Csuvika ma délelőtt levelet írt a tenyésztőjének :

Képzeld, Leander-Mami :
éppen ma másfél éve jöttem haza tőled az én Csivikémhez !
Továbbá ma vagyok húsz hónapos :
ez is szép kerek szám, de a Mami szerint erről külön nem kéne megemlékezni,
mert ahhoz már nagy madár vagyok, hogy minden hónapban legyen születésnapom.
Úgyhogy legközelebb majd csak az igazit ünnepeljük,
amikor két éves leszek – de az még messze van.
Viszont a másfél év itthon, az azért említésre méltó évforduló, azaz félév-forduló.
Legalábbis a Mami szerint… Én meg szeretem, ha ünnepelnek.

Csak persze másképp képzeltem…
A Mami sose tanulja meg, hogyan kell ünnepelni egy kismadarat.
Mindig olyasmit talál ki nekem, amitől én csak megrémülök.

Most is mit csinált ?
Elvette tőlünk tegnap az imádott mászókánkat, egész délutánra !
Mit délutánra ?! Már majdnem mennünk kellett aludni, mire végre visszakaptuk !
Azt mondta, így is, úgy is ideje volt már lezuhanyozni,
az ajándékomat pedig nem akarja koszos mászókára fölakasztani.
Inkább ne is akasztotta volna sehova… de erről majd később.

Én már akkor sírtam és veszekedtem, amikor láttam,
hogy sorban potyognak bele egy nagy vödörbe a gyönyörű játékaim.
Sejtettem, hogy nem fog kisülni ebből semmi jó.
Hát nem is sült…
Tisztára kopasz lett a szép tiszta mászókánk,
mert a Mami nem aggatta vissza rá a műanyag játékokat.
Azt mondja, túl sok minden volt már a mászókán,
és a műanyag játékok nem egészségesek, sőt balesetet is okozhatnak.
Persze… pont tegnaptól ! Mert idáig nem volt velük semmi baj.
Most kint lógnak az előszobában a kötélen
(láttam, amikor kikukucskáltam a szekrény tetejéről),
én meg hiába várom, hogy visszajöjjenek végre a helyükre.
Nem mászkáltam soha azokon a játékokon,
semmit se csináltam velük, de azért szerettem őket,
mert szép színesek voltak, és vidám lett tőlük a mászóka.

Most meg tisztára bio-mászókánk van…
Csupa természetes anyag : faág meg kötél.
Még jó, hogy legalább a kedvenc kis rácsos labdámat visszaadta a Mami…
Azon kívül semmi színes nem maradt az egész mászókán.
De még azzal is fenyeget, hogy azt a szegény labdát lecseréli fűzfa-rágókára…
Pedig állítólag én vagyok az ünnepelt –
de az persze nem számít, hogy minek örülnék.
Neked megmondom, Leander-Mami :
annak, ha visszakapnám a tegnap reggeli mászókámat !
Koszosan és ajándék nélkül… mert abból nálunk mindig csak baj van.

A Mamitól egy emeletes hintát kaptam,
amit szerinte majd imádni fogunk mind a ketten -
de azt csak egy szárnyatlan képzeli,
hogy az ilyesmire csak úgy ukk-mukk-fukk rá lehet repülni.
Hogyisne !
Nekem azt tanította nálad az Anyukám meg az Apukám,
hogy egy kismadár jól teszi, ha mindig óvatos és nem bízik senkiben.
Hát én szót is fogadtam, és óvatos vagyok.
Még egy kicsit nézegetem előbb azt a hintát… csak nem szalad el !
Van egy másik hintám is,
amit pontosan fél évvel ezelőtt,
a hazajövetelem első évfordulójára kaptam :
azt fél éve nézegetem.
Még nem repültem rá soha, és nem próbálta ki Csivike sem.
Úgyhogy csak várjon ez a mostani hinta : egyszer majd sort kerítek rá.

Kaptam mézes rudat is az év- (félév) fordulómra,
de az meg tisztára csalás :
igazában még a Jézuska hozta nekünk, a Mami barátnőjétől.
Csak akkor nem kaptuk meg, mert úgyis sok édességet ettünk karácsonyra.
Mézes rudat én még sose láttam,
és most kicsit csalódtam, hogy nem tojásos.
A Mami szerint neveletlen vagyok,
mert az ajándéknak örülni kell, nem pedig másra ácsingózni helyette.
De ha egyszer ilyen rudat még életemben nem kóstoltam !
Azaz picit már kóstoltam, mert reggel igenis odamentem az ajándékomhoz -
csakhogy erre a Mami rögtön fölállt a helyéről.
Csoda, hogy otthagytam a mézes rudat ?
Hisz tudom már, hogy ha odajön a kalitkához,
abból előbb-utóbb fényképezés és vakuvillogás lesz !
Pedig nem is rossz ez a rudacska…
Talán sikerül majd úgy is ennem belőle, hogy a Mami ne vegye észre.

Csivikémtől sajnos semmit nem kaptam erre a jeles napra -
hacsak azt nem, hogy az este nem veszekedett velem egyáltalán.
Mondta neki a Mami, hogy most én vagyok az ünnepelt,
és egy ünnepeltet nem szabad bosszantani.
Viszont tegnapelőtt este nagyon sírtam,
mert Csivike már csőrözni sem akart velem,
pedig azt esténként engedni szokta.
Nem tudom, miért nem szeret engem az én Csivikém…
Pedig a Mami szerint szép fiú vagyok,
és már meg is komolyodtam, panasza nem lehet rám senkinek.

Amúgy nincs rossz dolgom, csak Csivike miatt vagyok bánatos.
A Mami mindig mondja, hogy születhettem volna galambnak is vagy verébnek,
és akkor most fáznék meg éheznék,
sőt állítólag a hullámosok közül sincs mindenkinek olyan jó dolga, mint nekem -
de azért ez elég sovány vigasz egy szerelmes madárlegénynek.
Inkább fáznék és éheznék, csak lenne már feleségem !

De talán majd egyszer azt is megkapom…
Még reménykedem, hogy Csivikém egy szép napon meggondolja magát.
Úgyhogy ne aggódj miattam, Leander-Mami :
biztos kerülhettem volna rosszabb helyre is, mint az itteni Mamimhoz.
A mászókát pedig már igenis meglátogattam,
miközben diktáltam ezt a levelet.
Nagyon bátor fiú vagyok,
mert a legutóbbi zuhanyozás után csak két nap múlva mertem rárepülni.
Pedig akkor nem is tűntek el róla a színes játékaim…

Csivikémmel együtt, sok-sok csőrpuszit küldünk Anyukámnak és Apukámnak,
és persze a család szárnyatlan tagjainak is,
sok szeretettel :

Csuvika

 (2014)

Ennyiszer néztétek ezt a bejegyzést :