Megint sikerült magukra hagynom szegény kis árváimat a délutáni zápor idejére – bár én még morogtam is, mikor kijöttem az INTERSPAR-ból, és láttam a tetőablakon bekukucskáló napfényt, hogy megint becsaptak a felhők meg az IDŐKÉP, semmi se lett a készülődő esőből. Aztán kiderült, hogy dehogynem – csak az üzletben nem vettem észre, mert ott nincsenek ablakok. De nem volt vészes a dolog, a ház előtt kertészkedő szomszéd asszonyságok szerint még be se kellett menekülni a lépcsőházba, dörgés-villámlás pedig egyáltalán nem mutatkozott. Azért így is nagyon sajnáltam Csivikét, mert ő a sima esőtől is fél – ám összesen nem voltam el másfél órát, úgyhogy valami sokáig nem kellett rettegnie szegénynek. Mindenesetre tündéri édesen sorolta nekem a szenvedéseit, mikor végre hazaértem, és megtaláltam Őnagyságát a mászóka tetején ücsörögve, magában. Csuvika fönt duzzogott az ágakon : nem tudom, min veszhettek össze, hogy nem együtt vártak. 

Csuvika fenekén úgy láttam, hogy megint egekig ér Ő Uraságában a férfiúi lelkesedés : talán a házasság lehetett a vita tárgya, mint mostanság szinte mindig. Csivikém elszántan őrzi a lányságát, Csuvika viszont egyre nehezebben viseli, hogy bizonyos ponton túl folyton csak elutasításban van része. Mert amúgy etetni, puszilgatni, kényeztetni hagyja magát Csivike, sőt nagyon is kedvére való minden ilyesmi – párosodni viszont nem hajlandó, és az odúcskája sem érdekli. Az ő kis popóját nem is láttam még soha „nyitva”, ahogy Csipikémét számtalanszor, pár évvel ezelőtt : ilyenkor úgy nézett ki a hátsó fertálya, mintha véres lenne, és ez általában azt jelentette, hogy készen áll a párosodásra. Csivi fenekén még sose tapasztaltam ilyet. Csuvinál viszont egyre gyakrabban látom, hogy valami kikandikál a hófehér tollacskák takarásából.
A sasszememmel persze ebből csak annyit érzékelek, hogy olyan a kis feneke neki is, mintha véres vagy kakis lenne. De nyilván nem az : Csupikám sokat használta a guminőjét, nála az ilyen attrakciók után láttam mindig hasonlót. Tizenegy és fél hónapos az én kis Csuvi legénykém : mese nincs, felnőtt a kajla fiacskám, még ha nem is nagyon akaródzik ezt elhinnem, mert valahogy a „szellemi” vagy „pszichés” fejlődése nem tart lépést a testivel. Csupika egész más volt ennyi idősen : Csuviról irtó nehéz elképzelnem, hogy valaha is komoly és felelősségteljes apuka válik belőle.

De hát egyelőre nem válik, mert Csivike nem áll kötélnek.

Pedig már az odúja tetejét is kikötöm napközben a rácshoz, hogy nyitva legyen, és ha másképp nem, fölülről fedezze föl végre a tulajdonosa, ha egyszer mindig onnan óhajtja megközelíteni. A „mindig” persze enyhe túlzás, de valamelyik nap másodszor láttam az odú tetején matatni Őnagyságát. Mindenáron föl szerette volna nyitni a fedelét – csak persze nem sikerült, mivel rajta állt. Lelkesen nézegetett befelé a szűk kis résen (mert ugye a tető ki van támasztva kölescsipeszekkel, soha nincs teljesen lecsukva, hogy több legyen benne a levegő), és igencsak csalódottan vette tudomásul, hogy nem sikerül belemásznia, sőt igazában még csak belepillantania se. Mióta viszont fúrtam a tetejébe egy pici kis karikát, és kikötöttem a rácshoz, hogy időnként nyitva legyen, még nem járt arra senki. Pedig ha fölülről belemászna Csivi, és bentről fölfedezné az igazi bejáratát, akkor később már tudná, hogy hogy lehet az odúcskát rendes úton megközelíteni. Így nem tudja (vagy nem is akarja tudni), pedig már kivettem a kedvenc botjukat is, ami merőlegesen állt a nagy ülőrudakra, hogy az se rontsa az odúra való rálátást. Hiába… Az odúcskát nálunk egyszerűen nem akarja fölfedezni senki. Még Csuvika sem – pedig állítólag neki kéne fészekről gondoskodnia, és ha megfelelőnek találja, belevezetni az asszonyt. Bár ez Csipiék esetében sem így történt, hisz Csupikának a fészek közelébe se volt szabad mennie sokáig, Csipike csak magának akarta az odút, mintha osztódással kívánna szaporodni

Csivike szerintem tudja, hogy ÉN nem akarok kismadarakat. Talán ezért nem siet tojásokat rakni szegénykém. Pedig most kéne, mert később nagyobb lesz a veszélye a tojás-elakadásnak. Arra meg nincs túl sok esélyünk, hogy egy életen át ne akarjon fészkelni – hacsak nem beteg. Most épp a tornácon ücsörög, a megvadult Csuvika pedig ott igyekszik a hátára keveredni, mindjárt az ajtóban. Szerintem ő már akár röptében is képes volna megejteni a nászt, valahol a csillár körül, csak engedné Csivi

Amúgy meg semmi újság. Másról se szól az életünk, csak a szerelemről

A Csivike jubileumára beszerelt két kis tojásos rúdból csak az fogyott el, amelyik a hintánál lógott (az viszont szinte azonnal), a másikra rá se nézett senki, napokon keresztül. Pedig pont az díszelgett a szokott helyén, amelyiket nem ették. Végül szinte érintetlenül dobtam ki ma reggel, mert bent volt már egy hete, féltem, hogy megromlik. Fogalmam sincs, min múlik a tojásos rúd népszerűsége : egyszer már jártam vele így, hogy nem kérték. Legközelebb megint odavoltak érte – most meg megint nem. Pedig ritkán jutnak hozzá, eltelve nem lehetnek vele.

A világszép szépia se fogy, pedig tényleg egy kivételesen gusztusos, nem túl kemény, hatalmas példány. Azzal meg úgy jártunk, hogy Csuvika valamiért haragszik a hozzá tartozó ülőkére, és Csivinek sem engedi, hogy ráüljön. Hogy mi baja vele, sose fog kiderülni. Eredetileg egy pici kis tiplirudat szereltem oda, a GALAMB HUNGÁRIÁ- ban kapható, ügyes kis ágtartóban : ideális ülőke volt, ám Csuvika másképp vélekedett.
Akkor még nem a szépia díszelgett ott, hanem egy hasonló méretű meszecske – de miután fölszereltem hozzá az ülőkét, Csuvika többé rá se nézett.
Csivi odaült egyszer-kétszer, de Csuvi olyan heves és keserves ordításba fogott a láttán, hogy pici tündérem azonnal elmenekült. Mivel többször is ismétlődött a dolog, megadtam magam és kivettem a jó kis fa ülőkét : betettem a helyére egy zöld műanyag rudat, ami több helyen virít a kalitkában, és mindegyiket szeretik a madárkák. Kivéve ezt az egyet… Megint az lett a dolog vége, hogy Csivike rátelepedett, kezdte volna kényelmesen falni a szépiát – Csuvika meg visítva elzavarta, abban a szempillantásban. Így aztán a szépiát nem eszi senki, mert Csuvi szerint nem szabadna ülőrúdnak lennie mellette. Másképp viszont nem lehet elérni. Fogalmam sincs, mitől fél kis bolondom, miért nem tűri abban a sarokban az ülőkét.

Csivike a legújabb hintáját is egész jól belakta tegnap (idáig csak a fölső szárán mászkáltak, ha egyáltalán), de ez is olyan furcsán történt : Csuvika (bár itt-ott maga is rálépett a hintára), végig ott jajveszékelt körülötte, hogy inkább jöjjön le róla, mert ki tudja, miféle baj érheti, ha túlságosan belemerül a hintázásba. Végül nem is töltött pár percnél többet a hintácskán a boldog tulajdonos, mert Csuvika folyamatosan kárált, hogy rossz vége lesz ennek az örömködésnek. Nem tudom, mi ütött az én vagány kis fickómba, hisz idáig inkább ő volt mindig a felfedező, Csivike csak azzal kezdett játszani, amit Csuvicsek már kipróbált. Most meg szerepet cseréltek. Sőt még csak azt sem, mert Csuvika nem is igyekszik utánozni Csivit : ami valamiért nem tetszik neki, azt nem használja akkor se, ha már megbizonyosodott róla, hogy Csivinek nem lett tőle a világon semmi baja. Nem tudom mire vélni a dolgot, mert a konvektoros eseten kívül semmilyen baleset nem érte – legalábbis a jelenlétemben biztosan nem. Talán ez is a lángoló szerelem hozadéka, hogy meg akarja óvni Csivikéjét az ismeretlen helyektől és veszélyektől.

Tisztára meg van őrülve az én szépséges Hercegem (tényleg nagyon szép lett most, a legutóbbi vedlése után) : lassan már a tenyeremből való nassolás is áldozatul esik a szerelemnek, mert Csuvi az evés idejére sem képes az udvarlást felfüggeszteni.
A kezemen totyogva is mondja a magáét rendületlenül, átkapkod Csivihez, hogy inkább az ő csőréből egyen, ne a kezemről – engem meg a frász tör, mert hol egyik, hol másik nyel félre a nagy izgalomban. Így aztán nem is bánom, hogy a máskor félórás ácsorgásaim mostanában pár percesre rövidültek – kivéve a lefekvés előttit. Addigra már nagyon ki vannak éhezve, mert napközben nem esznek szinte egyáltalán : nincs rá idejük, szegénykéknek. Nyalják-falják egymást reggeltől estig, majdnem hogy szünet nélkül. Még azt se bánják, ha filmezem őket : sokszor nem is veszik észre.

Csak tudnám, fészek nélkül hova vezet ez a nagy szerelem !

(2013)