Biztos említettem már máskor is :
fénykoromban volt egy chilei kolléganőm, ő mondogatta mindig,
hogy náluk a kedd tizenhárom olyan, mint nálunk a péntek tizenhárom.
Csak még annál is rosszabb.
Nekem meg vénségemre sikerült eléggé elhülyülnöm ahhoz,
hogy ott motoszkáljon bennem a gondolat,
még ha elvileg nem is hiszek az ilyen butaságokban.
*
Így aztán tegnap is tele voltam rossz érzésekkel egész nap,
noha a Kisgoncik hiánytalanul megvoltak az erkélyen,
engem is csak mérsékelten kínoztak meg a sebészeten,
és idebent se történt semmi baj,
madárkáim nagy hangon szidták és jövendölték az újabb özönvizet.
*
*
Este bágyadtabbak voltak a szokásosnál, és vacsorázni sem akartak -
de ez máskor is előfordul (főleg Csivikével), ha készül az eső.
Nem is gyanakodtam semmi rosszra,
egészen addig, míg el nem kezdtem felkötözni az éjszakai köleskéket a rácsra.
Csuvikának egyből jobb kedve kerekedett a spárga láttán :
kezdett mindjárt kapkodni utána, hogy majd ő segít nekem csomót kötni.
*
És ekkor derült ki, hogy mégiscsak működik a kedd és tizenhárom...
Szegény kis gazfickóm beteg lábacskáján napok óta nem láttam semmi különöset,
maximum az tűnt fel, hogy mostanában nem látom fél lábon üldögélni,
meg azt is hiába próbálom kifigyelni, hogy be tudja-e húzni a lábát a hasa alá.
A kalitkában nem láttam őt behúzott lábacskával
(de ez lehetett véletlen is : hogy mindig pont rosszkor néztem),
az ágakon meg hiába is mutatná, odáig nem látok föl.
Különösebben nem is foglalkoztatott ez a probléma,
hisz láttam még az elején, mindjárt Miklós Doktor meglátogatása után,
hogy Csuvika össze is zárja szépen a kis öklét, meg be is húzza a lábát.
Hogy az ülőbotokra szépen ráfog és normálisan közlekedik, azt láttam mindennap,
így olybá vettem, hogy szerencsénk volt, Csuvika lába meggyógyult.
*
Aha... Csak azt felejtettem el, hogy amikor még állandóan figyelgettem őt,
benne volt szegénykében a fájdalomcsillapító szirup, amit itthon is adogattam neki.
Pár nap után pedig megnyugodtam, hogy Ő Urasága rendben van.
Hát nincs rendben – amint azt tegnap este szíveskedett végre megmutatni.
Ahogy kapkodott szegénykém boldogan a spárga után
(Csuvika “jobbkezes”, így a beteg kis lábával akarta megfogni a spárgát),
döbbent csodálkozással vette tudomásul,
hogy nem megy a dolog, mert megint nem tud ráfogni a vékony madzagra,
nem zárul össze eléggé a kis ökle.
Csak nézett rám értetlenül, hogy ez most micsoda, és próbálta bevetni a másik lábát.
Igen ám – csakhogy akkor meg megtántorodott, majdnem lepottyant a kakasülőről.
Vagyis kiderült, hogy a sérült lábacskája nem tartja meg egymagában a súlyát.
Ez volt tehát a keddi tizenharmadikára nekünk rendeltetett “ajándék”.
Természetesen azonnal dugámba dőltem,
hogy mi jöhet még és meddig tart ez az állandó szerencsétlenség-sorozat -
de legjobban attól keseredtem el, hogy mi lesz ennek az egésznek a vége.
Mit lehet kezdeni egy esetleg mégis törött lábacskával ?
A választ persze nem nekem kell tudni, és a doktor bácsink biztos tudja is -
na de hogy fog kinézni mindez a gyakorlatban ?
Ha Csuvikát ott kell hagynom kórházban,
abba nem csak ő pusztul bele, hanem Csivike is :
teljesen biztos vagyok benne, hogy egymás nélkül ők létezni se tudnak,
hiába marakodnak sokszor, amikor együtt vannak.
Ki van zárva, hogy Csuvika hajlandó lenne idegen helyen enni-inni,
de az is biztos (hisz ezt már próbáltuk, sajnos),
hogy Csivike is totális depresszióba süppedne itthon, egyedül.
Ő ugyan szeret engem – de azért én mégsem vagyok madár,
Csuvikát nem pótolhatom.
Ha meg nem marad kórházban Csuvika,
hanem vállalom, hogy szükség esetén visszahordom kontrollra, akár naponta -
akkor meg tönkre teszem őt a kergetőzéssel, hisz megfogni nem hagyja magát.
És egyáltalán.... Hogyan lehet rögzíteni egy ilyen kis gyufaszál lábacskát,
és ha lehet is, hogyan fog vele létezni Csuvika ?
Tudom, ez nem az én gondom, a doki pedig nyilván tudja a választ -
de azért jár az agyam, és előre tör a frász, hogy mi lesz velünk.
*
Márpedig törhet még egy jó darabig,
mert a Jász utcában csak mához egy hétre tudnak fogadni minket.
Mivel Csuvikán az égvilágon semmi nem látszik abból, hogy beteg lenne,
az asszisztens úgy ítélte meg, hogy nem sürgős a találkozás.
(Tamás Doktor éppen operált, így a “recepciós” közvetítésével beszélgettünk.)
Kaphattunk volna időpontot péntekre és keddre is,
de azok sajnos épp azok a napok, mikor saját magamat kell orvoshoz vinnem.
A ruhatárba nem merem beadni szegény pindurkáimat a nagy szatyorban,
föl pedig mégse vihetem őket magammal a sebészetre.
*
Hát így jártunk...
Szépséges Hercegem eszik-iszik, röpköd, szónokol, udvarol ezerrel :
semmi, de semmi jelét nem látom rajta, hogy beteg lenne.
Csivike sem üldözi (a szokásosnál jobban), ez is arra vall, hogy Csuvika jól van,
mert hiszen ha beteg, a Banya egyszerűen nem tűri meg maga mellett.
Ugyanakkor a kis öklét nem tudta összezárni tegnap,
és az is kiderült, hogy nem tartja meg őt a sérült kis lába.
Ha tudnám, hogy mindez nem fáj neki, fütyülnék az egész problémára -
de hát éppen ez az, amiben nem lehetek biztos.
Bár persze attól is félek,
hogy bármilyen beavatkozással esetleg még nagyobb bajt csinálunk...
De hát ez már nem az én kompetenciám,
Tamás Doktor tudásában pedig ezer százalékig megbízom.
Lehet, hogy fölöslegesen megyünk orvoshoz -
de nem venném a lelkemre, ha miattam szenvedne Csuvika,
és nem tennék meg érte mindent, amit módomban áll megtenni.
*
*
UTÓIRAT
*
Lőttem néhány képet gyorsan Csuvikáról,
mert úgy találtam, hogy nem lesz elég illusztráció a meséhez.
És erre mit látok a képeken ?
Szépséges Hercegem hercigen behúzott lábacskával sziesztázik a mászókán !
Tökéletesen el van tüntetve a beteg lábacskája - mintha nem is lenne beteg.
Most akkor erről mit gondoljak ???
Megyünk orvoshoz a jövő héten, vagy mégse ?
*
**
*
(2015)
Ennyiszer néztétek ezt a bejegyzést :
*
*
*
*
Új kommentek