A Mami már a fűtésen töri a fejét... Hallottál már ilyet ???

Miközben szegény pindurkáim reggel még azzal voltak elfoglalva, hogy hogyan tudnák biztonsággal elkerülni a grillpapagájjá sülést a fokozatosan felmelegedő szobában, én már téli gondokon törtem a fejem, és az alábbi levelet küldtem a katasztrófavédőknek – majd hirtelen ötlettel még másik két tűzvédelmi cégnek is :

Kedves Tűzvédelmi Szakértők !

Nyugdíjas gyógypedagógus vagyok, két kis hullámos papagáj gazdája.
Az ő biztonságukkal kapcsolatos a problémám. Kérem, olvassák végig a levelemet, és ha módjukban áll, válaszoljanak a kérdéseimre.

Parapetes gázkonvektorral fűtök, ami a faltól úgy tíz centis távolságra helyezkedik el. Hogy a madárkáim be ne pottyanjanak mögé, arról pillanatnyilag egy hosszúkás díszpárna gondoskodik – na de mi lesz télen ? Valamit ki kell találnom a biztonságuk végett, hogy még véletlenül se kerülhessenek be a fal és a konvektor közötti résbe.

A mellékelt képen a kis szállító ketrecük látható, ami ponthegesztett, horganyzott hálóval van borítva. A ketrec készítője fölajánlotta nekem, hogy szükség esetén ad ilyen rácsot, hogy azt tehessem rá a konvektor tetejére. Addig azonban nem merem elfogadni az ő kedvességét, míg valami hozzáértő szakember meg nem mondja nekem, hogy biztonságos volna-e ez a megoldás, nem lesz-e baj belőle.

Kérdéseim a következők :

Egy : Egyáltalán rátehetem-e ezt a horganyzott hálót a forró konvektorra ?
Bírja-e a konvektor melegét ?

Kettő : Nem fog-e a horgany (cink) valami mérgező gázokat, bűzöket eregetni magából a nagy hő hatására ? Az ilyesmire a madárkák nagyon érzékenyek, erős szagoktól akár meg is fulladhatnak – meg hát magamat se szeretném mérgezni.

Három : Betolhatom-e bátran ezt a vékony kis rácsot egészen a falig, pontosabban a tapétáig ? Nem fog tüzet okozni, ha átmelegszik ? Vagy jobb lesz, ha valami kis bütyköket kreálok rá ütközőnek, két-három ponton, hogy csak azok érintkezzenek közvetlenül a tapétával ? Ha igen : milyen anyagból legyenek ezek a kis bütykök ?
Vagy úgy vágjuk el a rácsot, hogy ne legyen „beszegve” – bízva abban, hogy az alig milliméteres (inkább kisebb) átmérőjű drótocskák végei nem fognak tüzet okozni ?

Négy : Ha nem tartják biztonságosnak a konvektor lefedését ezzel a horganyzott hálóval, akkor mit ajánlanának helyette ? Mit tehetek rá biztonsággal a tetejére ?

Válaszukat és tanácsaikat nagyon várom, és előre is köszönöm. Meg kell oldanom ezt a problémát, mert ha kezdődik a fűtési szezon, akkor már késő lesz kapkodni.

Kívánunk Önöknek a miénknél nem súlyosabb gondokat és nyugalmas, szép napot :

B.Á., valamint Csivike és Csuvika Zuglóból

És milyen jól tettem, hogy nem csak a katasztrófavédőknek írtam !

Az nyilván egy hatalmas, nehézkes szervezet : eltart jó darabig, míg találnak egy megfelelő embert, aki képes és hajlandó válaszolni a kérdéseimre – ha egyáltalán komolyan veszik a problémámat. Sejtettem, hogy magáncégeknél több az esélyem a felvilágosításra – arra azonban álmomban se gondoltam volna, hogy szinte még el se küldtem a levelet, máris megjön rá a válasz. Pedig így történt. Bizonyos ZKNet Kft- től félórán belül jelentkezett egy uraság : áldja is meg érte a jó Isten, két kézzel !

Ráadásul a véleménye számunkra roppant kedvező : azt írja, ilyen vékony kis háló nem melegszik föl annyira, hogy tüzet okozzon, mérgező gázok és gőzök pedig biztos nem szállnak föl a cinkből. Vagyis készülhet a védőrács a Ketreckirály által pár napja fölajánlott hálóból. Mert persze először neki írtam, hogy megkérdezzem tőle, hol lehet beszerezni ilyen kis rácsot. Nem árulta el, viszont rögtön fölajánlotta, hogy ad ő nekem, csak írjam meg, mekkora kell. Vele abban maradtunk, hogy hálásan köszönöm, de előbb megkérdezem a katasztrófavédőket, hogy alkalmas-e ez a rács arra, amire szánom. (Egyébként a Ketreckirály is arra szavazott, hogy igen, jó lesz)

A ma „megismert”, András nevű férfiút még külön is a szívembe zártam azért, mert a levelében fölhívja a figyelmemet a madárkák szempontjaira : hiába jó a rács bepottyanás elleni védelemre, azért a gazfickók megégethetik rajta a lábukat, ha rárepülnek – sőt rács nélkül is, magán a konvektoron. Hát nem egy áldott lélek, hogy ilyesmi is eszébe bírt jutni ??? Emiatt azonban én nagyon nem aggódom : ha netán adódna is ilyen baleset Csuvikával, legföljebb majd káromkodva elrepül, és soha többé nem látogatja a konvektort. (Szerintem így se fogja, mert elég volt neki leckének az áprilisi kalandja azon a környéken.)

Azért merek ilyen lazán és felelőtlenül nyilatkozni az esetleges égési sebek veszélyéről, mert tudomásom van róla, hogy eredeti madárkáim hatodik fiacskája, Csőr Úrfi, az új családjánál rendszeresen belekóstol az ételekbe : fő kedvence a húslevesből a hosszú metélt. A gazdija mesélte, hogy ha véletlenül forró levesbe nyúl a kis ördögfióka, istentelen ordítással elmenekül – hogy aztán két perc múlva visszatérjen újra. Márpedig ha a forró húsleves nem bír komoly sérülést okozni egy ilyen semmi kis madárnak (mert felméri a veszélyt és eliszkol, mielőtt nagyobb baja lehetne), akkor vélhetően nem árt a konvektor sem. A többit a sorsra és a Papagáj-Gondviselésre kell bíznom, hisz hatékony védelem nincs a konvektor melege ellen – hacsak nem bújtatom valami ketrec mögé szegénykét. Az viszont kissé bonyolult és költséges megoldás lenne - bele sem akarok gondolni. De ritkán olyan forró őkelme, hogy ne bírnám rátenni a tenyeremet – akkor pedig nem égetheti meg a madárkák talpát sem. A fő veszély a mögé való bepottyanás, nem pedig a borító lemez melege.

Ez a gondunk tehát megoldódni látszik – hála bizonyos ketrec- és tűzkirályoknak.
Idő van rá bőven, hogy ideérjen a rács, hisz (elvileg) messze még a fűtési szezon.

Pincurkáimnak egyelőre nem a téli fűtés, hanem a nyári meleg és (legfőképpen) a körülöttünk grasszáló égiháborúk miatt fő a fejük. Ma is úgy jártunk, mint múlt pénteken (úgy látszik, péntekre nekünk újabban ez van megírva) : útnak indultam jó kis napsütésben, és mire hazaértem, kiderült, hogy szegény kicsi árváimnak a Mami nélkül kellett végigreszketniük a dörgést-villámlást. Ma ugyan voltak jelei a készülődő viharnak, de múlt pénteken semmi. Olyannyira semmi, hogy hatalmasan meglepődtem az aluljáróban, amikor azt kellett látnom, hogy egész tömeg állja el a felénk eső (egyébként nem forgalmas) lépcsőt : úgy szakadt az eső, hogy nem mertek az emberek fölmenni a szabadba. Én persze nem vártam – pont azért, mert tudom, hogy a madárkák mennyire félnek a vihartól. Ronggyá áztam (esernyővel), míg legyalogoltam a magam kis kilométerét a Kerepesin, állandó dörgéstől és villámoktól kísérve – aztán mire hazaértem, pont vége is lett a viharnak. Akkor emiatt nagyon felhúztam magam – hogy ha már bőrig áztam a madárkáim bátorítása végett, legalább tartott volna tovább az égiháború. De nem tartott, csak addig, amíg egyedül voltak. Attól külön a guta ütögetett, hogy mindössze háromszor megyek el itthonról egy héten, egyenként másfél-két órára : naná, hogy pont akkor szakad le az ég, még véletlenül sem olyankor, amikor itthon ülök és eshetne. Nekem mindegy, mert imádom az esőt, csak a madárkáknak nem mindegy, hogy itt vagyok-e velük, vagy magukban kell túlélniük egy felhőszakadást.

Ma látszott, hogy eső készül, de azért nem volt egyértelmű a dolog : egész délelőtt hol beborult, hol kiderült. Amikor elindultam, éppen hétágra sütött a nap. Visszafelé borongós volt az ég, de esni még mindig nem esett : örültem, hogy ezúttal megúsztuk, volt szíves megvárni a vihar, míg én hazaérek. Aha… A kapu előtt ücsörgő szomszéd néni tájékoztatott róla, hogy míg csavarogtam, volt itt olyan dörgés-villámlás, hogy be kellett menekülnie a lakásába, bár az eső végül is nem érkezett meg, pár csöpp után elállt. Én meg az égvilágon semmit nem észleltem mindebből az INTERSPAR-ban, jó mélyen a föld alatt. Vagyis szegény madárkáknak megint csak nélkülem kellett végigélvezniük a csinnadrattát.

Rohantam föl, hogy vajon hol találom őket – mert azt sejtettem, hogy nem a szekrény tetején, az ágaikon, ahol elbúcsúztunk. Hát nem ám !
Csivike bent csücsült a kalitkában, és ő volt jobb állapotban : szegény Csuvicsek (aki borzasztóan fél az égzengéstől) halálra váltan reszketett a tornácon, félúton a kint és bent között. Felére össze volt esve szegénykém, és meg nem szólalt, meg nem mozdult volna semennyiért – ő, akinek amúgy egy perc nyugta nincs, és be nem áll soha a kis csőre. Nagyon félhetett kis bolondom, mert itthon voltam már vagy egy órája, amikor végre kezdett egy kicsit magához térni. Sokára jöttem be a konyhából (bár persze többször jeleztem, hogy itthon vagyok) – ő pedig addig nem mozdult az itató alatti rejtekéből, míg elő nem kerültem.

Hát így jártunk… Megint nagyon lóg az eső lába, de eleredni nem akar.
Nyilván látja, hogy itthon vagyok - úgy meg már nem is olyan érdekes.

 (2013)