Az este megsajnáltam Csivikémet,
aki már borzasztó bánatos volt az egész heti raboskodástól,
mert a héten úgy jött ki a lépés, hogy szinte mindennap mennem kellett valahova.
(Egyetlen kivétel a csütörtök volt, de akkor persze nem akart röpködni senki.)
*
Hogy kicsit jobb kedvre derítsem Őnagyságát,
kötöztem új spárgát az egyik középső ülőbotra, ami az ő kedvenc munkahelye.
Mindig is spárgával volt rögzítve az a botocska, de most pár napja már nem,
mert a régi madzag végképp megadta magát Csivike szorgos csőrének,
csupa szösz volt az egész, ami Banyácskám szempontjából sem egészséges,
a hangyákat tekintve meg pláne nem, mert nekik pompás kis búvóhely.
Ha jól látom (csak el ne kiabáljam), nem a magokra vevők a hangyák,
hanem a vízre – az itató pedig pont ott van Csivi kedvenc spárgája mellett.
Vagyis az agyoncincált madzagot pár napja leszereltem,
és hamarjában csak egy kölescsipeszt raktam a helyére, hogy leszorítsa a botot.
Csivikémet pedig a legsötétebb kétségbeesésbe kergettem ez által,
hisz nem elég, hogy sokat volt bezárva, még munkát se talált magának a börtönben.
*
*
*
Tegnap aztán megembereltem magam végre, és este pótoltam a hiányokat.
Kapott új spárgát nem csak a szóban forgó ülőbot, hanem Csuvika létrája is,
mert az sem igen menekülhet a valamit folyton romboló csőröcskéktől.
Az első ijedség után (hogy mit keres a kezem a kalitkában)
hamar megértették, hogy miben mesterkedem (magyaráztam is nekik végig),
és Boszikám ismét ámulatba ejtett a hatalmas eszével,
mert talán két perc se telt el a kötözgetés befejezése után,
és ő már ott rágta a vadi új madzagot, mint aki biztos benne, hogy az az övé.
Sőt !
Volt egy tündéri pillanat (inkább pár perc), amikor Csuvika is csatasorba állt,
és ő meg a saját kis létráján kezdte gyilkolni a szintén új spárgát.
Erről sajnos nem maradt dokument, mert még nagyon az elején történt,
és én nem akartam elriasztani őket a fényképezéssel az új játéktól.
Később meg már Csuvika átigazolt a fürtös köleshez,
mert az mégiscsak finomabb, mint a spárga.
*
*
Csivike örömének egyébként legfényesebb bizonyítéka a rengeteg kép és a videó,
amit lőttem róla munkálkodás közben, hisz eléggé utálja a fényképezkedést,
nagyon elfoglaltnak és elvarázsoltnak kell lennie ahhoz,
hogy még a vakuveszély se tántorítsa el az éppen aktuális feladatától.
Pedig a körülmények távolról sem voltak ideálisak :
valami embernek indult állatok buliztak itt az udvarban,
kora estétől éjjel fél kettőig ment az iszonyatos dajdaj és üvöltözés.
Kicsit talán hallatszik is a háttérzaj a filmecskén,
bár Csuvika ott van tíz centire a masinámtól, így az ő szövege a hangosabb.
*
Kaptok aztán még egy filmecskét (Csuvi-rajongók örömére).
mert a keddi napot külön el kell mesélnem,
annyira édesek voltak az én (időnként) szófogadó picikéim.
*
A hétfői raboskodás miatt borzasztóan sajnáltam őket,
hisz muszáj volt már reggeltől csukva hagynom a kalitka ajtaját,
nem kockáztathattam, hogy ne tudjak időben elindulni a fogászatra.
Utána még vásárolni is mentem, úgy délután négyig be voltak zárva szegénykéim.
Tudtam, hogy szerdán se lesz jobb dolguk, mert a könyvtár is kötelező program.
Kedden is lett volna csavarognivalóm, de a madárkákra bíztam a döntést,
mert a szívem szakadt meg értük, hogy folyton csak raboskodnak.
Ki is repültek már negyed tízkor (kivételesen korán ébredtünk),
én meg csak vártam, hogy mi sül ki ebből, a nap további részét illetően.
*
Ami történt, azt alig akartam elhinni : délre szépen hazavonultak,
nemhogy erőszak, de minden kérés és könyörgés nélkül,
mint akik tudják és méltányolják, hogy nekem még más dolgom is van.
A filmecske 11:56-kor készült : délre boldogan rájuk csukhattam az ajtót.
*
Kijönni sajnos nem jöttek ki azóta sem : Csivi se sokat, Csuvika meg egyáltalán.
Nem túl jó idáig a hónap mérlege : hetedikén és tizenegyedikén repült ki Csuvika,
meg volt még elsején egy suta kis próbálkozása, amikor azonnal vissza is mászott.
*
Ami pedig a szereléseket illeti : igyekszem nem lemaradni Csivike mögött,
és szükség esetén (ha nagyon muszáj) én is megteszem, ami tőlem telik.
Ahogy már a vendégkönyvben talán említettem,
pár napja rendbe hoztam az új fehér lámpa felfüggesztését,
hogy ha már megvan, legalább használni tudjuk.
Meg hiányzott is nekem a rusnya kicsi a konyhából.
*
Nem volt túl nagy durranás az újabb szerelés :
rövidebb és kövérebb csavarokat kellett vadásznom, de a helyük már megvolt.
Szerintem sikerült abszolút stabilra betekernem őket,
de azért a biztonság kedvéért kitaláltam mást is :
a felfüggesztő lapocska fölé betekertem még egy csavart,
olyat, aminek karika a feje, így biztos nem engedi elmozdulni azt a lapocskát.
Ugyanis maga a lámpa elég nehéz, és a kampókkal pont az volt a baj,
hogy a nagy súly elhúzta rajtuk oldalra a lámpát,
a felfüggesztő lapja pedig egész ferdén állt,
félő volt, hogy egyszer csak leugrik a bal oldali kampóról.
Hát most már biztos nem fog leugrani, mert meg se tud moccanni szegény.
Nem tudom, a képen ez mennyire lesz látható, de higgyétek el becsszóra.
*
*
*
Aki szeretne még pár percig olvadozni a gyönyörűségtől,
kattintson itt jobb oldalon az INDA-ÍZELÍTŐ-re,
abban is a KÉNYEZTETEM CSIVIKÉMET című filmecskére.
Még elsején készült, de mindennap ez megy nálunk, reggeltől estig.
(2017)
Új kommentek