Vagyis hinta-avató.
Mert ha hiszitek, ha nem :
pontosan három hét után föl lett avatva
Csuvika egyszálkötél hintája, amit az ötszázadik napjára kapott,
karácsony előtt két nappal.
Nem ő volt a Hős Felfedező, hanem Csivike.

Hogy hogyan sikerült megközelítenie Banyácskámnak az új játékot,
azt sajnos nem láttam :
mire észrevettem, hogy nagy dolgok történnek a mászókán,
Őnagysága már üdvözült képpel csücsült a kötélen.

Csuvika se késlekedett sokáig,
mert úgy találta, hogy Csivikének nagyon jó helye van az új hintán.

Persze Boszikánk ragaszkodott legújabb trónusához,
eszében se volt átadni Csuvikának.
Szorgosan legelészte a kötelet :
el nem tudom képzelni, mit találhatott rajta.
Talán a porszemeket takarította le, lévén igen pedáns nőszemély.

Jó félóra után azonban már ment volna ő is máshova -
viszont nem tudta szegénykém, hogyan hagyhatná el a kötelet.
Mivel ez a hinta semerről se stabil,
leginkább csak leugrani vagy leröppenni lehetne róla –
ehhez pedig Csivikének nem volt elég bátorsága.

Próbált fölmászni a rúdra, a kötél mindkét végén,
de nem járt sikerrel, mert akadályozták a hatalmas csomók -
vagy talán a saját ügyetlensége.
Végül mégiscsak úgy sikerült megszabadulnia,
hogy átröppent a saját hintája kötelére, ahol már ismeri a járást.

Mindenesetre azóta se lépett az új hintára senki,
pedig közben bőven délután lett a délelőttből.
Úgy tűnik, Csivike csapdának könyvelte el szegény kötelet,
és Csuvikát is lebeszélte a további próbálkozásokról.

A venyigés lifegő népszerűsége viszont töretlen.
Ámulva tapasztalom, hogy még az esti veszekedések is megszűntek,
mióta megjelent a kalitkában az új kis háromszög :
aki éppen vár a kezemre, nem sír és nem mérgelődik,
hanem boldogan rágcsálja a lifegőt, míg sorra nem kerül.

Csuvika szívesen falatozna együtt Csivikével,
akár a tálkákból, akár a tenyeremről -
ám nem teheti, mert a Banya viszont csak egyedül szeret lakmározni.
Illetve sokszor nem is lakmározik,
csak elterül a kezemben kaján képpel, és élvezi, hogy Csuvika sír.
De most már nem sír, hanem cincálja a venyigét.

Hogy min múlik egy madárjáték népszerűsége,
az szárnyatlan aggyal felfoghatatlan - legalábbis az enyémmel biztosan.
Nem voltam rest előkeresni a régi képeket,
mert biztosan tudtam,
hogy a legutóbbi lifegőnk eredetijét imádták a madárkák,
ezt a mostanit viszont egyáltalán nem.
Hogy szeptember óta fönt volt, azon magam is meglepődtem.
Újabb képet nem találtam róla, csak Mikulásit,
de higgyétek el becsszóra,
hogy januárban is pont ugyanígy nézett ki, amikor levettem.
Vagyis lifegett a helyén három és fél hónapig, de nem érdekelt senkit.

Nagy Elődje viszont csak hat napig bírta májusban :
eddig tartott, míg szétrágták a lelkes csőröcskék.
Láttok különbséget a két lifegő között ?
Mert én bizony nem.
Pont azért kreáltam szeptemberben is ugyanilyet,
mert emlékeztem rá, hogy májusban mennyire szerették.

Úgyhogy örömöt szerezni nem is olyan egyszerű…
Pedig hét és fél év alatt megtanulhattam volna már madárfejjel gondolkodni.

(2014)

Ennyiszer néztétek ezt a bejegyzést :