Bizony mondom néktek : az én alig elkényeztetett, irigy kis Csivi Banyámnál úúútálatosabb képződményt még biztos nem hordott a hátán ez az öreg földgolyó !
Azt hiszitek, sikerült a Nyuszikának elhárítania a várható marakodást az által, hogy most kivételesen két darab tojásos rudat hozott a kalitkába ? Ugyan már - dehogy sikerült ! Csivike csöpp fejében meg se fordult az a lehetőség, hogy netán csak az egyik rudat szánta neki a Nyuszi.
Persze az is igaz, hogy a Nyuszika nem volt ilyen előrelátó : nem egyszerre hozta reggel a két rudat, hanem egymás után, úgy negyedóra különbséggel. Addigra vált világossá, hogy szegény Csuvi Gyereknek az ünnepből is csak a sírás jut megint, mert gonosz kis barátnője a közelébe sem engedi őt az imádott tojásos rúdnak. Pedig az ajándékot ő fedezte föl (mint mindig), de aztán Csivike fél perc múlva elverte őt onnan (szintén, mint mindig).
A második tojásos rúd (hogy Csuvinak is jusson valami) a hinta mellé érkezett, a bal hátsó sarokbothoz. A szokásos helye (ahol az eredeti most is lóg) a jobb első sarokbot mögött van : ennél nagyobb táv nem létezik a kalitkában, nem rakhattam volna messzebb egymástól a két rudacskát Azt hittem, a buta szárnyatlan fejemmel, hogy ilyen messziről talán majd szegény Csuvikának is lesz egy kis nyugalma az ünnepi nassoláshoz, nem veszi észre Csivi.
Hogy tévedtem, azt persze mondanom sem kell…
A második rudacskát, a hintánál, Csivike fedezte föl, és rögtön el is kezdte falni, fülig érő csőröcskével, nagy boldogan. Csuvika próbált a közelébe férkőzni, de aztán eszébe jutott, hogy van békésebb megoldás is : ott a másik tojásos rúd, ő átröppent ahhoz. Győzelem ! – gondoltam én, de csak egy pillanatig tartott az öröm
Mire kettőt pislogtam, Csuvika már megint ordítva menekült, mert a Banya nem volt rest otthagyni a saját rudacskáját, hogy Csuvikát a másik mellől elverhesse.
A kalitka túlsó végéből ! Nem igaz ez a lány !
Csak láttátok volna azt a kárörvendő kis képét !
Már tényleg nem tudtam, hogy sírjak vagy nevessek : mégiscsak ünnep van, nem akartam veszekedni Csivikével. Viszont Csuvika sírását meg pláne nem szerettem volna hallgatni, hisz majd’ megszakadt a szívem szegény kis árvámért, akivel folyton csak ki van tolva. Nem is merte már egyik rudacskát se megközelíteni a boldogtalan : fülmászott a virágjára, és onnan ordította világgá pici élete összes keservét, hogy őt mindig csak bántják.
Jobb ötletem nem lévén, leszereltem a helyéről Csuvika tojásos rúdját, és a kezemből kínáltam neki, hátha így módja lesz végre enni belőle. Aha… ahogy én azt elképzeltem ! Szegény Csuvicsek tényleg rávetette magát boldogan a csemegére – ám aztán Csivike RÁNÉZETT, és ettől azonnal inába szállt a bátorsága, nem mert még egyszer a rudacskához nyúlni. Pedig Csivi éppen csak a fejét fordította felé, meg se szólalt, odébb se mozdult…
Minden hiába : nem könnyű Csivi mellett Csuvikának lenni. Hiába vagyok hozzájuk képest hatalmas és félelmetes, nem tudom megvédeni szegény kis Kékpocak Herceget reménybeli asszonykája gonoszkodásaitól. Számtalanszor fenyegettem már Csivikét, hogy átrakom a kis kalitkába, büntetésből – de hát attól Csuvika is frászt kapna, nem csak ő. Szétválasztani nem lehet őket, együtt meg folyton marakodnak.
Tud valaki megoldást erre az állapotra ?
A további ajándékokkal még adós a Nyuszika : később majd jön a folytatás.
De az sincs kizárva, hogy addigra már holnap lesz, és új bejegyzést írok.
(2013)
Új kommentek