A tegnapelőtti, földrengős, eszement éjszaka után úgy hozta a sors tegnapra is, hogy ne maradjunk izgalmak nélkül. A főszereplő persze megint Csuvika volt – bár később kiderült, hogy talán nem is a minden lében kanál kis gazember, hanem a Hős Vitéz jött elő belőle, amikor sikerült a frászt hoznia rám, legújabb produkciójával.
Na de menjünk sorjában !
Még délelőtt történt az eset : Csivike bent lustálkodott a kalitkában, én a gépnél ültem, Csuvika meg a mászókáról hirdette a nagyvilágnak, hogy megkezdődött egy új nap.
Béke volt és nyugalom – mígnem egyszer csak az ütötte meg a fülemet, hogy Csuvi Gyerek a konvektorral ütközik.
A konvektorral – ahol soha madár még nem járt, hisz mi dolga volna ott, viszonylag alacsonyan és elég sötétben.
Rögtön oldalra kaptam a fejemet, aztán meg ugrottam föl abban a szempillantásban – ugyanis Csuvikát nem láttam sehol. Nyilvánvaló volt, hogy bepottyant szegénykém a konvektor mögé – ami az egyetlen olyan hely a szobában, ahol ez megtörténhet. A világon minden lyuk el van barikádozva : a nagy szekrények tetejét hatalmas dobozkartonok borítják, hogy ne legyen rés a fal felé, a rekamié támláján egy szőnyeg két méter hosszú hengere díszeleg, amire annak idején föl volt tekerve (baromi ronda, de annyi baj legyen), a komódon megfelelő vastagságúra tekert kartonpapírból van „teleszkópos” cső (túl rövid volt a karton, azért a teleszkóp) – és a konvektoron is őrködött nem egyszer összetekert pokróc, amikor kismadár vagy új madárka volt a háznál. Most azonban egyrészt nincs új madárka, másrészt nem zártam még el a gyújtólángot : eszembe se jutott, hogy bárkit is fenyegethet a fal felőli résbe pottyanás veszélye, hisz ezek már okos és gyakorlott madárkák, megvannak a szokott és bejáratott útvonalaik a röpködéshez.
Hát most aztán megkaptam…
Tudomásul kellett vennem, hogy mégse vagyok eléggé gondos gazdi.
Hogy mit álltam ki a következő néhány percben, az leírhatatlan.
Hiába néztem a konvektor (hótt koszos) hátulját, hiába néztem be alá, négykézlábra ereszkedve : Csuvika nem volt sehol. Közben hallottam, hogy valahol BELÜL verdes szegény, ahogy keresi a kiutat. A szobai konvektornak nem lehet fölnyitni a tetejét, belenézni nem tudtam – bár persze kész lettem volna valahogy szétszerelni, hisz a gázos is leveszi róla a tetőt, mikor jön ellenőrizni nyáron.
Azzal nyugtattam magam, hogy a konvektor egy zárt égésterű valami : oda, ahol baj érhetné, semmiképp se kerülhet be Csuvika. Nem mintha maga a szűk és piszkos helyre való bepottyanás nem lenne éppen elég nagy baj…
A drámának a főszereplő vetett véget : fogalmam sincs, honnan (pedig ott szerencsétlenkedtem a konvektor előtt), de valahonnan lentről egyszer csak elősüvített Csuvika, és mint a nyílvessző, célozta meg egyenesen a kalitkát. Halálra váltan reszketett szegénykém a virágja melletti zöld ülőkén, egy szép nagy porcicát lógatva a bal lábacskájáról. Úgy tűnt, hogy megvan minden alkatrésze, és a rémületen kívül nem esett komolyabb baja.
Nem győztem dorgálni picinyke rosszcsontomat, mikor már mind lenyugodtunk valamennyire : magyaráztam neki, hogy övé az egész szoba, de a konvektor igazán nem az a hely, ahol egy kismadárnak bármi keresnivalója lehetne. Addigra persze már a rés is eltűnt : jobb híján behoztam a sütőből a két tepsit, és azokat tettem a konvektor tetejére, hogy megszüntessem a pottyanásveszélyt. (Ötleteket szívesen fogadok, hogy mivel lehetne kiváltani a tepsiket. Másra ugyan úgyse használom őket, de nagyon csúfak szegények. Még ha legalább egyformák lennének - de nem azok.)
Idáig happy end – de sajnos nem ez a mese vége.
Valamivel később, amikor a madárkák már a mászókájukon tárgyalták az eseményeket, én meg még a tepsik körül matattam, ezért ott álltam a konvektor előtt : annak a hasában valaki megint csak verdesni kezdett a szárnyaival. Legalábbis nekem úgy tűnt… Leintettem magam azzal, hogy elmeállapotom immáron katasztrofális, a jelek szerint – de azért elzártam a kis gyújtólángot rögtön, a bogár pedig ott maradt a fülemben.
Hogy megbolondultam, vagy ennél nagyobb a baj, azt nem volt módom frissiben ellenőrizni, mivel a picinyeim szabadon voltak. Nem is mentek haza, csak már sötétben : az erkélyre csak ma reggel mehettem ki, körülnézni egy kicsit.
Amit láttam, az aztán teljesen tönkrevágta az egész napomat.
Bizony, elég méretes bejárat díszeleg a konvektor parapetjének védőrácsa fölött, amit nyilván az eső moshatott ki magának. Bizonyára lyukas fölöttünk az eresz… a vakolat meg amúgy is egy vicc. Áznak a falak rendesen, nagyobb esők alkalmával dimbes-dombos a parketta mindkét szobában. Ez egy közel hatvan éves ház, első lakóként élek benne pici koromtól fogva : ennyi rengeteg idő alatt egyszer fordult elő, hogy festették az udvari frontot. Elölről még csak-csak kinéz valahogy, de a hátsó rész sírnivaló – nekem pedig mind a három ablakom hátra néz, az udvarra.
Úgyhogy a mai sem az én napom.
Vélhetően van egy halott kismadár a konvektorom kivezető csövében – mert nem nagyon valószínű, hogy ki tudott mászni ugyanott szegényke, ahol bemászott vagy beesett. Sok a cinke az udvarban : talán megörült a boldogtalan, amikor meglátta a lyukat, hogy milyen jó kis fészket talált. Aztán ez lett a veszte.
Csuvika pedig egyáltalán nem vagányságból vagy unalomból támadta le a konvektort, ha helyes a teóriám, hanem nyilván érzékelte az idegen madárkát, és meg akart harcolni vele, elvégre ez az ő szobája, az ő területe, nem holmi jöttment, kóbor kismadáré. Rémlik, hogy már tegnapelőtt is rárepült egyszer a konvektorra, de az annyira csak egy pillanat volt, hogy igazában nem is tudatosult bennem, csak utólag jött elő az emlék. Ha tényleg így van, nagyon sokáig vergődhetett a fogságba esett madárka, míg végül kimúlt szegény. Bár ki tudja… Lehet, hogy simán közlekedik oda-vissza a lyukon, és kutya baja. Én mindenesetre sose hallottam a mocorgását, csak tegnap.
A lecke tehát föl van adva…
Hogy gázost kell hívnom, az világos : szó volt róla már amúgy is tavaly, amikor a bojleromat cseréltettem, hogy ideje volna nyugdíjazni lassan a szobai konvektort is, mert elmúlt harminc éves, és elég ronda hangja van. Lényegében meg is beszéltük a mesterrel az idei randevút, de mostanában inkább arra hajlottam, hogy igyekszem elbliccelni a cserét, mert nem állok valami fényesen anyagilag. Igaz, hogy jövőre se lesz jobb, nincs nagyon mire várni… Hát most a madárkák eldöntötték helyettem : tetszik vagy sem, cserélni kell a konvektort – hisz csere nélkül is le kéne szerelni az egészet, ahhoz, hogy belelássunk a csövébe. Akkor meg már legyünk túl a cserén is.
Idáig még csak hagyján – de mi legyen a lyukkal ?
Hol találok én kőművest, aki hajlandó idejönni nekem azért, hogy egy merőkanálnyi vakolatot odacsapjon a parapet védőrácsa fölé ? Ha viszont nem találok, mi lesz a fűtéssel ? Ez így kicsit se biztonságos, hogy bármi beleeshet a konvektor csövébe – ami ugye voltaképpen a kéménye. Más se hiányzik, mint hogy esetleg meggyulladjon ott valami, ami éppen belehullott ! Bár lehet, hogy csak RÁ hullik, és nem BELE...
Úgyhogy így állunk…
Kénytelen leszek összekapni magam és ügyeket intézni – pedig az a halálom.
(2013)
Timi (Lóri,Rozi) 2013.04.27. 20:29:57
Szerintem a kismadár már nincs a konvektor mögött, azt már észrevetted volna.
Csuvi okosan jelezte, hogy lehet ott valaki. De szerintem megijedhetett annyira a kismadár, hogy szerencsésen kimászott a csapdából.
Minden esetre nem ártana valahogy a lyukat befalazni, még ha csak átmenetileg is. Nehogy valaki komolyan gondolja a fészekrakó programot és oda fészkeljen.
Azóta nem ment arra egyik madárka sem?
csivicsuvi · http://csivicsuvi.blog.hu 2013.04.27. 21:54:30
Azóta nem hallottam semmiféle mocorgást a konvektor hasából.
Annyira megrázott ez az egész, hogy hétfőre halasztottam a megoldást.
Illetve a megoldás megszervezését - mert ez biztos nem lesz egyszerű.
Ugyanakkor sürget az idő, hisz a jelenlegi nyár még nem lehet igaz tartósan.
Sürgősen ki kell cseréltetnem a konvektort, mert ha visszatér a hűvösebb idő, így nem merem bekapcsolni újra. Viszont nyilván a lyukat kéne befoltoztatni előbb, hogy ha abból valami belepotyog a konvektor csövébe, azt ki tudjuk onnan takarítani, amikor a mester leszereli a készüléket.
Nagyon odavagyok, mert baromira elegem van abból, hogy ha véletlenül ígérkezik egy kis béke és nyugalom, azt rögtön elviszi egy ehhez hasonló, váratlan kellemetlenség.
Jól jöttem ki az éves elszámolásból a gázosokkal meg a villanyszámlásokkal is : azt hittem, egy kicsit most föllélegezhetek, és egy darabig nem kell filléreskednem.
Hát nem a fenét ! Még ki se jön a konvektorcsere a visszakapott pénzecskémből... :-((
Úgyhogy ez tényleg egy rémmese - és még hol a vége ?