~ Jól van na, hát én se lehetek mindig a topon ~

Jól rám ijesztett az este az én kis tündérem !
Íme, a tegnapi nap krónikája, levelekből összeollózva, időrendben :

Tegnap délelőtt :

Fél kilenckor ébredtem (úgy félig-meddig), majdnem esti sötétben, arra, hogy ömlik az eső. Alkudoztam magammal, hogy aludni kéne még, de féltem, hogy akkor meg túl későn ébredek. A madaracskák is mozgolódtak, bár nekik aztán tényleg éjszaka volt még, mert elölről is letakartam őket, hogy ilyen hideg lett hirtelen. Épp csak egy arasznyi rés van a kalitka tetejénél (ahol ők ücsörögnek), hogy azért bemenjen egy kis fény meg a levegő. Mire kikászálódtam a konyhába, már dörgött és villámlott is.

Pont itt volt fölöttünk a vihar : el se tudtam képzelni, hogy mit kezdjek magammal. A gépet bekapcsolni nem tanácsos, amikor villámlik, sőt igazában villanyt se szívesen gyújtok ilyenkor – hát nekiálltam kávézni meg mosogatni (egy kicsit) a félsötétben. Gondoltam, a madárkák ráérnek később is fölkelni, örökké csak nem tart a zivatar. Szellőztetni se mertem, amíg olyan nagyon villámlott, nehogy becikázzon a ménkű.

Hát így kezdődött a napunk…
Most egy kicsit derül, de a picinyeim meg vannak őrülve, biztos lesz még folytatás. Nem tudom, hogyan fogok elindulni délután az állatos boltba – sőt azt se, hogy meg merjem-e kockáztatni az indulást. Pedig hát ha dolgoznék, akkor is csak menni kéne

Tegnap délután :

Megúsztam a mai napra rendelt kis vásárlós kalandot, mégpedig a szokásos, nyárias szerelésben, bár itthon majd’ megfagytam, mielőtt elindultam. De makacs vagyok, juszt is úgy öltöztem, ahogy eredetileg gondoltam. Nem is esett (sőt túl meleg volt), de még biztosan fog, mert szörnyen fülledt a levegő, egyszerre van hideg és meleg.

Szegény madárkákat sötétben hagytam itt, ahogy sose szoktam : gondoltam, jobb a békesség, ha kitör a vihar, inkább ne égjen a villany. Nagyon meg voltak szeppenve, de végül is nem menekültek haza, az ágaikon vártak, ahogy máskor is szoktak. Igaz, akkor éppen sütött a nap, mikor hazaértem, nem volt nekik olyan sötét a szobában.

Csuvika megőrjít, ki fogom tekerni szegénykének a nyakát !

Szünet nélkül röpköd a kalitka és az ágak között : oda-vissza, oda-vissza. A falra mászom tőle – már tegnap is ezt csinálta. Eddig ő sose bolondult meg a frontoktól. Nem hiszed el, mennyire idegesítő ! Pedig én nem félek attól, hogy netán rám repül.

A HANGJA idegesít, ahogy szünet nélkül csapkodja a szárnyait. Tegnap már be is zártam végül – pedig hát nem tehet róla, hogy őt is megbolondította a készülő vihar. És ha bezárom, akkor meg Csivikével tolok ki, mert odabent őt gyötri. Amúgy is meg van őrülve szegény Csuvicsek, egekig ér benne a bikaság. Csivi Kisasszony meg nem vevő a házasságra – ki tudja, miért. Szerintem selejtes ez a kismadár, és a tisztelt Kati néni ezt pontosan tudta, amikor eladta nekünk, betegen. De tartok tőle, hogy más baja is van, nem csak az, amiből végül kikezelte Sátorhelyi doktor. Biztos nem véletlen, hogy délelőtt még csak egyetlen, türkizkék tojó volt a boltban, délutánra meg mégis lett még egy. A korával is becsapott, meg beteg is volt a madárka. Ilyet vehettem volna az ÁRKÁD-ban is, nem kellett volna hozzá híres, jó nevű tenyésztő. (Hogy imádom Csivit, és nem cserélném el semennyiért másra, az most más kérdés.)

Tegnap este :

Nem igaz, hogy mit műveltek velem ma este a madárkák – pontosabban Csuvi Gyerek Azt hittem, soha nem kerülnek ágyba, állhatok ott egészen reggelig, a kalitka előtt.

Kissé eszement vagyok, mert pici Csivikém nem akart sem enni, sem inni, egész este. Úgy ment aludni szegénykém, hogy alig pár falatot evett, azt is nagy könyörgésre. Előtte meg megint olyan furcsán hüppögött vagy pihegett, mint tavaly, amikor még beteg volt. Le is filmeztem valamennyire, de a kamera láttán már nemigen csinálta.

Később Csuvika elzavarta őt folyton az etetők mellől – Csivike pedig hagyta magát. Ez már magában se normális, hisz amúgy pont fordítva szokott lenni. Olyan, mintha fészkelnének, és Csuvikán lenne a nadrág – mert ugye olyankor ő az úr. De amúgy semmi jele a fészkelésnek, Csivilány meg olyan kis csöndes, vagy bágyadt, vagy mi.

Csuvi degeszre zabálta magát mindenből (a kezemben tartott etetőkből, mert este csak úgy esznek), de hiába : amikor Csivire került a sor, ő akkor is jött, és tündéri édesen csipkedte az ujjaimat meg az edényke peremét – aztán meg többnyire föl is ugrott rá, és valósággal beleterpeszkedett mindegyikbe, hogy Csivi ne férjen hozzá. Ő meg ilyenkor azonnal föladta, szegénykém. De amúgy se volt ma kedve enni, mert eleve hosszú percekig kellett könyörögnöm, míg egyáltalán beleszagolt a tálkákba. Csuvika viszont folyamatosan zabált, közel két órán keresztül. Mégis olyan sovány...

Nem tudom, mi lehet Csivikével – de ha ő is itt hagy, abba én belehalok.

Amúgy nem tűnt rosszkedvűnek, csak bágyadtnak vagy álmosnak. Mikor már rajtuk volt a takaró, valami tündérien nyalogatta a vízcseppeket az ujjamról. Na de enni alig evett ! Igaz, nincs kizárva, hogy talán jóllakott, mielőtt fölálltam volna a géptől. De hát ez máskor is előfordul, mégis szokott enni a tenyeremből, és nem is keveset.

Úgyhogy eléggé bánatos vagyok…
Nem tudom, mit csinált Csuvika (vagy a sors) az én kis tündéremmel.

Ma reggel :

Jelentem : az éjjel (nyilván inkább hajnal felé, hiszen már akkor is ma volt, amikor lefeküdtem) arra ébredtem, hogy zuhog az eső. Nem tiszta erőből, ahogy tegnap reggel, és dörgés-villámlás se volt, de azért szakadt rendesen. Pedig direkt néztem mind a három időjós portált, ami szerepel a kedvenceim között, amikor Csivike olyan gyanúsan viselkedett és nem volt jól az este : egyik sem ígért éjszakára esőt, sőt az IDŐKÉP térképén is csak délen, délkeleten láttam zivatarokat, hozzánk pedig nem arról szokott érkezni az időváltozás. Egyedül a blogom kis időjárás-matricája vigasztalt : az igenis záporokat jósolt éjszakára. Próbáltam hinni neki, hogy mégis legyen mivel nyugtatni magam – de azért nem mertem teljesen komolyan venni, hisz ez valami szállásfoglaló portál, csak mellesleg jelzi az időjárást is, talán reklámnak.

Aztán mégis a BOOKED.HU-nak (és Csivikének) lett igaza.

El nem tudod képzelni, mekkora örömmel és megnyugvással nyugtáztam a hajnali esőcskét : rögtön tudtam (legalábbis nagyon bíztam benne), hogy az én érzékeny kis tündérem ezt érezte az este, és vélhetően megmarad, mert nem volt más baja, csak a fölöttünk mászkáló frontok. Hihetetlen, hogy ENNYIRE meg tudja őt viselni az eső ígérete – de hát úgy látszik, hogy igen. Remélem, most már emlékezni fogok erre az esetre, és legközelebb nem esem letargiába, ha Csivikém halni készül, ilyen változékony időben. Tudom rég, hogy kiborítják a frontok, de eddig inkább mérges volt eső előtt, nem kókadozott, mint tegnap. Úgy látszik, néha bővül a repertoárja.

Reggel az volt az első megmozdulása (még sötétben, a takaró alatt), hogy egy igen határozott csőrcsapással lelökte Csuvikát maga mellől, a kakasülőről. Rögtön láttam, hogy meggyógyult. Azóta is lelkesen röpköd meg dolgozgat az ágakon – és enni is evett volna jóízűen, ha engedné ez a lökött Csuvi. De az meg úgy fel van ajzva, hogy be nem áll a csőre egy pillanatra sem, és alighanem az eleségre is féltékeny, mert ő akarná etetni Csivikét. Odaül az edényke peremére, és nem hagyja csipegetni az én kis tündérkémet, hanem magyaráz neki, győzködi fáradhatatlanul. Azért remélem, éhen halni nem fog egyik sem, Csuvika hatalmas nagy gerjedelmének következtében.

Eddig a levelek.

Ma délután megint rájött Csuvikára az eszement röpködés a szoba két, átellenes sarka között. Addigra túl voltunk már vagy két kisebb esőn, sütött a nap, hirtelen nagyon meleg lett : nem hittem Csuvikának, tudomásul vettem, hogy szegény madár végképp megzakkant. Aztán úgy egy óra múlva esti sötétségre váltott a délután, és jött akkora felhőszakadás, amilyet nem sűrűn láttam életemben. Csuvikától azóta is kérem a bocsánatot, és nyugtáztam egyszer s mindenkorra, hogy immáron nem egy, hanem két darab, abszolút megbízható, saját, külön meteorológussal rendelkezem.

(2013)

Ennyiszer néztétek ezt a bejegyzést :