Elvileg ez egy papagájos napló, és általában gyakorlatilag is az szokott lenni – most azonban nem itt a szobában, hanem az erkélyen történnek a fontos dolgok, így a saját pincurkáim kénytelenek elnézni nekem, hogy pillanatnyilag nem kizárólag körülöttük forog a világ, és a hűtlen Mami többet foglalkozik az idegen madárkákkal, mint velük. Legalábbis gondolatban – mert hiszen ténylegesen nincs nagyon mit foglalkozni a Tubi- családdal, szegény Tubianyunak még az is sok, hogy naponta egyszer próbálok képeket lopni a fiókáiról, mikor ő távol van. Viszont a fejem kétségtelenül velük van tele, és ha hiszitek, ha nem : Csivike ezt pontosan tudja. (Nyilván Csuvika is – csak őt nem annyira érdekli.) Többször megfigyeltem, hogy drága tündérboszorkányom igenis meg van sértve, amikor számára ismeretlen lényekkel beszélgetek a kicsi szobában, továbbá azt is érzi és megszenvedi szegénykém, ha túlságosan sokat aggódom a galambocskák miatt, ahelyett, hogy inkább őt sajnálnám és vele foglalkoznék.
Csivikét ugyanazért kellene sajnálnom, amiért a galambkákat : pici kora óta utálja az esőt, kifejezetten fél tőle – most pedig eléggé a szívére veszi, hogy nem veszem komolyan a bánatát és a félelmeit, csak azt magyarázom folyton, hogy szegény galambkáknak sokkal nehezebb elviselni az esőt és a hideget, mint neki, örüljön, hogy nem született galambnak. Csivike nem örül, mert nem tudja, hogy miről beszélek – azt viszont érzi szegénykém, hogy picit most háttérbe szorult a Mami gondolatai között, és nincs kibékülve ezzel a helyzettel.De hát valóban Tubikáékkal van tele a fejem – valamelyik éjjel még róluk is álmodtam.
Amint már délután elsírtam a vendégkönyvben : nem győzöm átkozni ezt a megőrült időjárást, ami mindig pont úgy viselkedik, ahogy épp nem kéne. Egyszerűen disznóság, hogy a napsütötte tél és a március-áprilisi nyár után éppen addigra bírt megjönni a novemberi jó kis hideg, mire nálam kibújtak a tojásból az édes pici galambocskák, akiknek napfény kéne és éltető meleg. Magam miatt sose áhítoznék az átkozott napocskára, mert felőlem nyugodtan sztrájkolhatna egész évben, nekem aztán nem hiányozna – na de hogy télen-nyáron süssön, ha kell, ha nem, és pont akkor tűnjön el, mikor kivételesen örülnék neki – hát ez hatalmas disznóság. Én ugyan már hozzászoktam, hogy soha semmi se úgy alakul, ahogy szeretném – na de hogy szegény galambkáimnak is ilyen pechjük legyen ??? Meg a szerencsétlen tubi-szülőknek... Ők mivel érdemelték ki ezt a májusi novembert ?*
Azért Irinyó és Pirinyó növöget a piros ládában szépen – csak éppen örömük nem sok volt eddig ezen a búbánatos világon. Amúgy is rém unalmas lehet kisgalambnak lenni – hát még ilyen hidegben, délután is esti sötétségben, amikor az anyukájuk kénytelen jóval többet ücsörögni szegény kis porontyokon, mint amennyit jó időben ülne. Pedig úgy látom, kinyílt már a szemecskéjük : ha még a lábuk nem is bírja el azt a hatalmas krumplis zsákot, ami a testük, legalább nézegethetnének kicsit az erkélyen, ha már más szórakozásuk nincs is egyelőre. De hát még ennyi se jut nekik, a mamájuk hasa alatt semmit se látnak a világból.
Az meg szegény lassan már be se tudja takarni őket, hisz ő maga sem egy nagydarab jószág, a kicsik pedig nőnek, már nemigen férnek el rendesen alatta. Most is zuhog az eső, és hidegnek is pont elég hideg van – holnapra meg állítólag még rosszabb lesz a helyzet. Mi lesz a pindurkákkal, akiknek még nincsenek igazi tollaik, csak a kis sárga pelyhecskéjük ? Vajon ilyen kivételes esetben beveti magát egyszerre mind a két szülő ? Vagy megfázik az a fióka, aki kevésbé élelmes, és hagyja magát kitúrni a jó kis melegből ? Úgy láttam a galambos nyarakon, hogy igen szigorú protokoll szerint nevelik a fiacskáikat a szülők : nem tudom, képesek-e eltérni a beléjük kódolt sémáktól, és másképp cselekedni, mint ahogy az elő van írva nekik a Galambok Nagykönyvében. Mivel hogy a szerint (eddig legalábbis úgy tapasztaltam) egyszerre csak egy szülő lehet jelen a fészekben. Pedig ketten kellenének ahhoz, hogy mindkét picike be legyen takarva rendesen, ha tényleg olyan hideg lesz holnap, mint amilyennel riogatnak a tudós időjósok.
Szorítsatok nekünk nagyon, Kedves Szárnyatlanok, hogy túléljék ezt a pár hideg napot az én csöpp kis albérlőim, és ne érjen véget a drága pici életük, mielőtt elkezdődött volna !
*
*
*
*
(2014)
Ennyiszer néztétek ezt a bejegyzést :
*
Új kommentek