Ez a hetünk sem telt izgalom nélkül (bár még nincs vége, ma szombatot írunk) :
szegény Csuvi gyerekből hullik az áldás rendesen, megtalálta őt megint a vedlés.
Ez idáig rendben is volna : szorgosan szedegetem az etetőkből a pici pihéket,
nehogy a csőröcskékbe kerüljenek véletlenül – Csuvika pedig vadul vakarózik,
hiszen ilyenkor viszket mindene szegénykémnek, mit is tehetne mást.
Csivike (szokás szerint) nem segít neki és nem próbálja enyhíteni a kínjait,
pedig fordított esetben Csuvi lovag a lelkét is kiteszi nagy igyekezetében,
hogy gyöngéd és türelmes vakargatással, hosszú félórákig kényeztesse Csivikét.
*
A vedlés önmagában nem újság egy madárnál,
Csuvika meg amúgy is elég gyakran és igen látványosan adja elő -
ilyet azonban még sose láttam, egyik madárkámnál sem a tíz év alatt,
amit most szerda este produkált szegény kis viszkető hercegem.
Egész nap nem vettem észre rajta semmi szokatlant :
időnként tollászkodott, mint máskor, de jött-ment, csiripelt, udvarolt vígan.
Még vacsoraosztásnál is rendben volt minden, csak lefekvés előtt tűnt fel a baj.
Nálunk ilyenkor van a főétkezés meg egyáltalán a nap fénypontja :
az esti készülődésnél állok legtovább a kalitka előtt,
a madárkák alig várják, hogy végigehessék a kezemből a teljes menüt ;
közben megbeszéljük a nap eseményeit, ha úgy adódik, fényképezkedünk,
később elvégzem a kalitkában a szokásos esti takarítást, lepedőt cserélek,
kiosztom az éjszakai kölesfürtöket, amit a picinyeim azonnal megkóstolnak -
egyszóval ez az esti két-három óra a napunk legkellemesebb része,
ilyenkor csak a madárkáké vagyok, ezt pedig ők is pontosan tudják és várják.
Általában a konyhából érkezem,
mert az esti szertartásaink előtt szoktam magamat is megetetni :
szinte mindennap arra jövök be, hogy a picinyeim ülnek a két középső boton,
egymással szemben, és kitartó türelemmel bűvölik az ajtót, hogy nyílik-e már.
Ugyanis nélkülem nem kezdenek vacsorázni, bármilyen éhesek.
Napközben esznek szépen maguktól, de este csakis és kizárólag a kezemből.
Pedig néha már úgy vetik magukat a markomban tartott etetőre,
mint akiknek csak öt perc hiányzott a biztos éhhalálhoz.
*
Hát ehhez képest kell elképzelni a szerda estét,
amikor Csuvika egyszerűen nem kérte a vacsorát.
Nem ért rá enni szegénykém, mert tollászkodással volt elfoglalva.
Először fel se tűnt, hogy valami baj van :
gondoltam, majd jön később, ha már befejezte a szépítkezést.
De nem jött szegény feje – mivel hogy a szépítkezést sem fejezte be.
Pár perc után az is nyilvánvaló volt, hogy ez messze nem a szokásos fésülködés,
hanem valami egészen más : kínzó és elkeseredett, reménytelen vakarózás.
Dörgölte szegénykém a kis fejét a csipesz-lépcsőkhöz, a rácshoz,
meg minden egyébhez, amit alkalmasnak talált erre a célra,
a teste többi részét pedig a csőrével és a lábával vakarta,
de valami olyan kétségbeesetten, hogy a szívem szakadt meg a látványától.
És nem hagyta abba, hiába vártam : vakarózott vagy másfél órán keresztül.
Csivike közben degeszre tömte a kis pocakját : Csuvikát hiába kínálgattam,
vagy rám se hederített, vagy ha el is fogadta valamelyik tálkát szegénykém,
két falat után abbahagyta az evést, és kezdte újra gyepálni magát a csőrével.
*
Félelmetes volt, ilyet még sose láttam, pedig végigéltem számtalan vedlést.
Csuvika valósággal magán kívül volt, mint aki eszét vesztette :
nem érzékelt semmi mást a világból, csak a viszketést.
Egész este nem evett (az én kis evőgépem !),
és egész este meg se szólalt (az én kis szövegládám !).
Akinek sose volt ilyen madara, el se tudja képzelni,
mit jelent az, ha egy hullámos hím csöndben van.
Higgyétek el nekem : az olyan, mint egy temetés.
Mintha halott vagy nagybeteg lenne a háznál.
Mert a hullámos hímecskék úgy vannak kitalálva,
hogy soha be nem áll a kis csőrük, csak ha esznek vagy alszanak.
Ha Csuvika hallgat (pláne másfél órán keresztül), akkor ott nagy baj van.
Ijedtemben már mindenre gondoltam :
először arra, hogy ez itt most valami abnormális vedlés.
(Noha látszatra nem vészes, csak egészen apró kis pihék hulldogálnak szerteszét.)
Másik ötletem az volt, hogy megtalálta Csuvikát valami élősködő.
Na de csak őt ? Akkor Csivikét miért nem ?
Harmadik lehetőség, hogy hangyák mászkálnak rajta – de ez se valószínű,
mert még nincs itt a hangyaszezon, hónapok óta nem láttam egyet se.
Én csak találgattam, Csuvika csak vakarózott – tiszta rémálom volt az egész.
Aztán egyszer csak vége lett, egyik percről a másikra.
Volt vagy fél tizenegy, mire Csuvikának végre megeredt a nyelve,
és falásban is igyekezett behozni gyorsan mindazt, amit addig elmulasztott.
Azóta se jött rá újabb ilyen szörnyű roham, bár vakarózni vakarózik szegénykém,
de csak úgy rendesen, módjával, ahogy máskor is szokott, ha vedlik.
Hogy mi lehetett ez a szerdai kínszenvedés, arról fogalmam sincs,
de talán mindegy is : lényeg az, hogy túl vagyunk rajta.
*
Hogy Banyácskámról is szót ejtsek : újabban ragaszkodik hozzá Őnagysága,
hogy nem a megszokott sarokbotján kíván táplálkozni,
ahol a tálat tartó kezem kisujját be tudom akasztani az egyik ülőbotba,
hanem középre kéri az eleséget, két ülőke közé, a nagy semmibe,
ahol se megtámasztani nem tudom a kezemet, se az ujjamat nincs hova beakasztani.
Annyiból remek ötlet, hogy így kényelmesen hozzáférnek mindketten a tálkához,
a két középső boton ücsörögve – csak én nem bírom megtartani őket a levegőben,
pláne ha még rá is tehénkednek kétfelől a tálkára.
Jobb híján az itatóhoz szoktam szorítani az etetőt,
hogy legalább ne remegjen a kezem, ha nem is áll valami stabilan.
De nem ezt akarom mesélni, ez csak a körülmények ismertetése.
A lényeg az, hogy Csivike szerint
a tálkának mindig pont a másik végében vannak a finomabb falatok,
éppen ott, ahonnan Csuvika kapkodja ki őket, ahelyett, hogy neki hagyná.
Ezen aztán nem is búsul sokáig a Banyagáj, hanem huss : repül át a túloldalra.
Csuvika meg szintén, Csivike helyére : mit is tehetne mást ?
Lassan felléphetünk valami cirkuszban, ha így folytatjuk,
mert Csivi Boszi már szinte tökélyre fejlesztette ezt a produkciót :
mostanság úgy eszünk, hogy közben kétpercenként madárkák röpködnek a tál fölött.
Mert persze mikor már ott van Csuvika helyén, Banyácskám megint csak úgy látja,
hogy mégiscsak emez oldalon vannak a jobb falatok, és megint Csuvika eszi őket.
Következésképp újra átröppen a tálka fölött, neki szegény Csuvikának.
Az meg csak tűri sorsát megadóan, és akár percenként helyet cserél Csivikével,
zokszó nélkül, engedelmesen, ha egyszer imádott kis zsarnoka úgy kívánja.
*
De nem csak a tálkával van ám így : ugyanez a helyzet a kölesfürtökkel,
sőt egyáltalán az ülőhelyekkel, még ha nincs is mellettük ennivaló.
Kölesfürtből is mindig pont az kell Csivikének, amelyiket Csuvika szemezgeti,
aztán ha megkapta és Csuvika keres magának másikat, akkor onnan űzi el,
mert megint csak meg van győződve róla, hogy az a példány sokkal finomabb.
Ha pedig Csuvika a lifegővel játszik (amit Csivike amúgy nem is szeret),
akkor onnan lesz elüldözve – és a vén boszorkány van annyira rafinált,
hogy lök egyet-kettőt a csőrével a lifegőn, nehogy esetleg valaki azt gondolja,
hogy nem is akart vele játszani, csak bosszantásból zavarta el Csuvikát.
De meg tud történni ugyanez lifegő nélkül is :
Csuvika ül valahol (akárhol) és békésen szónokol,
Csivike pedig egy idő után vagy a szövegét unja meg, vagy a nyugalmat,
mindenesetre nekiugrik vagy odaröppen, és elzavarja, hogy maga üljön a helyére.
Utána olyan boldog és elégedett képet vág, mint aki nagy tettet hajtott végre.
Ha Csuvika netán tiltakozik vagy keservesen ordít, akkor még nagyobb az öröm.
De mostanában ilyesmi miatt már ritkán borul ki üldözött hercegem :
megszokta Csivi rigolyáit, inkább csak akkor sír, ha tettlegesen bántja a Banya.
*
Beszéltem szerdán Tamás doktorral : jövő hét péntekjén megyünk karmot vágatni.
Borzasztóan félek, de hát muszáj túlesni rajta –
talán több szerencsével, mint novemberben.
Mindenesetre van miért drukkolnotok.
A máriatövis népszerűsége talán kicsit alábbhagyott az első napokhoz képest,
de azért továbbra is eszegetik a madárkák – csak talán nem olyan lelkesen,
nem vadásznak rá kifejezetten, mint az elején.
Talán nem is baj, mert már inkább attól féltem, hogy túl sokat esznek belőle.
Csivike pottyantmányaiban nincs lényeges változás,
és sajnos a repülési kedvük se jött meg a madárkáknak,
hiába vagyunk túl egy újabb kalciumos kúrán, ami januárban csodát tett velük.
A hervasztó időjárásra magyarázom a lustaságukat – ami vagy igaz, vagy nem.
Kéne már a napfény meg a friss levegő –
de hát pillanatnyilag egyiket se tudom biztosítani nekik.
A konvektoros fűtés miatt télen szellőztetni se tudok annyit, amennyit kellene.
Nekem nem hiányzik a tavasz, de a madárkák miatt most már nem bánnám, ha jönne.
*
(2017)
Ildi701 2017.02.19. 16:23:44
Szegény Csuvicsek, remélem, annyit már nem fogsz vakarózni, mint tegnap.
Bárcsak sikerülne Csuvika karmocskáit úgy levágni, hogy ne sérüljön, ne fájjon neki.
Milyen Csivike széklete? Változott valamit?
A máriatövis mennyi idő múlva fejti ki a hatását? Gondolom, majd ezt is megkérdezed a dokitól, hogy mikor érdemes megint megvizsgálni a máj értékeket. Nagyon bízom benne, hogy javulást fog mutatni.
Szép napot a Csicsu-családnak!
Ildi
csivicsuvi · http://csivicsuvi.blog.hu 2017.02.19. 16:37:33
Csivike pottyantmányaiban nincs lényeges változás, ezt is írtam. :-))
Bár a ma reggeli termés képeit még nem szedtem ki a gépből.
A máriatövisről mintha azt írta volna valaki, hogy igen gyorsan használ.
Elvileg (ha jól gondolom), akár lehet is már hatása.
Nálunk ez egyelőre abban mutatkozik,
hogy mióta máriatövist esznek a madárkák, azóta egyikük sem repül. :-))
Úgy van, ahogy mondod : majd megkérdezem a dokit - ha el nem felejtem.
Újabb vérvételt viszont mostanában nem szeretnék, az altatás miatt.
Majd talán akkor (úgy nyár elején), ha legközelebb megyünk Csuvikának karmot vágatni.
Dönteni nyilván a doki fog, de az altatás kockázatos, és amúgy sem veszélytelen.
Még emberből is elvesz egy kicsit minden altatásos műtét (károsítja az agyműködést) -
hát akkor egy ilyen pici madárból !
Pedig milyen kényelmes lenne mondjuk kábításban végezni Csuvikánál a karomvágást ! :-))