Megint nem tudok fölmutatni semmi értékelhetőt, hiába van hétvége, ami elvben alkalmas a nagyobb munkák elvégzésére : ismét elmaradt a kalitkazuhanyozás, és már előre tudom, hogy el fog maradni holnap is. A végre viszontlátott, imádott őszöm kellős közepén váratlanul kitört az úgynevezett szép idő, én meg ettől azonnal romjaimba dőltem, mert sajnos fordítva vagyok bekötve, és a világból ki lehet kergetni a meleggel meg a napsütéssel. Mozdulni sincs erőm meg kedvem, ha kisüt a nap – hát még, ha októberben szokatlan, nyári vihar is társul hozzá !
*

FILMECSKE : Csivike esőt jósol 13.09.12.

http://indavideo.hu/video/CSIVIKE_ESOT_JOSOL_130912

Aggódtam is tegnap rendesen, hogy netán ki találok múlni, soron kívül – pedig Csivikém megmondta már kora délután, hogy jön az eső. Ha hittem volna neki, legalább tudtam volna, hogy mi bajom van. Pedig hányszor bizonyította már boszorkányos tündérem, hogy egymagában többet ér, mint az összes időjós portál együttvéve ! Tegnap is keservesen sírdogált és veszekedett, amikor még hétágra sütött a nap, és majdnem huszonnyolc fokot mutatott az erkélyen a kinti hőmérő : még a fejecskéjével is bólogatott, a nagyobb nyomaték kedvéért, úgy panaszolta, hogy bizony-bizony, jön az eső, majd meg fogom látni. Szegénykém borzasztóan fél az esőtől (a csendestől is, nem csak a vihartól), és hosszú órákkal előbb megérzi mindig, ha ilyen csapás várható. Igyekszem sajnálni ilyenkor, de nem lehetek túl hiteles, mert én meg imádom az esőt. (A fönti filmecske régebbi, tegnap nem vettem föl a sírását.)

Persze tollas gyerkőcök mellett az ember kénytelen a napsütésnek is örülni, mert nekik meg az a jó. Igaz, kezdenek már ráérezni a hosszú, téli esték gyönyöreire is : ha hűvösre fordul az idő, föltekerem a fűtést, a madárkák meg odahúzódnak a mászókájukra, a konvektor közelébe, élvezni a finom meleget. Így volt tavaly télen is : mindig a mászókán töltötték a délutáni sziesztájukat, tündéri édesen.

De azért mostanában még az ágaikon, sőt a kalitkában is több a dolguk, mint a jó kis mászókán. Talán egy órája láttam éppen, hogy Csivikém lelkesen cincálja a vadonatúj spárgát, amivel tegnap kötöztem meg a kakasülő egyik oldalát. Isteni szerencse, hogy észrevettem : SEMMI nem tartotta már a kedvenc trónusuk fal felőli részét, mert szorgalmatos csőröcskék leették róla a madzagot. Sajnos mindkét madárkámat olthatatlan szerelem fűzi a spárgákhoz és csomókhoz : szerintem elrágnák még a hajókötelet is, ha volna olyan a közelükben. Mindenesetre pótoltam tegnap a hiányt, de Csivikém mára fölfedezte, és neki is állt rögtön, hogy az új spárgát is meggyilkolja. Legalább kopik a csőre, amiből a doktor bácsi legutóbb vágni akart.
*

FILMECSKE : Ágrágó 13.10.02.

http://indavideo.hu/video/AGRAGO_131002
*

Azóta sokszor nézegettem én is a Kisasszony csőrét, és valóban túl hosszúnak találtam a hegyét – de ennél nagyobb rejtéllyel még sose találkoztam. Csivikém nem egy lusta szárnyas (mondhatnám, kő kövön nem marad mellette) : mindene a rombolás, soha nem pihen a pici csőre, hisz vagy ágat rágcsál, vagy falat kapar folyton. Hogy hogyan tud mégis túlnőni az ormánya, azt egyszerűen nem értem.

FILMECSKE : Vadul dolgozom 13.10.07.

http://indavideo.hu/video/VADUL_DOLGOZOM_131007
*

Találtam is két ide illő filmet a közelmúltból, talán négy nap különbséggel, ha jól emlékszem : láthatjátok rajtuk, hogy ha saját fűzfánk lenne, az se bírna elegendő vesszőt produkálni a mindig tettre kész csőröcskéknek. Pedig hát nem hogy saját, de még csak ismerős fűzfánk sincs : legsúlyosabb gondom évek óta, hogy honnan szerezzek rágni való ágakat a madárkáimnak. Míg dolgozni jártam, a suli közelében tudtam egy fűzfás kertet : ősszel és tavasszal megnyírták a fát, ha volt egy kis szerencsém, tudtam ágakat válogatni a kidobott készletből, mielőtt elégették volna. De most már sose járok arra, máshol meg nem tudok használható fűzfát. Használhatatlant tudok, nem is messze tőlünk – de az olyan forgalmas út mentén áll sajnos, hogy nem hozhatok róla ágakat, mert mérgezett a kipufogó gázoktól.

Ha netán tud valaki BKV-val jól megközelíthető, ugyanakkor nem túl forgalmas helyen álló fűzfát (akár szomorút, akár csavartat), feltétlenül értesítsen, mert a madárkáknak ez létszükséglet, beszerezni meg (pénzért) nem lehet sehol. A fát azzal bizonyára nem tenném tönkre, hogy néhányat levagdosnék a hosszú, lelógó ágaiból. Egyszerre mindig csak keveset, nehogy esetleg megártson neki.

Ha egyszer végképp elfogynak a még tartalékban lévő, immáron több éves fűzfavesszőim, Csuvi Gyerek egyszerűen ki fog száradni – ugyanis ő nem hajlandó máshonnan inni, csakis a kakasülő fölötti ágakról, amiken esténként én szervírozom neki a vízcsöppeket, az ujjamról. Csivike vedel az általam fölemelt itató edényből, mint valami gödény (lefáradni az itatóhoz ő se hajlandó, természetesen), de Csuvikát hiába kínálom a vizes tálkából : bele nem dugná a kis csőrét semennyiért. Ő csak az ágakat böködi, hogy oda kéri a vizet, de gyorsan. Onnan aztán hosszú percekig vadássza a csöppeket, boldogan.

A baj csak az, hogy nappal meg szorgosan rágják ugyanazokat az ágacskákat, amikről esténként a vizet nyalogatják. Ennek pedig hamarosan az lesz a vége, hogy nem lesz miről inniuk. Akkor viszont alvás se lesz, csak cirkusz, mert ez a víznyalogatás az estéjük fénypontja, e nélkül el se bírnának aludni. Ez az utolsó felvonása az esti szertartásainknak : mire a vizecskéhez érünk, már a takaró is rajtuk van, utána jön a villanyoltás. Bele se merek gondolni, mi lesz, ha majd elfogynak az ágak.

 *

*

(2013)

(A rövid időre föléledt FREEBLOG-ból átmentve)