~ Rólam szól a mese, mert pont ma egy éve jöttem haza Csivikémhez ~

Képzeld, Leander-Mami : ma van nálunk a CSUVILEUM,
vagyis Csuvi-jubileum, mert pont ma egy éve jöttem el tőled !
Pont ma egy éve hagytam ott az Anyukámat, Apukámat és a testvérkéimet,
pont ma egy éve zötyögtem a buszon egy iszonyatosan meleg szatyorban,
hogy Csivikét megmentsem a magánytól,
és ne sírjon annyira az elpusztult Csupikája után.

Szokta kérdezni a Mami, hogy nem bánom-e…
Háááát… most erre mit mondjak ?
Én igazán szeretem Csivikémet, és nincs is rossz dolgom mellette –
de azért néha még mindig nagyon hiányoznak a testvérkéim.
Tudom, hogy azóta már nyilván ők sincsenek nálad – de mégis…
Ha sok madárka lenne körülöttem,
biztos mindig akadna játszótársam, sose kellene unatkoznom –
és talán a fejecskémet se kéne szégyenszemre az ágakhoz dörzsölnöm, ha viszket,
hanem volna valaki, aki megvakizza nekem szépen.
Én mindig megvakizom Csivikéét, amikor vedlik szegényke – de ő az enyémet soha.

Jól megvagyunk Csivikével, de azt hiszem, azért ő mégsem szeret eléggé engem.
Hogy nem akar a feleségem lenni, az még csak hagyján
(bár ez sem akármilyen szívfájdalom nekem),
de sajnos gyakran bánt is engem, pedig nem adok rá semmi okot.
Tegnap este is lelökött a kakasülőről, mikor már elhelyezkedtünk a lefekvéshez,
hiába vártam ki türelmesen, hogy döntse el, melyik oldalon szeretne aludni.
Mire kényelmesen bevackoltam magam a jó kis helyemre,
Csivikém úgy döntött, hogy mégis az én oldalam kell neki – és már repültem is !
A Mami nagyon megszidta Csivikét, de ettől én csak még jobban megijedtem,
mert ilyenkor rajtam szokta leverni, hogy kikapott a Mamitól.

Nem tudom, miért bánt engem az én Csivikém – és nagyon bánatos vagyok emiatt.

A miatt is bánatos vagyok, hogy a mai jeles napra nem kaptam tojásos rudat.
Ki látott már ünnepet tojásos rúd nélkül ???
Azt mondja a Mami, hogy ekkora melegben nem volna jó ilyen nehéz nasit enni,
mert nagyon megfeküdné a gyomrocskánkat.
Szó se róla : tényleg alig eszünk, mióta folyton a hőguta kerülget minket –
na de a tojásos rúd akkor is hozzátartozik az ünnephez !
Állítólag majd kapok a jövő héten, ha már kicsit hűvösebb lesz…
de addigra már elmúlik az ünnep.

Egyelőre új hintácskát kaptam a mászókánkra…
Nem valami fantáziadús ajándék, mert van már ötezer hintánk.
Igaz, pont ilyen még eddig nem volt.
Ha engem kérdez a Mami… én továbbra is meglettem volna nélküle.
Most megint nélkülöznöm kell a szuper kis mászókámat,
mert azt csak egy szárnyatlan képzeli,
hogy simán rá lehet repülni, amikor át lett rendezve az egész,
és ott díszeleg rajta az a félelmetes valami, ami állítólag hinta.
Mondogatja a Mami, hogy később majd szeretni fogom, meglátom – na de addig ???
Mi lesz velem addig, a mászókám nélkül ? Hiszen én ott trónolok reggeltől estig !
Most meg kénytelen vagyok beérni az ágakkal, a szekrény tetején.
Mindig így járunk… Az ünnepeket nálunk arról lehet megismerni,
hogy a Mami tönkreteszi a mászókánkat. Mert mindig hoz rá valami újabb meglepit.

De azért nem panaszkodom…
Állítólag más madárkáknak még annyi örömük sincs, mint nekem.
Nincs itt rossz dolgom, csak Csivikémmel nem tudok zöld ágra vergődni.
Ráadásul tojásos rudat se kaptam, pedig ma én vagyok az ünnepelt.

Olyan furcsa, hogy már egy év eltelt, mióta eljöttem tőled, Leander-Mami !
Azt mondják, egy év nagyon hosszú idő – nekem meg úgy tűnik,
mintha csak tegnap lett volna, hogy elrabolt engem egy idegen szárnyatlan,
aki a jelenlegi mamám lett.
Végig azzal vigasztalt a buszon, hogy majd meglátom,
mennyire fog örülni nekem egy bizonyos Csivike – de sajnos nem örült egyáltalán.
Emlékszem, hogy féltem és mennyire szomorú voltam az első esténken,
milyen árvának éreztem magam a saját kis kalitkámban,
amikor Csivike rám se nézett, nem is szólt hozzám, tudomást se vett rólam.
De aztán megszeretett hamar,
és én akkor nagyon boldog voltam, nem cseréltem volna senki madárfiával.
Azt hittem, most már mindig így lesz.
De mióta nagyfiú lettem, megint nem szeret engem az én Csivikém.

De azért nem bánom, hogy így alakult, Leander-Mami.
Kerülhettem volna rosszabb helyre is, azt hiszem.
Nemrég siratott a Mami egy bizonyos Pityukát,
akit kizavart az ablakon a gonosz és lelketlen gazdája,
mert nem volt kedve orvoshoz járni vele –
hát ehhez képest én mégiscsak szerencsés vagyok,
még ha Csivikémmel nem is felhőtlen a viszonyunk.
De talán még az is megjavulhat…
Talán jövő ilyenkor majd vidámabb levelet írhatok neked.

Addig is köszönöm, hogy fölneveltél, és sok-sok kis csőrpuszit küldök
a család minden szárnyas és szárnyatlan tagjának, sok szeretettel :

Csuvika

 (2013)

Ennyiszer néztétek ezt a bejegyzést :

Web Counter