Na nézzétek !
*
*
Ha kissé megkésve is,
de Csuvika Tamás doktortól kapta a legszebb szülinapi ajándékot :
egy vadi új, csinos, használható csőröcskét.
Mennyivel jobb ezzel falatozni, mint a régi, megnyúlt és megvastagodott lapáttal !
Este mindjárt kiderült,
hogy nem másznak hangyák sem a tojásos rúdon, sem a kölesfürtön :
a gyönyörűen lecsiszolt csőröcskéjével Csuvika boldogan zabálta mind a kettőt.
Így valójában csak most kapta meg a szülinapi tojásos rúdját,
hisz eddig nem nagyon tudott vele mit kezdeni, hiába nézegette vágyakozva.
Szegény kicsi kincsem !
Micsoda csalódás és micsoda érthetetlen kudarc lehetett számára,
hogy ott lóg az orra előtt a kedvenc csemegéje, és nem tud enni belőle,
pedig biztosan tudja, hogy mindent pontosan úgy csinál, ahogy máskor is szokta.
De tegnap este végre sikerült !
Hosszasan szemezgette a tojásos rudat, később az éjszakai kölest is,
és a kezemben tartott tálkákból is jóval tovább falatozott,
mint mostanában bármikor.
*
*
Hanem a kis szingli szállító nem vált be –
hogy mégis elejéről kezdjem a tegnapi nap krónikáját.
Elég szégyen, mert hisz magam is láttam a hibáit előre, de már későn.
Amikor előszedtem és használhatóvá tettem pár héttel ezelőtt,
akkor csak a legszükségesebb átalakításokat végeztem el rajta,
hogy szükség esetén bele lehessen pakolni Csuvikát -
aztán meg is feledkeztem róla, illetve azt hittem, hogy voltaképpen rendben van.
Hogy nem igazán jó az az ülőrúd,
amit kiválasztottam a sok közül, mert méretre stimmelt,
az csak tegnap jutott eszembe, utolsó pillanatban,
amikor már késő volt mást szerelni a helyére.
Bár szegény madárnak nyilván nem csak az ülőrúddal volt gondja :
kis híján frászt kapott attól, hogy nem ismerte ezt a ketrecet,
nem tudta, hol van és miért, meg hogy mi sül ki majd mindebből.
Az ülőrudat egyáltalán ki se próbálta,
fölmenekült a kis ketrec tetejébe, amire ez egyáltalán nem alkalmas,
mert függőlegesen futnak a drótjai.
Ott reszketett-kapaszkodott szegénykém az erre teljesen alkalmatlan rácson,
és nem volt hajlandó lemenni sem a ketrec fenekébe, sem a műanyag ülőrúdra.
Pedig a kalitkában és a kalitka külső falán is vannak műanyag ülőkék,
amiket évek óta használ - arra pedig direkt ügyeltem,
hogy olyan ülőrudat válasszak, aminek a keresztmetszete nagyjából kerek,
ne legyen éles pereme, ami vághatja a kis lábát.
Csuvikának ez mindegy volt : ő csak azt látta. hogy idegen helyre került.
*
*
Így már az indulásunk is zaklatott volt, útközben se találta helyét szegénykém,
bár addigra már belefáradt a sok kapaszkodásba, és leköltözött a ketrec fenekébe.
Alighanem túl nagy ez a kis ketrec szállítónak,
de hát nem olyan egyszerű aprócska méretű kalitkát szerezni.
Még nem adtam fel, de nem nagyon bízom a sikerben.
Inkább majd ezt kell jobbá varázsolnom, bár eddig is jó sokat vacakoltam már vele.
De a jelenlegi megoldás tényleg csak ideiglenes,
mert nem volt itthon megfelelő méretű hullámpapírom ahhoz,
hogy tisztességesen kibéleljem vele a kis ketrec fenekét.
Márpedig sajnos muszáj – más megoldást nem bírtam kitalálni arra a problémára,
hogy ezeknek a Cs.S.-féle kalitkáknak (a készítőjükről vannak elnevezve)
belülről körben igen éles a peremük, ahol találkozik az aljzat és a rács.
Míg hozzájuk nem szoktam,
bizony elvágtam velük egyszer-kétszer az ujjamat, zuhanyozás közben.
Isten ments, hogy Csuvika is elvágja a gyufaszál kis lábacskáit,
ahogy kapaszkodik fölfelé a kalitka fenekéből !
Hát ezt a peremet kellett valahogy eltüntetnem,
és erre nem tudtam jobb megoldást, mint az egész fenék kibélelését,
hogy jó stabil legyen, és a “padló” oldalai takarják el a veszélyes peremet.
Rondának ronda, de biztonságos - és ha egyszer majd eszembe jut,
hogy vásároljak valahol szép színes hullámpapírt, nem is lesz olyan ronda.
*
*
*
*
Valahogy azért elvergődtünk a buszig,
bár Csuvika sokat izgett-mozgott útközben, sehogy se találta helyét.
És persze iszonyú meleg is volt – neki nyilván még inkább, a szatyorban.
Hamar jött a harminckettes, odaértünk a kelleténél félórával előbb a rendelőbe.
Pont így terveztem, hogy Csuvikának legyen ideje kicsit kifújni magát.
A váróban nem voltak sokan, jót beszélgettünk egy görögteknős gazdáival.
Tamás doktor ezúttal név szerint hívta be Csuvikát,
mint az Éva nevű doktornő május elején Csivikét, ami akkor annyira jólesett.
Én már itthon elterveztem, hogy ha Tamásnak nincs ellenére, altatást fogok kérni,
mert Csuvika nyugtalan, ijedős madárka, és a kis csőrét még sose vágták.
Azért az mégiscsak komolyabb beavatkozás, mint a karomvágás,
de a karomvágást is nyugodtabban el lehet végezni,
ha Ő Urasága közben nem kalimpál össze-vissza a lábacskáival.
Meg még azt is kitaláltam, hogy ha már úgyis alszik,
talán meg is lehetne röntgenezni a kis szárnyait, hogy történjen már valami,
induljunk el valamerre, hátha kiderül, miért nem tud repülni.
*
*
Még mielőtt mindezzel előhozakodtam volna, Tamás ugyanezt mondta :
hogy a csőrcsiszoláshoz el kell egy kicsit bódítani Csuvikát.
Mert hogy ő a csőrét nem vágni fogja, hanem csiszolni – az biztonságosabb.
Vágásnál előfordulhat, hogy hosszában bereped a megvastagodott csőröcske,
igen fájdalmas sérülést okozva ezzel a madárnak.
Miklós doktor Csupika csőrét mindig csak vágta (sose repedt be) -
de micsoda különbség !
Hiszen az a csőröcske nem csak túl hosszúra nyúlt,
hanem csúnyán meg is vastagodott, és azon a vágás nem segít.
Csupika csőre sose lett ilyen gyönyörű, mint most Csuvikáé.
Kérdeztem Tamást, mi okozhatja ezt a problémát, mitől vadult meg Csuvika csőre,
de azt mondja, ez már a korral jár, mert Csuvika bizony idősödő madárka.
*
*
A röntgenbe viszont nem egyezett bele a doktor úr.
Ennyi idő után szerinte már nem érdemes a röpképtelenség okait kutatni,
mert két év alatt a nem használt izmok és inak úgy letapadtak,
hogy működni nem fognak soha többé.
Hm.
A doktor úr ismerte a problémát első perctől fogva,
de mivel az elvégzett vizsgálatok nem hoztak eredményt,
később valahogy elaludt az ügy, nem nyomoztunk tovább.
Akkor nem mondta egy szóval sem, hogy később már késő lesz.
Bár elég szégyen, hogy magamtól nem gondoltam rá,
hisz mozgássérült gyerekek mellől mentem nyugdíjba, hallhattam ilyesmit eleget,
ha én magam nem is vagyok gyógytornász vagy mozgásnevelő.
Nyilván nekem kellett volna frissiben ütni a vasat,
nem arra várni, hogy Tamás magától álljon elő újabb ötletekkel.
Mindenesetre most eléggé szíven ütött, hogy Csuvika már örökre így marad.
Ezt még emésztenem kell – bár nincs kizárva, hogy tényleg így lesz.
Tamás mindenesetre elég hamar rövidre zárta a beszélgetést.
“Ne stresszeljük a madarat azzal, hogy itt beszélgetünk a feje fölött !” -
mondta ő, és elvitte Csuvikát csiszolódni.
Én addig elszívtam egy cigit, de szinte alig jöttem vissza, Csuvika kész is volt.
Azt hittem, tovább fog tartani a dolog,
de úgy látszik, a csiszoláshoz tényleg csak egy kicsit kellett elbódítani.
*
*
Azt már előző nap eldöntöttem, hogy nem említem Csivikét,
noha hetek óta készültem erre a beszélgetésre,
amitől nagyon féltem, de nagyon vártam is.
Nem volt bátorságom belevágni,
féltem, hogy rosszul leszek az egyébként is gutaütéses hőségben.
Hát nem lettem rosszul : Csivikéről szó sem esett.
Mintha soha nem is létezett volna szegény kis tündérem.
Hat évig volt Tamás betege.
A halálára annyit se mondott a doktor bácsija, hogy sajnálja.
*
*
A visszafelé út már kicsit jobban tetszett Csuvikának :
a buszon valamennyire kivettem őt a szatyorból, hogy több levegőt kapjon.
Irtó édes volt : a melegtől elterülve hasalt az úti kölesfürtje alatt,
és kissé hátratekert fejecskével szemezgette a kölest, ami pont a szájába lógott.
Mint egy kis török basa, aki éppen sziesztázik, és közben nassol.
Csodálói is akadtak egy helyes kis testvérpár személyében,
akik nem győzték dicsérni, hogy milyen gyönyörű madárka.
Csuvika egyáltalán nem félt tőlük, egykedvűen fogadta a felé áradó imádatot.
Itthon minden gond nélkül, simán átugrott a kalitka lépcsőjére,
pedig én halálra gyötörtem magam már vagy két napja,
hogy hogyan fog kijönni a kis ketrecből,
hisz annak magasan van az ajtaja a fenekéhez képest,
nem úgy, mint az ikerszállítónak.
De Csuvika számára ez nem volt probléma :
simán fölugrott a lépcsőre, amint odatartottam a kis ketrecet a kalitka elé.
*
*
Ám aztán ezzel hosszabb időre be is fejeződött az örömködés.
Nem volt módunk ünnepelni az új karmokat és új csőröcskét,
mert szegény kicsikémnek bizony fájt a lába, mégpedig nagyon.
Ezt abból gondolom, hogy órákig hallgatott, ami nála a legnagyobb bajok jele.
Egyértelmű volt, hogy a bal lába kínozza : azt huzigálta a hasa alá,
de mindig csak félig, mintha nem tudná összezárni az ujjait.
Kétségbe voltam esve, és nem is értettem a dolgot, hisz el lett bódítva,
biztos nem rugdalózott a lábaival, volt módja a dokinak nyugodtan pedikűrözni.
Féltem, hogy megint úgy jártunk, mint tavaly vagy tavalyelőtt,
amikor tizenegy napba telt, míg Csuvika ismét a régi lett,
addig szenvedett a túlságosan rövidre sikeredett karmocskáitól.
De most szerencsére nem így lett : késő estére megjött a hangja szegénykémnek.
Most ugyan (másnap délután) megint nagyon csöndes, de hát szieszta-idő van,
meg az időjárás is ellenünk játszik (a tegnapi hőguta után ma meg lehet fagyni) :
bízom benne, hogy más baja nincs Csuvinak, csak agyoncsapta őt a váratlan ősz.
Délelőtt jó kedve volt (bár ébredni is rosszul ébredt), csak később kókadt így le.
Végre láttam megint az ajtóban ücsörögni, hosszú hetek óta először :
eddig sem a kedve hiányozhatott hozzá szegénykémnek,
csak biztosan a hatalmas karmaival nem tudott megülni a vékony kis boton.
Most viszont boldogan trónolt rajta órákig – míg le nem fényképeztem.
Jelenleg az egyik nagy boton bóbiskol –
remélem, hogy csak azért, mert amúgy is dagonya-idő van.
Meg hát a kinti időjárás..... az bizony több, mint hervasztó.
Nem is tudom, mi lesz, ha így marad – be fogok fűteni ?
Nincs kizárva, mert lassan megfagyunk, és még csak délután van.
*
*
Nagyjából ennyi a tegnapi nap története -
ha valami még később eszembe jut, majd mondom.
Tamás szerint a csőröcskét ritkábban kell majd csiszolni, mint a karmokat vágni :
remélem, igaza lesz.
Csupikánál sajnos nem így volt :
vele a vége felé már háromhetenként jártunk csőrt vágatni.
Igaz, neki sose lett ilyen szépen lecsiszolva az ormánya, mindig csak vágta Miklós.
Akárhogy is : most talán egy ideig nyugalom lesz.
Ránk férne.
*
*
*
*
(2018)
*
*
Új kommentek