Ez a blog csak tartaléknak indult, a FREEBLOG sűrű haldoklásainak idejére, ám most már úgy tűnik, hogy állandónak lehet tekinteni. Jobb híján WORD-ben az alábbi linken olvashatók a CSICSU CSALÁD meséi, mivel máshol már sajnos nem érhetők el. Jelenlegi blogom annak folytatása.
Huszonegyedikén... Rám a szerencseszámok mindig csak bajt hoznak.
Feltűnt az esti etetésnél,
hogy valahogy semmi sem úgy van, ahogy lenni szokott -
de épp a saját bajommal voltam elfoglalva,
elhessegettem a rossz érzéseimet azzal, hogy megint rémeket látok.
Próbáltam bízni a tubiszülőkben, elvégre tudják a dolgukat.
Aztán ma kimentem erkélyt takarítani – és Lufikám már nem élt.
Ott feküdt a kedvenc sarkában, ahol már az este is láttam,
csak akkor nem tűnt fel, hogy halott.
Fényképeket pont nem csináltam tegnap,
szabad szemmel meg nem sokra megyek a sötét sarokban.
Csak azt láttam, hogy ott van -
és megnyugodtam, hogy teljes a létszám.
Pedig nem teljes – és nyilván nem volt az már tegnap sem.
Enyhén eszement állapotban nem sokat nézegettem szegény kis halottamat,
de úgy láttam, hogy véres a kis torka, sőt szinte le volt fejezve.
Hogy a szarka lehetett a tettes, vagy idegen galambok, azt nem tudom.
Az utóbbi eset sincs kizárva – és ettől szabályosan rosszul vagyok.
Nemrég fejeztem be a déli etetést,
amire előcammogott a rejtekhelyéről szegény kis Pufika.
Épp csak a fészekládájából jött le,
ahova én pakoltam föl, hogy ne legyen útban a takarításnál.
Ugyanabban a sarokban, ahol Lufika is meghalt,
szegény picikémnek nekiesett vagy három-négy idegen galamb,
és kezdték teljes erőből gyepálni.
Talán a fészkét szeretnék megszerezni, vagy nem tudom, mi bajuk van -
én ilyet még eddig sose láttam.
Tudom, hogy (hírével ellentétben) a galamb néha kegyetlen -
de hogy több felnőtt nekiessen egy ártatlan fiókának ?!
Úgy látszik, manapság már nem csak a szárnyatlanok bolondok.
Jött aztán Tubiapu, és derekasan harcolt a betolakodókkal -
viszont szegény Pufikám nem jött elő enni,
és később a láda túlsó sarkába húzódva találtam, mozdulatlanul.
Azért az érintésemre reagált – de nála is rosszat sejtek.
Goncika se megy oda hozzá,
csak elárvultan ül szegénykém a halottas sarokban.
Hogy mit hoz még ez az átkozott augusztus, bele se merek gondolni.
Tudtam, hogy bajt hoz ránk a konyhai naptáron díszelgő, ronda fekete macska.
És így is lett.
Az egész augusztus más se volt, csak aggódás, baj és gyötrelem.
És hátra van még belőle kilenc nap...
Mi lesz addig még velünk, édes Istenem ?
*
Lufika élt huszonnégy napot. Lehet, hogy mégse kellett volna megmentenem azt a két kis tojást ? Friss tojás korában könnyebb lett volna elpusztulnia...
Új kommentek