Tiszta szégyen, Kedveskéim :
ez a mese nem is két-, hanem háromrészesre sikeredett.
Nem csak a szöveg sok, hanem képet is annyit szeretnék mutatni,
hogy nem bírja el szegény BLOG.HU.
Nem linkelem be a következő, illetve előző részeket :
most megtaláljátok őket az új bejegyzések dobozában itt oldalt,
később pedig a tartalomjegyzékben.
*
*
Előadtam szegény dokinak a legújabb problémánkat is,
hisz abszolút friss volt a fölfedezés, amire ráment az előző éjszakám :
beszámoltam róla, hogy alighanem egerünk van.
Azt javasolta (mi mást mondhatott volna),
hogy szerezzek élve fogó egércsapdát valami gazdaboltban,
egyébként pedig ne aggódjak, a madárkákban nem tud kárt tenni az egér.
Ha netán patkány az az egér, akkor persze más a helyzet,
de nem hiszi, mert a patkányra nem jellemző, hogy békésen papírt rágicsál,
továbbá az sem, hogy folyamatosan jelen van egy adott helyen.
A mozgása sem olyan halk, az ürüléke sem olyan kicsi, hogy ne venném észre.
*
*
Én viszont pont a pottyantmányokkal vagyok megakadva :
hogy az ócska szememmel nem látom őket a padlón, az rendben van -
na de nem látom sajnos a képeken sem.
Pedig az egérkakit jól ismerem (az eredeti munkahelyemen sok volt az egér),
ha látnám a képeken, végre biztos lehetnék benne, hogy ki is a társbérlőm.
Míg azonban kakit nem látok, nem tudhatom, hogy kivel élek együtt.
Bánná a fene az egeret (bár persze attól is dugámba dőltem),
csak patkány ne legyen, mert az már tényleg több lenne a soknál.
Pedig elvileg nem zárható ki, mert volt már olyan eset,
hogy galambtojások nyomtalanul eltűntek a fészekből az erkélyen.
Én ezt mindig a szarkára fogtam, de ki tudja, képes-e elvinni a szarka.
Sosem akartam elhinni, hogy egy patkány föl tud jönni az emeletre -
na de ha ő nem, akkor az egér még kevésbé, valami pedig mégis itt van.
Úgyhogy most már a patkányt is elhiszem,
és mintha olvastam is volna valami bulvárban régebben,
hogy Budapesten a patkányok (is) elszaporodtak.
*
*
Mindenesetre totálkáros lettem egy pillanat alatt tegnapelőtt este,
mikor a két szobát elválasztó ajtó alatti papírcsíkon
fölfedeztem a rágásnyomokat, és kénytelen voltam szembesülni a tényekkel.
Rá is ment szinte az egész éjszakám erre a sokkra :
cipelhettem orvoshoz a madárkákat háromórás alvás után,
mert annyira odavoltam, hogy még elaludnom se sikerült hajnalban.
Azóta viszont számot vetettem azzal, hogy mese nincs, mindenért fizetni kell :
a szerencsétlen kisszoba évek óta raktárként működik,
és emberemlékezet óta nem volt tisztességesen kitakarítva.
Tavasztól őszig galambok fészkelnek az erkélyén,
akkor azért nem lehet ott tüsténkedni, hogy ne riasszam el a szülőket,
télen meg megfagyok, mert odabent nincs fűtés, az ablak pedig rosszul zár.
Vagyis kifogás mindig van, rendes takarítás meg soha nincs.
Ráadásul a galamboknak kiszórt magok csalogatják a rágcsálókat is, nyilván.
*
*
Úgyhogy ez az egeres történet egyben a galambkáim halálos ítélete :
megszakad a szívem értük, de sem etetés, se fészkelés nem lesz nálam többé.
Le fogom kopasztani teljesen az erkélyt (ahogy egyszer már megtettem),
és remélem, hogy elég nagy pofont kaptam most ahhoz,
hogy sikerüljön következetesnek és kőszívűnek maradnom.
Iszonyúan sajnálom őket (télen bele fogok dögleni, hogy itt sírnak eleségért),
de patkányt vagy egeret nem szeretnék befogadni velük együtt.
Majd élnek úgy szegénykéim, ahogy a többi galamb, akiket nem én etetek.
A kisszoba rendbe tételének pedig neki kell állnom, bármilyen hideg van.
A nyáron már TÉNYLEG akartam, de mindig közbejött valami.
Főleg a galambkák - aztán most itt az eredménye.
Amennyi fölösleges cucc föl van ott halmozva...
Azon se csodálkoznék, ha egész nemzetségek laknának benne egérből.
De talán nem.... hisz eddig sose láttam nyomát semmilyen társbérlőnek.
*
*
Egyébként picinyke társbérlőm (remélem, egyes számban)
segéd-porszívói státuszban áll nálam alkalmazásban :
eszembe se jutott ez a lehetőség, de feltűnt a múlt heti porszívózásnál,
hogy sokkal kevesebb mag van kiszórva a kalitka alá, mint máskor.
Még meg is dicsértem a madárkákat, hogy milyen ügyesek,
vigyáztak a rendre, nem dobálták szanaszét a magocskákat evés közben.
Hát nem a fenét !
Csak aztán jött éjszakánként az én négylábú kis porszívóm, és föltakarította.
Én viszont jobban szeretném továbbra is egyedül intézni a porszívózást -
bár előre a frász tör még a gondolatra is,
hogy ha tényleg találok egeret (vagy pláne patkányt), mit csinálok vele.
Már azon kívül, hogy infarktust kapok...
de ezt a luxust nemigen engedhetem meg magamnak.
*
*
Az éjjel egyébként nem hallottam motoszkálni a segéd-porszívómat -
igaz, korábban mentem aludni a szokásosnál, kettőkor már villanyt oltottam.
Nyomát se láttam ma még sehol - pedig bizony fölmászik az asztalra is,
ott is találtam rágott papírtörlőt tegnap reggel - de ma nem.
Az imádott papírkáját likvidáltam az ajtó alól az este
(jó sokat dolgozott rajta, míg mi nem voltunk itthon délután).
és most egy polár takarót hajtogattam hurkába,
azt tettem az ajtó elé, hogy ne húzzon a lábamra a hideg.
Úgy látszik, szegény egér (vagy ki tudja, kicsoda) ezt nagyon zokon vette,
és bánatában ki se jött a nagyszobába, hogy így elrontottam a játékát.
Hogy a kisszobából rágta a papírt, az biztos,
mert a rágott vége mindig befelé állt, a másik meg kifelé, a nagyszobába.
Emiatt is hányszor szidtam magam, hogy már ilyen hülye vagyok :
nem igaz, hogy nem lehet átlépni azt a papírt, ha bemegyek a kisszobába,
miért kell mindig belerúgni és elferdíteni, ráadásul észre se venni.
Hát itt a megoldás : nem én rugdostam odébb a papírt, hanem az egér huzigálta.
Úgyhogy mégse vagyok ANNYIRA hülye - de bár inkább az lennék, egér nélkül !
*
*
*
(2017)
*
*
Új kommentek