Most az egyszer szerencsét hozott ránk a huszonegyedike
(pedig a szerencseszámokkal általában nem vagyunk jóban) :
végre minket is megtalált a tél, keletkezett az udvaron némi havacska.
*
Hogy ezt hogy csinálta, nem tudom, de nagyon gyorsan történhetett a dolog,
ugyanis amikor reggel (kora délelőtt) kinéztem az ablakon, még félig kómában,
nem tudtam eldönteni, hogy tényleg valami fehérséget látok a vaksi szememmel,
vagy csak még nem sikerült teljesen fölébrednem, és azt látom, amit képzelek.
Aztán idebent tettem-vettem, betakargattam a reggeli szellőztetéshez a madárkákat,
szétraktam a saját ágyamon az ágyneműt : mindez együtt talán tíz perc lehetett.
Ilyen rövid idő elég volt ahhoz, hogy az udvaron csoda történjen :
mire újra kikeveredtem a konyhába, már nem volt kérdés, hogy fehér-e a világ,
még az én sasszememmel is tisztán lehetett látni, hogy bizony megjött végre a hó.
Hullani ugyan nem láttam egyetlen pelyhecskét se,
akárhogy meresztgettem a szememet : alighanem pechem volt,
és pont abban a tíz percben tüsténkedtem a szobában,
amikor ott kellett volna állnom az ablak előtt, és csodálni a hóesést.
Hihetetlen mennyiség szakadt le pár perc alatt,
hisz első körben még nem is voltam biztos benne, hogy tényleg havat látok,
tíz-tizenöt perc múlva pedig már egyértelműen fehérek voltak a háztetők.
Gyorsan le is fényképeztem (csak úgy ablakon és szúnyoghálón keresztül) a havat,
nehogy végül ne maradjon nyoma – és sajnos jól tettem, hogy igyekeztem,
mert egyelőre ennyi volt Zuglóban a tél : több hó nem esett, csak az a reggeli.
Jó része el is tűnt, még annak a kevésnek is – de azért nagyon örültem később,
hogy valami kis nyoma mégis maradt, és igazi télben mentem vásárolni.
*
(Ha már a vásárlásnál tartunk : mire máskor indulni szoktam, ma már itthon is voltam.
Mindent kaptam, mindent elintéztem, sehol se kellett sorban állni,
húsz centivel röpdöstem a föld fölött – vagyis ez a pici hó is elvarázsolt egészen.
Bár szakadna folyton !
Nem lennék ilyen tötyögős és tehetetlen banya, mint amilyen általában vagyok.
Sajnos én csak hidegben és esőben vagy hóesésben működöm,
a napocskától rögtön lemerül bennem az aksi.)
Ha kicsit előbb jött volna az imádott havacskám,
biztos nem szerencsétlenkedtem volna ennyit szegény kis karácsonyfámmal,
mint amennyit hó nélkül sikerült, az utóbbi napokban.
Ahogy a vendégkönyvben már említettem, nekiálltam a díszítésnek már szombaton,
mert nincsenek illúzióim a sebességemet illetően,
és azt is pontosan tudtam, hogy nem most futom a csúcsformámat.
De azért az még engem is meglepett, hogy mennyire nem...
Ráment a karácsonyfára három teljes délutánom meg egy estém :
idáig körülbelül húszórányi munkám van benne, és még mindig nem tökéletes.
De most már így marad szegényke, akár tökéletes, akár nem.
Bőven lehetne még pakolni rá díszeket, de nem teszem,
mert máris nagyon nehéz lett, alig merem mozgatni, félek, hogy eltörik a törzse.
Márpedig mozgatni muszáj, mert aludni nem merek alatta (ülni se nagyon),
éjszakára átrakom a komódról a kisasztalra, reggel meg vissza.
Eredetileg könnyű volt, maga a fácska,
de most már jó nehéz az égőktől meg a díszektől.
Remélem, legalább a karácsony estét megéri baj nélkül,
és nem csap agyon sem engem, sem a díszeket, amik az ágain lifegnek.
(Bár persze csak műanyagok, mert ilyen gagyi kis fára igazi díszek nem illenek.)
Akartok kíváncsiskodni ?
Megnézhetitek Őkelmét egy hétvégi képen :
ilyen volt meztelenül, még csak az égőkkel megpakolva.
*
A gagyi kategóriában szerintem bajnok ez a kis karácsonyfa.
(Nem is olyan kicsi.... beértem volna kisebbel is, de hát nem volt, csak ekkora.)
Rusnyának rusnya, mert nagyon mű – de a formája jó, sőt nagyon jó,
én meg az ágain a “tűleveleket” úgyse látom, csak egészen közelről.
Meg persze képen.... Képen egészen hervasztó.
Nem szabad szegénykét közelről fényképezni.
De azért jó lesz ez nekünk ! Én valahogy nagyon megszerettem.
Majd jövőre földíszítjük a szebbet, ha megérjük.
*
Nem mondhatnám, hogy a madárkák el vannak ragadtatva a karácsonyfától -
bár azért az alighanem tetszett nekik,
hogy folyamatosan itt voltam velük a szobában, míg díszítgettem.
Csuvikának legalábbis biztosan tetszett.
Ült az ajtóban órákon át, hűségesen, és onnan diktálta, hogy mit hogyan csináljak.
Vagy Csivikének közvetítette az eseményeket .- ki tudja ?
Csivike ugyanis nemhogy ki nem repül, mióta pár hete ő is lepottyant,
de még csak arra se hajlandó, hogy legalább a tornácra kiüljön,
ahol pedig mindig szívesen időzött, Csuvikával folyton veszekedtek a helyekért.
Szegénykém nagyon a szívére vette azt a múltkori, kudarcos kirepülést,
azóta haragszik a világra, és egyáltaln nem dugja ki az orrát a kalitkából.
Csuvika jön-megy, mászkál a ketrec külső oldalán, ha el nem is repül –
de Csivi nem. Ő csak búslakodik, mert nem érti, hogy mi történt vele,
miért hagyták cserben őt is a szárnyacskái, mint Csuvikát.
Hiába biztatgatom, hogy azért próbálkoznia kéne,
mert végül tényleg el fog felejteni repülni – Csivike nem hisz nekem.
Szerinte máris elfelejtett, és nem akar még egyszer lepottyanni,
mert micsoda szégyen az egy önérzetes Csivimadárnak.
Én meg nem erőltetem és nem erőszakoskodom, van most elég baja úgyis a vedléssel.
*
Így aztán a havacskát se csodálta ma pici Tündérboszorkányom -
igaz, hogy ezen a semmi kis havon nem is volt túl sok csodálnivaló.
Sose felejtem el az első karácsonyunkat : Csuvika hat hónapos volt, Csivike tíz,
és a karácsony előtti napon hatalmas, gyönyörű hóra ébredtünk.
Csuvikát teljesen hidegen hagyta a dolog,
a legkevésbé sem érdekelte semmiféle havacska -
Csivikét viszont valósággal megbabonázta a látvány,
és szó szerint egész nap nem mozdult az ablak mellől, csodálta a havat.
Délután engem már a frász tört, hogy beteg a madaram,
hisz reggel óta ugyanazon az ágon ül a mászókán, mozdulatlanul – de nem :
Csivikének nem volt semmi baja, amint besötétedett, elhagyta őrhelyét.
Akit érdekel az akkori beszámoló, megnézheti EZEN a linken.
(Ha netán nem működik a link, akkor a CSICSU CSALÁD-ban, 2012. december 23-án.)
Az is igaz persze, hogy ma muszáj volt vásárolni mennem,
és hogy ezt biztosan megtehessem,
elég hamar rázártam a madárkákra a kalitka ajtaját.
Nincs kizárva, hogy ha itthon maradok, azért Csuvika kimerészkedett volna,
mert nagyon izgatott volt egész délelőtt, és végig kint szónokolt a tornácon.
Hazaértem ugyan még világosban, de mióta bajok vannak a röpködéssel,
délután már akkor se durálták neki magukat a madárkák, amíg azért még próbálkoztak.
Most már sajnos nem is próbálkoznak – amin majd a tavasz vagy változtat, vagy nem.
Hogy valaha is ki fog derülni, voltaképpen miért nem repülnek,
arról én már nagyjából letettem – ez alighanem marad az ő titkuk.
Betegnek nem tűnik egyik sem, leszámítva az önkéntes raboskodást.
(Mióta Csivike is lepottyant, Csuvika se próbált kirepülni egyszer sem.)
De azért a kalitkában zajlik az élet,
még ha nagyon szűkös és hervasztó élettér is az egy madárnak.
Érdekes, hogy Csuvika úgy tiltakozik most is a rájuk zárt ajtó ellen,
mintha még mindig rendszeresen kijárna.
Illetve kijárni ki is jár szegénykém, csak nem repül.
Legjobban az ajtóban szeret ücsörögni – de ennyi szabadsághoz ragaszkodik.
*
*
Borzasztóan sajnálom őt, mert sajnos nem a kalitkában,
hanem a mászókán van a Csivit pótló pamutnője (vastag kötél csomójának bojtja),
így a bezártság mellett még ez is fokozza a szenvedéseit,
hogy nem tud hol könnyíteni magán.
Csupika a tükrös virág egyik levelét használta erre a célra,
de Csuvika sajnos házon kívül találta meg a megoldást.
A kalitkába pedig nem tudok neki bojtocskát varázsolni sehova,
mert ahhoz azért elég nagy hely kell, az meg már nincs, egy gombostűnek se.
Így marad Csivike állandó gyötrése a reggeltől estig való udvarlással, hiába.
Tényleg nem is tudom, melyiküket sajnáljam jobban,
mikor a Lánglelkű Lovagon nagyon rajta van a bikaság.
*
Csivikének szépen nő már a farkincája,
ami Csuvikának nagyobb öröm, mint magának a tulajdonosnak,
ugyanis borzasztóan el volt keseredve, amíg nem volt mit rángatnia.
Még egészen pindurka volt az a kis farok-kezdemény,
amikor már Csuvika ágaskodott, hogy elérje,
és a cibálása által próbálja meg Csivikéjét lecsalogatni maga mellé.
Ugyanis Csivike a kakasülőre szokott menekülni,
ha már elege van az erőszakos udvarlásból,
hoppon maradt lovagja pedig az alatta lévő boton ülve próbálja lecibálni.
Tündéri édesek ilyenkor (csak persze fényképezni nem hagyják magukat) :
Csuvicsek huncut képpel csipkedi azt a boldogtalan farkincát,
Csivike meg nyafkán nyekereg, ahogy jól nevelt (vén) kisasszonyhoz illik,
hogy micsoda erkölcsök, micsoda idők.
Ilyenkor legalább megszólal – mert amúgy a hangját sem igen hallom, mióta vedlik.
A napokban csináltam róluk pár édes kis zabos- köleses képet,
azokat majd beszórom ide a szöveg közé.
Sajnos Csuvikáról a legtöbbet ki kellett dobni,
mert ő annyira mozgékony, hogy vaku nélkül nem lehet fényképezni.
Vakut meg mégse használhatok, tíz centis távolságból.
*
Amúgy semmi újság (hála Istennek) – várjuk a Jézuskát.
Mégpedig koszos kalitkával, amire még talán soha nem volt példa.
Készülök is utánanézni, hogyan oldottam meg ezt a problémát,
amikor már Csipikém se tudott repülni, az élete vége felé.
Nyilván kivettem és átraktam egy kis ketrecbe a takarítás idejére -
csak hát vele ez nem volt gond, jött a kezemre boldogan, nem kellett őt kergetni.
Ezekkel a madárkákkal viszont elég nagy cirkusz a befogás,
nem ér annyit a kalitka-zuhanyozás.
Pedig előbb-utóbb muszáj lesz rávennem magam egy ilyen merényletre -
de most már lehetőleg ne történjen semmi rossz, így karácsony előtt.
*
(2016)
Ildi701 2016.12.22. 22:03:55
Végre megérkezett, amit annyira szeretsz: a havazás. Szép fotót készítettél az ablakból, a hó borította táj igazán szép látvány.
Kedves kis fenyőfád van, teljesen feldíszítve majd 24-én fogjuk látni?
Én majd holnap díszítem a fát, azaz a tuját, el fogom küldeni a fotót róla.
Jóéjszakát Neked és a kis drágáidnak!
Ildi
csivicsuvi · http://csivicsuvi.blog.hu 2016.12.23. 01:55:51
Én csak kinéztem a konyhaablakon, és lefényképeztem, amit látok. :-))
A többit az időjárás-felelős tette hozzá. :-))
A karácsonyfámat 24-én még nem fogod látni (de ha nagyon akarod, elküldöm neked),
csak majd a karácsonyi krónikában, ami vélhetően 25-én vagy 26-án fog megszületni.
24-én még csak az ünnepi oldal lesz, ahogy Mikuláskor is volt.
Előbb a köszöntés, aztán a beszámoló.
A ti kis tuja-karácsonyfátokra már nagyon kíváncsi vagyok. :-))
Feltétlenül küldj róla képeket - vagy ha gondolod, linkeld be itt vagy a vendégkönyvben.
Biztos a többiek is örülni fognak neki. :-))
A kacsáknak és kutyusoknak meg milyen jó nálatok, hogy saját karácsonyfájuk van. :-))
Ezt se minden kacsa mondhatja el magáról !