Bizony, fogságba esett az én Hős Vitézem, a Szépséges Kékséges.
Nem hiszitek el, hogy hol...nem hittem én sem.
Nem ám a kalitkában (hisz ott csak én tudom fogságba ejteni),
nem is valamelyik váza fenekén (mert onnan meg ki tud mászni az ágakon),
nem is egy szekrény mélyén vagy fiókban (az ilyesmire nagyon figyelek) – nem.
Zárt helyen fogságba esni túlságosan egyszerű, arra bárki képes.
Csuvitéz ennél igényesebb : ő ott került csapdába,
ahol rajta kívül senki más nem lett volna képes erre a mutatványra.
Ugyanis a mászóka ejtette foglyul bamba butuskámat :
a teljesen nyitott, szinte minden irányban szabadon elhagyható mászóka.
*
Jó pár nappal ezelőtti a történet, csak nem volt alkalmam időben megörökíteni.
Saját időszámításunk szerint még korán volt, épp csak fölébredtünk.
A madárkák már kirepültek, én meg álltam a kalitka előtt,
szedegettem le az éjszakai kölesfürtöket, háttal a szobának.
Arra kaptam hátra a fejemet, hogy valamelyik kis gazfickóm eltévedt :
látni nem láttam, de HALLOTTAM, hogy nem oda repült, ahova szokott.
A szárnyacskák csattogásából pontosan érzékeltem,
hogy nem a mászókára érkezett a szekrény tetejéről, aki oda indult.
Csivike rémült ordítása már csak a bizonyság volt arra, hogy helyes a teóriám.
Ő nyilván látta Csuvikát, én viszont jó darabig nem vettem észre :
hiába szólongattam, szegénykém sehonnan se válaszolt,
nekem meg eszembe se jutott, hogy a mászókán kéne keresnem,
nem pedig a padlón vagy a szekrény melletti sarokban.
*
Végül Csivike mutatta meg a helyes irányt : készségesen jött segíteni.
Lerepült ő is a mászókára az ágak magasából,
és azonnal igyekezett még lejjebb, ahogy csak a lába bírta.
Így fogtam fel végre, amit el sem akartam hinni :
Csuvika nem pottyant le vagy be sehová, csak attól lett a nagy riadalom,
hogy nem a tetején, hanem pár emelettel lejjebb érte el a mászókát.
Még csak nem is a padló közelében, hanem úgy középtájt.
De mivel nem oda indult, halálra rémült az ismeretlen környezettől,
és láthatóan fogalma se volt róla, hogy ilyen esetben mi a helyes lépés.
Hogy vannak szárnyacskái, amik simán visszavihetnék például a kalitkára,
azt ijedtében alighanem elfelejtette.
Csak ült ott értetlenül szegénykém, és várta sorsának jobbra fordulását.
*
Csivike eredetileg a megmentés szándékával indult Csuvika felé,
és el is jutott szerencsésen a fölötte lévő emeletig -
ám ott útjába került a gúlahinta, amit tavalyelőtt hozott a Jézuska.
Banyácskám segítő szándéka és együttérzése pontosan idáig tartott :
Csuvika sorsa ide vagy oda, a jó kis hinta akkora kísértés volt,
amekkorának semmiképp se tudott ellenállni az én segítőkész madaram.
Nemes célját feledve, kényelmesen elhelyezkedett a hintán
(ami eredetileg csak egy lépcsőfok lett volna a Csuvikához vezető úton),
és a továbbiakban legcsekélyebb jelét sem mutatta,
hogy ki akarná vezetni eltévedt lovagját a mászóka nevű labirintusból.
*
*
*
Vége sajnos nincs a történetnek :
a fényképek tanúsága szerint közel húsz percig tanácstalankodott Csuvika,
végig egy helyben csücsülve, nem mervén mozdulni semerre.
Szinte bizonyos vagyok benne, hogy végül mégiscsak Csivike szánta meg,
és ő indította el valahogyan, valamerre – biztosat azonban nem tudok,
mert sajnos előbb volt muszáj kimennem a szobából,
mintsem tétova Hercegem kiszabadult volna a szabadtéri fogságból.
Borzasztóan sajnáltam, hogy lemaradtam a probléma megoldásáról -
mindenesetre mire visszajöttem, Csuvika már bent méltatlankodott a kalitkában.
Ott sorolta szegénykém a sérelmeit, hogy mit tett vele az a csúnya mászóka.
*
(2016)
Ennyiszer néztétek ezt a bejegyzést :
*
Új kommentek