Tegnap reggel arra ébredtünk, hogy nincs víz.
Mint később kiderült, csőtörés volt valahol a környéken.
Én fénykoromban minta-háziasszony voltam, ami mára igencsak elmúlt,
de azért nyomokban itt-ott még fellelhető a régi dicsőségem.
Így a vízhiánytól se jövök igazán zavarba,
mert a konyha és a spájz eldugott részein számtalan flakont őrizgetek :
pontosan nem tudom, de vagy 25 liter vizet biztos elő tudok varázsolni bármikor.
Persze ezek az öreg vizek csak a klotyó leöntésére jók, vagy kézmosásra :
meginni nem lehet őket, a tartalék ivóvíz tárolására van két külön üvegem.
*
Igen ám – csakhogy itt már belerondít a dologba a trehányságom :
elvileg hetenként kétszer cserélem ezekben az üvegekben a vizet,
ám ez vagy megtörténik, vagy nem, mert általában elfelejtem.
Most is voltak már vagy kéthetesek a vizecskéim,
pedig a napokban eszembe is jutott, hogy illene cserélni őket,
de aztán valahogy mégse került rá sor.
Vagyis a magam számára még csak-csak akadt ivóvíz
(úgy kell annak, aki trehány : igyon öreg vizet),
ám a madárkáknak egyszerűen nem volt miből inni adnom.
Be kellett érniük az éjjel szervírozott, kissé már állott itókával.
Az viszont világos volt, hogy sürgősen szereznem kell valami mást :
még ha visszajön is a víz (ami meg is történt, nem sokkal dél után),
az jó darabig használhatatlan lesz, mert piszkos és zavaros.
Még én sem innám szívesen, a madárkák meg szóba sem jöhetnek.
Tudtam, hogy nekik egész nap nem fogok csapvizet adni (biztos, ami biztos),
hanem hozok majd jó kis csecsemő-vizet, ami garantáltan tiszta.
*
Így is lett.
Szegény pindurkáimat újabb csapás érte :
nem elég, hogy nem kaphattak friss vizet a reggelihez,
ráadásul még rájuk is csuktam a kalitka ajtaját már délelőtt,
nehogy eszükbe jusson kirepülni, és emiatt ne tudjak elindulni vásárolni.
Mert hát az az éjszakai vizecske előbb-utóbb bepiszkolódik,
cserélni meg nem tudom, csak majd délután, amikor hazaértem.
Volt nagy sírás-rívás, és én is borzasztóan sajnáltam a kis foglyaimat,
mert ráadásul más dolgokat is kellett intéznem, nem csak a vásárlást,
tudtam, hogy sokáig leszek távol – és akkor még az indulás is messze volt,
amikor már rájuk csuktam az ajtót, a biztonság kedvéért.
Végül tényleg bőven benne jártunk a délutánban, mire megjöttem.
Hagytam is a kipakolást meg az átöltözést,
az volt az első, hogy kinyitottam szegény kicsikéimnek az ablakot.
Ez nem olyan egyszerű, mert ugye a nyitott ajtószárnyat le kell takarni
egy hosszában félbevágott és összetűzködött, majdnem öt méter hosszú lepedővel,
nehogy a madárkák nekirepüljenek az ablaküvegnek.
A lepedő fölterítése partvissal (és hosszas ügyetlenkedéssel) történik,
úgyhogy nálunk az ablaknyitás önálló műsorszám, de igen népszerű.
Már a partvis felbukkanása is nagy ovációt vált ki a szárnyas ifjúság körében,
hisz tudják szegénykéim, hogy mindjárt nyílik az erkélyajtó,
utána pedig vége a raboskodásnak, kirepülhetnek végre.
*
Miután elrendeztem az ablakot és kinyitottam a kalitka ajtaját,
sorsukra hagytam a madárkákat, és mentem kipakolni a szatyrokat.
A legfontosabb dolgokat bedobáltam a hűtőbe,
de utána szaladtam is vissza a szobába,
hogy kicseréljem végre az itatóban az előző esti vizet.
Csivike eddigre már javában trillázott a mászókán,
Csuvika pedig a kalitka külső falán csücsült, Csivi kedvenc trónusán.
Tudtam, hogy ez így nem a legmegfelelőbb pillanat,
mert Csuvicsek nincs olyan jóban a kezemmel, mint Csivike –
de azt is tudtam, hogy muszáj már friss vizet adnom az itatóba.
*
Csivike felől nyugodtan nyúlkálhatok ki-be az ajtón,
amikor ott ül a trónusán – de Csuvika sajnos nem ilyen bátor.
Föl is menekült a kalitka oldalán biztonságosabb magasságba,
amikor benyúltam az ajtón a vizes tálkáért,
mire pedig visszajöttem a babavízzel, megint ott ült Csivike trónusán.
Úgy látszik, nem gondolt rá, hogy amit kivettem, azt vissza is fogom hozni,
mert láthatóan igen zokon vette, hogy ismét zavarni merészelem.
Elindult megint fölfelé, és mire a kalitka közvetlen közelébe értem,
Ő Urasága már fönt méltatlankodott a tetőn.
Attól aztán végképp megrémült, hogy az itatóval benyúltam az ajtón
(pedig hát tudhatta, hogy ez következik, hisz látja legalább háromszor naponta),
és ijedtében huss ! – már landolt is a mászókán.
Mégpedig milyen sikeresen !
Majdnem a legtetején érte el, mert végre elég magasról indult.
(Érdekes, hogy erre még nem jött rá, pedig amúgy értelmes madárka :
nem tűnt még föl neki, hogy ha fölmászna mindig a kalitka tetejére,
könnyebben trafálná el a mászókát, nem érkezne szégyenszemre a padlóra.)
*
Sikerült tehát a babavízzel kihajtanom tétovázó kicsikémet a mászókára.
Roppant félelmetes lehetek, hogy ilyen szépen elmenekült előlem !
Tündér volt : ahogy nekivágott a Nagy Útnak, még a fejemet is érintette közben.
Aztán pedig kint magyarázott és viháncolt vagy három órán keresztül,
teljes boldogságban, még a vacsoraosztásról sem véve tudomást.
Visszafelé pedig úgy repült, mintha soha nem is lett volna semmi gondja ezzel.
Ma viszont (délután kettőig) még nem hagyta el szegénykém a biztonságos kalitkát,
bár az oldalán megint sétafikált már eleget.
Akár el is üldözhettem volna, ha elébe tornyosulok – de hát Isten ments !
Repüljön csak önszántából, amikor kedve tartja, nem pedig ijedtében.
*
(2016)
Ildi701 2016.08.14. 19:41:00
Nálunk pedig tegnap este volt csőtörés, ma délelőtt kisebb volt a nyomás a csapokban, majd vagy 1 órán keresztül alig csordogált a csapból egy kevéske víz. Olyan dél körül már nem volt víz egyáltalán. De kb. negyed óra múlva újra lett, azóta sincs gond. Elgondolkoztam rajta, hogy a víz mennyire nélkülözhetetlen. Régen a patakokból, folyókból még inni lehetett. Milyen jó volna, ha most is ilyen tiszták lennének! Én nagyon értékesnek tartom a tiszta vizet, talajt, levegőt. A Földön sok helyen még tiszta ivóvízhez sem jutnak hozzá emberek, van, ahol a talaj szennyezett vagy a levegő. Na, ez a baj, nem az, ha valaki nem tudja megvenni a plazma tévét. Anélkül elvan az ember, de ha a víz, levegő, talaj szennyezett, akkor az emberek megbetegszenek, akár meg is halhatnak. Szerintem ez rendkívül fontos kérdés, gondoltam, a víz kapcsán megosztom Veled ezzel kapcsolatos gondolataimat is.
Ez aztán a jó hír: Csuvicsek 3 órán keresztül kinn volt a mászókán!:))) Amióta olvasom a Csivicsuvi blogot, nem is emlékszem, hogy a kék Herceg ilyen sokáig kinn lett volna.
Jó ötlet ez a levehető erkélyajtó takaró, azt olvastam én is, hogy elővigyázatosnak kell lenni, mert az ablaküvegnek nekirepülhetnek a madárkák.
Szép estét a Csicsu családnak!
Ildi
csivicsuvi · http://csivicsuvi.blog.hu 2016.08.14. 20:37:29
de mondtam már, hogy nem tudok belenyúlni a szövegbe.
Csak törölni tudom a kommenteket, módosítani vagy javítani nem.
Majd mindjárt válaszolok érdemben, csak most tartok egy kis szünetet (bagó),
mert idáig a druszámnak válaszoltam, a vendégkönyvben.
Az ő kommentje úgy két perccel hamarabb jött, mint a tiéd,
hát úgy volt igazságos, hogy előbb neki válaszoljak. :-))
csivicsuvi · http://csivicsuvi.blog.hu 2016.08.14. 21:30:01
bár már inkább a kalitka előtt kéne ácsorognom.
Mindig így jönnek a kommentek : dupla vagy semmi. :-))
Igen, a víz értéke mostanában nekem is eszembe jutott :
az állítólagos gyomorbajom miatt el lettem tiltva a kedvenc itókáimtól,
és azzal próbáltam vigasztalni magam, hogy sok embernek még tiszta víz se jut,
hát ne sirassam a paradicsomlét meg a gyümölcsleveket, örüljek, hogy azért vizem van.
Holnap meg első dolgom lesz az INTERSPAR-ban újabb babavizet venni,
hogy a madárkákkal máskor ne kerülhessek ilyen helyzetbe,
hogy nem tudok nekik friss vizet adni reggel.
Nem is tudom, hogy fordulhatott elő, hogy őrájuk víz-ügyben eddig nem gondoltam.
Úgy látszik, már tényleg totál szkleró vagyok.
Bár elvileg az én tartalék ivóvizem nekik is jó - de azért a palackos biztosabb.
Képzeld : Csuvika tegnap kétszer is kirepült !
Sőt háromszor - de abból kettő egynek számít,
viszont a távolságot háromszor tette meg szegénykém.
A délelőtti kintlétük nagyon rövidre sikerült :
pont ki kellett mennem a szobából, pár perccel azután, hogy ők kirepültek -
hát erre nem hazamentek a kis buták ?!
Borzasztóan sajnáltam, de néha van ilyen : hogy ha én eltűnök, ők azonnal hazarepülnek.
Legnagyobb ámulatomra, nem sokkal vacsoraosztás előtt, kirepültek újra.
Megint együtt szárnyaltak, szinkronban :
én azt hittem, csak Csivike húz el a hátam mögött, egyedül.
De nem egyedül volt : vitte magával Csuvikát is.
Egyszerre értek a mászókára, és vélhetően pont ez volt a baj :
alighanem ütköztek a landolásnál, és szegény Csuvi lepottyant.
Totyogott szegénykém a mászóka felé, kereste, hogy hol is kapaszkodhatna fől,
de ezt Csivike valószínűleg nem látta, és visszarepült a kalitkára.
Erre sajnos Csuvika is megfordult, és repült ő is Csivikéje után.
De persze, hogy a padlóra érkezett, hiszen onnan is indult.
Segíteni akartam neki, nyújtottam felé a kezemet, de nem fogadta el.
Megijedt, és inkább visszarepült mégis a mászókára, a fotel alól startolva.
Ez a repülése már egész jól sikerült,
és szerencsére Csivikét is rá tudtam beszélni, hogy kövesse.
Így aztán végül mégis a mászókán kötött ki mindenki,
és megint ott dekkoltak vagy két órán keresztül, még a vacsora sem érdekelte őket.
Ma is kint volt Csuvika : a kirepülését nem láttam, de hazafelé gyönyörűen repült.
Most viszont már rohanok etetni, mert teljes a depresszió a kalitkában.
Jaj ! A csőtörés... Ezek szerint fertőző ??? :-)))