Hogy esetleg a teliholdnak is szerepe lehet a dologban,
az csak ma jutott eszembe először.
az csak ma jutott eszembe először.
*
Jól becsüljétek meg az alábbi képecskét (a többivel együtt),
mert ha nem lett volna ez a kirepülés happy end-nek,
igencsak szomorú mesét kellene ma olvasnotok.
*
*
Szörnyű éjszakánk volt, pontosabban szörnyű hajnalunk :
Csuvikára megint rájött az az érthetetlen és megmagyarázhatatlan roham,
ami időről időre kitör rajta : mindig csak éjjel, és mindig csak rajta.
Illetve úgy pontos, hogy kettőjük közül mindig csak rajta, Csivikén soha.
Ám ugyanez volt a helyzet az előző párocskámnál is :
ezek a titokzatos rohamok Csupikát is gyötörték,
Csipikét viszont épp úgy elkerülték, ahogy most Csivit.
Szegény pici tündérkéim mindig csak rémülten reszketnek
(Csipike már csak múlt időben).
míg a párjuk magán kívül, vakon csapódik ide-oda a kalitkában,
veri magát mindenhez, hisz nincs észnél, fogalma sincs róla, hol van és mit csinál.
Félelmetes egy-egy ilyen ámokfutás : leginkább epilepsziás rohamra emlékeztet,
de csak annyiban, hogy a nyavalyatörős sincs magánál, míg tart a roham.
Szegény madárkák is önkívületi állapotban verdesnek és röpködnek ilyenkor :
hiába szólongatom, nyugtatgatom őket, hiába gyújtok villanyt,
láthatóan nem jut el hozzájuk a külvilágból semmi,
nem ismernek föl sem engem, sem a párjukat.
Ez Csupikával is szóról szóra ugyanígy volt - sőt még ígyebb,
mert ő ijesztőbb rohamokat produkált, és gyakrabban is, ha jól emlékszem.
*
*
Csuvikát ritkán találja meg ez a szörnyűség, de mára virradóra sikerült, sajnos.
Pedig a múlt héten fejeztük be a legutóbbi B-vitamin kúrát,
és mióta B-vitamint kap, még egyszer se tört ki rajta az éjszakai őrület.
(A B-vitamin hiánya okozhat idegrendszeri zavarokat is, sok más egyéb mellett.)
Reggel ötkor kidöcögtem a legkisebb helyiségbe : akkor még nem volt semmi baj.
Hogy utána visszaaludtam vagy még csak szunyókáltam,
arra nem mernék esküdni - mindenesetre arra ugrottam ki az ágyból,
hogy Csuvika üti-veri magát mindenhez, csapkodja a rácsot a szárnyával.
Gyújtottam mindjárt sorban a villanyokat és kerestem őt :
a kalitka fenekén cikázott szegénykém, onnan próbált följebb jutni,
de nemigen sikerült neki, hisz repülni alig tud, létra meg nincs onnan fölfelé.
És persze nem is volt teljesen magánál -
bár úgy tűnt, hogy ez most egy viszonylag szelídebb roham.
*
*
Megfogni nem mertem szegénykémet (mint ahogy Csupikát se, soha),
mert a hullámos állítólag hajlamos az infarktusra,
és féltem, hogy ijedtében összeomlik a keringése,
ha netán a markomban tér észhez, vagy ha egyáltalán hozzányúlok.
Bíztam a lámpafényben meg a hangomban, hátha valamelyiktől fölébred végre.
Szegény Csivi ott reszketett egy ajtó melletti boton
(nyilván ijedtéban került oda, vagy lelökte Csuvika), és mozdulni se mert.
Alighanem jobban megszenvedte az egész cirkuszt, mint Csuvika,
mert ő nagyon is észnél volt, Csuvika viszont nem tudta, hogy mi történik vele.
*
*
Csodálkozott aztán szegénykém, mikor nagy nehezen észhez tért
(úgy tíz-tizenöt percnyi vergődés után),
hogy lent találta magát az egyik földszinti boton, amerre sose szokott járni.
Nézett rám értetlenül és méltatlankodva, hogy mit találtam ki már megint,
mit keresek a kalitka előtt éjnek éjszakáján, miért nem hagyom őket aludni.
Mászott szépen fölfelé egy útba eső kis létrán - ebből tudtam, hogy észnél van.
A kakasülőig azonban nem jutott el : megült az "etetős boton", a jobb sarokban.
Csivike se mászott vissza a helyére : az egyik középső boton ült, teljes pánikban.
Próbáltam őket itatni (nem kérték), aztán villanyt oltottam,
miután igyekeztem a lehetőségekhez képest megnyugtatni a kedélyeket.
Nem maradtak teljes sötétségben (biztos, ami biztos) :
égve hagytam nekik a klaviatúra fölötti, picike kis lámpámat.
Ez csak annyi fényt ad, mint egy gyertya :
aludni bőven lehet tőle, de mégis világít valamicskét.
*
*
Reggel Csivikét a kakasülőn találtam
(Csuvika helyén - illetve hosszában elterülve az egészen),
Csuvika pedig ott aludt a jobb első sarokboton, ahol villanyoltáskor hagytam.
Tartottam kicsit a reggeltől, hogy vajon lesz-e nyoma az éjszakai cirkusznak,
de nem lett, hála Istennek.
Mint ahogy eddig még sose volt, se Csuvikánál, se Csupikánál.
*
*
Hogy mi akar ez lenni, és miért mindig csak a hímecskéim az áldozatok,
arról fogalmam sincs - de egyszer már leírom végre mindazt,
ami a körülményekről tudható, hátha később okosabbak leszünk tőle.
Talán kiderülne valami azonosság, ha összevetnénk több ilyen eset körülményeit.
Tehát :
Csuvika éppen túljutott egy vedlésen, nagyon erősen rajta van az udvarolhatnék.
Este kevesebbet ivott a szokásosnál (bár erre esküdni nem mernék,
hisz ihatott úgy is, hogy nem vettem észre),
az időjárás pedig éppen megbolondult, váratlanul szokatlan meleg lett.
Továbbá telihold van, ami igen erőszakos fénnyel világít be a szobába.
Hamarjában más nem jut eszembe, ami esetleg fontos lehet.
*
*
Őszintén szólva megfordult a fejemben, látva Csuvika reggeli jókedvét,
milyen szép is lenne, ha a rendhagyó éjszaka után fogná magát és kirepülne,
hogy ne legyen olyan szomorú az éjszakai beszámoló,
meg persze azt is lássam biztosan, hogy nem maradt nyoma a rosszullétének.
De le is intettem magam rögtön, hogy ez már túl szép lenne,
ne legyek telhetetlen, elégedjek meg annyival, hogy láthatóan semmi baja.
És erre tessék !
Hős vitézem igenis összeszedte a bátorságát, és délelőtt nekivágott a világnak.
Fél tizenkettő körül, a képek tanúsága szerint -
hazajönni meg negyed nyolckor jutott eszébe : kint volt majdnem nyolc órát !
*
*
Igazában próbált már hamarabb is hazarepülni, amikor Csivike magára hagyta,
de az a repülés nem sikerült valami fényesen, nem jutott messzire a mászókától,
ezért inkább úgy döntött, hogy oda mászik vissza, nem gyalogol keresztül a szobán.
Jól is tette, mert ez még valamikor ebédidőben történt,
kár lett volna megfosztania magát a mászókás délutáni sziesztától,
amit nagyon élveztek mind a ketten.
Haza végül megint csak azért repült, mert Csivike is ezt cselekedte.
Másodszor már jobban sikerült a próba, eljutott a szoba közepéig.
Onnan meg gyönyörűen szedte a lábacskáit a kalitka sarka felé,
és megint úgy mászott föl a kötéllétráján, mint akit madzagon húznak.
*
*
A hazafelé útról nem készült filmecske, de a mászókára való megérkezésről igen :
biztos nagyon ócska (még én se láttam), mert remegett a kezem,
annyira spannolt lettem az örömtől meg az aggódástól, hogy Csuvika kirepült.
Rémlik, hogy a Csúf Boszorkány (az én imádott pici tündérem)
még akadályozta is szegény kis lovagját, mikor az már majdnem célhoz ért.
Ilyen egy áldott lélek - de hát őt ilyennek szeretjük.
Nem tudom, a filmen látszik-e majd ebből valami - sőt azt se,
hogy egyáltalán nézhető és megmutatható lesz-e, fénnyel szemben fölvéve.
(Nem nézhető és nem megmutatható - de azért itt van.
Nem tudtam, hogy ENNYIRE ugrált a kezem, továbbá azt sem,
hogy ilyen iszonyatos, pongyola stílusban beszélek a madárkákhoz.)
(Nem nézhető és nem megmutatható - de azért itt van.
Nem tudtam, hogy ENNYIRE ugrált a kezem, továbbá azt sem,
hogy ilyen iszonyatos, pongyola stílusban beszélek a madárkákhoz.)
*
*
Úgyhogy végül is jó nap lett ez a mai - amit az éjjel nehezen hittem volna.
A vacsora fél hat helyett fél nyolckor érkezett :
hamarabb nem volt kinek szervírozni.
Képzelhetitek, mekkora zabálást csaptak, nyolcórás koplalás után.
Az új nasit ma még nem kérték, de tegnap este megint boldogan falták, mindketten.
*
*
*
*
*
(2017)
druszika 2017.11.05. 20:39:17
Szerencsére a Drága Csuvika megint jól van, reméljük,hogy nem fog ismétlődni.
Drága Csuvika, de örülök, hogy jobban lett. Nagyon drukkolok, hogy ne legyen több ilyen borzalom Vele.
csivicsuvi · http://csivicsuvi.blog.hu 2017.11.08. 16:59:00
Sőt van azóta már rosszabb hírem is.
Borzasztóan sajnálom, hogy az esős hisztim miatt nem válaszoltam időben erre a kommentedre,
mert most már egész mást kell írnom, mint amit frissiben írtam volna.
De nem itt teszem meg, hanem a vendégkönyvben.
Sajnos mára virradóra is hasonló éjszakánk volt (ennyit Csivike ünnepéről),
de új teóriám van ezzel az éjszakai frásszal kapcsolatban.
Megtalálod majd a vendégkönyvben.