Hogy hogy jön ide a parkoló, azt majd hamarosan megtudjátok -
egyelőre csak annyit higgyetek el becsszóra,
hogy az este olyan bűbájos és szívmelengető élményben volt részem,
amilyen talán még sohasem adódott, és igazában most se tudom eldönteni,
hogy tényleg megtörtént velem, vagy csak álmodtam az egészet.
*
Tegnap megint nem repültek ki egész nap a madárkák :
szegény Csivi futott ugyan egy-két kört reggel,
de mivel Csuvikát nem sikerült kicsalogatnia, feladta ő is.
Később meg már miattam nem mehettek sehova : muszáj volt csavarognom,
mégpedig elég hosszan, mert fodrászhoz is kellett mennem már végre,
ami éppen Csuvika miatt maradt el folyton mostanában,
mert mindig sajnáltam őket bezárva hagyni, a szokottnál is hosszabb időre.
Mire meg előkerültem, belefásultak szegénykéim a raboskodásba,
és hiába nyitottam ki nekik azonnal az ajtót, nem volt kedvük kirepülni.
Már be is jelöltem estefelé a naptárban, hogy ez megint egy mínuszos nap,
nem repült ki Csuvika – amikor letottyantam végre a géphez,
ráadásul fölfedeztem, hogy beengedésre vár egy nagyon kedves komment.
Ennek borzasztóan megörültem, mondtam is mindjárt a madárkáknak -
Csuvika pedig abban a pillanatban kirepült, mintha csak ő is örülne.
Nyilván tényleg megérezte az én örömömet,
másrészt meg kissé számítógép-függő a drágám (jobban, mint én) :
leginkább csak akkor szeret szárnyra kelni, ha én itt ülök a helyemen, a gépnél.
Túl voltunk már a vacsoraosztáson, olyan fél hét körül járhatott az idő :
annál nagyobb volt az örömöm, mivel egyáltalán nem számítottam rá,
hogy ilyen későn még útra kel az én gyengélkedő hercegem.
Nem sikerült ugyan valami fényesen a landolás,
mert nem érte el szegénykém a mászókát : közvetlenül előtte pottyant a padlóra.
De kicsit se búsult emiatt : úgy szaladt föl a létráin, mint akit kötélen húznak.
Csivike is követte őt szinte azonnal, és Csuvicsek nem is jött haza negyed tízig.
Csivi közben többször is otthagyta őt, meg én is kimentem párszor a szobából,
de Hős Vitézem nem zavartatta magát : nagy hangon szónokolt,
láthatóan roppant büszke volt magára, hogy igenis ott ül a mászóka tetején.
(Képeket nem csináltam róla, mert nem akartam hazazavarni a vakuval.)
(Képeket nem csináltam róla, mert nem akartam hazazavarni a vakuval.)
*
Később persze Csivike már véglegesen hazajött a kalitkába,
én pedig egyre jobban aggódtam, hogy mi lesz majd a visszaúttal,
hisz eléggé nyilvánvaló volt, hogy már Csuvika is csak azért van kint,
mert nem mer nekivágni az újabb repülésnek.
Csivikének hiába könyörögtem, hogy menjen vissza érte
(általában jobban sikerül Csuvikának a hazajövetel, ha együtt repülnek) :
ő már úgy döntött, hogy itt a lefekvés ideje, nem megy sehova.
Így aztán szegény Csuvicsek kénytelen volt egyedül próbálkozni,
ha nem akarta a mászókán tölteni az éjszakát.
Hallottam, hogy valahova a megfelelő sarokba érkezett,
mikor végül is elindult - látni azonban nem láttam őt sehol.
Meg se mertem mozdulni a gurulós székemmel, mert ha a madárkákról van szó,
a fülemben se bízom, nem csak az ócska szememben.
Utóbbit aztán addig meresztgettem, míg fölfedeztem végre,
hogy majdnem célba ért szegény kis drágaságom :
a fotelra érkezett, annak is a karfájára.
Onnan nézegetett vágyakozva a kalitkára, de elindulni nem mert,
pedig igazán nem volt nagy a hiányzó távolság.
Csak hát fölfelé kellett volna repülnie, az meg ugye nehezebb.
*
Egy darabig tétovázott a boldogtalan, végül lerepült a padlóra,
onnan pedig vissza, a mászóka felé, de csak úgy a szoba közepéig.
Innen aztán már gyalog indult hazafelé,
és útközben odakeveredett a másik, távolabbi fotel elé.
Ott valahogy elbizonytalanodott, és nézett rám tanácstalanul, hogy hogyan tovább.
Addigra már rég hátrébb toltam a székemet,
és kifelé fordultam vele, mindig Csuvika irányába.
Mivel egyértelműen rám figyelt, magyaráztam és mutogattam neki,
hogy jöjjön közelebb, menjen vissza a sarokba,
ott várja őt a jó kis kötélhágcsó, amin szépen föl tud mászni a kalitkához.
*
Csuvikának azonban eddigre már elege volt a kalandokból :
vélhetően nem is lett volna ereje fölmászni a hosszú kötélen.
Azt viszont tudta és értette, hogy hozzá beszélek, neki magyarázok :
kezdett felém totyogni a tündér pici lábacskáin,
és amikor úgy fél méterre volt tőlem, huss : fölrepült a lábamra.
Konkrétan a lábam szárára, félúton a bokám és a térdem között.
Ősöreg, kinyúlt pamutgatya volt rajtam, jól meg tudott benne kapaszkodni.
Így lett belőlem parkoló, életemben másodszor vagy harmadszor,
repülésben megfáradt szárnyasok számára.
Októberben lesz tíz éve, hogy madárkákkal élek,
de soha nem szoktak rám repülni a picinyeim.
Csipikével fordult elő (egyszer biztosan, de talán kétszer),
hogy rajtam kötött ki szegénykém, de az csak véletlen volt.
Hogy direkt engem vegyen célba valamelyik kis tündérem,
akkora megtiszteltetésben még sose volt részem a közel tíz év alatt.
Édes kicsi kincsem ! Hát idejöttél a Mamához ? – lelkendeztem én,
Csuvika pedig csak ült a lábamon nyugodtan, mint aki biztos benne, hogy hazaért.
Mintha csak mondta volna, hogy most már vigyél a kalitkába,
mert láthatod, hogy én mindent megpróbáltam, de sajnos nem sikerült.
Meg se moccant szegénykém, nem is lihegett : ült szépen a lábamon,
és akkor sem ijedt meg, akkor se tiltakozott, akkor sem akart menekülni,
amikor ráborítottam a két tenyeremet a hátára, hogy fölemeljem.
Kicsit ugyan a csőrébe kapta a bőrömet, amikor már a markomban volt,
de csípni nem csípett egyáltalán, inkább mintha puszit adott volna.
És én is azt adtam neki (életemben először egy tollas fejecskére) :
hatalmas puszit az okos, gyönyörű, hófehér kobakjára.
*
(2016)
Ildi701 2016.09.29. 21:47:46
Képzelem, micsoda öröm volt Számodra, hogy Csuvicsek odarepült Hozzád:)
Velem egyszer történt olyan eset, hogy egy kis tollas jószág a vállamra repült. Ez ha jól emlékszem a tavaly előtti télen történt. Nagyon hideg volt kint, sok hó is esett. Egy kistestű madár esetében ha kinn -10 foknál hidegebb van és egy napig nem jut élelemhez, akkor azt nem éli túl. Mikor mentem a kazánhoz, a farakás mellett megláttam egy kis vörösbegyet. De nem repült el, mint az egy jó állapotban lévő madártól várható lenne, hanem csak csak arrébb ugrált, amikor közelebb mentem felé. Sejtettem, hogy a tartalékai már a végét járják, és szerettem volna bevinni a házba, de nem tudtam megfogni. Később a bejárati ajtó környékén is feltűnt, ott van egy két oldalt nyitott terasz, azért jöhetett oda. Aztán egy alkalommal, amikor kinyitottam az ajtót, hogy bemegyek, egész közel jött az ajtóhoz. Mondtam neki, hogy jöjjön be. Erre beugrándozott a verandára. Itt hűvös van, de a téli hideghez képest enyhe a klíma. Tele volt dísznövényekkel, mert itt tartjuk egy részüket télen. Szóval szépen beugrált a kis drága, majd kisvártatva felrepült az egyik növényre, utána pedig a vállamra. Én is nagyon boldog voltam, nem is számítottam erre:) Vittem neki főtt tojást feldarabolva meg vizet, el is kezdett lakmározni. Ott volt egy darabig, de amikor egyszer kinyitottam az ajtót, fogta magát, és berepült a lakásba. Az én szobám ajtaja csukva volt, éppen benn volt a cicám. Csakhogy az én kis vörösbegyem gondolt egyet, és leszállt az ajtóm elé, majd alatta besétált a szobámba. Ugyanis van egy kicsi hézag az ajtó alja és a padló között. De simán befért rajta a madárka. Rögtön rohantam be, mivel a macskám ugye ott volt. De hála Istennek, éppen mélyen aludt, úgyhogy egyáltalán nem vette észre a besétáló madárkát. Gyorsan kivittem a cicát, majd egy takarót tettem az ajtó alá, hogy semmiképpen nem tudjon kimenni a kis szárnyas. Hoztam neki enni-innivalót, és egy hétig itt volt nálam.
Mikor kezdett megerősödni, sokat repült, és persze pottyantott ide-oda. Megkértem, hogy csak a könyveimre ne kerüljön, és képzeljétek, bármilyen hihetetlen, de egy könyveimre nem pottyantott soha, pedig ott is landolt a drágám. Kedvenc helye egy öreg számítógép volt a szekrény tetején. Azért tudott berepülni oda, mert a gép elejéről le voltak szedve az előlapok, amelyek a dvd-író helye előtt szoktak lenni, és nem volt benne dvd-író sem, tehát több helyen is be tudott menni oda. Mivel nem volt sem winchester, sem dvd-író a gépben, bőven volt hely a kis tollas számára. Egyszer, amikor benyitottam a szobámba, éppen fürdött a vízben, mert a kutyákok kisebb tányérjába tettem a vizet, és úgy döntött a kis vörösbegyem, hogy nem csak inni fog belőle, hanem meg is mártózik a vízben. Nagyon édes volt, ahogy ott fürdött:)
Aztán amikor kezdett enyhülni az idő, és már a kismadárkám is felerősödött, kinyitottam az ablakot, ő pedig kirepült. Később még többször találkoztunk a kertben, felismertem, mert volt egy ismertetőjegye: az arca egyik oldalán volt egy fekete színű kis pötty. Amikor ezt először észre vettem rajta, meg is néztem, mi az, és láttam, hogy a tolla volt ott fekete színű. Még többször is vittem ki neki főtt tojást, amíg láttam, hogy itt van a környéken. A farakás melletti téglafal tetejére tettem, és kisvártatva meg is jelent a kis szárnyas.
Szerintem szólhatott a többieknek, mert azelőtt nemigen volt nálunk vörösbegy, azóta viszont minden télen itt vannak:)
Ez volt az én kis parkolós történetem:)
Jó éjszakát Neked és a kis szárnyasaidnak!
Ildi
csivicsuvi · http://csivicsuvi.blog.hu 2016.09.29. 22:04:19
Ezer köszönet érte !
Majd jövök hosszasabban is lelkesedni, de most muszáj lefektetnem a madárkákat.
Ildi701 2016.10.01. 23:47:48
Kicsit pontosítanék, a kis vörösbegy valószínűleg nem kezdett el rögtön repülni, ahogy bejött a verandára, mivel nagyon le volt gyengülve. Nem emlékszem rá annyira, de azt hiszem, hogy miután evett-ivott, és kissé erőre kapott, akkor repkedett csak.
Már fel szokott tűnni a cinke, harkály, csúszka is a kertünkben (a verebek nyáron is itt vannak, ők a kutya száraztápot és a kacsatápot eszegetik többek között, illetve a rigó is rendszeresen keres nálunk földigilisztát nyáron), hát igen, elkezdett hidegebbre fordulni az idő.
Néhány éve kezdtük el etetni őket télen, először cinke, csúszka, veréb, balkáni gerle, feketerigó jött, majd évenként újabb és újabb madárkák. Most már harkály, tengelic, zöldike, erdei pinty, vörösbegy, meggyvágó jön, sőt 2 éve egy gyönyörű nagy kócsag is leszáll rendszeresen a patakunkba télen. Amikor először megláttam, ott volt már lenn a patakban, és zavartam fel az érkezésemmel. Csak akkor vettem észre, amikor felszállt, mert a patak mentén végig növények vannak. Ahogy felrepült ez a gyönyörű hófehér madár, csak ámultam, olyan szép volt.
Nagyon szeretjük a madarakat, remélem, minél többen fogják látogatni a mi kis kertünket.
Jóéjszakát a Csicsu-családnak!
Ildi
csivicsuvi · http://csivicsuvi.blog.hu 2016.10.02. 00:19:57
hogy teljesen mindegy, mikor kezdett repülni a kis vörösbegy.
Fantasztikus élmény lehetett, napokig a szobádban egy ilyen drága kis vendég. :-))
Én félnék kertes házban élni (azt meg nem szeretném, hogy lakjon velem valaki),
de amúgy borzasztóan irigyellek, mert mégiscsak az volna az igazi, a kertes élet.
Még olvasni is gyönyörűség, hogy mennyi madárkátok van -
és senki sem tiltakozik, hogy etetni merészelitek őket.
Hiába.... vidéken még normálisabbak az emberek, nem olyan gonoszok, mint itt.
És vélhetően szarka sincs...
Mert ha ő fölfedezne titeket, egy-két év alatt eltűnne minden madaratok. :-((
Jöjjenek csak a cinkéitek, és tűnjön már el ez az átkozott nyár !
Nincs már bennem élet egy szál se, csak lézengek napok óta, mint aki nincs is észnél,
annyira utálom és annyira nehezen viselem ezt az istenverte meleget.
Alig várom, hogy jöjjön az eső meg a hideg !
Ám (ismerve az időjósok képességeit) nem nagyon hiszek benne, hogy tényleg jön.
Pedig kéne, mert minden áll körülöttem, nem csak szegény Blogocska.
Egyszerűen mozdulni sincs erőm, amíg süt ez az átkozott nap.
Ildi701 2016.10.03. 22:03:19
Megérkezett a hidegfront, láttam, már új bejegyzést is írtál:)
Szerintem azért nem nagyon szólnak sehol, ha a kertjében eteti valaki a madarakat. Ezért is lenne jó, ha kertes házban laknál. Persze, írtad, hogy milyen hátrányai lennének Számodra, de a madár etetés szempontjából pl. kifejezetten előnyös, ha kertes házban él az ember.
Szarkák élnek a közelünkben, egy gyönyörű, hatalmas fenyőn tanyáznak évek óta. Sokszor hallom, ahogy csörögnek a szarkák, látni is szoktam őket, ahogy elrepülnek a kertünk felett. De nem jelentettek eddig gondot. Itt sok az élőhely a madarak számára, erdő is van ott a nagy fenyő mögött, télen onnan kerül elő az erdei pinty és a fenyőcinege is. Szerintem a városokban nagyon kevés az élőhelyük, ezzel függhet össze, hogy megbomlott az egyensúly a különböző madarak elterjedtsége között.
Kifelejtettem múltkor valakit a felsorolásból: az őszapót. Ő idén jelent meg nálunk. Először a szomszédunknál egy bokron vettem észre, de először nem láttam, milyen madár is az. Azt hittem, cinege, mert a növény eléggé eltakarta. Elkezdtem beszélni hozzá, erre odafigyelt rám, és egyre közelebb repült hozzám. Akkor már láttam, hogy egy olyan madárka, akit még nem láttam itt. Végül elrepült közvetlenül a fejem mellett egy másik bokorra. A neten megtaláltam, őszapó volt.
Nemrég olvastam, hogy nagyon barátságos kis jószág, közelebb engedi magához az embert, mint a többi madárka.
Jóéjszakát Neked és a picinyeidnek!
Ildi