Tegnap reggel Csuvika tündér csivitelésére ébredtem,
aminél kedvesebb és szívmelengetőbb riadót el se tudok képzelni.
Azt hittem, majd ma is így lesz, de sajnos tévedtem :
szabályos háború hangjai vertek ki az ágyból.
Galambok randalíroztak a nagyszoba erkélyének a tetején,
talán három méterre tőlem, mert közel van az ablakhoz a rekamié.
Hogy nagy a baj, azt fölfogtam félig kómában is, még alig fölébredve.
*
Néztem mindjárt a saját madárkáimat : ébren voltak már szegénykéim,
de halálra rémültek a galambháború hangjaitól.
Hullámlemez (vagy mi) az erkély teteje, ha azon dobognak a tubik,
az körülbelül olyan, mint a géppuska-ropogás.
(Nem mintha tudnám, milyen a géppuska-ropogás... lehet, hogy csöndesebb.)
Hamarjában nem tudtam eldönteni, hogy mitévő legyek.
Eleve nem szívesen kontárkodom bele a galambkák magánéletébe,
plusz nem lehetett kizárni azt a lehetőséget sem,
hogy a fölöttem lévő kis virágerkélyen fészkelő tubicsalád csinálja a zajt,
ugyanis ők az én erkélyem tetején szokták repülni tanítani a fiacskáikat.
Mostanában ugyan nem hallottam, hogy fölöttem is fészkelnének valakik,
de biztos azért nem lehetek benne, hisz nemigen figyelem.
Mindenesetre nem rohantam azonnal a kisszobába, hogy körülnézzek,
mert úgy voltam vele, hogy ha mégse háború van a fejem fölött,
csak a szomszéd tubik tanítják repülni a gyerekeiket,
akkor esetleg megijesztem őket, és bajt csinálok a váratlan felbukkanásommal.
Elszívtam egy cigit, aztán mégiscsak mentem körülnézni,
hisz egyébként is szellőztetek a kisszobában minden reggel,
ezt már megszokhatták a galambkáim, akik addigra el is csöndesedtek.
Az ijesztő ébresztő nélkül is félve néztem volna ki ma a galambos erkélyre :
kiszámoltam már rég, hogy ma reggelre kéne megszületniük a Kisgonciknak.
Volt egy nagyon kedves kolléganőm, akit Annának hívnak :
azt reméltem, hogy a névnapjára küldhetem neki a tubicsecsemők képeit.
Az utóbbi napokban ugyan ez már egyre kevésbé tűnt valószínűnek,
de azért még nem adtam fel a reményt, bíztam valami csodában.
De csoda nem lett – és ezen már egyáltalán nem is csodálkoztam.
*
Az erkélyen két galamb várt : az egyik talán Gonciapu, a másik egy idegen hím.
Gonciapu (vagy akit annak véltem) görnyedten és romosan tekintgetett a fészkére,
jó messziről, az ellenoldali rácsról.
Az idegen hím meg fönt trónolt a cinkék etetőjének tetején,
és láthatóan meg volt győződve róla, hogy övé a világ, de legalábbis az erkély.
A fészekben nem ült senki, az egyik tojáska pedig félre volt dobva,
ha jól láttam, már feltörve és üresen.
(Még nem szedtem ki a gépből a képeket, mert nem olyan sürgős látnom az igazat.)
*
Ez lett tehát a nagy igyekezetből, hogy mégiscsak fészkelhessen a Gonci-család...
Hogy másik párocska űzte el őket, és azok törték fel a szép kis tojást,
vagy a szarka járt erre (de az ő hangját nem hallottam),
és megette a picikét, mindjárt élete első percében, azt nem tudom.
Csak azt tudom, hogy el vagyunk átkozva, minden, de minden rosszul sül el,
és hiába próbáltam segíteni ezen a két szerencsétlen madáron, ez se sikerült.
Később (ha már így alakult) készültem letakarítani kicsit az erkélyt,
amit ugye nem tehettem meg, amíg a Gonci-szülők ültek a tojásokon.
Akkorra terveztem, mikor a kicsik már olyan négy-öt naposak lesznek
(akkor már nem árt nekik, ha pár percre elüldözöm róluk az ügyeletes szülőt),
de ha már így alakult, legyünk túl rajta, úgyse lesz a fészekben már kisgalamb.
Aztán ebben is tévedtem – legalábbis abban, hogy takarítani fogok.
Hiába szántam rá magam a tüsténkedésre,
mire újra kinéztem a galambos erkélyre,
mire újra kinéztem a galambos erkélyre,
a fészekben nem láttam a tojásokat, se az épet, se a töröttet.
Szaladtam vissza a fényképezőgépért, mert az a szemem -
és bizony úgy lett, ahogy gondoltam : a fészekben valaki ült.
Hogy nem Goncianyu, az biztos – de Gonciapu esetleg lehetett.
Vagy egy hozzá hasonló tojó –
mert az idegen hím továbbra is fönt trónolt az etetőn.
Morgott is rám fenyegetően (amit Gonciapu sose csinált),
hogy mégis mit keresek az erkélyen, hogy merészelem zavarni a nyugalmukat.
Eszemben se volt : azonnal ott hagytam őket, és elhalasztottam a takarítást.
*
Szerintem két eset van : vagy elüldözték a Gonci-szülőket,
eltüntették a tojásaikat, és egy idegen tojót láttam a fészekben,
aki színre és formára nagyon hasonlít Gonci-apuhoz -
vagy kiegyeztek valahogy egymással,
és az idegen hímhez tartozó tojó bent fészkel a nagy láda mögött.
Bár nem jellemző, de volt már ilyen csoda,
hogy egyszerre két párocska fészkelt az erkélyen.
Most minderre mit mondjak ?
Nagy marha voltam, hogy megsajnáltam szegény Gonci-szülőket...
Bár azért a lelkem mélyén persze nem bánom,
mert ha nem tettem volna, akkor most az lenne a baj, és amiatt nyavalyognék.
Rég beletörődtem, hogy bárhogyan döntök, az úgy pont rossz lesz -
hát akkor legalább a lelkiismeretem legyen tiszta, amennyire lehetséges.
*
(2016)
Ildi701 2016.07.27. 20:30:29
Igen, az állatvilágban állandó küzdelem megy sok mindenért, pl. a fészkelőhelyért is.
Ami most történt, arra azért Te sem számítottál. Képzelem, mennyire sajnálod Goncianyuékat.
De azért ne haragudjunk a másik galambpárra sem, ezek a dolgok az állatvilágban sajnos így működnek per pillanat:(
Nálunk is van 2 ilyen etető, mint a Tied. Az egyiknek a hosszabbik oldalain 1-1 korlát is van, oda fészkel minden évben a szürke légykapó (akire azt hittem évekig, hogy poszáta). A madarak nagyon szeretik az ilyen etetőt, úgy vettem észre.
Remélem, a sok szomorúság után történni fog valami örömteli esemény is:)
Szép estét Neked és a két kis szárnyasodnak!
Ildi
csivicsuvi · http://csivicsuvi.blog.hu 2016.07.27. 21:03:22
Szerintem a szarka is benne lehet a tragédiánkban,
mert az ép(nek tűnő) tojáska ma délutánra egyszerűen eltűnt. ;-(
Reggel még megvolt, bár nem ült rajta senki.
Szegény drágaságaim (talán mégis a Gonci-szülők) visszagörgették a töröttet is a helyére,
és nyilván együtt ülte valamelyikük a másfél tojást.
Vagy legalábbis úgy tervezte, hogy ezt fogja tenni...
Nem értettem, és nem tudtam, hogy sírjak vagy nevessek a látványtól.
Mindenesetre megható volt, hogy a törött tojáshoz is ennyire ragaszkodnak.
De mondom : ülni nem ült senki a fészken.
Csak akkor jött nagy dérrel-dúrral egy aggódó hím (lehetett Gonci-apu),
amikor picit elhúztam a szúnyoghálót, hogy ki tudjam dugni a fényképezőgépet a résen.
De akkor sem ült senki a másfél tojáson (legalábbis én úgy láttam),
amikor később becsuktam az erkélyajtót, negyedórányi szellőztetés után.
Délután nem szoktam kinézni az erkélyre (sőt bemenni se a kisszobába),
de most megtettem, már estefelé : galambot nem láttam egyet se,
a fészekből pedig eltűnt a reggel még épnek látszó tojáska.
Most már csak a törött féltojás van benne.
Goncianyut (akit ezer közül is megismernék) nem láttam se ma, se tegnap.
Félek, hogy elpusztult szegénykém, a tojáskái védelmében, tegnap reggel.
Úgyhogy tényleg totálkár...
Nem az előző mese, ez a mostani a totálkár - kár, hogy már elhasználtam azt a címet.
Hiába volt minden...
Hiába volt két este kemény munkája, míg fölszereltem a gyékényeket,
hiába volt a rengeteg kiadás (majdnem nyolcezer forintot fizettem a fészek két dobozáért,
miközben tíz-tizenöt éves cuccokban járok, mert rongyokra sajnálom a pénzt, ami nincs) -
minden hiába volt, szegény Gonci-szülőknek nem lesznek az idén gyerekeik.
Pedig mit szenvedtek értük, amíg még nem volt fészkük... és hiába.
Alighanem elkéstem a segítséggel... hamarabb kellett volna rászánnom magam.
Szívem szerint azt mondanám, hogy kész, elég volt, ez volt az utolsó :
soha többé nem fogadok albérlőket az erkélyemen.
Nincs kizárva, hogy tényleg így lesz, de egyelőre totálkáros vagyok,
és nincs erőm szétrombolni mindazt, amit még éppen csak fölépítettem.
Sajnálom a sok munkát meg a méregdrága dobozokat...
Majd talán a tavasszal likvidálom őket, a jövő évi lomtalanításnál.
Addig úgyse tudnám hova tenni, mert a pincémbe már egy gombostűt se lehetne beszuszakolni.
Úgyhogy a mai sem a mi napunk...
Hogy Csuvika se repült ki egész nap, meg az eső se bír ideérni végre,
csak az iszonyatos fülledtséget kapjuk belőle, azt talán mondanom sem kell.
Remélem, felétek szebb idők járnak.
Ildi701 2016.07.28. 09:34:42
Mivel láttad a szarkát nemrégiben az erkélyen, szerintem is valószínű, hogy ő is benne volt a dologban. De csak találgatok én is, az is lehet, hogy mégsem. Talán egy ornitológus meg tudná mondani, de én annyira nem értek a madarakhoz. Abból gondoltam, hogy az történt, amit előzőleg írtam, mert idegen galambot láttál a fészekben, illetve az a hím galamb az etetőn is olyan benyomást kelt, mintha ők akarnának az erkélyre beköltözni.
Én is biztos nagyon szomorú lennék, ha ez történne Nálunk a fészkelő madarakkal. Pedig én nem is ismerem őket úgy, mint Te Goncianyuékat.
Itt ma volt egy nagyobb eső, az elmúlt 2-3 napban elég sokat esett. Dörgött többször is az ég, a kutyákat meg is kellett nyugtatni, olyan dörgések voltak.
Jobb napokat Nektek!
Ildi
csivicsuvi · http://csivicsuvi.blog.hu 2016.07.28. 10:20:07
akkorákat dördült az ég, hogy rezegtek az ablakok. :-))
Ezt vártam (és éreztem) már napok óta - hát végre megkaptuk !
Csuvika ki is repült rögvest, és nem is pottyant le,
bár eléggé alul érte el a mászókát.
Vicces a kis drágám : legutóbb is akkor repült ki, amikor dörgött és villámlott.
Bár ha ugyanazt érzi a nagy esők előtt, mint én, akkor nem is csodálom...
A viharok előtti fullasztó fülledtségben én alig élek -
és nagyon is meglehet, hogy ugyanígy van ezzel Csuvika is.
Pedig kicsi korában borzasztóan félt a dörgéstől, villámlástól -
most meg attól éled föl.
Úgy látszik, ő is fordítva van bekötve, mint én. :-))
Az elrabolt tojáska sorsáról nincs elképzelésem.
Rémlik, hogy tavaly is volt hasonló eset (hogy eltűnt egy tojás),
és akkor Szilvi arra szavazott, hogy azt valami rágcsáló vihette el.
A hideg is kilel a puszta gondolatra, de nem is igen tudom elképzelni.
Hogy kerülhetne rágcsáló (mondjuk patkány) egy első emeleti erkélyre ?
Meg itt a környéken még nem is láttam, nem is hallottam soha,
hogy bármilyen rágcsálók randalíroznának.
Egy madár viszont hogy tüntet el nyom nélkül egy tojást ?
Azt is nehéz elképzelni - de persze fogalmam sincs, hogy lehetséges-e.
De ha abból indulok ki, hogy a héja simán fölkapja a kiscsirkét,
akkor elvileg egy tojást is föl tudhat kapni... neeeem ?
Csivilány persze már megint hazajött, itt magyaráz nekem, a kalitka oldalán.
Mindig ezt csinálja : ott hagyja szegény Csuvikát,
ahelyett, hogy örülne, hogy végre kint van.
A vihar meg mintha készülne visszajönni...
Ildi701 2016.07.28. 13:24:47
Elolvastam megint, amit előzőleg küldtem. Az első bejegyzésemből esetleg úgy tűnhet, hogy elbagatellizálom a dolgot, ha így lenne, nem ez volt a szándékom.
Én konkrétan olyat még nem láttam, hogy szarka vagy más madár vitt volna el fiókákat vagy tojást, de pl. olyat már átéltem, hogy a cicám megfogott madarat, és elszaladt vele, semmit sem tudtam tenni. Először én is haragudtam rá, és nagyon megviselt mindez, de később beláttam, hogy az állatvilágban ez így megy sajnos per pillanat:(
Most is nehezen viselem, ha hasonló történik, bár konkrétan ilyen eset már rég volt. De hát az állatvilág így működik egyelőre:(
Egy állat soha nem gonoszságból teszi azt, amit. Erről már írtam itt a blogon is a szarka kapcsán.
Azt nem tudom, hogy a patkány fel tud-e mászni az erkélyre, vagy pl. nyest. De én is csak találgatni tudok ez ügyben.
Nagyon örülök a jó híreknek, végre kirepült Csivi pipi és az ő hős lovagja is:)))))
Már az eső is esik Nálatok, csupa olyan dolog történt ma végre, aminek örülsz drága Ági néni:)))))
Szép napot Neked és a szárnyasoknak!
Ildi
csivicsuvi · http://csivicsuvi.blog.hu 2016.07.28. 14:11:20
visszajött a vihar, el kellett zárnom a gépet, biztos, ami biztos.
Van ugyan túlfeszültséget kivédő hosszabbítóm, de azért a villámoktól így is félek.
Jobb híján kimentem reggelizni, hogy nem ülhettem a gépnél, közben el is ment a vihar.
Igen ám - de teli hassal megint csak nem tudok itt görnyedni,
így inkább leültem olvasni, aztán szépen ott is felejtettem magam.
Amíg ilyen frontos és változékony az idő, mindig számítanod kell rá,
hogy esetleg éppen dörög és villámlik nálunk, akkor pedig én elzárom a gépet.
Szegény Csuvicsek megint a padlóra érkezett, amikor haza akart jönni,
és e miatt borzasztóan bánt a lelkiismeret, mert nem segítettem neki időben.
Legnagyobb ámulatomra kint maradt a mászókán végig, amíg én ettem a konyhában
(ez nem kevés idő, körülbelül egy óra),
pedig nélkülem nem szeret kint lenni, általában azonnal hazarepül, ha én eltűnök.
Ráadásul Csivike is magára hagyta, egyedül ücsörgött szegénykém a mászókán.
De nem bánta : jó kedve volt, szövegelt végig.
Amikor végre bejöttem, láttam és éreztem rajta, hogy hazafelé készülődik,
de leintettem magam azzal, hogy biztos rosszul gondolom,
hisz legutóbb is hiába húztam őt közelebb a kalitkához többször is,
egyszer sem élt az alkalommal, nem kért a segítségemből.
Pár pillanatnyi hezitálás után leültem a helyemre -
és a következő másodpercben Csuvika már be is pottyant a kalitka alá, a padlóra.
Vagyis pont most tényleg hazafelé készülődött, amikor nem próbáltam neki segíteni.
Simán hagyta megfogni magát, nem is próbált menekülni -
de engem azóta is nagyon bánt a dolog.
Mégiscsak jobbat tett volna az önérzetének, ha saját szárnyain érkezik haza szegénykém.
Azóta aztán nem is jött ki még egyszer, pedig Csivike közben szinte végig kint volt.
Ilyen kis disznó a vén boszorkány : ha Csuvika végre kirepül, ő rögtön hazajön,
ha meg Csuvika is hazajön utána, ő máris kirepül újra.
Miközben órákig vakiztatja a fejecskéjét hű lovagjával, naponta többször is...
Olyankor majd' elolvad a gyönyörűségtől, azt se tudja, hogy doromboljon -
két perc múlva meg lelöki az etetőről, vagy éppen faképnél hagyja ugyanazt a Csuvikát,
akinek addig ájultan élvezte a szeretetét és a szolgálatait.
Hullámos legénynek se könnyű lenni ezen a világon... :-))