~ Mennem kellett, mert Csipikém már 82 napja várt rám az Örök Kölesmezőkön ~
Egész nap hezitáltam, hogy megírjam-e ezt a bejegyzést, hisz értelme nincs sok, azon kívül, hogy csak még jobban elkeserítem magam – de mégsem tudok szó nélkül elmenni drága pici Zöldségem halálának első évfordulója mellett. Mert bizony ma egy éve halt meg az én Csupikám, gyönyörűséges Zöld Hercegem – akinél odaadóbb, áldottabb, szerethetőbb kis lélek kevés szaladgál a Földön. Míg élt, sose jutott rá annyi figyelem, amennyit érdemelt volna : imádott Csipikénk mellett Csupika inkább csak a szürke kis statiszta szerepét játszotta egész életében. Hogy fölismerjem, mennyire különleges volt ő is, a maga csupa szív, békés természetével és a hatalmas lelkével, ahhoz el kellett veszítenem. Azt hittem, minden hímecske olyan, mint ő : a tojócskák talpraesettek, jópofák, önzők és pörgősek, a hímek meg arra születtek, hogy csöndben imádják házsártos asszonykájukat, és eltűrjenek mindent, zokszó nélkül. Meg kellett ismernem Csuvikát ahhoz, hogy belássam, mekkorát tévedtem – és hogy rájöjjek, Csupika mekkora kincs volt szegénykém, amíg élt. Nem hiába viselt szívecskéket a nyakán Ő Urasága : igazi szívkirály volt, csupa jóindulat és szeretet.
Egy régi tabló : Szívkirály
Csupika nagyon beteg volt, bár ritkán látszott rajta. Pazár Doktor megmagyarázta nekem még 2011 tavaszán, amikor épp megmentette az életét az Egyetemen, hogy a teljes gyógyulásában sose szabad hinnem, bármilyen látványos a javulás egy-egy akut betegségből való felépülés után, mert szegény kis Zöldségemnek borzasztóan beszűkült a légzőfelülete, továbbá hatalmas a mája, és vélhetően daganat is van a hasában. (Ezeket a dolgokat Miklós Doktor nem említette tavaly, a boncolás után.) Csupika akkori betegségéről és diagnózisáról a BABAGÁJ-BLOG 120-119-117-116. oldalán olvashattok. (Ilyen sorrendben.) Abban a blogunkban a lap alján vannak az oldalszámok, de csak addig látjátok őket, míg rá nem kattintotok a kommentekre.
Elvileg tehát tudtam, hogy Csupikám is bármikor itt hagyhat, épp úgy, mint a jóval betegebbnek tűnő, látványos daganattal rendelkező, imádott asszonykája – de az ilyesmit valahogy a tudata mélyére löki az ember, és lehetőleg nem gondol rá, ha nem muszáj. Én se betegként tartottam számon Csupikát, hisz Csipikéhez képest ő maga volt a megtestesült egészség és életerő. Csipikénk halála után meg különösen ragaszkodtam hozzá, hisz már csak ő maradt nekem az IGAZI, boldog életünkből.
Hogy végül is mi vitte el, nem tudom. Miklós tüdőgyulladást mondott a boncolás után – és ha ez igaz, abban bizony Csivikének is szerepe lehetett, akit betegen hoztunk el az állítólag legjobb nevű, abszolút megbízható tenyésztőjétől. Mint (sokkal később) kiderült, trichomonas fertőzéssel kínlódott szegény madárka, az okozta az állandó váladékozását és időnként fellépő nehéz légzését. Hiába hordoztam orvoshoz őt is folyton, hónapokig nem jött rá senki az igazi bajára, sőt többször is egészségesnek lett nyilvánítva, a tüneteit az én túlzott aggódásom számlájára írták. Már Csupika is meghalt, Csuvika is itthon volt, amikor Sátorhelyi Doktor végre eltalálta a diagnózist.
Úgy előttem van a kép, mintha csak tegnap történt volna, hogy milyen édesek voltak a madárkáim, és mennyire boldog volt Csupi (Csipike halála óta talán először), amikor Csivit is sikerült végre ugyanúgy etetnie és puszilgatnia lefekvés előtt, már a takaró alatt, ahogy korábban Csipikéjét szokta. Csivike ült a bal első sarokboton (most már soha nem alszik ott, de Csupika idejében az volt a hálóhelye), reménybeli lovagja pedig az ujjamon trónolt, és onnan kényeztette új kis menyasszonyát – pont úgy, ahogyan régebben Csipikével is tette. Ez volt az első alkalom Csipike halála óta, hogy Csupikát felhőtlenül boldognak láttam, és valahogy ugyanolyannak, amilyen korábban is volt. Még meg is könnyeztem a jelenetet, annyira örültem, hogy talán mégiscsak lesz az én Csupikámnak új élete. Aztán pár nap múlva meghalt – abszolút váratlanul. Bizony, nincs kizárva, hogy éppen ez a bűbájos jelenet, a lelkes csőrözés okozta a vesztét, amit én annyira meghatónak és reményt keltőnek találtam. Talán akkor fertőzte őt meg valamivel Csivike – és neki már amúgy se sok kellett ahhoz, hogy beteg legyen.
De magamat se találom ártatlannak a halálában – és ezt megint csak nagyon nehéz tudomásul venni. Talán én is hozzájárultam, hogy pici Zöldségemnek így alakult a sorsa. Hiába verem a fejem a falba : ami megtörtént, azon már segíteni nem lehet.
Attól félek, egyszerűen megfőztem Csupikát.
Tavaly ilyenkor is pont ilyen iszonyatos kánikula volt, mint most – nekem pedig NEM JUTOTT ESZEMBE az a megoldás, ami az idén nagyon jól bevált : hogy a kalitka nincs letakarva, csak el van függönyözve. (Valaminek muszáj lennie a számítógép és a ketrec között, mert azt nem tudom vállalni, hogy magam is aludni menjek, amikor a madárkákat lefektetem. A monitor fénye miatt kell rájuk vagy melléjük a takaró.) Tavaly nem volt sötétítő függöny, hanem egy lepedő volt a kalitkán – amint korábban is mindig, mióta csak madárkáim vannak. De talán régebben nem voltak ilyen szörnyű nyarak – ki tudja már… Mindenesetre borzasztóan bánt a lelkiismeret, mióta az idén kitaláltam a madzagra lógatott fürdőlepedőt sötétítő függönynek, hogy ha tavaly is így oldottam volna meg az elsötétítést, talán ki tudott volna lábalni szegény Csupika az aktuális fertőzéséből. Így meg nem tudott, mert a vászon lepedő alatt még annyi levegőt se kapott a boldogtalan, amennyit talán be bírt volna fogadni a beteg tüdeje
Utolsó éjszakáját a kis szállító ketrecben töltötte szegénykém (amiben Csipikéje is meghalt) : átraktam oda, mert nagyon lihegett, és nehezen vette a levegőt. De az még akkor se jutott eszembe, hogy levegyem a kalitkáról azt az átkozott lepedőt ! Szerencsére Csivike túlélte : ő mindig is szerette és jól bírta a meleget. Csupikával meg rohantam Miklóshoz másnap, hogy liheg és nehezen kap levegőt. Negyvennégy fokot mutatott a Gellért téren a köztéri hőmérő : mint később kiderült, az volt a nyár legmelegebb napja. Csupika pedig szinte rögtön elájult Miklós Doktor kezében, és mire oxigént kapott volna, meg is halt. Elvitte őt a nyár – meg a gazdi hülyesége.
Az utolsó fénykép, az utolsó éjszakán
(2013)
Ennyiszer néztétek ezt a bejegyzést :
Új kommentek