Ez a blog csak tartaléknak indult, a FREEBLOG sűrű haldoklásainak idejére, ám most már úgy tűnik, hogy állandónak lehet tekinteni. Jobb híján WORD-ben az alábbi linken olvashatók a CSICSU CSALÁD meséi, mivel máshol már sajnos nem érhetők el. Jelenlegi blogom annak folytatása.
Késő délután bementem valamiért (de nem az ablak közelébe), akkor azonnal fölrepült az erkélyrácsra. Elbújtam és figyeltem őt : egy-két perc múlva visszamászott, nagy bátortalanul. Azt meg se néztem egész nap, hogy meglett-e a második tojáska, mert csak úgy látok bele a ládába, ha kinyitom az erkélyajtót.
Mindenesetre nem túl biztató a fiókák jövőjére nézve, hogy ennyire félénk az anyjuk. A régebbi galambkáim is tartottak tőlem (kivéve egy-két kedvencemet), de a tojásaikat meg (pláne) a fiacskáikat ott nem hagyták volna, semmi pénzért. Ez a kis buta meg saját magát jobban félti, mint a tojást. Talán még nem üli rendesen. Lehet, hogy még nincs is meg a második. Ha majd kotlik, remélhetőleg nem fog minden apró zajra meg mozgásra fölugrálni a tojásokról.
Az első tojáson még nem ül rendesen a galamb, csak ha már megvan a második is, akkor kezd kotlani. Akik többet tojnak (például az én kis papagájaim), csak a második-harmadik után kezdenek el kotlani rajtuk. Pedig ugye a papagáj nem is naponta tojik, csak másnaponta... Az első tojás akár négy napig is várakozik szépen.
MA DÉLELŐTT :
Alighanem megvan a második tojáska, mert Tubika ma már nem mozdult a ládából, pedig kinyitottam rendesen az ablakot (nem csak bukóra), és tudom, hogy nagyon fél szegény. Hősiesen tűrte az ablaknyitást, a jó hosszú szellőztetést, meg a becsukást is. Egy igazi hős ! Úgy látszik, a galamb így van kitalálva.
KORA DÉLUTÁN :
Sajnos nagyot tévedtem délelőtt, amikor azt gondoltam, hogy a kötelességtudat meg az anyai ösztön erősebb Tubikában, mint a félelem. Inkább az történhetett, hogy reggel nem Tubikát láttam a fészekben csücsülni, hanem a Hős Atyát, aki ezek szerint bátrabb. Eléggé egyformák szegénykéim, én meg ugye alig látok – nem tudom megkülönböztetni őket. (Az egyformaságukat csak abból gondolom, hogy két nagyon hasonló galambka ólálkodott itt az elmúlt napokban-hetekben.)
Mivel mennem kellett vásárolni, kénytelen voltam beóvakodni a kisszobába, hogy göncöket hozzak ki magamnak. Addigra már biztos nem a reggeli madár csücsült a fészken, mert amint kinyitottam a szoba ajtaját, a galambom már iszkolt is kifelé a ládájából. Pedig a szobaajtó igazán nincs közel az erkélyhez !
Hogy lesz ebből kismadár ??? Sejtettem, hogy megvan már a második tojáska, mert a reggeli ügyeletes nagyon hűségesen ülte... Ez a kis bolond tojócska meg fél... Mit fél ? Retteg !
Hogy melyikük melyik, azt persze nem tudom – csak sejtem, hogy a bátrabb lehet Tubicsek, az apuka.
KÉSŐBB, DÉLUTÁN :
Végül is úgy mentem el vásárolni, hogy nem tudtam (csak reméltem), szegény Tubika visszamászott-e a fészkére vagy sem. Elrepült valahova (bár biztos nem messzire), nem maradt az erkélyrácson, míg én összeszedtem a szárítókról a cuccaimat. Később nem akartam már külön ezért benyitni, hisz ha csak nyílik a szobaajtó, Tubi Anyu már menekül. Nem tudom, beletörődik-e valaha is, hogy én is ebben a lakásban lakom, nem csak ő.
Viszonylag szép idő lett, mire hazaértem : gondoltam, szellőztetek egy kicsit. Persze a kisszobából, mert itt ugye nem merem kinyitni az erkélyajtót, mivel be van még kapcsolva a konvektor. Szegény Tubikát előre sajnáltam, hogy majd a frászt hozom rá - de végül NEM VOLT KIRE, mert Tubika nem ült a helyén. Üresen árválkodott a fészek, benne a két gyönyörű tojáskával. Nagyon elszomorodtam emiatt, de kihasználtam az alkalmat, gyorsan lefényképeztem a potenciális gyerkőcöket. Reméltem, hogy ezzel haza is csalogatom az ügyeletes szülőt, mert talán csak nem ment messzire, figyeli valahonnan az erkélyt. Bár azt se zárhattam ki, hogy Tubi Anyu sorsukra hagyta leendő fiacskáit, annyira fél tőlem.
Szerencsére nem így lett – vagy ki tudja ?
Aki tényleg hamarosan visszajött a fészekre, az talán Tubicsek lehetett, nem a neje. Tétovázott ő is egy ideig, hogy le merjen-e repülni a rácsról (nem is csoda, mert nyitva volt az ablak, csak a szúnyogháló választotta el tőlem), de aztán mégiscsak bemászott szépen a ládába, és szinte meg se rezzent, mikor odamentem a közelébe, becsukni az ablakot. Tubi Apu valóban egy igazi hős !
Hát így állunk... Nem tudom, lesz-e ebből a tömény rettegésből kisgalamb. Mindenesetre a fényképezést egy időre befejeztem : nem akarom riogatni őket a vakuval, csak a második tojáskát szerettem volna még megörökíteni. Ha ma kezdtek el kotlani, akkor a picikék május kilencedikére várhatók – addig most már békén hagyom szegény kis albérlőimet. Remélem, nem csak én.
Új kommentek