Jól kitoltak ma velem picinyke főnökeim !
Fejükbe vették, hogy rugalmas banyát nevelnek belőlem,
és evégett kirepültek pont abban a pillanatban,
amikor én rájuk akartam csukni az ajtót, hogy vásárolni tudjak menni.

Egész pontosan az történt, hogy kimentem rágyújtani :
onnan jöttem volna be azzal a szándékkal, hogy rabosítsam a madárkákat.
És erre mit kellett látnom ?
Hát azt, hogy Csuvicsek ott bóklászik a padlón, útban a kötélhágcsója felé :
nyilván nem úgy sikerült a kirepülés, ahogy szerette volna,
és épp feladni készült a mászókára való eljutás tervét szegényke.
Én viszont pont jókor (Csuvika szerint talán pont rosszkor) érkeztem :
ha már eljutott a padlóig drága kicsi kincsem,
bizony nem engedtem meg neki,
hogy szégyenszemre visszakullogjon a kalitkába, dolgavégezetlenül búsulni.
Terelgettem szépen a kezemmel a megfelelő irányba,
bár nem ismertem az előzményeket,
nem tudtam, hogy mekkorát pottyant esetleg szegénykém,
amikor elszánta magát a kalitkáról való elrugaszkodásra.
Ám ez sajnos csak akkor jutott eszembe, mikor már láttam, hogy elég fáradt,
lassan és bizonytalanul, kedvetlenül keresi az utat a mászóka tetejére.
Nagyon rég volt kint utoljára, azóta már el is felejthette a bejáratott útvonalát.
Sokáig csöndben volt. mikor végre nagy nehezen célhoz ért
(elmaradt az ilyenkor szokásos, diadalmas örvendezés),
de bíztam benne, hogy később mégiscsak örülni fog annak, hogy kint van.
Túl nagyot talán nem tévedtem, mert idestova hat órája kuvikol a mászókán.
megfeledkezve még arról is, hogy rég elmúlt a vacsoraosztás ideje, és ő éhes.

De ne szaladjunk ennyire előre : egyelőre csak ott tartunk,
hogy én vásárolni szerettem volna, a madárkák pedig ezt megakadályozni.
Ők győztek, természetesen - de akkor most mi legyen ?
Tudtam, hogy minden hiába : kár is kifogásokat és más programokat keresni,
agyon kell engem ütni, ha nem használom ki az alkalmat kalitkazuhanyozásra.
Na de még nem is reggeliztem !!!
Akkor éhgyomorra !
Ki tudja, mikor repül ki legközelebb Csuvika ?
Ilyen alkalmat nem lehet kihagyni, hisz hetek óta erre várok !

Mit volt mit tenni : megadtam magam.
Épp tegnap határoztam el,
hogy ha kell, "lakottan" is leszerelem az odút a kalitkáról,
mert kimostam a másik téli takarót, ami ugyanilyen, mint a rózsaszín mintás
(majd lejjebb látjátok), de valamivel rövidebb sajnos,
így elöl nem ér össze rendesen, ha fönt van a kalitkán az odú.
Az meg amúgy is csak fölösleges kolonc :
Tamás doktor már hónapokkal ezelőtt megnyugtatott,
hogy ha idáig nem jutott eszébe Csivikének fészkelni,
közel hatévesen már biztos nem fog nekiállni.
Hát akkor itt a ragyogó alkalom :
nem kell lakott kalitkában matatnom, enyém a pálya, lehet az odút leszerelni.

Hát mit mondjak.... érdekes lett volna úgy oldani meg ezt a feladatot,
hogy közben szerencsétlen madárkáim bent rémüldöznek a lakosztályukban.
Az elképzeltnél sokkal komplikáltabbnak bizonyult az átalakítás :
nem az odú leszerelése, hanem a helyének a kitöltése VALAMIVEL.
Ez a valami egy fürdőkádacska lett volna Csivikének :
tudtam, hogy nincs itthon belőle alkalmas méret és fazon,
de rémlett, hogy az ÁRKÁD-ban láttam megfelelőt, ma akartam megvenni azt is.
De hát elmennem nem sikerült, a feladat viszont adva van,
valahogy muszáj megoldani, mert most van itt rá az alkalom.
Fölkutattam (bár tudtam, hogy hiába) az összes szóba jöhető itató edénykét,
s végül kikötöttem annál, amiről amúgy is gondoltam, hogy az lesz a nyerő :
Csivikének egy régi kádacskáját választottam,
amit pici korában imádott - sőt akkor még bele is fért.
Most igyekeztem úgy kialakítani a helyét, hogy bármikor cserélhető legyen.
ha találok helyette nagyobb és alkalmasabb edénykét.
A nehezén tehát mindenképpen túl vagyunk,
hisz egy kádacskát másikra cserélni nem nagy durranás :
az volt a bonyolult és az tartott sokáig, míg kialakítottam a helyét.
Legalább egy órát vacakoltam a spárgák kötözgetésével,
mert nem fértem hozzájuk rendesen egyik ajtóból sem -
és naná, hogy akkor jutott eszembe egy sokkal egyszerűbb megoldás,
amikor már végigszerencsétlenkedtem a rögzítést egy komplikáltabb módon.
De végül is olyan lett (nagyjából), amilyennek elképzeltem :
a kádacska mindkét végén vannak kis ágak a megközelítéshez,
meg persze előtte is, párhuzamosan a többi ülőbottal.
Szorgos Banyácskám pedig nem csak a fürdéshez kapott új lehetőséget,
hanem a spárgagyilkoláshoz is - ami vélhetően nagyobb örömére szolgál majd.

Egyéb változtatásokba nem vágtam bele
(leszámítva azt a nagy bánatomat,
hogy megint eltörtem egyet a legkedvesebb ülőrudacskáinkból :
nekimentem vele az ajtófélfának, miközben cipeltem kifelé a kalitkát),
de változtatások nélkül is igen hosszú műsor a kalitkazuhanyozás, sajnos.
Pici tündérkéim angyali békével, nyugodtan tűrték a hajléktalanságot,
eszükbe se jutott sürgetni vagy reklamálni (ami máskor azért előfordul),
pedig ők is éhesek lehettek a végére már rendesen,
mert egy óra körül kezdtem a tüsténkedést délben, és fél hatra fejeztem be.
Addigra már alig álltam a lábamon, hisz még nem is reggeliztem -
de hát ki merte volna kockáztatni, hogy közben a madárkák hazarepülnek ?
Később meg már lelketlenség lett volna evésre pocsékolni a drága időt,
mikor pontosan tudtam, hogy ők is várják a felfordulás végét, nem csak én.

Ez utóbbi feltevésem aztán nem igazolódott be valami fényesen :
én már rég túl voltam a vacsorára elfogyasztott reggelin meg néhány bagón,
és az én kis lustikáim még mindig úgy duruzsoltak a mászókán,
mint akik ott kívánják tölteni az éjszakát, sőt egész hátralévő életüket is.
Csivike egyszer hazarepült körülnézni meg falatozni, de nem maradt sokáig,
repült vissza Csuvikához a mászókára, mert úgy találta, hogy ott jobb.
Csuvicsek végül fél kilenckor szánta el magát a visszaútra.
A szárnyacskái sajnos nem vitték messzire,
de a kis lábait úgy szedte a megfelelő irányba, mint akit zsinóron húznak.
A kötélhágcsóján pedig pillanatok alatt, nagyon ügyesen mászott föl.
Később aztán kicsit elpilledt, miután megtömte a pocakját -
de ez nem is csoda, ilyen kalandos nap után.

A szép tiszta kalitkára a frissen mosott takarót még nem tudtam ráteríteni,
mivel nem száradt meg teljesen tegnap este óta -
viszont az odú nélküli ketrecet így is egy élmény volt felöltöztetni.
Sokkal gyorsabb és könnyebb így, mint odúval.
A kalitka beburkolása a téli szellőztetéshez (meg egyáltalán az alváshoz)
egyébként is kész horror : bármennyire is télpárti vagyok,
azért azt el kell ismernem becsülettel, hogy nyáron sokkal egyszerűbb az élet.

Vagy három hidegfronttal ezelőtt (szerintem még valamikor szeptemberben)
csináltam képeket a kalitka öltöztetéséről, de sose mutattam meg őket,
mert mire odáig jutottam volna, hogy leülök mesélni, mindig elmúlt a hideg.
Úgy meg nem akartam téli témájú képeket mutogatni, hogy odakint nyár van.
Most viszont nincs nyár (hála Istennek), úgyhogy jöhetnek a téli kalitka képei.
Legalább egyszer már látjátok, hogyan szellőzködnek télen a madárkák.
(Bár nem teljesen, mert az igazi mínuszokhoz
kapnak még egy  polár takarót a ketrec tetejére, sőt ha kell, a hátára is.)

Itt vannak tehát a pokrócos képecskék -
aztán megyek én is aludni végre, mert bizony a mai nap nekem is hosszú volt.

*

*

*

*

*

*

          .

(2017)