Boldogan jelentem, hogy két hatalmas öröme is volt a mai napnak : egyrészt túl vagyunk a karácsonyi készülődés legfélelmetesebb feladatán, az ilyenkor (is) esedékes orvos-látogatáson, másrészt a mi csuda doktor bácsink nem csak Csuvikámat szabadította meg a túl hosszúra nőtt karmocskáitól, hanem sikeresen kigyógyította nyúlszívű pincurkáimat a frissenmosottmászóka-fóbiájukból is. Ennél nagyobb öröm pedig tényleg nem érhetett volna az utóbbi napokban, mivel az én drágáim három napja csak sírtak és szenvedtek, de rá nem röppentek volna világ kincséért sem a fényesre csiszatolt mászókájukra, amire bizonyos játékokat nem pont ugyanoda akasztottam vissza a zuhanyozás után, mint ahol előtte voltak. Ezt pedig akkora traumaként élték meg az én rigolyás kis zsarnokaim, hogy inkább lemondtak a legkedvesebb tanyájukról, de nem bírtak megbocsájtani nekem egy ilyen hallatlan rendbontást, hogy képes voltam változtatni a játékok régi elrendezésén.
*
Vagy nem tudom, mi lehetett a baj, hisz régen történtek már ennél sokkal-sokkal nagyobb változások is a mászókán. Például egyszerre likvidáltam róla az összes színes kis műanyag játékot, és csak fa maradt meg kötél, ami tényleg alapjaiban változtatta meg az addigi összképet - mégse tiltották el magukat tőle napokra a madárkák. Valami lehet most rajta, ami riasztja őket... Én egy kövér bodzaágra gyanakszom, ami jóval vastagabb a többinél. (Bárcsak volna belőle több – de sajnos nincs.) Direkt arra akasztottam a kisebb kötélhintát, aminek a bojtját Csuvika annyira imádja – gondolván, hogy a jó kis vastag ág majd jót tesz az uraság negyvenhatos lábának : ezt talán ő sem éri át, tudja rajta koptatni a karmait. De hát egyelőre nem koptatja, mert a mászóka csak a hazaérkezés hatalmas örömében lett hamarjában meglátogatva, azóta megint nem repült rá senki madárfia, már órák óta.*
Nem baj : azért így már legalább remélni lehet, hogy előbb-utóbb majd csak birtokba veszik megint a hűtlen tulajdonosok. Sejtettem, hogy így lesz : szegény kis Kopasz Kék Hercegemet pirongattam is vele tegnap este, hogy ma bezzeg majd rárepülne boldogan, akár a megváltozott mászókára is, amikor nem lehet, mert menni kell a doktor bácsihoz.
*
Így is lett, szinte szó szerint : két perce se volt, hogy kiszabadultak a szállító ketrecből, amikor végre hazaértünk, és máris a mászóka legmagasabb ágán kukorékolt mind a kettő. Gyorsan le is fényképeztem őket – lehet, hogy pont ezt nem lett volna szabad cselekednem. Bár nem a vaku villogására hagyták el később a mászókát : nem is csináltam róluk, csak két képet. Nyilván ennyi is sok volt – de hát a nagy pillanatokat muszáj megörökítenem. Ez pedig ilyen pillanat volt, amikor megbocsájtották a szegény mászóka változásait, három nap után.
Délelőtt az indulásunk meglepően jól alakult : a madárkák begyűjtése két percig se tartott, ma nem sokat szenvedtünk a kergetőzéssel. Csivi máskor is simán hagyja magát megfogni, de most Csuvikám se sokáig menekült, mert nincs formában szegénykém : súlyosan vedlik, és ez nyilván megviseli, bármilyen vagány fiú. Azért az ujjamat megkóstolta rendesen, már csak elvből is, de látszott rajta, hogy nincs igazán harcos hangulatban. Az utazást most ő viselte jobban (legnagyobb ámulatomra) : amikor kicsomagoltam őket a váróban a millió takaró közül, Hős Vitézem gyönyörűen ült a boton, ahogy egy jól nevelt madárkához illik, Csivikém viszont lógott a rácson, és beletelt vagy negyedórába, mire erről le tudtam beszélni. Szokatlan lehetett szegénykémnek, hogy útközben nem láthatott és a hangomat sem igen hallotta, ugyanis olyan hideg volt a metrón meg a villamoson is, hogy nem mertem kitakarni őket. Eddig viszont mindig úgy volt, hogy a járműveken láttak engem, és folyton beszéltem hozzájuk, nyugtatgattam őket. A közel egy órás bezártság a szűkös és sötét, téliesített ketrecben alighanem halálra rémisztette Csivikét, így most ő akart menekülni.
A közlekedéssel most oda-vissza szerencsénk volt, bár ez aztán a rendelőben kicsit visszájára fordult : mivel jó nagy rátartással indultunk, a megbeszélt időpontnál sokkal korábban érkeztünk – Miklós viszont körülbelül ugyanannyival jött később, mint amennyivel mi hamarabb. Így majdnem egy órán át várakoztunk – de nem bántam kicsit sem, mert hiszen már ott voltunk, megérkeztünk épségben, ehhez képest nem számított, hogy várni kell. Legalább volt alkalmam megcsodálni és lefényképezni a karácsonyra feldíszített várót. Bár ezzel megint nem volt igazán szerencsém, mert idén nem sikeredett olyan hangulatosra, mint tavaly : most nincsenek égőcskék, és így azért nem az igazi. (Mondom én, akinek már két éve nem volt egy fia égőcskéje sem a karácsonyfán... De idén lesz – ha igaz.) Tavaly ilyenkor viszont nem vittem fényképezőgépet, így a meseszép váró csak az emlékeimben él, más nem maradt róla. Most pont azért vittem a gépet, hogy megörökítsem – de hát idén nem annyira gyönyörű. Majd talán jövőre – ha megérjük.*
Miklós alaposan megszemlélte a madárkákat, Csivikének még a kis popóját is megnézte külön, mert mondtam neki, hogy tegnap láttam először olyannak a fenekét, mintha készen állna a párosodásra. Miklós nem talált rajta semmi különöset, viszont talált egy-két nagy karmocskát, amit a Kisasszonynak is lenyisszantott, noha én őt csak társaságnak vittem, mert neki pici a lába (meg szerencsésebb a genetikája), nemigen nőnek nagyra a karmai.
Érdekes módon Miklós Doktor úgy találta, hogy Csuvika a kövérebb a két madárka közül (persze jóval nagyobb is, mint Csivi), én meg folyton azon aggódom, hogy Kék Hercegem túl sovány, Pici Tündérem meg túl gömbölyű. De Miklós szerint pont jók súlyban, mind a ketten.Hazafelé már repültünk, nem is a földön jártunk, hogy ezen a Nagy Kiránduláson is túl vagyunk végre. Nagyon szeretjük a doktor bácsinkat meg az egész rendelőt, igazán szívesen látogatjuk őket (pláne így, hogy nincsen semmi baj) – csak az oda vezető út ne volna, meg előtte itthon a befogás ! És persze az aggodalom : télen, hogy megfáznak, nyáron, hogy megfőnek útközben szegény pindurkáim. De talán nem fáztak meg – és akkor most úgy márciusig nyugodtak lehetünk, nem kell csavarogni. (Csak el ne kiabáljam !!!)
*
*
*
(2014)
Ennyiszer néztétek ezt a bejegyzést :
*
*
*
Új kommentek