Sajnos úgy tűnik, szegény madárkáim számára azt rendelték az istenek,
hogy igenis tartsák meg az ilyenkor szokásos böjtöt -
ha nem húsvét előtt, hát legalább utána.
Ugyanis képtelenség beszerezni nekik a számukra szükséges eleségeket.
*
Kezdődött az imádott nasival, a PRESTIGE SNACK-kel,
amit a Nyuszika hozott volna, de húsvéttól függetlenül is kellene már,
mert majdnem teljesen elfogyott a meglévő készlet.
Kicsit későn rendeltem meg az általunk mostanában használt boltban :
sejtettem, hogy két-három hét nem lesz elég a szállításhoz,
de abban biztos voltam, hogy előbb-utóbb meglesz, még ha nem is húsvétra.
Egészen tegnap estig úgy is tűnt, hogy rendben van a dolog :
nem tudom, mit értett félre a boltos, vagy ki volt itt végül is a hibás,
mert egyszer már megkaptam a visszaigazolást arról,
hogy rendben van a rendelés, jön majd a nasi, de csak a jövő héten.
Ehhez képest tegnap este meg arról értesültem egy levélben,
hogy mégse lesz a dologból semmi, mert csak egész kartonnal lehet rendelni,
ami kilenc zacskó, és annyit bizonyára nem szeretnék egyszerre megvenni.
Nem bizony : csak hármat akartam. (Mert májusban és júniusban is lesz ünnepünk.)
A boltosnak meg nincs arra pénze, hogy hat zacskó ott maradjon a nyakán,
mert ez egy nagyon drága keverék, rajtam kívül nem veszi senki.
(Persze, hogy nem, ha egyszer sehol se látja és nem is ismeri.)
Nem értem, mi történhetett.
Egyrészt a múlt héten már nyilván visszaigazolták a rendelést,
ha én is értesítve lettem, hogy húsvét után mehetek érte,
másrészt az általam régebben látogatott boltba
(amit sajnos kénytelen voltam elhagyni, személyes okokból)
nem egyszer saját lábúlag hozta ki a magyarországi forgalmazó vezetője,
direkt a nevemre és a kedvemért, akár egyetlen zacskót is.
Készülök is írni majd neki, hogy mi ez az új módi.
Lehet, hogy változott a vezetőség és az üzletpolitika – ki tudja ?
Mindenesetre nem akartam beletörődni a kudarcba,
és az imént fölhívogattam pár FRESSNAPF-ot meg egy ÁLLATKER-t,
bár nagyjából a nyakamat tettem volna rá, hogy hiába.
Így is lett.
Egyik helyen se mondták ki, de régebben már elhangzott,
hogy túl drága ez a keverék, nem érdemes tartani, mert kevesen vásárolják.
Pedig ha valahol, hát ezekben az üzletekben igazán volna esély módosabb vevőkre.
(Bár persze a módos vevők biztos nem hullámos papagájt tartanak...)
A FRESSNAPF-ok elintéztek azzal, hogy “nincs belistázva”, nem rendelhetnek,
az ÁLLATKER az ÁRKÁD-ban pedig arra hivatkozott (alig röhejesen),
hogy túl kicsi a raktárhelyiségük, nem tudnak egyéni óhajokat teljesíteni.
Pedig ennek a magkeveréknek az elődjét,
a PRESTIGE TONICUM-ot igenis árulta a FRESSNAPF,
meg az ÁRKÁD állatos boltja is – igaz, az még más cég volt.
Pedig a TONICUM se volt olcsó, épp olyan horror ára volt, mint a SNACK-nek.
Csak hát azóta elszegényedett a világ, valahogy el is kedvetlenedtek az emberek,
és az általános kilátástalanság meg letargia itt-ott lecsap a madárkáimra is.
Hogy magyarázzam meg szegényeknek, hogy mért nem kaphatják a kedvenc nasijukat ?
Kérve kérem a budapesti olvasókat, ha állatos bolt felé járnak, nézzenek be,
kérdezzenek rá, nincs-e véletlenül PRESTIGE SNACK hullámos papagájnak,
vagy nem volna-e hajlandó rendelni ilyet a tulajdonos.
És ha netán igen, máris kérjétek el az üzlet számát vagy levélcímét,
és értesítsetek a vendégkönyvben, hogy kit hívjak vagy kinek írjak.
Ha meg netán van is SNACK (elvileg jobb helyeken előfordulhat),
feltétlenül tetessetek félre nekem legalább egy zacskóval.
Picike az egész, mindössze tizenkét és fél deka.
Még egy nagyon kicsi van belőle itthon
(de már csak fénymaggal keverve, hogy tovább tartson),
viszont rágondolni is rossz, mi lesz velünk, ha elfogy.
Szegény Csuvicsek napokig ordítani fog minden este, hogy kéri a nasiját.
Csivike is szereti, de ő nem akkora haspók, mint Csuvika,
neki a zabocska a szemefénye, ha az megvan, Banyácskám elégedett a világgal.
*
A nasi még csak hagyján (elvégre az nem létszükséglet) –
de hogy jártunk a SNOBY-val ?
A SNOBY egy olcsó kis magyar magkeverék, és abból se tudok újat venni.
Ez a csapás is Csuvikát sújtja, mert ő egyszerűen imádja :
bármilyen hihetetlen, jobban szereti, mint a PRESTIGE PREMIUM-ot,
ami a legjobbak közül való, és régebben az volt a kedvence.
Mindaddig, míg nem találkozott a SNOBY-val.
Kicsit félve hoztam haza az első adagot, kényszerűségből,
mert éppen nem tudtam beszerezni a PRESTIGE félkilós kis CLASSIC eleségét.
Ezt a SNOBY-t az INTERSPAR-ban találtam, és gusztának meg jónak tűnt -
de azért mégse PRESTIGE, és korábban más márkát sosem használtunk.
Azóta már nyugodtan veszem, mert Csuvika imádja, jobban, mint bármelyiket.
(A SNACK az más, azt nem számítom eleségnek – mint ahogy nem is az.)
Na szóval : ezt a SNOBY-t az INTERSPAR árulja, máshol még sose láttam.
A beszerzése eddig nem volt probléma, mert állandóan kapható.
Kaphatónak éppen most is kapható – csakhogy április végén lejár a szavatossága.
Már a múlt héten jeleztem két alkalmazottnak,
akik épp a madáreleségeket rámolták, hogy kéne a SNOBY-ból újat kitenni,
mert olyat már nem fog megvenni senki, ami hamarosan lejár.
Ők csak kötötték az ebet a karóhoz,
hogy amíg nem járt le, nem kötelesek cserélni -
én meg nem is bosszantottam magam a vitatkozással,
gondoltam, majd jelzem a problémát a főpénztárban, ott értelmesebbek.
Hatalmasat tévedtem.
Pedig tényleg van egy nagyon értelmes hölgy is a főpénztárban,
de tegnap pechem volt, nem őt találtam szolgálatban.
Fogtam egy SNOBY-t, és mentem siránkozni,
hogy kéne már újat kirakni belőle, mert két hét múlva lejár,
ezt már nem vihetem haza a madárkáknak, pedig nagyon is kéne.
A válaszon különösebben meg se lepődtem :
láthatom, hogy még két hétig jó, hogy képzelem, hogy kicserélik.
Kezdtem magyarázni, hogy egy ilyen zacskó eleség hetekig elég a madárnak,
ha mást is kap mellé, esetleg hónapokig :
ami két hét múlva lejár, azt már nem érdemes, sőt nem is szabad megvenni.
Ha meg valaki nem figyel a szavatosságra,
esetleg romlott magocskákkal fogja etetni a madarát, és a madárka megbetegszik.
Próbáltam érthetően magyarázni, de mintha a falnak beszéltem volna.
“Csak nem képzeli, hogy a maga kedvéért rendelünk újat ?” – így a hölgy.
“Attól, hogy magának nem jó, másoknak még jó lehet !”
De értse meg, hogy két hét alatt nem fogy el egy ilyen zacskó ! - mondtam én.
“Azt maga honnan tudja ?” – érdeklődött a főpénztáros.
“Mit tudom én, mire használják ! Van, aki a kutyakaját is megeszi !
Lehet, hogy ezt is másra használják, nem madárnak adják.”
(Így, szó szerint. “Kaját” – hivatalos minőségben...)
Vitatkozni tehát megint nem volt értelme, mert nem volt kivel.
Épületes társalgásunkból még azt is megtudtam,
hogy ők a lejárt szavatosságú eleségeket nem semmisítik meg,
hanem visszaviszi tőlük a gyártó –
de addig nem viszi vissza, míg nem járt le a szavatossága.
Ők meg addig nem rendelnek újat, míg a lejártat vissza nem vitte.
Hát remek !
Azt is érdekes volna tudni, hogy mit csinál a gyártó a lejárt eleségekkel -
de ebbe inkább bele se gondolok, van elég bajom e nélkül is.
Csuvikának viszont legjobb esetben is csak májusban lesz újabb SNOBY-ja,
pedig sose szoktam megetetni velük semmit, aminek vége felé jár a szavatossága.
Magam sem eszem meg azt, ami már csak egy-két napig jó,
a madárkáknak meg pláne nem adok olyasmit, ami pár hét múlva lejár.
Most mégis olyan SNOBY-t esznek, ami már csak két hétig jó.
Fogalmam sincs, mit adhatnék helyette, harmadik fajta eleségnek -
de valamit majd keresek, mert nem akarom ezt az utolsó pillanatig használni.
Úgyhogy szegény madárkákat mégiscsak megtalálta a nagyböjt,
hiába nem tartunk ilyesmit – én meg lamentálhatok megint azon,
hogy ezt a megbolydult világot már tényleg csak a pénz kormányozza,
és pont azok spórolnak az én szerencsétlen madárkáimon,
akik igazán megengedhetnének maguknak némi nagyvonalúságot.
*
(2017)
Új kommentek