*
Hogy mi kilencven ?
Hát a napok száma, amennyire szükség volt ahhoz,
hogy oroszlánszívű madárkáim meg merjék közelíteni az új hintájukat.
A kerek kis fűzfa-hintát, amit még a Jézuska hozott nekik.
Picit előbb szereltem föl, bízva abban (én kis naiv),
hogy ha tizenkilencedikétől ott díszeleg az orruk előtt,
huszonnegyedikéig majd csak megbarátkoznak vele,
és meglesz karácsonyra az örömük.
Hát nem lett meg.
Tegnap délelőttig közelébe se mentek az új kincsüknek,
olybá vették, mintha nem is létezne.
Pedig az elődjét (ami kétségtelenül kövérebb és gusztább volt, mint ez)
imádták annak idején, és sokáig siratták,
amikor már muszáj volt eltüntetnem, mert szanaszét rágták.
*
El nem tudtam képzelni, mi bajuk ezzel a hintával.
Gyanítottam, hogy rossz helyen van,
ha középen lógna, talán már fölfedezték volna -
de hát középre akasztani nem lehet a mászókán,
mert akkor nem fér el mellette a másik, emeletes hinta,
amihez pedig nagyon ragaszkodnak, és jól is mutat.
Bárhogy néztem, úgy találtam, hogy több felől is meg tudnák közelíteni,
ha akarnák – de hát nem akarták.
Akkor pedig mégiscsak én rontottam el valamit,
hiszen az lehetetlen, hogy mindent rágó szárnyaskáim
ne harapjanak rá boldogan a jó kis fűzfa vesszőkre.
A szerdai mászóka-takarítás közben jött az ötlet,
hogy ha nem a mászóka rúdján lógna szegény árva hinta,
hanem a mellette lévő, a rúdra merőlegesen álló faágon,
akkor a középponthoz is közelebb volna,
meg talán könnyebb is lenne megközelíteni.
Túl nagy reményeket nem fűztem ugyan a sikerhez,
de azért átszereltem a hintát, hisz nem volt vesztenivalónk.
*
*
Megtehettem volna előbb is – én bamba !
De hát nem tettem meg, mert nem jutott eszembe hamarabb, csak most.
Most viszont nem hiába : gyönyörűen bejött az elképzelésem.
Szerdán délután raktam új helyre a hintát,
és péntek délelőtt már föl is lett fedezve.
Pontosan kilencven nappal azután, hogy meghozta a Jézuska.
Természetesen Csuvika volt a Hős Vitéz, aki oda merészkedett :
hintaként ugyan nem próbálta ki (nem mászott bele a karikába),
de fölülről szorgosan rágcsálni kezdte,
és a karika külső oldalán el is indult lefelé.
Nincs kizárva, hogy el is jutott volna a rendeltetésszerű használatig,
ám ebben én megakadályoztam szegénykémet :
fogadkozás ide vagy oda, ilyen jelentős eseményt nem lehet kihagyni,
muszáj volt megörökítenem a Nagy Pillanatokat.
Mégpedig vakuval, sajnos,
hiszen az ablak előtt, fénnyel szemben, másképpen nem lehet.
*
*
Hős Vitézem először észre se vette a villogást, annyira el volt foglalva -
ám aztán mégiscsak megsértődött,
és úgy döntött, hogy nem érdemes a hintával foglalkozni,
ha a vele való ismerkedés automatikusan hozza magával a vakut.
Tudtam, hogy ez lesz a vége, mégse bírtam ellenállni a kísértésnek,
hisz majdnem pontosan három hónapja vártam ezekre a képekre.
Hát most megvannak (közben Csivike is csatlakozott egy rövid időre) -
kérdés csupán, hogy meddig kell várnom a következő alkalomra,
amikor szegény madárkáim újra meg merik kóstolgatni a hintájukat.
De ha egyszer megtették, a többi már előbb-utóbb menni fog -
legalábbis idáig így tapasztaltam a különféle újdonságoknál.
*
Arra viszont nem számítottam (eszembe se jutott),
hogy szegény hinta fölülről lesz fölfedezve és megbontva :
valahogy úgy képzeltem, hogy majd szépen ráülnek az aljára,
ahogy a régebbinél is tették, és onnan rágcsálják az oldalát.
Sajnos úgy tűnik, ennek más lesz a sorsa :
szét fog esni, le fog pottyanni a boldogtalan,
mielőtt a javát egyáltalán megtalálnák a szorgos csőröcskék.
Hisz ha szétrágják a tetejét, máris meghal a hinta.
Pláne, hogy ilyen soványka szegény...
*
De ez még a jövő bánata : egyelőre örüljünk annak,
hogy szűk három hónap után el lett fogadva a karácsonyi ajándék !
Legalábbis az egyik... mert másik is van,
de arról még mindig nem vesz tudomást senki.
Sebaj !
Van Csuvikának olyan hintája is,
amit még a hazajövetelének első évfordulójára kapott,
2013 augusztusának elején,
de azóta se nyúlt hozzá sem ő, se Csivike.
Ehhez képest a kerek kis fűzfa-hinta büszke lehet,
a másik meg csak várjon türelemmel !
*
És nem hiába !
(Utóirat másnapról)
*
Estefelé volt ugyan nagy hiszti,
Csuvika ordítva tiltakozott a szekrény tetején lévő ágakról,
és csak vágyakozva nézte a mászókát,
de rá nem repült volna, világ kincséért sem,
Csivike pedig bánatában ki se jött a kalitkából, sem este, se ma délelőtt -
ám dél körül megtört a jég, és igényes szárnyaskáim elismerték,
hogy az ötletem talán nem is olyan butaság.
Íme :
*
*
*
*
*
*
*
(2016)
Ennyiszer néztétek ezt a bejegyzést :
Új kommentek