Lehetne akár vidám bejegyzés is ez a mai, mert a madárkákról jó híreim vannak -
de nem lehet mégsem, mert újabb tragédia történt a mi kis blogos családunkban,
és e mellett már nem lehet elmenni szó nélkül, csak úgy a vendégkönyvben említve.
Drusza Pehelykéjének halála se volt kisebb csapás, nem azért nem írtam róla külön,
mert nem rázott meg ugyanúgy, mint ez az újabb, váratlan veszteség -
de valahogy a kettő együtt lett annyira felfoghatatlan, hogy muszáj írni róla.
Négy napon belül két drága kis kedvenc hagyott itt minket.
Két drága kis barátjukat vesztették el a madárkáim.
Péntek éjjel meghalt Pehelyke, Drusza imádott cicuskája,
hétfőn pedig Icike, Ildi világszép, különleges, dédelgetett kacsaurasága.
*
Pehelyke tizennégy éves volt és régóta súlyos beteg :
ettől a halála nem kisebb tragédia, de legalább érthető és megmagyarázható.
Icike viszont maga volt az eleven élet : délceg, büszke, gyönyörű gácsér -
az ő halála tényleg villámcsapásként ért engem is, nem csak szegény gazdáját.
Széttépte valami ragadozó, vagy talán egy másik hím, aki odatévedt a patakra.
Én úgy képzelem, hogy igazi hősként, harcban eshetett el :
megvédte a párját, a saját élete árán, ahogy jellemes férfiúhoz illik.
*
Szegény Böbike (a tojó) meg itt maradt árván.
Mint ahogy itt maradtunk mi is, mindannyian, a döbbent fájdalommal.
Mert nem csak Drusza és Ildi gyászol, higgyétek el :
siratja ezt a két drága kis lényt Blogocska minden barátja,
sőt még Csivike és Csuvika is, mert ők is pontosan érzik,
hogy nagy bajok történnek körülöttünk mostanában.
Porig vagyok sújtva, és persze félek.
Félek, hogy rajtunk a sor, valamelyik madárkám lesz a következő áldozat.
Mert hiába osztozom a gyászban,
hiába fáj ugyanúgy Pehelyke és Icike halála, mintha ők is hozzám tartoztak volna -
azért nagyon jól tudom (hisz már próbáltam),
hogy a saját kis kedvencet gyászolni sokkal nagyobb csapás, mint a másét.
De azért így is nehéz a szívem.... nagyon nehéz.
Minden részvétem a bánatos gazdiké,
és nincs olyan órája a napnak, amikor eszembe ne jutna Pehelyke meg Icike.
Szegény kicsi drágaságok....
Nekik már nem fáj semmijük, és bántani se tudja őket soha többé senki -
a hátrahagyottak szíve viszont még nagyon sokáig fájni fog.
*
*
*
Tudom, hogy nem illik ide, mert ez a kis megemlékezés úgy kerek, ahogy van,
de azért leírom gyorsan és röviden a tegnapi és mai nap örömét is,
mert holnap orvoshoz megyünk, és ki tudja, utána lesz-e még kedvem örömködni.
Mint látjátok a fenti képen, tegnap megtörtént a csoda
(mert sajnos csodaszámba megy) : Csuvika kirepült, több hét után először.
Újabban már nem jelöltem a naptárban, de szerintem az idén még nem volt kint.
Most meg ilyen meglepetést csináltak nekem a pincurkáim :
gyanútlanul itt hagytam őket kora délelőtt,
és úgy negyedórára kimentem a szobából -
ők meg a mászóka tetején fogadtak, mikor visszajöttem.
*
Nem akartam hinni a szememnek !
Előző délután tudtam meg, hogy meghalt Ildi Icikéje,
magamon kívül voltam a döbbenettől,
és fejembe vettem, hogy Csivike lesz a következő.
Egész este árgus szemekkel figyeltem szegény kis tündéremet,
de nemhogy szépeket nem potyogtatott, hanem egyáltalán semmilyet se.
Úgy feküdtem le, hogy az is csoda lesz, ha megéri a reggelt,
mert ez már biztosan bélelzáródás, mi is lehetne más, ha egyszer nem kakil.
Ehhez a rettegéshez képest kell elképzelni az örömömet,
mikor másnap délelőtt a mászókán viháncolva találtam haldokló madárkámat.
*
És ez még mind semmi !
Az igazi meglepetés az volt, hogy mikor elunták a mászókát,
Csuvi Gyerek nem használt semmiféle kötélhágcsót a hazajutáshoz,
hanem szárnyakon érkezett a kalitka alatti tálcára, gyönyörűen.
Vagyis ha Csivike pottyantmányain nem is javított (mert nem javított),
Csuvikának nagyon is jót tett a kalciumos kúra.
Tegnap volt az utolsó napja, legközelebb majd áprilisban kapják,
ha a doki is áldását adja a negyedévenkénti kalcium-ivászatra.
Most imádták mind a ketten a CALCIUM COLUMBÁ-t, noha ez nincs mindig így.
Ma nem sütött a napocska, nem is volt kedvük a picinyeimnek kimozdulni.
Egész délelőtt a kalitkában búslakodtak,
én meg tudomásul vettem, hogy sajnos a tegnapi csak egyszeri csoda volt.
Furmányos madárkáim azonban csak azt várták, hogy készülődni kezdjek
(ugyanis ma is muszáj volt elmennem itthonról),
és amint kezdtem összevakarni magam az induláshoz, ők huss – máris kirepültek.
*
Én meg fogságba lettem ejtve.
Nem mertem őket magukra hagyni úgy, hogy kint vannak
(bár régebben ez teljesen megszokott volt, míg Csuvika beteg nem lett),
hazaimádkozni a drágákat pedig teljesen reménytelen vállalkozás,
míg maguktól kedvük nem támad visszarepülni a kalitkába.
El se tudtam képzelni, mi lesz ennek a vége,
de aztán később megkönyörültek rajtam az én kis zsarnokaim,
és engedélyezték a csavargást, bár borzasztó későn.
Majdnem akkor indultam, amikor máskor már érkezni szoktam.
De bántam is én : az a lényeg, hogy kint voltak megint, mind a ketten.
Igaz, ma már nem sikerült olyan jól Csuvikának a repülés, mint tegnap.
Bizony, a padlóra érkezett szegénykém oda is meg vissza is,
de nem sokat búsult ezen : fölmászott a létráin meg a kötélhágcsóján.
*
Csivikével meg holnap megyünk orvoshoz – ahhoz, akinél legutóbb voltunk.
El vagyok keseredve és meg vagyok zavarodva :
telefonáltam ma is, hogy megvan-e már a székletvizsgálat eredménye.
Ma egy hete vittem be a mintát, nem volt valószínű, hogy már elkészült.
De megvolt – sőt állítólag megérkezett már huszadikán.
(Én huszonharmadikán is érdeklődtem, akkor azt mondták, hogy még nem jött.)
Ez a huszadika viszont legalábbis furcsa – tartok tőle, hogy rosszat jelent.
Hiszen én tizennyolcadikán vittem be a mintát, elég késő délután.
Huszadikára meg már megjött az eredmény ?
Mikor még az egy hét is csúcsidőnek számít az ilyen vizsgálatoknál ?
Majd holnap megmondja a doki, hogy ez hogyan volt lehetséges -
én egyelőre csak arra tudok gondolni, hogy Csivike széklete vizsgálhatatlan.
Hisz nem is hasonlít kakihoz !
Tisztára kavics az egész, és porlik szét, mint a homok.
Félek, hogy nem derült ki belőle semmi – ahhoz viszont sok a hétezer forint.
Mindegy – majd holnap talán megtudjuk, hogy mi is volt ez a gyors vizsgálat.
*
*
Szegény asszisztens mindenesetre csodálkozott a telefonban,
hogy nem örülök eléggé, mikor pedig Csivinek minden értéke (vagy mije) negatív.
Még ha tényleg így van, és valóban elvégződtek a vizsgálatok,
akkor se nagy öröm, hogy nem találtak semmi bajt,
hiszen ez azt jelenti, hogy tovább kell kutakodni.
Alighanem vérvétel lesz a következő műsorszám, meg talán röntgen
(ez utóbbit csak én gondolom), és ezek bizony altatásos játékok, ha nem tévedek.
Az altatás pedig kockázatos dolog egy ilyen pici kis madárnál –
úgyhogy van miért izgulni, van miért drukkolnotok.
Nagy disznóság lenne a sorstól,
ha nem élné túl az altatást a látszólag egészséges madaram -
ugyanakkor világos, hogy ilyen pottyantmányokkal nem lehet élni,
még ha szegény kis tündéremen nem is látszik, hogy beteg.
*
Ma vettem új madárhomokot, kétfélét is,
mert kínomban már mindenre gyanakszom,
gondoltam, talán a megszokott homokkal van valami baj – hát erre mi történt ?
Aki ismeri a madárkáimat, nyilván tudja a választ :
köszönték szépen, nem kérték egyik fajta új homokot sem,
visszakövetelték maguknak a régit.
Én meg nem mertem erőszakoskodni, mert homokot muszáj enniük,
azzal nem várhatom meg, míg esetleg beletörődnek, hogy nincs más, csak az új.
Hát nagyjából itt tartunk – talán mindent leírtam.
Drukkoljatok nekünk nagyon holnap (csütörtök) délután !
Sajnos jó későre kaptunk időpontot (fél ötre) :
meg fognak őrülni a madárkák, hogy egész nap be lesznek zárva.
*
(2017)
Ildi701 2017.01.26. 19:32:16
Gyönyörű képeket készítettél, köszönöm Neked, nagyon drága vagy! Tudom, hogy sok időt, energiát szántál rá. Erről egy idézet jutott eszembe Saint-Exupéry A kis herceg című könyvéből:
"Az idő, amit a rózsádra vesztegettél: az teszi olyan értékessé a rózsádat."
Icikét biztos, hogy nem egy másik gácsér támadta meg, hanem ragadozó. És Ici megvédte a párját, feláldozta érte az életét.
Sajnos vagy két éve keresztapám kacsáit is megtámadták, és ott is a gácsér megvédte a többieket, nem is élte túl ő sem szegény.
Végre Csivike és Csuvika újra szárnyalnak! Biztos segített a Calcium Columba, jó, hogy most mindketten olyan szívesen itták.
Mi volt a dokilátogatáson? Remélem, nincs nagy baj.
Ildi
csivicsuvi · http://csivicsuvi.blog.hu 2017.01.26. 19:38:12
Konkrétan Csivike élte túl az altatásos vérvételt.
Most értünk haza, ha kipihegtem magam, majd jelentkezem. Köszönjük a drukkolást ! :-))
Ildi701 2017.01.27. 17:27:13
Már többeknek megmutattam, itt a Blogocskán hogy megemlékeztél Icikéről.
Nagyon szépnek, meghatónak találják ők is, akárcsak én.
Köszönöm Neked még egyszer, nagyon drága vagy! Nem sok kacsa kap ilyen megemlékezést, mint Ici. Nemcsak életében vette őt körül sok szeretet, hanem még halála után is ilyen szeretettel gondolnak rá többen is, köztük Te, köszönöm Neked.
Ildi
csivicsuvi · http://csivicsuvi.blog.hu 2017.01.27. 17:41:29
ő eleve egy különleges példány, lévén futókacsa, Böbikével együtt.
Én korábban nem is hallottam soha, hogy léteznek futókacsák.
És tartva sem úgy volt, ahogy a szegény kacsák legtöbbje,
hogy végül majd a sütőben végzi, hanem a kert és a patak díszeként éldegélt,
sok-sok szeretettel körülvéve, ahogy a többi, kedvencként tartott állatka.
Én itt csak pár mondatot írtam róla, mert hamarjában ennyi telt tőlem,
de Ő Urasága sokkal szebb megemlékezést érdemelne.
Meg is kapja, mindannyiunktól, akik emlékszünk rá - csak nincsen sehova leírva.
Ildi701 2017.01.27. 18:54:02
csivicsuvi · http://csivicsuvi.blog.hu 2017.01.27. 18:55:11