Bizony, nehéz időket élünk.... a nehéznél is nehezebbet.
Még csak harmadik napja, de nekem már egy örökkévalóságnak tűnik -
pedig tudom jól, hogy a java még hátravan.
Tegnapelőtt bekövetkezett az, amitől mindig is tartottam :
becsöngetett a másik lépcsőházból a szomszéd gyerek
(akinek az erkélye közelebb van a kisszobám erkélyéhez,
mint a saját, másik erkélyem),
és kedvesen, udvariasan, de nagyon határozottan megkért,
hogy legyek szíves befejezni a galambok etetését,
mégpedig azonnali hatállyal, mert a helyzet számára elviselhetetlen.
Állítólag nem csak piszkítanak és ricsajoznak,
de be is repülnek a lakásába a tubikáim,
ő pedig ezt nem tudja és nem is kívánja tovább elviselni.
Följelenteni nem szeretne, lévén tisztességes ember -
de azért finoman érzékeltette, hogy ha nem fogadok szót,
kénytelen lesz akár ezt is megtenni.
Nem vitatkoztam, hisz nincs miről : tudom, hogy igaza van.
Magamtól is terveztem (talán írtam is már valahol itt, a blogban),
hogy áprilisban fokozatosan leállok az etetéssel,
és május elsejétől bezár a tubi-büfé, mondjuk úgy november elsejéig,
de az sincs kizárva, hogy végleg.
Ám Andris nem egyezett bele semmiféle fokozatosságba,
ragaszkodott hozzá, hogy most álljak le, azonnal, egyik napról a másikra.
Éppen dél volt, etetési idő : már aznap sem adhattam a tubikáimnak semmit.
Védekeztem előre, próbáltam magyarázni Andrisnak,
hogy bár az adott szavamban biztos lehet,
látványos eredményt jó ideig ne várjon, mert a galamb makacs és hűséges :
hetekbe, sőt hónapokba is beletelhet, míg elhiszik majd szegény kis árváim,
hogy véget ért a jó világ, nincs már miért ide jönniük.
Legalábbis a környező parkokban ezt tapasztaltam...
Amikor leálltam a kutyafuttatón való etetéssel,
hetekig várt még ugyanúgy a kapu előtt a csapatom,
sőt akadt olyan kis hűséges szerencsétlenkém
(majd’ megszakadt a szívem érte),
aki még egy év múlva is boldogan repült rám,
és még akkor sem akart beletörődni, hogy hiába.
Andris nem hitte el.
Szerinte ez úgy működik, hogy ha egy nap nem kapnak enni,
másnap már nem is jönnek, mert rögtön megértik, hogy nincs miért.
Roppant kínos a helyzet, mert az erkélyem körül van kerítve gyékénnyel,
nemigen lehet belátni – az viszont látszik, hogy itt vannak a galambok.
Ahhoz, hogy igazolni tudjam magam, le kell bontanom a “kerítést”
(meg vele együtt az összes fészkelési lehetőséget),
csakhogy ez hatalmas munka, és nem is lehet akármikor elvégezni.
Eső kell hozzá, mert napsütésben egyrészt nem látok,
másrészt félek a méhecskéktől –
ha viszont esik az eső és hűvös van, nem lehet túl sokáig nyitva az ablak,
mert hiába másik szoba, jön be a hideg a saját picinyeimre.
Úgyhogy egyelőre fogalmam sincs, hogyan fogom abszolválni ezt a feladatot -
pedig meg kell lennie, lehetőleg minél hamarabb.
Nem csak azért, hogy látható és ellenőrizhető legyen az erkélyem,
hanem azért is, hogy eltűnjön az összes fészkelési lehetőség,
mielőtt szegény drágáim belevágnának a családalapításba.
Hogy aztán mi lesz velem nélkülük... bele sem akarok gondolni.
Éppen tíz éve kezdődött a galambmániám :
akkor tojta bele az egyik virágládámba Lujzikám Benőkét és Döncikét.
Azóta folyamatosan etettem – hol itt, hol ott, ahol éppen lehetett.
Vagyonokat költöttem a galambokra, mázsákat cipeltem haza ennyi év alatt -
sokáig Csillaghegyről, mert oda jártam dolgozni,
és ott volt olyan horgászbolt, ahol árultak búzát meg kukoricát.
Most is villamossal járok az ellátmányért, már évek óta, jó messzire -
azért azt nem fogom bánni, hogy ennek vége lesz.
Jelenleg itt állok úgy tíz-tizenkét kilónyi eleséggel :
fogalmam sincs, mihez kezdek vele, mert kidobni sajnálom,
a célszemélyeknek odaadni meg nem tudom, mert mindenütt köt a szavam.
Az egyik sarki rendőrnek megfogadtam tavalyelőtt,
hogy a kutyafuttatón (vagy bármilyen közterületen) többé nem etetek,
Andrisnak meg megígértem tegnapelőtt, hogy az erkélyen se.
Rám fog dohosodni a sok drága hami, miközben a kosztosaim éhen halnak.
Hogy mi volt itt tegnapelőtt, az első böjtös napon,
azt ne is próbáljátok elképzelni, mert úgyse sikerül.
Szegény kis éhezőim alkonyatig sírtak az erkélyen,
mert egyszerűen nem hitték el, hogy velük ez megtörténhet,
nem bírtak beletörődni, hogy tényleg nem jön az ebéd.
Legnagyobb ámulatomra valami igaza lett Andrisnak,
mert tegnap és ma már kevesebben jöttek és csöndesedett a cirkusz -
de azért itt vannak, várnak és sírnak – nekem meg megszakad a szívem.
*
Csuvika valósággal belebetegedett a dologba (komolyan aggódom érte) :
ő fél a galamboktól, de eddig tudta kezelni a helyzetet,
mert csak dél körül kellett elviselnie őket, tíz-tizenöt percig,
míg gyülekeztek, aztán pedig pillanatok alatt fölszippantották az eleséget.
Most viszont itt vannak gyakorlatilag egész nap, ha nem is olyan sokan :
én nem is mindig érzékelem őket (csak ha benézek a másik szobába),
de a madárkáim annál jobban tudják, hogy itt strázsálnak.
Ennek következtében Csuvika már harmadik napja bent dekkol a kalitkában,
amire idáig soha nem volt példa, nem is emlékszem ilyen esetre.
Csivike szokta néha otthon tölteni a délutáni sziesztáját,
de hogy Csuvi napközben hazarepüljön (pláne egyedül),
és órákat töltsön a kalitkában, ráadásul csöndben, egyetlen hang nélkül -
hát ilyet még nemigen láttam, mióta csak ismerem szegénykémet.
Meg is voltam rémülve tegnap rendesen, azt hittem, beteg az én hercegem.
Igaz, ráadásul a furkálás-döngetés is újra kezdődött a lépcsőházban,
azt is hallgathattuk egész nap – mégis aggasztónak találtam Csuvika csöndjét.
De aztán estére föléledt a boldogtalan,
mikor már a galambok is eltűntek, meg a döngetés is befejeződött.
*
Nagyon odavoltam én is, míg ő itt búslakodott a kalitkában,
mert amúgy is az jutott eszembe már szerdán, amikor itt volt Andris,
hogy ha cserben hagyom a tubikáimat, majd azzal büntet a Galamb-Gondviselés,
hogy a saját picikéimet is elveszi tőlem.
Voltaképpen úgy lenne igazságos...
Vagy inkább engem kéne eltüntetnie,
mert a cserbenhagyásukra az volna az egyetlen mentségem,
ha elvinne az ördög, vagy legalábbis elköltöznék innen.
Hisz másképp milyen jogon hagyom szenvedni azokat,
akik egyrészt rám vannak utalva,
másrészt úgy hisznek és bíznak bennem, mint a világon senki más ?
Most már mindegy.... legyen így.
Életem végéig úgyse bírtam volna se pénzzel, se szusszal az etetést -
hát most Andris megoldott helyettem egy problémát,
amire magamtól nem voltam képes.
Pedig nyomasztott a dolog rendesen,
mert egyre gyakrabban álmodtam üresnek a kisszoba erkélyét,
és egyre gyakrabban álmodtam azt is, hogy veszekszenek velem a szomszédok.
Most majd biztos a galambkáim látogatnak meg éjszakánként...
Véget ért egy tíz évig tartó, gyönyörű álom -
mert nyilván csak a szép fog megmaradni belőle.
(2016)
Ennyiszer néztétek ezt a bejegyzést :
R Andi 2016.03.04. 23:16:17
Sokáig úgy sem bírtad volna már a rengeteg cipekedést.
Szerencséd van, hogy nem költési időszakban hagyatták veled abba a galambetetést! Akkor sokkal fájóbb lett volna a dolog! Bár a szülők akkor is felnevelték volna őket!
Szerintem már csak néhány napot kell kibírnotok ebben az áldatlan állapotban.
Javaslom. hogy minél sűrűbben jelenj meg az erkélyen, hogy elijeszd a maradék kosztost is.
Mostanában úgyis többnyire borús, esős idő van. Én a helyedben legelőször a költő helyeket tüntetném el, de nagyon sürgősen. Nem baj, ha nem végzel alapos munkát. Azzal ráérsz később is, mikor már elmúlt a sokk.
Fel a fejjel, Ágikám!
A galambok túlélik!
Cserében majd ősszel vegyél 1-2 cinkeetetőt. Olyat, amihez csak az énekes madarak férnek hozzá. De őket is kizárólag télen szabad etetni, fészkeléskor már tilos, mert azzal ártsz a fiókáknak. Akár a halálukat is okozhatod. Olvass utána, ha megfogadnád a tanácsot.
Sok puszi: Andi
csivicsuvi · http://csivicsuvi.blog.hu 2016.03.05. 00:05:33
Abból is a tubik falatoznak, ha van benne valami. :-))
Régebben volt olyan is, amihez ők nem fértek hozzá - abból viszont nem ettek a cinkék sem. :-))
Az nem jó ötlet, hogy minél sűrűbben jelenjek meg az erkélyen - Isten ments !
Még a kisszobába se megyek be, csak ha elkerülhetetlen (azt is inkább estére halasztom),
mert lesben állnak a drágáim a szemközti fán, és ha meglátnak, rohannak az erkélyre.
Ha meg ki is nyitom az ablakot, rögtön megtelik a beton galambbal.
Dehogy félnek tőlem - eszükben sincs !
Épp elég nagy gond most a reggeli szellőztetés, mert nem akarom becsapni a galambkákat,
máshonnan viszont nem tudok szellőztetni, csak a kisszobából.
Ugyanis a nagyszobában meg a konyhában túl közel van az ablakhoz a konvektor parapetje,
nem merném a madárkáimra engedni azt a levegőt, ami onnan bejön,
még ha le is veszem a fűtést gyújtólángra.
Magamnak nyugodtan szellőztetek a konyhában, semmi bajom sincs tőle,
de a madárkák érzékenyek az ilyesmire, az ördög pedig nem alszik.
A kisszobában nincs fűtés, a nagyszobai parapet sincs túl közel ahhoz az ablakhoz,
így télen mindig csak onnan merek szellőztetni.
Este nem gond, de reggel nagyon sajnálom a galambkákat,
mert mindjárt jönnek szegénykéim, ahogy megjelenek az ablaknál.
Igen : én is tudom, hogy a fészek eltüntetése a legfontosabb -
bár végszükségben ki is lehet venni belőle a tojást.
Meg is tettem már sajnos, ugyanis ez a bolond idő betett a galambkáknak is,
és háromszor tojt valaki januárban a piros ládába.
Állítólag esős lesz a hétvége (bár úgy lenne !),
akkor talán nekiállnék a Nagy Melónak.
Egyelőre csak bezacskózni tudom a dolgokat, és kint hagyni az erkélyen,
mert a pincémbe már egy gombostű se fér, máshova meg nem tudok tenni ekkora pakkokat.
Van egy hosszú virágláda, meg talán négy kicsi,
a fészek zöldséges rekesze a benne lévő műanyag dobozzal,
meg a rengeteg gyékény és polifoam.
Szerencsére van itthon bőven kukás zsákom (ez egy jól felszerelt háztartás, hahaha),
de a szobába behozni nem szeretnék semmit, bármennyire is be lesz kötözve a csomag.
Az igazi eltüntetéssel meg kell várni a lomtalanítást, ami áprilisban szokott lenni.
Mindenesetre pezsgőt bontok, ha túl leszek az erkély letakarításán.
Borzasztóan nyomaszt a feladat, és eléggé félek tőle.
R Andi 2016.03.05. 11:03:15
Rácsos hengerre gondoltam. Csak szotyit tudsz beletenni,többnyire abból is kihullik néhány szem, ezért mikor töltöm, edényt szoktam alátartani. Van átlátszó műanyagból készült henger is, amihez a galambok szintén nem férnek hozzá. Nekem is volt, de az enyéim, még a verebek is, inkább csak a szotyit, diót ették. Az egyéb az alján landolt mindig. Úgyhogy egy idő után nem is vettem mást, mint szotyit, mézes karikát,zsákos mogyorót,no, meg cinkegolyót. A dióm tavalyra már elfogyott. Ha tudtam volna, hogy már nem tudok lemenni Babos-hegyre, nem osztogattam volna el ládaszámra.
csivicsuvi · http://csivicsuvi.blog.hu 2016.03.05. 11:16:38
Azt hiszem, nekiállok, mert addig már nem lesz nyugalmam,
míg el nem intézem az erkélyt.
Csak sajnos MAJDNEM süt a nap, és ilyenkor nem látok rendesen,
meg a bogaraktól is félek.
A szúnyoghálót nem húzhatom be magam után, mert akkor nem férek el. :-))
Nálam a cinkék a picinyeim maradék eleségeit szokták kapni (meg cinkegolyót).
De ezen a télen nem láttam őket. Tavaly ettek is rendszeresen.
Még nem vagyok harcra kész - de drukkolj nekünk délután !
A madárkáknak azért, hogy ne fázzanak meg,
nekem meg azért, hogy túléljem és sikerrel járjak. :-))
Már előre röhögök, hogy előkészíteni az egész mókát tovább fog tartani,
mint elvégezni a munkát.
Mire csomagolópapírral felszőnyegezem a kisszobát,
bekészítem a millió ilyen-olyan zacskót, szerszámokat a virágládák leszereléséhez,
átöltözöm erkélyes szerelésbe - hát az nem két perc lesz !
De valahogy most már muszáj túlesni rajta.... addig nem is reggelizem.
csivicsuvi · http://csivicsuvi.blog.hu 2016.03.05. 15:02:21
Kész is vagyok...
Kettő után nem sokkal befejeztem - de utána jött még a kisszobában a romok eltüntetése.
Végül mégis behoztam mindent, dupla kukás zsákokba pakolva.
Valahogy majd csak kibírom a lomtalanításig...
A pótfészekben, Csipikéék ládája mögött, találtam egy gyönyörű tojáskát.
A piros ládában meg rengeteg, gondosan egymásra pakolt, vékony kis ágat.
Vagyis ott is beindult a lakberendezés, bár a tojásig még nem jutottak el a szülők.
Nem voltam nagyon meglepve, mert négy galambkát láttam itt folyton strázsálni -
nyilván ők voltak a két párocska, akik megszerezték a fészkeket.
Szegény kicsi drágaságaim !
Most itt zokognak a lecsupaszított erkély rácsain (nem csak ők, a többiek is),
és nem hiszik el, hogy jól látják, amit látnak.
Én meg szabályos gyilkosnak érzem magam.
A piros fészekből elég sokáig lapátoltam kifelé a földet,
és közben úgy találtam, hogy temetem az életünkből mindazt, ami szép volt.
Hol találnak még egy ilyen biztonságos, kényelmes kis fészket szegény tubikáim ?
Soha, sehol. Ilyen nincs több, csak ez az egy volt.
Mennyi kis gyönyörűség nőtt föl benne - mennyi ártatlan, drága kis élet !
Hát ennek is vége...
A galambokat tönkretettem, az embereknek viszont így már megfelelek.
Szembe is köphetem magam.
R Andi 2016.03.07. 22:28:02
R Andi 2016.03.07. 22:28:06
De a fotóid, videóid megmaradnak neked! A galambok pedig túlélik! Ők majdnem mindent túlélnek, legfeljebb kicsit többet kell járniuk az élelemért!
Azt hallottam, évente kétszer ingyen mindenki kérhet az önkormányzattól egy-egy 4 vagy 6 köbméteres konténert, hogy a sok szegény ember nehogy már hasznosíthassa a mások által kidobásra ítélt holmit. Hívd fel ez-ügyben az Önkormányzatot! Sittet, és háztartási szemetet tilos beletenni. Nem tudom, ezek minek minősülnek, de ha zsákban vannak, senki nem látja. Hanem a szobába bevinni a zsákokat, szerintem nem volt jó ötlet. Sőt, rosszabb, mint a fűtés fölötti szellőztetés.
Tegnap végre újra eljutottam a Ciklámen utcába. Niki mesélte, hogy a jázminbokron tengernyi énekesmadár csiripel!
De a kerítésen üldögélő, és unatkozó, cigarettázó, söröző közmunkásoktól ő is idegbajt kap. Ha a tavalyelőtti állapotokat kellett volna hétvégenként átélnie, szerintem visítva menekülne a házból! Szerencséjükre már felszámolták az árusokat a környéken.
Tegnap sok fénykép készült. Néhányat feltettem a blogra.
csivicsuvi · http://csivicsuvi.blog.hu 2016.03.07. 23:08:42
Mivel eddig még mindig csak egyet engedtem be egyszerre,
eszembe se jutott, hogy nem a keletkezésük, hanem az elfogadásuk sorrendjében jelennek meg.
Úgyhogy megint tanultam valamit.
A lomtalanítás nincs már olyan messze, mindössze pár hét lehet.
Ne aggódj a zsákok miatt, mert azokból aztán ki nem jöhet semmi.
Három hatalmas, vastag kukás zsák, de a két nagyobb ráadásul dupla.
(Egy zsák pénz... öt darab kukás zsák.
Majdnem hétszáz forint egy csomag, és talán tíz van benne.)
A kisszoba amúgy is csak raktár, hosszú évek óta nem használom.
Ezek a zsákok pedig kívülről teljesen tiszták.
Az jobban zavar, hogy az előszobában is várakozik még négy-öt pakkocska,
a földdel, ami a két fészekben volt, meg egyéb apróságokkal.
Azok kisebb zacskók, de egyszerre csak egyet (maximum kettőt) tudok levinni belőlük.
Egyrészt, hogy ne töltsem meg félig a kukát, másrészt mert nehezek,
és mellettük ott van még a szokásos szemetem is, amit le kell vinni.
Plusz a kerekes szatyor..... mint ma is.
Külön nem mászom le a kukához, csak amikor vásárolni megyek.
Majd mindjárt körülnézek a te blogodban is.