Nem is „Pancsi”, hanem „Puszi” akart lenni a mai bejegyzés címe – sőt bejegyzés sem akart lenni, csak egy nyúlfarknyi kis szösszenet, hogy megmutathassak nektek egy véletlenül készült, tündéri édes kis képet. De aztán másképp alakult : a vacsoraosztásnál Csivikém váratlanul belevetette magát a habokba, amikor friss vízzel kínáltam – és ez bizony sokkal nagyobb szenzáció, mint a tegnapi puszi.

Úgy igazán fürödni még talán sose láttam – pláne nem a kezemben. A saját kis kádjában megmártózott már néhányszor, de sajnos azt most le kellett tennem a kalitka földszintjére, mióta fönt van az odú, és ott végképp nem látogatja senki. Borzasztóan sajnálom, de nem tudom máshova tenni. Pedig Csivike szerette, míg elérhető helyen volt. A földszint valahogy ezeknek a madárkáknak is tiltott zóna, oda nem szívesen mennek le, inkább csak pottyannak, ha úgy hozza az élet.

A filmecskén sajnos már csak a fürdőzés vége látható : így is egy isteni csoda, hogy Csivi Kisasszony hajlandó volt még egyszer belemászni az itatóba, miután kezembe fogtam a fényképező masinát. Ki a csuda gondolta volna, hogy géppel fölszerelkezve kell megkezdenem a vacsora szervírozását ? Ráadásul a bal oldalon ott csúfoskodik a kalitka rácsának egyik drótja – de hát higgyétek el : nem olyan egyszerű filmet forgatni úgy, hogy jobb kezemben az itató, benne a madárral, bal kezemben meg a kamera, aminek az ormányát pontosan két drót közé kéne beilleszteni. Csakhogy a kezem eltakarja a kis kijelző képernyő felét, így a filmek bal oldalát sose látom, csak amikor már elkészültek. Hiába… néha kevés a két kezem két madárhoz – sőt egyhez is.

A másik filmecske meg csak úgy ukk-mukk-fukk, váratlanul ér véget : azt mondta az aksi, hogy eddig és nem tovább. De azért valamennyire láthatjátok, hogy mi az, amiről folyton beszélek, hogyan iszik Csivikém a rácsos labdáról meg a vékony kis fűzfa vesszőkről. Persze ez sem az igazi, de hát nagyon is érthető : kinek van kedve iszogatni, mikor tíz centire tőle ott tornyosul a félelmetes kamera, amiről sose tudni, mikor fogja megvillantani az átkozott vakuját. Nem is hittem, hogy szegény madár hajlandó lesz akár csak megmoccanni is, a gép közvetlen közelében.

A tegnapi puszis kép szintén véletlenül készült : azt akartam lefényképezni, mindjárt reggel, hogy milyen ügyesen közlekednek a pincurkáim akkor is, ha nincs fölszerelve a három lépcső a kalitka ajtajára. Ez nem olyan régi tudományuk, és sokáig csak Csuvikának sikerült. Most már Csivike is gond nélkül kitornázza magát a rácsokon – és én csak ezt szerettem volna megörökíteni. Akkora szerencsém volt azonban, hogy ennél sokkal aranyosabbat, egy bűbájos puszit sikerült elkapnom.

Amúgy semmi újság.

Csivike tenyésztőjétől megtisztelően gyors, ám abszolút semmitmondó választ kaptunk az előző bejegyzésben olvasható levélre : a lényegről egy szót se szól, csak elsorolja, hogy mennyi idősen lesz egy hullámos ivarérett, és mivel kell bélelni az odút. (Szerinte fűrészporral – én maradok a forgácsnál, mert nálunk bevált, Csipike idején.) Vagyis nem lettünk okosabbak – igaz, nem is tanácsot vártam elsősorban (hisz mit lehet erre mondani), hanem véleményt. Az érdekelt volna, mit gondol Katalin Csivike viselkedéséről – ám ez nem derült ki rövidke leveléből, sajnálatosan.

Megfordult a fejemben, hogy kikérem esetleg a doktor urak vagy Legszakértőbb Szakértőm véleményét is a gyanúmról, hogy Csivike alighanem a tenyeremet nézte ki fészeknek – ám aztán oda lyukadtam ki, hogy egyetlen dolgot javasolhatnának jó szívvel, mégpedig azt, hogy szüntessem be a madárkák kézből való etetését. Ez viszont akkora trauma lenne mindhármunknak, hogy akkor is nehezen vállalnám föl, ha biztos lennék benne, hogy helyes a feltételezésem, és muszáj Csivikémet "kiszoktatnom" a tenyeremből. De hát még csak biztos se vagyok a dolgomban : lehet, hogy csak képzelődöm, és Csivike puszta szeretetből kapirgálja a kezemet.

Végül egy személyes kérés : ha akad valaki a Kedves Olvasók között, aki szerepel ama bizonyos POFAKÖNYV-ben (én egyelőre nem, sőt nincs is szándékomban), legyen olyan kedves megpróbálni, hogy kommenteléshez be tud-e lépni a FACEBOOK- on keresztül, anélkül, hogy regisztrálna az INDÁ-n. A kérésem MINDENKINEK szól, aki itt van és olvas, nem csak az úgynevezett ismerősöknek.
Az ismerősök is úgy keletkeztek, hogy egyszer csak gondoltak egyet, és kommentet írtak… Elvileg össze van kötve ez a blog a FACEBOOK-kal, de a nimfás Timinek nem sikerült onnan belépnie. Én meg nem tudom ellenőrizni, hogy ő volt figyelmetlen, vagy tényleg nem lehet. A segítségeteket előre is köszönöm. Kíváncsian várom az eredményeket.

Ha nem sikerül belépni, azt jelezhetitek a CSICSU blogban, mert kommentelni (még) lehet a FREEBLOG-on, csak új bejegyzést írni nem.

(2013)