Tegnap nem volt rá alkalmam, és ma sincs sok kedvem elmesélni,
de azért csak álljon itt, a történelmi hűség kedvéért,
micsoda pánikot okoztam az éjszaka közepén az ügyetlenségemmel,
és hogy miattam pottyant le Csuvikám a kakasülőről, legédesebb álmából felriadva.
*
*
A szellőztetéskor használt millió pokrócot nem lehet egyszerre leszedni a kalitkáról,
mivel a konvektort csak apránként tudom egyre magasabb fokozatra állítani
(másképp nem csak hangos, de büdös is),
ezért a kalitka vetkőztetése mostanában igen hosszú műsor,
amit délelőtt veszekedve és türelmetlenül,
éjszaka pedig szunyókálva élveznek végig a madárkák.
Így volt ez tegnapra virradóra is : valamibe nagyon belemerültem itt a gépnél,
az utolsó fölösleges takarót rajtuk felejtettem : csak akkor készültem levenni,
amikor már magam is készen álltam az alvásra, egy szál semmiben,
mert utálom a pizsamát, télen-nyáron bugyiban és atlétatrikóban alszom.
Arra megfelel ez a csini kis kombó,
hogy beszaladjak a fürdőszobából és beugorjak az ágyba - de arra már kevésbé,
hogy bő háromnegyed órát szerencsétlenkedjek a kalitka mellett,
éjszakára fűtött (igencsak hidegecske) szobában, mezítláb, gyakorlatilag pucéran.
Mégiscsak stramm kislány lehetek, hogy baj nélkül megúsztam ezt a jéghideg kalandot.
*
*
De nem magamat akarom mesélni, hanem Csuvikát :
rettenthetetlen vitézemet, aki egy zabszem koppanásától is képes pánikba esni.
Hát még egy biztosítótűétől, az éjszaka közepén !
*
Sajnos voltam olyan ügyetlen,
hogy a fölösleges takaró leszerelése közben elejtettem a tűt, ami tartotta.
Kétségtelenül nagyot koppant a kalitka alatti műanyag tálcán -
de hát mégiscsak egy biztosítótű, nem a ház dőlt össze !
Csuvika pánikos lelkében viszont nemhogy a ház, de az egész világ összedőlt.
Úgy megrémült szegénykém, hogy (szokás szerint) lepottyant a hálóhelyéről,
halálra rémítve ezzel Csivikét is, aki a tű koppanására meg se rezzent.
*
*
Hogy innentől fogva mi történt, azt nem tudom értelmesen elmesélni.
Én voltam a legjobban meglepve, amikor utólag megállapítottam,
hogy jó háromnegyed órába telt, míg úgy-ahogy helyükre kerültek a madárkák,
és végre leolthattam másodszor is a villanyokat azon az éjszakán.
Később nagyon bántam, hogy megint nem mertem hozzányúlni Csuvikához
(nehogy még jobban megijedjen és infarktust kapjon a tenyeremben),
pedig egy idő után észnél volt már szegénykém,
csak nem tudott feljönni a kalitka fenekéből.
Van bent neki egy kis létra, lepottyanás esetére, de valamiért nem szereti.
Használta már egyszer-kétszer, de inkább bármi mást próbál helyette.
Most is létra nélkül akart felröppenni valamelyik földszinti ülőbotra,
de persze nem sikerült neki, újra és újra lepottyant.
Én meg ott álltam fölötte, és kínálgattam a létrát, ahelyett, hogy fölvettem volna.
Aki kritikus helyzetekben föltalálja magát, az sajnos nem én vagyok.
*
*
Azért odáig viszonylag gyorsan eljutottunk,
hogy Csuvika fönt volt a második emeleten (mégiscsak használta a létrát),
az idő nagyobbik része azzal telt,
hogy próbáltam őket visszakönyörögni a kakasülőre.
Mert persze Csivike is lejött onnan, még az elején, annyira megijedt ő is.
Csak ő nem a biztosítótű hangjától, hanem Csuvi lepottyanásától,
meg az egész helyzettől, hogy égnek a villanyok az éjszaka közepén,
én meg ott állok a kalitka előtt, és nem hagyom őket aludni.
Föl nem mászott volna a hálóhelyére semmi kincsért,
és itt már tényleg tehetetlen voltam, hisz ha benyúlok érte és fölrakom,
egyrészt frászt kap, másrészt úgyse marad ott, és végképp nem is megy vissza.
Úgy viszont nem akartam bezárni a barlangot (a takaró-barlangot),
hogy legalább ő nincs a helyén, mert ki tudja, mit talál ki a sötétben.
*
Bánatomban és tanácstalanságomban kimentem bagózni (ez néha segít),
hátha nélkülem könnyebben megoldják az elhelyezkedés problémáját, mint velem.
Hát mit mondjak... az első ciginél nem oldották meg.
Talán a másodiknál - de lehet, hogy az már a harmadik volt.
Ott szambáztam a konyha és a kalitka között, továbbra is egy szál pendelyben,
és vártam a csodát, hogy Csivike szíveskedjen végre a helyére fáradni.
Csuvika miatt nem fájt a fejem : ő bevackolta magát a jobb első sarokbotra,
és nagyjából biztos voltam benne, hogy ott is fog aludni – volt már ilyen máskor is.
Végül így is lett, valóban.
A valahányadik cigi után végre arra jöttem be,
hogy Csivike fönt terpeszkedik a kakasülőn, Csuvika pedig nyugton ül a sarokban.
Pakolhattam vissza az éjszakai takarókat, olthattam a villanyokat,
éjjel háromnegyed háromkor.
Az állólámpát égve hagytam, hátha Csuvika közben meggondolja magát,
meg ne ijedjen, ha nem tudja a sötétben, hogy hol is alszik éppen.
De nem lett semmi baj : reggel ugyanott ébredt, ahol hajnalban elaludt.
Én meg ébredéskor azt hittem a lámpafénytől, hogy süt a nap odakint.
*
*
Mindenesetre borzasztóan bántott,
hogy ilyen szörnyű éjszakát csináltam a madárkáknak a nyomorult biztosítótűvel -
egészen addig, míg a következő (vagyis tegnapi) vacsoraosztásnál
Csuvika ki nem lökött egy zabszemet a tálkából, mégpedig olyan ügyesen,
hogy az kirepült a rácson, és a kalitka alatti tálcán landolt.
És persze koppant.
Már amekkorát egy zabszem koppanni tud a puha műanyagon...
Gondolhatjátok, hogy nem az a kifejezett égzengés – de Csuvikának pont elég volt.
Hős Vitézem akkora rémülettel menekült el a zabos tálka közeléből,
hogy az ijedelme láttán Csivikém is szoborrá merevedett,
és hiába kínálgattam nekik a vacsora összes fogását sorjában,
nem kértek semmit, nem ettek egyetlen falatot sem.
*
Sebaj – gondoltam én –, majd pótoljuk a késő esti vacsoránál.
Csakhogy nekünk tegnapra az éhezés volt megírva – legalábbis a madárkáknak.
Pedig a késői vacsora-kínálgatást már nem is a zabbal kezdtem,
nehogy megint baj legyen egy kipottyant zabszemből.
Hát nem is abból lett,
hanem hogy mindjárt az első falatoknál bekapcsolt a konvektor.
Mégpedig úgy kapcsolt be, hogy közben kattant egyet.
Nem hiszitek el : Csuvika azonnal otthagyta a kezemben tartott eleséget.
És akkor már persze Csivike is, mert elhitte, hogy itt most valamitől félni kell.
Úgyhogy tegnap mind a két vacsoránkat elvitték a hangok.
A félelmetes hangok – mint például a zabszem koppanása.
A konvektor még csak hagyján – de hát azt hallják, óránként többször is.
*
A zabszemes műsort Csuvika ma is elismételte, szóról szóra ugyanígy
(megint ő lökte ki a zabszemet, és megint ő ijedt meg tőle),
de Csivi most már nem hagyta magát lebeszélni az evésről :
kicsit csodálkozott, hogy mi baja van Csuvikának,
kicsit várt és mérlegelt, hogy nem kell-e neki is menekülnie -
de aztán úgy döntött, hogy egy élete, egy halála, ő mégis inkább eszik.
Csuvi Gyerek meg éhen fog pusztulni, ha így folytatja.
(De persze nem : pár perc múlva ő is csatlakozott Csivikéhez.)
*
*
*
*
(2018)
*
*
Új kommentek