Képzeljétek, mit műveltem ma szegény madárkáimmal !
*
Elmentem vásárolni, a szokásosnál egy órával később,
mert persze megint eljátszottam a délelőttöt a karácsonyi lapokkal,
aztán még gyorsan befirkantottam a vendégkönyvbe is két üzenetet.
Ráadásul mást is kellett intéznem, nem csak a vásárlást :
illett volna hamarabb indulnom, mint máskor, de semmiképp se később.
Mindegy : sikerült kipipálnom nagyjából mindent,
hazafelé pedig kicsit csodálkozva élveztem, hogy végre nem süt rám a nap.
Nemhogy nem sütött : mire a házunkig értem, már égtek a lámpák az út mentén.
Na – gondoltam -, biztos lesz nagy sírás-rívás a kalitkában,
hogy már szinte sötét van, én meg még nem vagyok sehol.
Füleltem már a lépcsőházban, de nem hallottam semmit.
A kulcscsörgésre sem reagált senki (ez azért már gyanús volt),
sőt az előszobából is hiába szólongattam szegény kis árváimat,
míg kicsomagoltam magam az utcai cuccaimból : válasz nem jött egy hang se.
Hogy órákig esedezhetek majd bocsánatért, arra föl voltam készülve -
csak arra nem, ami ténylegesen történt.
Majd’ elájultam, mikor kinyitottam az ajtót : éjszakai sötétség volt a szobában !
Úgy hagytam itt szegény pindurkáimat,
hogy elfelejtettem fölgyújtani nekik a villanyt.
*
Átkozott napsütés !
Meg az átkozott lustaságom, hogy nem indultam el időben !
Ugyanis ha megteszem,
biztos nem felejtettem volna el fölkapcsolni a “nagy villanyt” (a csillárt),
mert kettő körül még nem süt be annyira a nap,
hogy ne találjam sötétnek a szobát, mikor leoltom a kalitka körül a kislámpákat.
Délelőtt és este a kislámpák égnek (az a kellemesebb és barátságosabb világítás),
csak a délutáni szieszta idejére szoktam égetni a csillárt, ami nem sok fényt ad.
Ha elmegyek itthonról, mindig a csillár ég, mert azt érzem biztonságosabbnak.
Ma viszont nem égett semmi : nyilván azért, mert fényárban úszott a szoba,
amikor leoltottam indulás előtt a kislámpákat, föl se tűnt, hogy a nagy meg nem ég.
Szegény kicsi kincsecskéim !
Végül is nem történt tragédia : szunyókáltak egy órácskát pluszban, jobb híján.
Háromkor mentem el, ötre értem haza : úgy négytől kezdhetett sötétedni a szoba.
Viszont ők nincsenek szokva a nappali sötétséghez, biztos rémüldöztek, hogy mi ez.
(Csipikéék kezdetben mindennap szunyókálva vártak haza ősztől tavaszig,
mert sokáig nem mertem nekik égve hagyni a villanyt, biztos ami biztos alapon.
Akkor már délutános voltam a suliban – pont miattuk –, így sokat voltak sötétben.)
Csuvika pillanatok alatt megbocsájtotta ezt a mai kis malőrt
(nyilván örült, hogy mégse kell vacsora nélkül nekivágnia az éjszakának),
viszont Csivike nehezen tért magához, és egy ideig még durcáskodott,
nem bírt eligazodni a hektikusan váltakozó napszakok között.
Pedig ő sem egészen ártatlan abban, hogy ma későn eredtem útnak,
mert egész délelőtt csavargott, nem volt hajlandó hazavonulni a kalitkába.
Azt hittem, nem is tudok majd elmenni, így aztán nem nagyon csipkedtem magam.
Pedig ő sem egészen ártatlan abban, hogy ma későn eredtem útnak,
mert egész délelőtt csavargott, nem volt hajlandó hazavonulni a kalitkába.
Azt hittem, nem is tudok majd elmenni, így aztán nem nagyon csipkedtem magam.
Hát így jártunk...
Ez önmagában nem baj : a baj az, hogy már ennyire hülye vagyok.
*
(2017)
druszika 2017.10.25. 19:57:20
csivicsuvi · http://csivicsuvi.blog.hu 2017.10.25. 20:43:12
A címzettek hasonlókat küldenek neked.
Te egy olyan tündér vagy, Drusza : mindig mindenben csak a jót látod.
Pedig a hülyeségemet nem menti, hogy nem lett belőle baj... az nem az én érdemem.
Valóban a tenni- és intéznivalóimmal volt tele tegnap a fejem :
Csivike jó későn vonult haza a kalitkába,
minek következtében én is jó későn álltam föl a gép mellől.
Akkor meg már annyi dolgom lett hirtelen (ha még időben el akartam indulni),
hogy tényleg azt se tudtam, hol áll a fejem és mihez kapjak hamarabb.
Időben be voltam határolva, mert be kellett mennem a közös képviselőhöz csekkekért,
és náluk ötkor (ami nálam csak négy) letelik a munkaidő.
Útba esik ugyan, de azért ez is egy plusz elfoglaltság és plusz idő.
De most már legalább vannak csekkjeim, legalább két évre.
Legutóbb (még a nyár elején vagy tavasszal) telefonon kértem csekkeket,
és azok ugyan meg is jöttek postafordultával, de csak KETTEN árválkodtak a borítékban.
Képes volt az ügyintéző hölgyike kettő, azaz KETTŐ darab csekket postára adni. :-))
Így most inkább bekéredzkedtem személyes találkozásra,
és kárpótlásul kaptam annyit, hogy talán már el se használom mindet. :-))
Egyébként már a mai napnak is megvolt a Nagy Alakítása :
ezúttal a zabot szórtam az alapeleséges tálkába.
Ez már tényleg a vég !
Ennyire hülye nem lehetek - de hát vagyok, akár lehetek, akár nem.
A madárkák biztos örülni fognak neki, hogy ott is találnak zabot, ahol nem számítanak rá,
de én kicsit se bírtam örülni a szétszórtságom újabb bizonyítékának.
Persze hajnali négyig blogot írtam, ma meg megint akkor jutottam reggelihez,
mikor már a vacsorát kellett volna szervíroznom a madárkáknak.
Reménytelen eset vagyok - pedig a karácsonyi lapokra ma még rá se néztem.
Ezúttal a blog szerkesztésével kapcsolatban akartam megoldani egy problémát
(amit most elmesélni nincs kedvem, mert nagyon hosszú lenne),
és azon kotlottam egész nap, mert persze nem sikerült.
Végül találtam egy nevetségesen egyszerű megoldást, és beértem azzal :
akkor meg már az bosszantott, hogy ilyen piti fölfedezésért kár volt ennyit szenvedni.
Pedig megfogadtam, hogy ma meg holnap rá se nézek a ronda gépre - de hát ki bírná azt megállni ?
Úgyhogy szegény madárkákat ma se sokat szórakoztattam.
Volna még mit mesélnem róluk - nem tudom, mikor jutok majd hozzá.
Holnap elvileg takarítani kéne - de hát kinek van ideje ilyen fölösleges butaságokra ? :-))
Puszilunk mind a hárman.
druszika 2017.10.26. 20:02:19
Kíváncsi vagyok, be tudod-e tartani,hogy nem ülsz le a géphez. Sajnos, az a baj,hogy a takarítás egyáltalán nem szórakoztató, annál inkább nagyon unalmas és fárasztó. Nem beszélve arról, hogy alig van értelme, mert két nap múlva újra poros lesz minden.
Jó munkát, puszi Nektek.
csivicsuvi · http://csivicsuvi.blog.hu 2017.10.26. 20:20:33
De azért ma elvégeztem, amit a leginkább muszáj volt. :-))
És igen : kibírtam azt is, hogy szinte le sem ültem a géphez egész nap.
Pedig itt is mennyi dolgom lenne !
Meg ki akarnám próbálni a tegnap kitalált új szerkesztési módot is egy új mesével.
Nem tudom, mikor lesz rá időm, egyelőre megint úgy érzem, hogy azt se tudom, mihez kapjak.
Mindenesetre futok a kádba, mert a madárkák utálják a vízcsobogást, nem akarok éjjel zuhanyozni.
Pedig már mozdulni sincs kedvem, az az igazság.
Csuvika ma rengeteget veszekedett a világgal, nem tudom, mi nem tetszett neki.
Többször is ellenőriztem, mert nem akartam hinni a fülemnek, de ő volt, nem Csivike.
Amúgy is meg tudom különböztetni a hangjukat, de Csuvira nem jellemző, hogy kitartóan ordítson.
Semmi okát nem láttam a felháborodásának : ült a boton Csivike mellett, és ordított.
Hacsak az nem volt a baj, hogy Csivike nem akart csőrözni vele.... tényleg nem tudom.
Bezárva nem voltak, csak addig, míg porszívóztam. (Ez kábé egy óra.)
Lehet, hogy jön az eső ? De hát nem jött.... Csuvika nem szokta napokkal előre jelezni.
Most béke van és nyugalom - majd mindjárt bezárom őket, míg mosakszom.
Pedig de nincs kedvem fölállni innen, mikor végre leültem !
Pussssz - majd éjjel talán írok már a vendégkönyvbe is.