El kéne mesélni a legújabb rémtörténetünket,
de nem érzek hozzá túl sok késztetést,
ezért inkább idemásolom a fontosabb részeket abból a levélből,
amit Legszakértőbb Szakértőmnek küldtem szombat éjszaka.
Mivel hétvége volt, tőle remélhettem a leghamarabb választ,
meg egyébként is érdekelt a véleménye, mert sokszor segített már rajtunk.
*
Itt van tehát a tegnapelőtt éjjeli szövegem – illetve annak egy része :
Voltaképpen már kiegyeztünk ezzel a helyzettel (Csuvika is meg én is),
hogy alig tud repülni, és ahova nem sikerül szárnyakon érkeznie, oda elmegy lábakon –
ám tegnap meg ma olyasmit tapasztaltam, amitől teljesen dugámba dőltem,
és még jobban el vagyok keseredve, mint szegény Csuvicsek.
Ő nem nagyon búsul, csak akkor ijedt meg ma is meg tegnap is,
amikor szembesülnie kellett a merőben új állapotával.
hogy alig tud repülni, és ahova nem sikerül szárnyakon érkeznie, oda elmegy lábakon –
ám tegnap meg ma olyasmit tapasztaltam, amitől teljesen dugámba dőltem,
és még jobban el vagyok keseredve, mint szegény Csuvicsek.
Ő nem nagyon búsul, csak akkor ijedt meg ma is meg tegnap is,
amikor szembesülnie kellett a merőben új állapotával.
Ugyanis most már EGYÁLTALÁN nem tud repülni –
legalábbis a két kis baleset erre vallott.
Kipróbálni nem merem, hogy igaz-e a feltételezésem,
vagy valami másról van szó, és nem is olyan nagy a baj.
legalábbis a két kis baleset erre vallott.
Kipróbálni nem merem, hogy igaz-e a feltételezésem,
vagy valami másról van szó, és nem is olyan nagy a baj.
Úgy esett le szegénykém tegnap a kalitka alatti sarokba,
mint egy darab kő, vagy egy zsák krumpli.
Körülbelül másfél métert zuhant, de nem nyitotta ki a szárnyacskáit,
puffant a padlón, mintha nem is madár lenne.
Azonnal kezdett visszamászni a kötéllétráján,
nem látszott, hogy megütötte volna magát,
és később se búslakodott különösebben,
járt a kis csőre nagy hangon, mint máskor.
Előtte lelkesen mászkált a kalitka külső falán, így alighanem elég magasról,
majdnem a kalitka tetejéről eshetett le (bár ebben nem vagyok biztos).
Itt ültem a gépnél, tőle egy méterre, de nem láttam, hogy pontosan mi történt,
így nem tudom, hogy repülni készült szegénykém, csak nem nyíltak ki a szárnyai,
vagy át akart ugrani egyik botról a másikra, de elvétette a távolságot.
Még az sincs kizárva, hogy Csivike lökte le valahonnan –
bár mindenképpen érthetetlen, hisz egy olyan ülőbot sincs a kalitka külső falán,
ami túllógna az alatta lévő tálcán – vagyis ha csak simán lepottyant,
akkor inkább a tálcán kellett volna landolnia.
Ez sajnos arra vall, hogy repülni akart, csak már ENNYIRE nem sikerült neki.
mint egy darab kő, vagy egy zsák krumpli.
Körülbelül másfél métert zuhant, de nem nyitotta ki a szárnyacskáit,
puffant a padlón, mintha nem is madár lenne.
Azonnal kezdett visszamászni a kötéllétráján,
nem látszott, hogy megütötte volna magát,
és később se búslakodott különösebben,
járt a kis csőre nagy hangon, mint máskor.
Előtte lelkesen mászkált a kalitka külső falán, így alighanem elég magasról,
majdnem a kalitka tetejéről eshetett le (bár ebben nem vagyok biztos).
Itt ültem a gépnél, tőle egy méterre, de nem láttam, hogy pontosan mi történt,
így nem tudom, hogy repülni készült szegénykém, csak nem nyíltak ki a szárnyai,
vagy át akart ugrani egyik botról a másikra, de elvétette a távolságot.
Még az sincs kizárva, hogy Csivike lökte le valahonnan –
bár mindenképpen érthetetlen, hisz egy olyan ülőbot sincs a kalitka külső falán,
ami túllógna az alatta lévő tálcán – vagyis ha csak simán lepottyant,
akkor inkább a tálcán kellett volna landolnia.
Ez sajnos arra vall, hogy repülni akart, csak már ENNYIRE nem sikerült neki.
Ugyanakkor feltűnt már az este is, ma meg még inkább,
hogy mintha valami baj lenne az egyik lábacskájával :
úgy tűnik, hogy sántít, és az is feltűnő volt,
hogy délután szokatlanul hosszan rágicsálta, nyalogatta a jobb lábát.
Etetéskor is észrevettem,
hogy azzal a lábával nem tud rátámaszkodni az etető peremére –
illetve megtette többször is, de mindig rögtön visszahúzta.
Úgy látom, hogy fáj az a kis lába.
Fordulni is láttam őt úgy az egyik boton,
hogy a csőrét hívta segítségül a fájós lába helyett.
Hogy mi történhetett, hogyan sérült meg a lába, azt megint csak nem tudom.
Látni nem látok rajta semmit (de gyakorlatilag vak vagyok),
és a botokra ráfog rendesen, amikor ül.
Viszont elképzelhető,
hogy az egyik helyről a másikra való átugrásnál mégiscsak problémát jelent,
hogy a jobb lábával valami baj van, és talán ezért pottyan le.
hogy mintha valami baj lenne az egyik lábacskájával :
úgy tűnik, hogy sántít, és az is feltűnő volt,
hogy délután szokatlanul hosszan rágicsálta, nyalogatta a jobb lábát.
Etetéskor is észrevettem,
hogy azzal a lábával nem tud rátámaszkodni az etető peremére –
illetve megtette többször is, de mindig rögtön visszahúzta.
Úgy látom, hogy fáj az a kis lába.
Fordulni is láttam őt úgy az egyik boton,
hogy a csőrét hívta segítségül a fájós lába helyett.
Hogy mi történhetett, hogyan sérült meg a lába, azt megint csak nem tudom.
Látni nem látok rajta semmit (de gyakorlatilag vak vagyok),
és a botokra ráfog rendesen, amikor ül.
Viszont elképzelhető,
hogy az egyik helyről a másikra való átugrásnál mégiscsak problémát jelent,
hogy a jobb lábával valami baj van, és talán ezért pottyan le.
Ön mit gondol erről ?
Lehetségesnek tartja, hogy a sérült lába miatt potyogjon egy madár ?
És azt lehetségesnek tartja, hogy esés közben ne nyíljon ki a szárnya ?
Csuvi elég sokat potyog kalitkán belül is, mert Csivi gyakran lelöki innen-onnan,
de nekem úgy rémlik, hogy olyankor ki szokta tárni a szárnyait.
Most meg úgy láttam (bár csak a szemem sarkából, hisz a billentyűket néztem),
de nekem úgy rémlik, hogy olyankor ki szokta tárni a szárnyait.
Most meg úgy láttam (bár csak a szemem sarkából, hisz a billentyűket néztem),
hogy egyáltalán nem nyitotta ki őket.
Ugyanez megismétlődött ma este is, azzal a különbséggel,
hogy most nem a padlóra esett szegény madár, hanem a kalitka alatti tálcára.
Megint itt ültem a gépnél, de megint nem láttam, hogy mi történt,
csak a puffanásra kaptam föl a fejemet.
hogy most nem a padlóra esett szegény madár, hanem a kalitka alatti tálcára.
Megint itt ültem a gépnél, de megint nem láttam, hogy mi történt,
csak a puffanásra kaptam föl a fejemet.
Létezik, hogy repülni akar a boldogtalan,
de úgy rugaszkodik el, hogy nem nyitja a szárnyait ?
Ha igen, akkor ez valami súlyos idegrendszeri probléma lehet – de mi ? És mitől ?
de úgy rugaszkodik el, hogy nem nyitja a szárnyait ?
Ha igen, akkor ez valami súlyos idegrendszeri probléma lehet – de mi ? És mitől ?
Kalciumból nyilván hiánya van mindkét madárkámnak,
de folyamatosan isszák a CALCI-LUX-ot,
igaz, nem olyan dózisban, ahogy elő van írva, hanem sokkal jobban fölhígítva,
mert az előírt hígításban nem hajlandó lenyelni egyikük sem.
Havonta egyszer (öt napon át) tartunk CALCIUM COLUMBA kúrát,
annál gyakrabban nem merem nekik adni,
mert abban D-vitamin is van, és fönnáll a túladagolás veszélye.
Viszont azt szívesen isszák.
de folyamatosan isszák a CALCI-LUX-ot,
igaz, nem olyan dózisban, ahogy elő van írva, hanem sokkal jobban fölhígítva,
mert az előírt hígításban nem hajlandó lenyelni egyikük sem.
Havonta egyszer (öt napon át) tartunk CALCIUM COLUMBA kúrát,
annál gyakrabban nem merem nekik adni,
mert abban D-vitamin is van, és fönnáll a túladagolás veszélye.
Viszont azt szívesen isszák.
Van valami ötlete, Kedves Sándor ?
Mi baja lehet szegény madaramnak ?
Mi baja lehet szegény madaramnak ?
Amúgy Csuvika egyáltalán nem elesett, nem is kókadt vagy rosszkedvű :
most is kint szónokol a kalitka külső falán,
engem meg a frász tör, hogy mikor pottyan le újra.
Annyira sajnálom szegénykémet – és annyira nem tudom, hogy mit tehetnék érte.
Holnaptól oda fogom cipelni minden délután a kalitkát a kitárt erkélyajtó elé,
hogy érje őket közvetlenül is a napfény –
ha már maguktól nem repülnek a mászókára.
De ezen kívül tényleg nincs ötletem, hogy mit tehetnék még.
most is kint szónokol a kalitka külső falán,
engem meg a frász tör, hogy mikor pottyan le újra.
Annyira sajnálom szegénykémet – és annyira nem tudom, hogy mit tehetnék érte.
Holnaptól oda fogom cipelni minden délután a kalitkát a kitárt erkélyajtó elé,
hogy érje őket közvetlenül is a napfény –
ha már maguktól nem repülnek a mászókára.
De ezen kívül tényleg nincs ötletem, hogy mit tehetnék még.
*
Vasárnap estére megjött Sándor válasza :
szerinte Csuvika köszvényes, adjak neki B-vitamint,
és csökkentsem a fehérje-bevitelt, hagyjuk el a tojásos lágy eleséget.
Főtt tojást eddig is csak havonta kétszer kaptak a madárkáim
(ha éppen el nem blicceltem valamiért).
úgyhogy ennek az elhagyása nem kecsegtet túl sok eredménnyel.
Amúgy meg a köszvénynek nagyjából mindegy is,
mert úgy tudom, az nem gyógyítható, igen fájdalmas betegség.
Hogy esetleg ez lehet a baja Csuvikának, attól iszonyatosan megrémültem.
A mai napot illetően teljes volt bennem a káosz, azt se tudtam, hova kapjak :
a hétfő elvileg a heti nagy bevásárlás napja, de hát Csuvika fontosabb.
Orvoshoz szaladjak vele (ha sikerül magunkat bekönyörögni, soron kívül).
vagy inkább a galambász boltba rohanjak,
ahol vélhetően megkapom a HEMA mindkét készítményét,
a B-vitaminos meg a kalciumos itókát is, amiből szintén újat kell vennem.
Végül a doki mellett döntöttem, mert mégiscsak úgy a legbiztosabb,
és kezdtem a hosszú harcot a telefonnal, mert a rendelőt nagyon nehéz elérni.
Szegény Tamás doktor vállalt volna minket egy D-vitamin injekció erejéig
(ezt én kértem, a jobb felszívódás végett,
hogy legalább az a kevés kalcium a helyére kerüljön,
amit Csuvika mégiscsak benyel az utált CALCI –LUX-ból),
hogy legalább az a kevés kalcium a helyére kerüljön,
amit Csuvika mégiscsak benyel az utált CALCI –LUX-ból),
viszont a köszvény gyanúját csak vérvétellel lehet kizárni vagy igazolni,
az pedig madárnál nem egyszerű, nem fér bele a soron kívüli látogatásba.
Végül megállapodtunk egy szerdai találkozásban,
de bennem valahogy rossz érzés maradt, magam se tudtam, hogy miért.
Elmentem vásárolni, és mire hazaértem, valahogy megnyugodtam egy kicsit,
és arra is rájöttem, hogy mi bajom van a szerdával :
nem akarom a vérvételt mégsem, attól félek, rossz vége lesz, nem éli túl Csuvika.
Próbáljuk inkább az újabb kalciumos kúrát meg a B-vitamint,
hozzá a minél több napozást (erről majd később), és ha nem lesz eredmény,
még mindig ráérünk elvégezni a vérvételt, ami eléggé kockázatos,
mert el kell kábítani hozzá ezt az ötdekás kis testet, ami Csuvika.
Sose bocsájtanám meg magamnak, ha nem ébredne föl szegénykém,
miközben (minden bajával együtt) jelenleg egy vidám és boldog madárka,
aki egyáltalán nem tűnik betegnek, és egész biztosan nem szenved.
(Hogy fájna a lába, azt azóta se látom, nem tudom, mi történt vele pénteken.)
Úgy állapodtam meg magammal, hogy köszönettel elfogadjuk a D-vitamin injekciót,
de a többit nem kérjük – viszont lesz egy kis időnk ezt-azt kérdezni az orvostól.
A vérvétel pedig jöhet majd május végén, ha addigra se javul Csuvika állapota.
Akkor megyünk majd legközelebb karmot vágatni,
és legalább azt is el lehet intézni altatásban, izgalom nélkül,
ha a vérvétel miatt úgyis el lesz kábítva Csuvika.
Ha meg addigra nem is lesz szükség a vérvételre, akkor annál jobb.
Hogy ezt így szépen megbeszéltem magammal, mindjárt jobb kedvre derültem.
*
Csuvika alighanem egyetértett a döntésemmel,
mert akkora meglepetést csinált nekem estére, hogy alig hittem a szememnek.
Mikor leültem ide firkálni, még nem tudtam, hogy happy end lesz a mese vége,
de bizony nagyjából az lett : még csak az első bekezdésnél tartottam,
amikor Hős Vitézem úgy döntött, hogy lesz, ami lesz, nekivág megint a világnak.
Nem mondom, hogy messzire jutott
(a székem mögött landolt, a kalitkától talán másfél méterre),
de igenis szárnyakon érkezett, valamennyit mégiscsak távolodott,
nem függőlegesen csapódott a padlóba, ahogy pénteken, mint egy zsák krumpli.
Egy darabig nézelődött, hogy hol is van pontosan és merre tovább,
aztán szedte a tündér pici lábait a mászóka felé,
és a feléig úgy mászott föl, mint akit kötélen húznak.
Félúton elakadt, mert egy olyan botot használt létrának,
amin eddig még sose járt, és amiről nem tudott tovább menni,
mert a következő lépéshez túl vastag rudat kellett volna befogni a csőrével.
Egyértelműen az én hibám a dolog : az a bot rosszul van fölszerelve.
De aztán valahogy mégiscsak megbirkózott szegénykém a feladattal,
és kint volt vagy másfél órát, de inkább kettőt.
A kirepülést pedig ő kezdeményezte, Csivike csak később repült utána.
*
Úgyhogy most itt tartunk, én meg verem a fejem a falba,
hogy micsoda egy agyatlan és tehetetlen vénasszony vagyok :
szegény Csuvikának tönkre kellett mennie ahhoz,
hogy ijedtemben észhez térjek egy kicsit,
és fél nap alatt megoldjam azt a problémát,
amivel hosszú évek óta nem tudtam mit kezdeni,
pedig mindig is tisztában voltam vele, hogy fontos lenne.
Nevezetesen : a madárkák napoztatását.
*
Eddig is tudtam, hogy nem kapnak elég napfényt,
de két dologban teljesen biztos voltam :
egyik, hogy nem tudom mozgatni a kalitkát, mert nem bírom el,
másik, hogy nem ér annyit a napoztatás,
amekkora kínszenvedés és rémület volna a naponkénti befogás,
hogy átrakjam őket egy kisebb ketrecbe, amit meg tudok mozdítani.
Most se lett kisebb vagy könnyebb a kalitka,
csodálatosképpen mégis találtam megoldást a problémára
(bő tíz év után lassan ideje volt) :
ha cipelni nem is tudom ezt a monstrumot, azért a nagy asztalra át tudom emelni.
Sajnos a nagy asztal rozoga, azt huzigálni nem lehet,
viszont van egy kisebb, kerek, ami jó stabil (még eddig).
Ha a nagy asztalról átemelem a kicsire a kalitkát,
azt már óvatosan oda lehet húzni az ablakhoz, talán nem esik szét.
Hogy meddig bírom derékkal, nem tudom, de egyelőre működik a dolog.
*
Hogy a madárkák örülnek az utazgatásnak, azt se mondhatnám,
de viszonylag jól tűrik a megpróbáltatásokat,
amikor pedig ott vannak a nyitott ablakban, annak már örülnek.
Arról meg ne is beszéljünk, hogy utána milyen élénkek és vidámak !
Mindezt simán megadhattam volna nekik eddig is, én marha, de nem :
én csak hisztiztem egész márciusban, hogy süt az átkozott nap és meleg van –
ahelyett, hogy odavontattam volna mindennap szegény kis árváimat a fényre,
és akkor talán Csuvika sose jutott volna odáig, hogy végképp elfelejt repülni.
De hát mit csináljak, ha eddig nem jutott eszembe ?
Egyszerűen nem jutott eszembe a kisasztal, mint lehetőség.
Bár nem a legjobb megoldás, mert bele fogok rokkanni,
de a madárkáknak biztos jó, és egyelőre más ötletem nincs.
Valami kerekes tákolmány kellene, ami elbírja a dög nehéz kalitkát.
Ez az, amire még tíz év alatt nem bírtam rájönni, hogy mi lehetne az.
Hát ezért gondolom, hogy a helyzet nem teljesen reménytelen :
a rendszeres napoztatás talán javít majd Csuvika állapotán.
Csak persze nem is én lennék,
ha mindezt nem pont az esős idő beállta előtt találom ki.
*
Hogy a kalitkán mennyi mindent kellett átalakítanom,
ahhoz, hogy mozgatható legyen, azt most már nem mesélem el,
de ráment vagy öt-hat órám, ha nem több.
Szegény madárkák meg tűrték, mert mindezt úgy csináltam,
hogy ők közben bent voltak a helyükön, és nem győztek sírni meg tiltakozni.
De olyan kis tündérek : valójában nagyon nem is voltak megsértve.
*
(2017)
Ildi701 2017.04.04. 14:59:45
Képzelem, mennyire el voltál keseredve azok után, hogy Csuvika úgy ért talajt illetve tálcát, hogy nem használta közben a szárnyait.
Nagyon örülök, hogy kiderült, Csuvi Lovag mégis tud repülni, akkor remélhetjük, nincs olyan nagy baj mégsem.:)
Nekem most az jutott az eszembe, amit már egyszer-kétszer Te is felvetettél, hogy nem lehet, hogy a látásával van valami probléma esetleg? Talán nem jól látta a hátralévő távolságot.
Ez a napoztatás tényleg nagyon jó ötlet, hála Istennek, hogy eszedbe jutott, hogyan lehet kivitelezni a gyakorlatban.:) Szerintem biztos, hogy a pozitív hatásai meg fognak hamarosan mutatkozni. A B-vitamin és a kalcium is biztos jót fog tenni a picinyeidnek.
Sikeres kirepüléseket a madárkáidnak!
Szép napot a Csicsu-családnak!
Ildi
csivicsuvi · http://csivicsuvi.blog.hu 2017.04.04. 15:28:58
Most is napoznak, bár a nap még nem éri őket, csak az asztal alját.
De a doki szerint nem baj, ha nincsenek direkt a napon, mert a levegőben is benne van az UV.
Igazán jól napoztatni a konyhában lehetne, de azt végképp nem tudom megoldani.
Túl hosszú is az út a konyhaablakig a húzogatáshoz, meg küszöbök is vannak.
Oda tényleg csak kis ketrecben tudnám kivinni őket.
De így is élvezik a dolgot, és úgy tűnik, hogy jót is tesz nekik.
Estére nagyon felélénkülnek a levegőzéstől - bár Csuvika amúgy is mindig élénk.
Most is jár a kis csőre ezerrel - én meg aggódom, hogy mikor teszik szóvá majd a szomszédok.
Nyáron mindenkinél nyitva van az ablak, és a sok csipogás zavaró lehet.
Igaz, hogy tele az udvar madárral, de azok nem olyan hangosak, mint Csuvika.
A holnapi naptól még így is félek, hogy csak injekciót kérünk - de talán nem lesz baj.
Szegény Csuvinak holnap lesz az 1700. napja itthon....
Mindig így jár szegénykém :
tavaly is pont a negyedik születésnapján mentünk orvoshoz, először ezzel a problémával.
Az 1700. nap természetesen nem ünnep - de azért mégiscsak különleges nap,
és nem pont egy szuritól kéne különlegesnek lennie. :-((
Mindene4setre drukkolj nekünk majd holnap, hogy egyáltalán el tudjunk indulni !
Szilvi képeit megnézted a vendégkönyvben ? Nagyon édesek !