ellátogatni a galambász boltba nekem nagy kaland,
amitől legalább annyira félek (talán jobban is), mint az orvos-látogatástól.
Ha mégis sikerül rávenni magam (mert muszáj), azt igazi hőstettként élem meg.
Most is rezgett a léc (amint már a vendégkönyvben említettem) :
nem sok híja volt, hogy soron kívül kitörjem a nyakam,
bár ebben nem játszott szerepet sem a rosszhírű környék, sem az időjárás.
Csak a vaksi szemem, amiről lassan tudomásul kell vennem,
hogy szokatlan környéken való mászkálásra már végképp nem alkalmas.
Ha nem kapaszkodom a korlátba (de mindig kapaszkodom),
simán legurultam volna az aluljáró lépcsőjén,
ami nem ott kezdődött, ahol én gondoltam, hanem egy lépéssel hamarabb.
Azt hittem, ott még vízszintes a járda, ahol már lépcső volt.
Jó nagyot botlottam (illetve zuhantam, a következő lépcsőfokra),
de szerencsére el tudtam kapni a korlátot a másik kezemmel is, még időben.
Így nem estem el, csak itt-ott megütöttem magam, és persze megijedtem.
Nem értem, hogy történhetett, mert nagyon óvatos vagyok,
mindig ellenőrizni szoktam a lábammal, hogy hol kezdődik a lépcső.
Ezek szerint most nem ellenőriztem – fene a szétszórt fejemet !
Pedig mást se csinálok, csak vigyázok magamra,
nehogy a madárkák árván maradjanak, a hülyeségem miatt.
Már nem is tudom, hogy ez oda- vagy visszafelé történt -
mindenesetre valahogy elvergődtem az áhított boltig.
*
*
Rosszul indult az egész kirándulás, mert előtte persze odatelefonáltam,
és kiderült, hogy a B-vitamin készítményből csak olyan van, ami májusban lejár.
Akkor májusban majd menjek újra ??? Nem akarok ilyen gyakran !
Viszont kéne a B-vitamin, és máshol ezt nem tudom beszerezni.
(Futárt várni itthon több okból nem vagyok hajlandó.)
Beletörődtem, hogy jó, hát akkor majd megyek májusban is -
viszont megjegyeztem, hogy a boltos említett egyéb B-vitamin készítményeket is,
hogy kapható még párféle, csak azok nagyon drágák.
Annyi baj legyen !
Kikaptam egy kis tartalék pénzt a madárkák dobozából,
és úgy döntöttem, hogy ha jónak tűnik a drágább készítmény, inkább azt veszem.
*
*
* Nem tudom, jól döntöttem-e (majd a doki megmondja), de tényleg azt vettem.
Mint kiderült, ez nem csak B-vitamin, hanem valóságos életelixír,
ami állítólag mindent tartalmaz, amire egy szobamadárnak szüksége lehet.
Akit érdekelnek a részletek, megtekintheti az alábbi oldalon
(sajnos helyesírási hibával) :
*
*
Úgy mondta a galambász uraság, hogy adhatom hétfőtől péntekig,
aztán két nap szünettel újra – vagyis állandóan kaphatják a madárkák.
Vagy ha ezt így soknak tartom, adjam egy héten kétszer.
Hát nem tudom.... Majd Tamás doktor eldönti, hogy hogyan legyen.
Magam esze szerint úgy adnám,
hogy minden elsején, illetve “egyedikén” kezdve, öt napig :
így öt napig innák a madárkák, öt napig nem, és ez így váltakozna.
Kíváncsi leszek, Tamás mit szól hozzá.
Tartok tőle, hogy nem lesz nagy véleménnyel az egész készítményről...
Mindenesetre majd huszonegyedikén kipróbáljuk :
az eddig használt B-vitamint is akkor kéne adnom, szintén öt napig.
Csodákat én már nem várok semmitől,
de hátha javít valamit Csuvika állapotán ez az exkluzív lötyi.
Bár a galambász férfiú szerint ízületi vagy más mozgásszervi problémája lehet,
ha nem tudja rendesen használni a szárnyait.
De hátha csak ereje nincs hozzá – azon pedig elvileg javíthat a jobb kondi.
Legalábbis én így gondolom... aztán majd meglátjuk.
Sajnos nincs kizárva, hogy ez a csodaszer is csak a reklámja szerint csodaszer.
Bár a boltos azt mondja, hogy ő is itatja a saját galambjaival, és nála bevált.
*
*
Hazafelé aztán az alma is meglett, sőt mindjárt a szombati is, hogy el ne felejtsem.
Akár megeszik, akár nem, egy héten kétszer eléjük fogom rakni.
Csipikéék imádták az almát, megették (sőt követelték) mindennap,
de ezek a madárkák nincsenek oda érte, csak tojással együtt szeretik.
Tojást viszont nem kaphatnak gyakran, elég havonta kétszer (meg ünnepeken).
Mindenesetre most megint próbálom majd rászoktatni őket :
rajtam ne múljon a dolog, ha esetleg segít rendben tartani a bendőjüket.
*
*
*
*
(2018)
*
*
Új kommentek