Úgy tűnik, mostanában nem hoz ránk szerencsét az almás tojás.
Mint tegnap kiderült, már el se kell készítenem,
elég a puszta gondolata ahhoz, hogy felboruljon a rend.
Azon a bizonyos üzemzavaros estén is almás tojással akartam meglepni a madárkákat,
amiről a legutóbbi mesében beszámoltam -
de már akkor sem jött össze a szokásos örvendezés,
mert Csuvika kiszökött a kalitkából, aztán meg kicsalta Csivikét is,
mielőtt megtömhették volna a bendőjüket úgy igazán, az imádott csemegéből.
Már akkor elhatároztam, hogy hamarosan pótoljuk a mulasztást,
mert rég kaptak ilyen finomságot a picinyeim, nyáron nem főzök tojást.
*
Tegnapra terveztem az újabb Nagy Zabálást,
meg is főztem délután a tojást, hogy legyen ideje saját vízében kihűlni.
Viszont most már okosabb voltam, mint a múlt héten,
így nem készítettem el előre a nassolnivalót,
gondoltam, megvárom, míg a célszemélyek hazarepülnek,
én meg rájuk csukom az ajtót, nehogy megint nyakamon maradjon a szegény tojás.
És milyen jól tettem, hogy kételkedtem a sikerben !
Drága jó Csuvikám (aki egyébként az almás tojás leglelkesebb rajongója)
megérezte, hogy most valamiért fontos volna, hogy időben hazavonuljon este -
és persze juszt se vonult haza.
Illetve ez így nem teljesen igaz, mert Ő Urasága igenis hazajött falatozni -
csakhogy akkor meg pont Csivike csücsült a kedvenc trónusán, a kalitka külső falán,
és eszében se volt követni Csuvikát az ajtón belülre.
Tudtam, hogy vesztettem : ha Csuvicsek elveri az első éhét,
és azt látja, hogy semmi se történik, hiába jött időben haza, ahogy illik -
akkor bizony megsértődik szegénykém, és bánatában kirepül újra.
Én meg leshetem, hogy mikor jut eszébe ismét hazajönni, hiszen már nem éhes.
Vagyis igazában Csivike rontotta el a tegnapi estét,
bár ő aztán hamar bemászott a helyére – épp csak megvárta, míg Csuvika kirepül.
*
A többi pedig pontosan úgy alakult, ahogy vártam
(illetve nem egészen, mert lehetett volna sokkal rosszabb is,
én már lélekben felkészültem egy újabb rendhagyó éjszakára) :
Csuvika letáborozott a mászókán, láthatóan remekül érezte ott magát,
és semmi jelét nem adta, hogy valaha is haza kívánna jönni.
De aztán mégiscsak hazajött : egy szavam se lehet,
mert nem volt még egészen kilenc óra, pár perc hiányzott hozzá.
Elvileg a kilenc óra a legkésőbbi, még elfogadható időpont a hazavonulásra.
Csak nem a nassolásra – sajnos...
Kilenckor már nem álltam neki vacakolni az almás tojással,
hisz azért nem érdemes elkészíteni, hogy pár falatot egyenek belőle.
Az almás tojást szép nyugodtan, komótosan szoktuk eszegetni
(kizárólag a kezemben tartott etetőből, másképp meg se kóstolják),
több menetben, desszertnek a vacsora többi fogása között.
Tojásos (vagy akár sima almás) estéken ott állok vagy másfél órát a kalitka előtt
(néha többet is), mert sosem elég a finom kis nasiból.
Ezért nem éreztem semmi késztetést arra,
hogy valamikor negyed tíz körül kezdjük meg ezt a hosszadalmas műsort.
Így tegnap megint nem lett pótolva a múlt heti veszteség.
A dologban az a vicc, hogy ama bizonyos görbe éjszaka óta
csavargó Csuvikám mindennap hazarepült már nyolc óra körül a kalitkába,
sőt kétszer is előfordult, hogy már nyolc előtt rájuk tudtam csukni az ajtót.
Na de nem is akartam almás tojást szervírozni, semelyik napon se -
vagyis lényegében mindegy volt, mikor fújnak takarodót a madárkák.
Úgy pedig nem lett volna érdekes tovább kint maradni a szokásosnál,
hogy a Mami nem jajveszékel miatta.
Csuvika kivárta szépen, míg fontos lett volna, hogy időben fogságba ejtsem -
és naná, hogy éppen akkor nem jött haza !
Úgy látszik, neki is megvannak a boszorkányos képességei, nem csak Csivikének.
Imádott Tündérkém egyébként újabban nem boszorkányos képességeivel,
hanem a banyaságával szórakoztat minket.
Csuvikát már szinte rettegésben tartja, engem meg halálra bosszant -
úgyhogy az új műsorát alighanem csak ő maga élvezi egyedül.
*
Egyik blogos barátnőnk (aki amúgy kutyás, nem madaras)
épp tegnap kérdezte a vendégkönyvben, nem lehetséges-e,
hogy Csuvika azért csapott a múlt héten görbe éjszakát,
mert elege lett abból, hogy a kalitka tele van tömve játékokkal,
kevés benne a hely, nem fér el kényelmesen szegény madár.
Nos – a kalitka 60x40 cm-es alapú, 75 centi magas,
a madárkák pedig akkorák, mint egy veréb, csak a farkuk hosszabb.
Játék szinte nincs is a ketrecben :
kívülről díszeleg rajta néhány darab, ahol nem zavar (és nem is érdekel) senkit.
Kizárólag miattam vannak fönt ezek a külső játékok,
mert szeretem, hogy színesebbé és hangulatosabbá teszik a kalitkát :
a madárkák rájuk se néznek, sose játszanak egyikkel sem.
Belül igazi madárjáték (egy tükrös-csengős lámpácska) csak egy van.
Eredeti madárkáim és az ő fiókáik imádták – a jelenlegiek rá se néznek.
Útban nincs, helyet nem foglal, mert bent lóg a jobb hátsó sarokban.
(Jó vízköves.... csak most látom, a képen.)
*
*
**
További “igazi” játék a rácsos labda, ami viszont nálunk nem játék,
hanem itató – és mint ilyen, nagyon fontos.
Csipikéék is imádták erről nyalogatni a vízcseppeket,
jelenlegi madárkáim viszont szinte kizárólag a labdáról hajlandók inni.
Csivi Őnagysága, ha szomjas, addig ütögeti a labdát a kalitka rácsához,
míg észbe kapok, és szaladok belemártani a vízbe, hogy szegény madár ihasson.
Ott van az itató egy arasznyival lejjebb, de onnan nem jó a víz, csak a labdáról.
Ez a játék tehát garantáltan nem likvidálható.
*
*
A két jobb oldali sarokbot között lóg a lifegő, ami saját kreálmány.
Helyet ez se foglal, mert mögötte kiválóan lehet közlekedni,
játszani pedig borzasztóan szeretnek vele a madárkák.
Bár ez most épp nem egy túlságosan népszerű példány
(ha az lenne, már rég szétrágták volna),
de azért Csuvika minden este cincálja, míg vár a sorára az etetésnél.
Igazában ez az egyetlen játékuk, amit tényleg használnak is.
*
*Van még egy pici súlyzójuk, amit nincs hova tenni,
mert nem repülnek le sehova a szobában az ágaikon és a mászókán kívül,
a kalitka teteje meg ívelt, sajnos. Így nincs honnan ledobálni a súlyzót.
Beleraktam egy üres etetőbe a földszinten, ahol biztos nem lesz belőle baj -
csak hát a földszinten meg sajnos nem jár nálunk senki.
Csuvika egyszer ügyesen megfogta a kis csőrével, és ki is dobta, ahogy kell,
még egészen pici korában - ám soha többé nem próbálkozott vele.
Csivike biztos megmagyarázta neki, hogy a földszintre nem szabad lemenni.
Neki meg Csupika magyarázhatta meg,
mert az eredeti madárkáim is kerülték a kalitka legalsó szintjét, mint a pestist.
Följebb meg nem merem tenni a kis súlyzót, valamelyik működő etetőbe,
mert félek, hogy fejbe csapnák egymást vele a madárkák.
Így az is csak dísznek van – de helyet igazán nem foglal senkitől.
*
*
Lifeg még egy kis csengő a kalitka bal oldali falán :
az is csak azért van, hogy legyen, egyetlen egyszer játszott vele Csivike.
Útban az sincs, mert ezek a madárkák az egész bal oldali falat nem használják.
Csipikéék imádtak az alma és körte formájú kis etetőkből falatozni,
de Csivike és Csuvika sose jár arra, nagyon ritkán esznek ezekből.
Így aztán a kis csengőt se látogatja senki.
*
*
Ha nagyon akarom, játéknak lehet nevezni még a két szerelmetes madarat,
amik a tükrös virág fölött lógnak : ezekkel Csuvika szívesen játszik,
pedig nem játéknak raktam föl, csak dekorációnak.
De ott a falon aztán tényleg nem foglal helyet senki elől, és nincs is útban.
Maga a tükrös virág megint csak nem játék, hanem a legkedvesebb ülőke,
rögtön a kakasülő után a sorban. (Mert azt persze nem lehet überolni.)
Ott szoktak enyelegni a madárkák, egymással szemben ülve, a virág két levelén -
és ezt már Csipikéék is így csinálták. (Le is tört alattuk sokszor a levél.)
*
Fölösleges játék tehát nincs a kalitkában (leszámítva a tükrös lámpát),
vagy ha van is, az helyet nem foglal és nincs útban senkinek.
Arra egyébként is ügyelek, hogy az “élettérből” ne vegyenek el semennyit a játékok.
Bár a picinyeim élettere távolról sem a kalitka,
hisz reggel kirepülnek belőle, és gyakran előfordul, hogy estig vissza se jönnek.
Ők a szobában élnek, a kalitka csak a hálójuk meg az étkezőjük.
Csuvikának nem a zsúfoltságból lett elege, ha bánatában csapta a görbe éjszakát.
Hogy ártatlan vagyok a dologban, azt persze nem állítanám :
szegény Csuvikának mindig melege van, alighanem utálja az éjszakai takarót.
(Ugyanakkor ragaszkodik is hozzá, az elsötétítés végett, csak talán soknak találja.)
Csivike viszont fagyos, ő mindjárt prüszköl, ha hűvös van a szobában.
Különösen utálja Csuvicsek, amikor rájuk pakolom a plusz takarókat,
az esti meg a reggeli szellőztetésnél.
De hát ezt is muszáj, hisz most már elég hideg van odakint,
nem engedhetem rájuk a három-négy fokot, egy szál flanel lepedő alatt.
De az nagyon is elképzelhető, hogy Csuvika menekülne a betakaródzás elől.
*
Továbbá az is elképzelhető (de mennyire !), hogy Csivike elől menekülne.
Hiába tűnik vagány fickónak, Csivike meg született jó kislánynak,
valójában Banyácskám egy igazi kis fúria, Csuvika meg úriember,
aki mindent eltűr szeszélyes barátnőjétől,
és soha nem vesz elégtételt, noha nyilván képes volna rá.
Megszakad a szívem, hogy nem tudok segíteni szegénykémen – de nem tudok.
Külön tenni nem lehetne őket éjszakára, mert abból minden lenne, csak alvás nem -
pirongatni pedig hiába pirongatom Csivikét, azzal is csak Csuvinak ártok,
mert a Banya rajta veri le a miattam érzett, sértődött dühét.
Mindig kikap Csivike, ha bántja Csuvikát,
ám ez nem akadályozza meg abban, hogy másnap is ugyanazt csinálja.
Napok óta nézem tehetetlenül, hogy Csuvika esténként nyekken a kalitka fenekén.
Akármilyen jó hangulatban telik a lefekvéshez való készülődés,
akármilyen szépen kérlelem Csivikét, hogy jó kislány legyen és ne bántsa Csuvit :
mire az utolsó felvonáshoz jutunk, az én kis tündéremen kitör a banyaság,
és alig várja, hogy következzen az ő műsorszáma.
Amikor leoltom a kalitka fölötti kislámpát
(ez annak a jele, hogy mindjárt jön a takaró),
Csivike átül Csuvi helyére a kakasülőn.
Ha Csuvika is éppen ott van, akkor már ilyenkor lelöki – de ez még csak a kezdet.
Csuvika ekkor inkább eszik még valahol, és ily módon egy lelökést megspórol magának.
Jön aztán hamarosan az éjszakai takaró –
és ez azt jelenti, hogy ideje mindenkinek elfoglalni a hálóhelyét.
Csuvika sírdogál és tanácstalankodik egy emelettel lejjebb :
nem mer fölmászni Csivike helyére,
mert tudja már szegénykém, hogy úgyis le lesz lökve.
Lentről könyörög Csivinek (én meg a rács innenső oldaláról),
hogy menjen át szépen a kakasülő másik végére, engedje őt is a saját helyére mászni.
Csivike persze hajthatatlan – én viszont látom a szemén, meg az egész kis képén,
hogy eszében sincs Csuvika helyén tölteni az éjszakát, csak egy kis cirkuszt akar.
Szegény Csuvi föl se mer mászni teljesen a kakasülőre,
többnyire megáll az utolsó lépcsőn, ott kezdi rágni az éjszakai kölest -
Csivike pedig vár türelmesen. Tudja, hogy közeleg az ő ideje.
És valóban.
Előbb-utóbb muszáj Csuvikának is elhelyezkednie – és Csivi csak ezt várja !
Elég egy pillanatra félrenéznem (mert a szemem láttára SOHA nem tenne ilyet),
és Csuvika már repül is – csak nem a szárnyain, szegénykém.
És ezt végigjátsszuk minden áldott este, most már napok óta.
*
*
Tegnap is mi történt ?
Azt hittem, megússzuk, és Csivike tényleg Csuvika helyén fog aludni – de nem.
Kivárta rusnya banyája azt a pillanatot,
amikor rájuk terítem a szellőztetéshez a fölső fürdőlepedőt,
és ezáltal pár másodpercig nem látok be a kalitkába :
mire a takaró landolt a kalitka tetején, Csuvika is landolt a kalitka fenekén.
Hogy mi baja van Csivikének a világgal vagy konkrétan Csuvikával,
azt el se tudom képzelni. Napközben nem látok köztük semmi konfliktust.
Továbbá azt se tudom elképzelni, mit tehetnék szegény kis Hercegemért.
Csivi Banyát imádom – de szegény Csuvi megérdemelt volna egy rendesebb asszonyt.
*
(Végül ma nem lett cirkusz - csak hogy ne legyen igazam.
Csivike tényleg Csuvika helyén alszik, míg én itt firkálok az éjszakában.)
*
*
*
(2015)
Ennyiszer néztétek ezt a bejegyzést :
*
*
*
*
Új kommentek