Sajnos nagyot tévedtem, amikor azt írtam és abban reménykedtem pár napja, hogy Csuvika esti cirkuszait simán meg lehet úszni a késői lefekvéssel (ami egyébként nagyon helytelen, ráadásul Csivikének nem csekély szenvedés). Két-három estén valóban úgy tűnt, hogy apró kis bikám megnyugszik, ha elég hosszú ideig lovagolhatja az imádott bojtját a mászókán, és utána kellőképpen elfáradva tér haza a kalitkába – ám tegnapelőtt szembesülnöm kellett a szomorú igazsággal, hogy ez sajnos nincs mindig így, és az abnormálisan hosszú ébrenlét sem garancia semmire. Hacsak arra nem, hogy előbb-utóbb mind a ketten bele fognak betegedni a túl kevés alvásba… még ebbe is, külön, a többi, meglévő bajunk mellé.

Az első filmecskén azt láthatjátok, mit művel Csuvicsek, úgy este tizenegy körül, ha úgy ítéli meg, hogy túlságosan hamar zártam rá az ajtót, mert neki még fontos közlendői lettek volna a bojtja számára. A felvétel minőségéért elnézést kérek : jobb kezemmel Csivit próbáltam etetni, az bent volt a kalitkában, a ballal meg tartottam a fényképező gépet – és közben még arra is vigyáztam, hogy Csuvika ki ne szökjön a kezem mellett.

Igazában ennél sokkal szörnyűbb a helyzet : a kamera láttán Csuvika még ilyen eszement állapotában is visszafogottabb, mint kamera nélkül. A műsora pedig nem fél percig tart, mint a videón, hanem akár egy teljes órán át, rendületlenül. Közben veri magát mindenhez, tör-zúz, ütközik, csattog és csilingel (attól függően, hogy épp minek ment neki) : Csivire a frászt hozza, engem meg halálosan kifáraszt. Kizökkenteni ebből nem lehet : enni-inni nem hajlandó, és persze Csivikét se nagyon tudom megetetni addig, amíg ő cirkuszol, mert kicsi tündérem halálra váltan lapít valamelyik sarokban, és moccanni sem mer, amikor Csuvika ide-oda cikázik a feje fölött. Még egyszer mondom : nem este nyolckor vagy kilenckor !

Olyannyira nem, hogy az alábbi filmecske valamikor éjfél körül készült, tegnapelőtt. Hamarabb nem volt hajlandó hazajönni Csuvika – én meg olyan nagyon nem is bántam, mert azt hittem, a késői záróra fejében hamar túl leszünk a szokásos esti szertartásainkon. Hatalmasat tévedtem – és ezzel vége is a hosszas esti kint létek sorának. Tegnap már kilenckor rájuk zártam gonoszul az ajtót : hogy mi lett belőle, azt a fantáziátokra bízom. Tízre villanyt oltottam, az igaz – de Csuvika egy falatot sem evett, egy kortyot sem ivott. El volt foglalva ugyanazzal, ami a filmecskén is látható. Már rajtuk volt az éjszakai takaró, fény se nagyon ért a barlangjukba – és Csuvikám még mindig ott őrjöngött az ajtó körül, hogy ki szeretne jönni. Filmen se túl szép látvány, de élőben félelmetes. Sose hallottam róla, hogy egy kismadár képes megbolondulni – de ha létezik ilyen, akkor bizony Csuvikával ez történt. Nyilvánvalóan nincs magánál, amikor a kis fejét huzigálja ide-oda a rácsokon – pedig ezt csinálja napok óta, valahányszor bezárom este.

Napközben se sokkal jobb a helyzet – illetve óráról órára romlik, ahogy telik az idő. Délelőtt és délután még jól elvannak együtt a madárkák, röpködnek, játszanak, beszélgetnek, csőröznek – aztán később Csuvika átpártol Csivitől a pamutnőjéhez, és késő délutántól lefekvésig már csakis azzal foglalkozik, azt eteti, annak udvarol. És persze lovagolja is a boldogtalan, teljes extázisban – hisz valahol csak muszáj enyhíteni a kínjain, ha egyszer Csivike ebben nem segít neki. Vacsora körül már hiába sírdogál pici tündérem magányosan a kalitkában, sőt kirepülni is hiába repül ki bánatos lovagjához : Csuvika eddigre már a bojtjával van elfoglalva, és Csivikéről akkor sem vesz tudomást, ha ott van mellette. Tényleg úgy kezeli szegénykém azt a nyomorult bojtot, mintha az volna a menyasszonya. (A filmet nyugodtan megnézhetitek, nincs benne semmi „korhatáros” látnivaló. Van már olyan filmünk is, de azt nem teszem közszemlére.)

Megvan aztán ennek esténként a böjtje, hogy Csuvika órákon keresztül az imádott bojtocskáját eteti. Figyelem már napok óta, hogy Csivike hiába követelőzik és hiába nyújtogatja a kis nyakát Csuvi felé, ha éppen olyan a hangulata lefekvés előtt : bizony nem kap semmit, gyors puszikon kívül, mert Csuvika eddigre már kicsőrözte magát a pamut-menyasszonyával, és Csivikének nem tud (vagy nem akar) adni semmit a csőréből. Szegény kis angyalkám meg csak sírdogál, és nem érti, hogy mi ütött Csuvikába. Úgyhogy szenvednek ők épp eleget mind a ketten, nem csak a folyton kikosarazott lovag. Nem tudom, mivel érdemelték ki egymást… Csivike esetleges meddősége csak feltételezés : nincs kizárva, hogy más madárkák oldalán mind a ketten képesek lennének boldogan és normálisan élni. Bár tudnám, másoknál hogyan mennek ezek a dolgok ! Állítólag ritkaság, hogy magányosan (nem csapatban) tartott párocska fészket rak – nekem viszont eddig még csak olyan ismerőseim voltak, ahol vagy nem párban éltek a madárkák, vagy igenis fészkeltek. Így aztán fogalmam sincs, mások hogyan oldják meg a hasonló problémáikat – illetve, hogy máshol is beleőrül-e a hím a folyamatos kudarcba. Bár úgy emlékszem, Csupikámnak is volt ilyen „guminős” időszaka, de ő ennyire soha nem fordult ki önmagából, mint Csuvika. Igaz, hogy amúgy is más természet volt, nem ilyen kis vadóc, mint ez a Csuvi Gyerek.

Csivi Pipi tegnap látszólag mutatott némi kis érdeklődést az odúja iránt (órákig játszott vele, pontosabban rajta) – de sajnos csak kívülről nézegette-kóstolgatta, belülről megtekinteni eszébe sem jutott. Így nem hinném, hogy többet jelent számára az odú (amiről nyilván nem is tudja, hogy micsoda), mint a falon a kislámpák. Egyszerűen csak talált megint valamit, amire rá lehet repülni, és pózolni is érdemes rajta, hisz ugyebár a Mami rögtön rohant a fényképezőgéppel, és nem győzött örvendezni, hogy Csivike milyen szép meg okos meg ügyes. Márpedig Csivike imádja hallgatni a róla zengedezett ódákat.

(2014)

Ennyiszer néztétek ezt a bejegyzést :