Szépséges hercegem a frászt hozta rám tegnapelőtt :
estére már majdnem hogy temetni készültem,
mert nem elég, hogy reggeltől fogva ugyanazon a boton ült, szinte mozdulatlanul,
késő délutántól már el is hallgatott, ami nála nagy bajok jele.
Ha meg mégis megszólalt, hosszas könyörgésemre, elhaló hangon sírdogált.
Enni sem akart, hiába kínálgattam a vacsorával, nem érdekelte.
*
*
Hát képzelhetitek....
Nem tudtam, mire gyanakodjak, de nagyon odavoltam,
hisz még a késő esti pótvacsora se sikerült :
Csuvika nem kért semmit, nem reagált semmire,
csak ült, mint egy szobor – mondhatni reggel óta mozdulatlanul.
Próbáltam fölkészülni a legrosszabbra : hogy bár nem tudom, miért,
de elrepül Csivikéje után, pontosan az árvasága ötvenedik napján.
*
De nem repült el...
Mint egy varázsütésre, egyik pillanatról a másikra megjött a hangja,
valamikor este tizenegy körül.
Olyan vidáman kezdett el csicseregni, mintha sose lett volna semmi baja.
Idebent nem hallottam semmit, de sejtettem, hogy mi lehet a megoldás :
szaladtam a konyhába fülelni, hogy jól gondolom-e.
És igazam lett : nagyon csöndesen, nagyon finoman, de esett már az eső.
Hát akkor ez volt a baj !
Az egész napi, fülledt, párás meleg, meg a készülő eső, ami nem bírt megérkezni.
Csuvikát egyszerűen agyoncsapta a nyomott idő,
hogy aztán már az első esőcseppektől föléledjen szegénykém.
Nem is volt aztán semmi baja tovább : jártatta a kis csőrét,
mint aki sürgősen be akarja pótolni a több órányi hallgatást.
Ha pedig mégis abbahagyta a csiripelést,
azt csak azért tette, hogy a lapos kis pocakját is gömbölyűre tömje.
*
Hát ennyit az időjárásról...
Rám mondhatjátok,
hogy bolond vagyok az eső- és melegfront-függőségemmel -
na de mit mondtok Csuvikára ?
Ő csak nem lehet bolond !
Bizony, hogy az időjárásban van itt a hiba : az bolondult meg, sajnos,
és sem ember, sem állat nem tud alkalmazkodni hozzá.
*
Mire végre (jó későn) lefektettem Csuvikát, már szakadt az eső,
és nem is hagyta abba egész éjjel, sőt még tegnap délelőtt sem.
Elképesztő mennyiségű víz lezúdult –
nem csoda, hogy szegény madár egész nap szenvedett az előérzetétől.
Azóta sincs semmi baja, hála Istennek –
bár kijönni a kalitkából továbbra sem hajlandó,
és tegnap vásárolni is mentem (péntekről elhalasztva), amit ő eléggé zokon vett.
Estére viszont megbocsájtotta nekem a csavargást, sőt nagyon is jó kedvre derült.
*
Az INTERSPAR-ban kaptam egy doboz sört ajándékba,
s mivel én azt meg nem iszom, értesítettem a Szomszédasszonyt,
hogy ha ráér, látogasson meg minket, és vigye föl hites urának.
Így is lett.
A Szomszédasszony egy idő múlva lejött, és hozott egy E-book-ot is kipróbálásra,
hátha azt jobban tudom olvasni, mint az igazi könyvet.
Így kivételesen beültünk a szobába, hogy Csuvika ne legyen sokáig egyedül.
Amúgy a Szomszédasszony sose szokott bejönni, csak a konyhában bagózunk,
mert nem rajong a madárkákért, az a fóbiája, hogy a fejére repülnek.
Csuvikánál ez a veszély nem fenyeget, úgyhogy most idebent társalogtunk.
És nem ám csak ketten !
Csuvika lelkesen kommentálta az eseményeket,
mondta ő is a véleményét az E-book-ról (ami sajnos nem vált be nálam),
és láthatóan igen boldog volt, hogy megint vendég van, történik valami.
Tündéri édesen magyarázott végig, amíg mi beszélgettünk.
(A Szomszédasszony még meg is jegyezte,
hogy ő bizony megőrülne, ha egész nap ezt kéne hallgatnia.)
*
Aztán egyszer csak eljött az a pillanat,
hogy kénytelen voltam pár percre kimenni a szobából.
Csuvika magára maradt a vendéggel, ami egyáltalán nem egy megszokott helyzet.
Legnagyobb ámulatomra a csicsergés nem maradt abba :
a Szomszédasszony kedvesen beszélgetett a ház urával, ő pedig válaszolgatott neki.
Engem meg a frász tört a legkisebb helyiségben,
hogy vajon maradt-e a helyén a vendégünk, vagy netán odament a kalitkához,
kockáztatva ezzel, hogy Csuvika ijedtében lepottyan a botról, amin ül.
A Szomszédasszony nincs felkészítve a Csuvika körüli viselkedésre,
mert sosem érdekelték a madárkáim, sosem akart közelebbről ismerkedni velük.
De nem lett semmi baj, remekül elbeszélgettek, amíg én kint voltam.
*
Sőt abból se lett semmi baj,
hogy a vendégünk egyszer csak odalibbent a kalitka elé,
és a mobiljával lefényképezte Csuvikát,
hogy megmutassa nekem, milyen képet csinál a telefonja.
Bennem megállt az ütő, annyira váratlan volt ez a fotós hadművelet :
biztosra vettem, hogy szegény madár frászt kap és lepottyan.
Hős vitézem azonban meg se rezzent, eszébe se jutott lepottyanni.
Talán egy picit elcsöndesedett – de még erre se mernék megesküdni.
Sőt !
Még azt is egész békésen és udvariasan tűrte
(jó házigazdához illően), hogy a vendég miatt igencsak késett a vacsora.
Végül azt is a Szomszédasszony jelenlétében szervíroztam neki,
legalább volt segítségem a magocskák ellenőrzéséhez.
Mondjuk enni nem volt hajlandó a szokatlan körülmények között Csuvika,
de részéről ez volt az egyetlen jele annak, hogy esetleg terhére van a vendég.
Nincs kizárva, hogy még az evés is sikerült volna,
ha a Szomszédasszony egy időre elhallgat – de nem hallgatott el,
én meg nem is kértem erre, mert azért a közös evés egy elég hosszú műsor,
minek üljön itt szegény addig kukán.
*
Csuvikának egész estére jókedve kerekedett a soron kívüli vendégségtől.
Majd máskor is megkérem a Szomszédasszonyt, hogy jöjjön be egy kicsit a szobába
(amúgy nem szokott, csak karácsonykor, mivel ugye itt nem lehet bagózni),
hadd örüljön szegény kis árvám a vendégnek !
*
Most megint elég csöndes (igaz, már bőven a délutáni szieszta ideje van),
mert alighanem eső készül, nagyon elborult.
De most már tudom, hogy Csuvika is időjós, nem kell megijedni a rosszkedvétől.
*
*
*
(2018)
*
*
Új kommentek