Jaj szegény fejemnek !
Már leírni is félek (mert majd megkapom érte a jogos letolást),
hogy őrült galambkáim nem hajlandók elengedni a nyarat,
és tisztára úgy viselkednek, mintha nem szeptembert, hanem mondjuk áprilist írnánk.
Vagyis fészkelnek. És már nem is csak a Gonci-szülők.
*
Azt hittem, megzakkantam és hallucinálok tegnapelőtt,
amikor véletlenül odapillantottam a nagy virágláda mögé
(csak úgy idebentről, oldalról, ablakon és szúnyoghálón keresztül),
és ott úgy láttam, hogy valami fehérlik a pótfészekben.
Akkor nem mentem ki megnézni, de ma amúgy is takarítottam az erkélyt,
és bizony igazam lett (egyszerre örömömre és bánatomra) :
bizony, mára meglett a testvérke is, két tojás virít a fészekben.
Lufika és Pufika fészkében – de biztos, hogy nem a Lufi-Pufi szülőktől.
Bár persze biztosnak itt semmi se biztos,
ugyanis a fészekhez bemenni vagy onnan kijönni még sose láttam senkit -
ám gyanítom, hogy az utolsó augusztusi mesében említett párocska lehet a tettes,
akiket nem engedtem a hosszú ládában fészkelni, mert veszélyes lett volna.
Annak a szegény kis kidobott tojásnak akkor nem keletkezett párja,
viszont a megrabolt galambapu csak annál nagyobb elánnal udvarolt a nejének.
Igazában nem tudom, képes-e ilyesmire egy galambanyu,
hogy az eltűnt tojáskája helyett ilyen rövid idő múlva újabbakat tojik -
de mégis valószínű, hogy igenis ők költöztek be a pótfészekbe.
(Ezt is csodálom, mert én azt hittem, hogy arról ott nem is tud senki.)
*
Abból gondolom, hogy a hosszú ládából elüldözött szülőpár lehet a betolakodó,
mivel a fekete hím már akkor is elég feltűnő volt, most pedig ő uralja az erkélyt.
Nem éppen rokonszenves jószág : akkora, mint egy tyúk,
és borzasztó erőszakosan, durván bánik a többiekkel.
Pedig ő a jövevény, voltaképpen semmi keresnivalója nem volna itt az erkélyen.
Mégis úgy viselkedik, mintha az egész házat direkt neki építették volna.
Etetésnél nekimegy mindenkinek (még a síró-rívó kis fiataloknak is),
és a nyakuknál fogva dobálja le őket a rácsról meg a ládák tetejéről.
Ebből gondolom, hogy övé lehet most a pótfészek, és a tojáskáit védi.
Meg persze abból, hogy napokig hallgattam reggeltől estig a turbékolását.
Ne tudjátok meg, milyen egy tubimacsó, ha megkergül a szerelemtől !
Hangos – de akkor még nem is mondtam semmit.
Úgy a harmadik napon már legszívesebben kitekertem volna a szép fekete nyakát -
és alighanem jobban vártam, hogy végre meglegyen a nász, mint ő maga.
Svarcinak neveztem el az istenadtát, mert fekete, mint az ördög.
Biztos a kicsinyei is kormoskák lesznek, mert a párja is sötét.
*
Úgyhogy kezdődik minden elölről – ahelyett, hogy vége lenne már.
Megint négy tojás van az erkélyen :
kettő a “hivatalos”, kettő pedig a pótfészekben.
Hogy aztán kisgalamb (és pláne felnőtt madár) lesz-e belőlük,
azt csak a jó Isten tudja, meg a Galamb-Gondviselés.
Nagyon is meglehet, hogy okosabb volna eltüntetni a tojáskákat -
de valahogy nem visz rá a lélek.
Hátha hosszú lesz a vénasszonyok nyara, és akkor még van esélyük.
Ki vagyok én, hogy életekről döntsek ?
Épp elég olyankor, amikor nyilvánvalóan veszélyes helyre tojnak.
Bár sajnálni előre sajnálom őket akkor is, ha netán rendben felnőnek.
Mi lesz velük ebben a felbolydult világban, édes Istenem ?
Egy galamb állítólag elél tíz-tizenkét évig :
ki meri ma garantálni, hogy ennyi sok időt békében élhetnek szegénykéim ?
*
*
*
(2015)
Ennyiszer néztétek ezt a bejegyzést :
*
*
*
*
Új kommentek