*
Jelentem : Tamás doktor csodát tett Csivikével,
ugyanis alig félórával az után, hogy hazaértünk a rendelőből,
lusta Banyácskám végre szárnyra kelt és meglátogatta az ágait a szekrény tetején.
Igaz, mire lefényképeztem volna, már vissza is repült a kalitkába
(vélhetően megérezte bennem a gonosz szándékot, vagy csak túl jól ismer) -
de akár van róla dokument, akár nincs, Csivike igenis repült.
Sajnos most már ez is nagy szó,
mert tizenegy napja ki se dugta az orrát a ketrecből.
Pár napja írtam erről valahol kommentben (vagy levélben ?), de hibásan :
a valóság az, hogy ötödikén repült ki utoljára Csivikém “rendesen”
(az egy vasárnapi nap volt), aztán utána egész héten nem,
majd következő vasárnap, 12-én futott egy kört a szobában,
de nem volt kint fél percig sem – azóta pedig ki se jött egyáltalán.
De annyira nem, hogy még a kalitka külső falára sem ült ki soha,
pedig amúgy kedvenc tartózkodási helye az ajtó fölötti kis műanyag ülőke.
Hát ennek tudatában kell értékelni a mai föléledését,
ami vagy Tamásnak köszönhető (feltéve, hogy a puszta érintése is gyógyít),
vagy a friss levegőnek, amiből ezek szerint azért jutott a szatyorba.
Volt alkalmunk levegőzni, mert az eső kitolt velem :
eszébe se jutott megérkezni, hiába ígérték az agyatlan időjósok.
Eső híján pedig nem engedélyeztem magunknak a taxit,
mert annyira jól nem megy, hogy puszta kényelemből kocsikázzunk.
Én ugyan nagyon odavoltam, hogy cipelhetem a mázsás szatyrot,
viszont a smucig lelkem meg örült, hogy megspórolunk vagy hatezer forintot.
Így majdnem be is hoztuk a kerekes bevásárló táskám árát,
amiről az éjjel sírdogáltam a vendégkönyvben.
Az nem volt tervezve, a taxi viszont igen, úgyhogy majdnem pénzemnél vagyok.
*
Végül nem is viselt meg annyira a cipekedés.
És egyáltalán.... ma majdnem mindennel szerencsénk volt,
csak hazafelé húzott el pont az orrunk előtt a harminckettes busz.
De odafelé azonnal jött, és Tamás is nagyon hamar fogadott minket.
A legnagyobb és legváratlanabb meglepetés azonban a befogás volt :
féltem tőle, mint mindig, de nem tartott másfél percig se.
Csivikéért csak benyúltam és kivettem : nem is próbált menekülni.
Csuvika ennyire könnyen nem adta magát, de ő is meglett második nekifutásra.
Akkor épp nagyon borult volt az ég,
szinte esti sötétséget tudtam csinálni a szobában,
ami a madárkák befogásához ideális állapot.
Még túl jól is sikerült a dolog, mert annyira sötét lett,
hogy a zöld szalvéta-lepedőn nem láttam a kék Csuvikát,
azért is nem sikerült megfognom szegényt első próbálkozásra.
Tamás doktor ma eltekintett attól, hogy én nem szeretem,
ha az orvos papírba vagy valami rongyba tekeri a madarat karomvágás idejére :
bizony bebugyolálta szegény Csuvikámat egy nagy fehér törölközőbe,
nem is látszott belőle más, csak a kis feneke meg a hosszú farka.
Viszont így két keze maradt Tamásnak a manikűrözéshez :
egyikkel fogta az aktuális ujjacskát, másikkal nyisszantott.
Meg is lett a nyolc karmocska két-három perc alatt (talán még annyi se volt),
és az eredmény természetesen sokkal jobb, mint begöngyölés nélkül.
Tamásnak nem lett megkóstolva a keze,
Csuvikának pedig nem lettek fájdalmasan rövidre vágva a karmai.
*
Öt percnyi szenvedést biztos könnyebb elviselni, mint egy napokig tartót
(álmunkban se jöjjön elő a novemberi manikűr !) -
de azért Csuvikát borzasztóan megviselte ez a törölközős mutatvány.
És persze engem is – pedig akkor már túl voltunk az egészen,
halálra rémült hercegem visszakerült a szállító ketrecbe.
Ő egy nagyon érzékeny, neurotikus madárka :
komolyan aggódtam, hogy nem éli túl, utólag pusztul bele a félelembe.
Csak pár percig tartott a pánik, de addig teljesen magán kívül volt :
eltorzult arccal kapkodta a levegőt, tátogott a kis csőrével,
és valami olyan iszonyat volt a szemében, hogy azt hittem, itt a vége.
Ott ültem mellette, pár centiről néztem őt : ilyennek még sose láttam.
Annyira kapkodta a levegőt, hogy attól féltem, összeomlik a keringése ijedtében.
Nem győztem nyugtatgatni, hogy most már nincsen semmi baj, túl vagyunk rajta,
meg magasztalni, hogy ő milyen ügyes és mennyire bátor madárka.
Pár perc után valamennyire megnyugodott szegénykém -
Csivike pedig látszólag föl se vette ugyanezt a tortúrát.
Ő nem kezdett látványosan haldokolni, nem igényelt semmiféle vigasztalást -
viszont mióta hazajöttünk, szinte egyfolytában piheni az élményeit.
Közvetlenül a hazaérkezés után fölélénkült és örült, hogy itthon vagyunk,
de most már vagy másfél órája szunyókál, még a vacsorát se kérte.
Csuvika meg a rendelőben volt kiborulva, és itthon semmi baja.
Nem győzi szegénykém ébresztgetni Csivikét, de eddig még csekély sikerrel.
*
Nem baj : előttünk a hétvége, lesz ideje mindenkinek magához térni,
és kiheverni a mai kis kirándulás fáradalmait.
Aztán meg ünnep jön, mert kedden lesz Csivike ötödik születésnapja.
Többek között szép karmocskákat kapott ajándékba – és mire eljön az ünnep,
talán elfelejti, hogy azokért a szép karmocskákért meg is kellett szenvedni.
*
Tamásnak vittem pendrive-on Csivike februári pottyantmányait,
hogy ha akarja, láthassa, mennyire javul vagy nem javul a helyzet -
de nem tartotta szükségesnek megnézni, csak a ketrecben lévő potyadékokat.
Beszéltünk a CALCI LUX-ról is, hogy az nálunk nagyon nem nyerő :
Tamás azt javasolta, fokozatosan szoktassam hozzá a madárkákat,
minden nap egy picit többet szórva a vízbe, egészen csekély adagból indulva.
Majd a jövő héten meg is próbáljuk – most éppen szünetet tartunk a mérgekben.
Ezen is túl vagyunk tehát –
hála Tamás doktornak és mindenkinek, aki lélekben ma velünk volt.
Most talán egy darabig nyugalom lesz :
a legközelebbi karomvágás Csuvika születésnapja előtt esedékes, nyár elején.
*
(2017)
Ildi701 2017.02.24. 20:46:39
Jaj de örülök, hogy Csuvikának most nem fáj a lábacskája! Sajnálom, hogy úgy félt szegény, amikor bebugyolálta a doki, de szerintem jobb így, hogy ezt kellett elviselnie, mint hogy fájjon megint sokáig a lábacskája.
Akkor ez az esőtlenség éppen jókor jött Neked, mivel így megspóroltad a taxipénzt.
Csivike végre kirepült, ezt is örömmel olvasom. Remélem, hamarosan gyakran fognak szárnyalni mindketten.
Összességében jól alakultak ma a dolgok, úgy látom, nagyon örülök neki én is.
Jóéjszakát a Csicsu-családnak!
Ildi
csivicsuvi · http://csivicsuvi.blog.hu 2017.02.24. 21:17:06
hogy jobb egy pár perces pánik, mint egy napokig tartó fájdalom.
Az egy dolog, hogy én sajnálom a madarat - de a doki tudja, mit hogyan kell csinálni.
Az meg csak most, utólag kezdett bántani, hogy szegény Csivikémről nem is tudom,
mit szólt a karomvágás bugyolálós módjához.
(Neki sehogy se szokták a dokik vágni a karmait, mert az övé ritkán nő túl.)
Annyira el voltam foglalva Csuvikával, hogy míg őt vigasztaltam (magam is ijedten),
nem is figyeltem arra, hogy közben már Csivike szenved a törölközőben,
és esetleg neki is kéne némi kis biztatás.
Csak győzzem most majd a bocsánatot kérni tőle ! :-))
Igen, így van, ahogy mondod : jó nap lett a mai - pedig mennyire féltem tőle !
Te biztosan gondoltál ránk - talán pont ezért alakultak jól a dolgok. :-))
Ildi701 2017.02.25. 17:48:42
Nagyon örülök, hogy Csuvika ilyen jól tud kapaszkodni, akkor biztos, hogy nem fáj a kis lábacskája.
Kimerültek ők is, Te is. Jól alakultak a dolgok tegnap hála Istennek, de nem volt könnyű nap Számotokra a tegnapi.
Szép estét Nektek!
Ildi