*
Csavarogtunk, bizony, mégpedig urasan, taxival, a doktor bácsihoz.
Délután háromra volt időpontunk, de persze jóval hamarabb érkeztünk,
mert mindig számítok dugóra, balesetre, sorompóra vagy más bajra,
amik közül – hála Istennek – nem akadályozott ma minket semmi. (Meg máskor se.)
Oda-vissza nagyon kedves, állatbarát sofőröket kaptunk (eleve olyat is kértem),
és az volt a vicc a dologban, hogy “fillérre” ugyanakkora összeget kértek a fizetésnél.
Nagy eltérés tavaly se volt a tarifák között, de azért ilyen még nem fordult elő,
hogy teljesen pontosan egyezzen az oda- és a visszaút ára.
Igazán nem is olyan nagy érvágás taxival menni az orvoshoz,
nem tudom, miért akkora trauma ez a smucig lelkemnek.
Örülök, hogy végül is megengedtem magunknak, mert azért elég hideg van,
megfázhattak volna a madárkák – és hát a szatyor is baromi nehéz a millió pokróccal.
*
A váróban sok-sok nyuszikával találkoztunk, mindnek a fogával volt baj.
Az egyiket épp tályoggal operálták, de még ki is kellett húzni a tályogos fogát.
Harmadszor éli át ugyanezt, a harmadik beteg fogával.
Olyan nyuszit is láttunk, kettőt is, aki már csak pépeset tud enni, mert nincs foga.
Borzasztó belegondolni, hogy tényleg minden állatkának megvan a maga baja.
Ami a madárkáknál a karom vagy a csőr, az a nyusziknál a fogacska.
Mennyit kell szenvedniük szegény kis jószágoknak – és velük a gazdiknak is.
*
Megismerkedtünk egy kaméleon matuzsálemmel is :
az ő átlagos élettartama három év, és a kis aggastyán már hat éves !
Két-három hetenként hordja a gazdája Tamás doktorhoz,
aki sikeresen életben tartja, különféle roboráló injekciókkal.
Nagyon szép kis kaméleon, közelről még sose láttam ilyet.
*
A picinyeim a várakozást kissé nyűgösen viselték,
de aztán kiszedtem a ketrecet a szatyorból, és akkor nagyon is megjött a hangjuk.
A szállító ketrecünkkel nagy sikert arattunk, többen is megcsodálták.
Régebben ehhez hozzá voltam szokva,
mert a Grafoknál rendszeresen bezsebeltük a ketreckének járó elismerést,
de ebben a rendelőben eddig még nemigen tűnt fel senkinek,
hogy milyen praktikus és okos kis tákolmány.
*
Tamástól több mindent akartam kérdezni,
és csodálatosképpen nem is felejtettem el semmit.
De persze előbb átestünk a manikűrözésen, csak utána kezdtünk beszélgetni.
Csivike nagyon jó kislány volt a doktor bácsi markában (meg is lett dicsérve),
noha várakozás közben ő volt a nyűgösebb, mérgesebb és hangosabb.
Csuvika a váróban inkább túlságosan is jól viselkedett,
lógott füle-farka, elhagyta magát – aggódtam is, hogy valami baja van.
Bezzeg a doki kezében !
Ott járt a kis lába, mint a motolla, és harcolt derekasan az olló ellen.
De azért le lett nyisszantva neki is, mind a nyolc karmocskája.
*
Számomra nagy újság volt, hogy Csuvi Uraság rágcsálni kezdte a fürtös kölest,
ami minden kirándulásunk alkalmával ott lóg a szállító ketrecben, útravalónak,
de általában hozzá se nyúl senki – nem is emlékszem ilyen esetre.
Most viszont Csuvika falatozni kezdett, már bent a rendelőben, a doki asztalán.
Tamás rögtön meg is magyarázta, hogy miért.
A hullámos (lévén zsákmányállat) szorongatott helyzetében rögtön mutatni akarja,
hogy ő teljesen egészséges, nem alkalmas zsákmánynak,
mert nem lesz könnyű préda : lám csak, éppen vígan falatozik,
keressen magának más áldozatot a ragadozó (jelen esetben Tamás).
Tetszett ez a magyarázat, de ismerve Csuvikát, lehet, hogy csak simán éhes volt.
*
Tartja a súlyát a kis drágám : legutóbb 48 gramm volt, most meg 49.
Banyácskám viszont öt deka – szemben a novemberi 45 grammal.
Ez a mostani tűnik reálisnak : a 45 grammot túl szépnek találtam legutóbb.
Ez már tényleg hájhatár – de úgy vagyok vele, hogy csak öt deka fölé ne menjenek.
*
Vittem a szép új csodalötyinket
(bízva abban, hogy Tamás majd leszólja és nem kell tovább kínlódnunk vele),
és bizony megkaptuk rá az áldást, sőt az engedélyt a mindennapi használatra.
Így tehát vacakolhatunk a fokozatos hozzászoktatással,
mert Tamás szerint is jó kis keverék, érdemes itatni a madárkákkal.
Viszont kalcium nincs benne – ami nekem föl se tűnt.
A galambász fickó azt mondta, hogy e mellé nem kell semmi más,
én meg elfogadtam, és igazában meg se néztem rendesen, mi minden van benne.
Ez csak azért baj, mert akkor most megint el kéne zarándokolnom a Keleti mögé,
mert máshol nem fogom tudni beszerezni a jó kis kalciumot.
Kiöntöttem azt is (pedig még nem járt le a szavatossága), mondván, hogy nem kell.
*
Elmeséltem a dokinak Csuvika múltkori székrekedését is, és rákérdeztem,
igaz-e a rémhír, hogy a pocakján lévő zsírdaganat okozhat bélelzáródást.
Végül is igaz, de azért feltétlenül nem fog bekövetkezni.
Figyelni kell, hogy előjön-e máskor is ez a probléma,
és ha igen, van mód egy vizsgálattal kimutatni, hol akad el a pocakban a hami.
Remélem, nem lesz rá szükség, de ha igen, el fogjuk végeztetni ezt a vizsgálatot.
*
Vittem Csivike egyik spárgagyilkolós filmecskéjét is, hogy döntse el Tamás,
nincs-e veszélyben az a csőröcske a rengeteg cincálástól.
Nemhogy nincs veszélyben, Tamásnak még tetszett is a botra tekert spárga ötlete,
mert jót tenne a talpacskáknak is, ha ilyeneken járkálnának.
Igen ám – de annyi spárga a világon nincs !
Épp most vagyok bajban, mert az utolsó gombócot kezdtük meg a napokban,
és képtelenség beszerezni az utánpótlást ebből a kenderzsinegből.
Majd erről még mesélek, most csak higgyétek el becsszóra.
Úgyhogy cincálhat Banyácskám, amennyit akar – immáron doktori áldással.
*
Amúgy a doktor bácsi meg volt elégedve mindkét madárkámmal.
Kérdeztem azt is, hogy legvégső szükségben vihetném-e kórházba a madárkákat,
ha nem tudok mit kezdeni velük a szemem esetleges műtétje idején,
és Tamás megnyugtatott, hogy persze, csak szóljak, és megbeszéljük.
Nem szívesen választanám ezt a megoldást –
de hát olyan megoldás nincs, amit szívesen választanék,
és elvileg mégiscsak az EXO-PET-ben lehetnének a legjobb helyen.
Vagy mit tudom én.... mindenesetre megnyugtató, hogy ilyen lehetőség is van.
*
Nem biztos, hogy eszembe jutott minden, de a lényeget talán elmondtam.
Ha valami kimaradt, az majd előjön a vendégkönyvben.
(2018)
druszika 2018.01.26. 20:54:15
Szegény kicsi Csuvika elképzelem, ahogy járt a kis lába a doki kezében, próbált szabadulni. Érdekes, hogy enni kezdett a kezelés után, lehet hogy örömében. Tudja Ő, hogy amikor visszamegy a kalitkába, nem sokára lehet hazamenni.
Szóval kezdődhet a csoda lötyi bevezetése. Hiába reménykedtél abban, hogy a doki leszólja és nem javasolja. De, hogy a spárga gyilkolászás is zöld utat kap arra végképp nem gondoltam. Az viszont nagy baj, hogy nem lehet kapni spárgát, főleg most, hogy Csuvika is rákapott. Bízzunk benne. hogy sikerül beszerezni.
Nyugodt estét, jó éjszakát kívánok.
Puszi, Drusza
csivicsuvi · http://csivicsuvi.blog.hu 2018.01.27. 12:45:45
Biztos az átkozott melegfront... De megúsztuk, mert annyian drukkoltatok nekünk.
A taxit a madárkák egyáltalán nem szeretik (és nem is tesz jót nekik), ezt már máskor is megfigyeltem.
A buszon az ölemben vannak, közben beszélgetek hozzájuk, lehetőség szerint kitakarom őket :
a taxiban erre nincs mód, és alighanem túl melegük is van, bár igyekszem ezen segíteni.
A csavargásainkban nekik pont az tesz jót, ami nekem rosszat : hogy sokat gyalogolunk,
itthon is meg a Béke tér környékén is, és közben ők jól teleszívják magukat friss levegővel.
Emlékszel, hogy a hazaérkezés után mindig azonnal ki szoktak repülni ? Még Csuvika is...
Nos – erről tegnap szó se volt. Elmaradt a levegőzés, ami feltuningolja őket egy kicsit.
Tegnap (egy rövid kis csivitelés, örömködés után) csak punnyadás volt, órákon keresztül.
De olyan szinten, hogy a végén már egészen meg voltam rémülve,
annyira szokatlannak találtam a viselkedésüket.
Azt hittem, talán fáj a kis lábacskájuk – de közben tudtam, hogy nemigen valószínű,
hisz egyiküknek se vérzett egyik karma sem, nem vágott belőlük túl sokat Tamás, nem fájhatott.
Később (sokkal később) aztán föléledtek, mikor Csivike megkapta az új spárgáját.
De hogy mi volt velük a hazaérkezés után, vagy három órán keresztül, azt nem értem.
Csak arra tudom magyarázni, hogy a meleg taxiban kevés lehetett számukra a levegő.
Vagy őket is agyoncsapja a melegfront.... ki tudja ? Most is nagyon el vannak anyátlanodva.
Csuvika nem akkor kezdett kölest falatozni, amikor szabadult a doktori kézből,
hanem azonnal, mihelyst letettem a rendelőben az asztalra.
Fordítva nem is lett volna értelme a zsákmányállatos szövegnek, hisz ha már elkapta őt a “ragadozó”,
utólag miért akarná eljátszani, hogy ő fitt és erős, nem alkalmas prédának ?
Amilyen furmányos kis madárka, nincs kizárva, hogy tényleg a dokinak villogott -
mindenesetre idáig még sose csinálta, egyáltalán nem szoktak nassolni, ha úton vagyunk.
Csivike viszont ordítva szokta szidni Tamást, amikor Csuvika a markában vergődik ;
ez most elmaradt (vagy legalábbis nagyon halványan történt), mert ezúttal ő volt az első áldozat,
és utána el volt foglalva a saját rémületével, nem tudott annyira együtt érezni Csuvikával.
Azt kifelejtettem a meséből, milyen büszke voltam a doktor bácsinkra meg a rendelőre hazafelé.
(Mintha legalábbis lenne abban bármi szerepem, hogy ők olyanok, amilyenek.
De azért a választásomra lehetek büszke – bár ez nem is a megfelelő szó ide.)
Hazafelé egy idősebb sofőr hozott minket : nagyon helyes, kedves ember, de afféle “egyszerű lélek”.
Ámulva mesélte, hogy előző nap is járt a Jász utcában :
a Hűvösvölgyi útról hozott egy beteg nyuszit az EXO-PET-be.
Még hátra is nézett rám, hogy értem-e. A Hűvösvölgyi útról ! A Jász utcába !
Láthatóan azóta se bírta megoldani ezt a rejtélyt,
hogy mit keres egy elegáns budai úriasszony a proli Angyalföldön.
Amikor közültem vele, hogy találkoztam én már olyan sráccal is,
aki Szegedről járt föl rendszeresen a malackájával Péter doktorhoz, szó szerint tátva maradt a szája.
“Nagyon jó orvosok lehetnek ebben a rendelőben” – állapította meg bölcsen,
én meg csak helyeselni tudtam vigyorogva, hogy igen, igen, igen.
Nem állom meg, hogy világgá ne kürtöljem egy bosszantó felfedezésemet,
amiben a rendelő teljesen ártatlan : feltűnt, hogy többet fizettem a korábban megszokottnál
(rémlik, hogy nem most először – nemigen foglalkozom ilyesmivel),
és este kivételesen kiolvastam a számlát, amikor kezembe került a kipakolásnál.
Döbbenten láttam, hogy a karomvágáson 27 százalék az ÁFA : esetünkben 425 forint, madaranként.
Ez a fölfedezés jelentősen növelte eddig is meglévő imádatomat Szeretve Tisztelt Vezéreink iránt,
akik épp hogy csak szét nem durrannak a fene nagy szociális érzékenységtől.
Hogy szabad egy orvosi (bármilyen orvosi) kezelésre ekkora sápot pakolni ?
Tudom, tudom : az állattartás luxus.
Hát éppen ez a baj : nem szabadna, hogy az legyen !
Receptre kéne fölírni kisállatot minden magányos öregnek -
de hát hogyan, ha egyszer nem tudják megfizetni hozzá az állatorvost ?
Úgyhogy továbbra is tartom magam az eddigi gyakorlathoz : nem olvasok számlákat,
csak fizetek, mint a katonatiszt, a részletekkel nem bosszantom fel magam.
Most már talán tényleg mindent elmeséltem – ha mégse, majd pótolom.
A madárkák is kezdenek egy kicsit éledni végre (idáig csak kókadoztak, mióta fölébredtek).
és nekem is össze kéne vakarni magam, mert ma se tarthatok laza napot, noha igencsak rám férne.
Még egyszer köszönjük az együttérzést és a drukkolást, puszilunk szeretettel.
druszika 2018.01.27. 20:11:30
Tényleg jó lehet ez a rendelő, ha még vidékről is hoznak állatkákat. Igaza volt a sofőrnek. Sajnos az én negatív véleményemet az állatorvosokról még ez sem tudja megváltoztatni.
Olvastam valahol, hogy azért is van annyi kidobott állat, mert sokan nem tudják megfizetni az állatorvost. Volt pár éve ilyen eset, az öreg bácsi kutyáját meg kellett volna operálni, de nem tudott fizetni 30000 ft-ot, így egyetlen orvos sem vállalta. Letette szegény beteg kutyát az utcára, hátha megmenti valaki és az megoperáltatja. Pehelykének is a gyógyszere havi 17000 ft. volt, és három évig szedte. Ilyen lelketlen ez a világ jelenleg, nem tudunk mit csinálni.
Tegnap nagyon fáradtak lehettek a Madárkák, ahogy a kis fejüket a szárnyuk alá dugják, azt mindent elmond.
Remélem mára már kicsit kipihentétek magatokat.
Pihenjetek tovább, rátok fér.
csivicsuvi · http://csivicsuvi.blog.hu 2018.01.28. 01:59:18
És mindjárt mindegyikről, kivétel nélkül ? Véleményed csak arról lehet, akit ismersz.
Varga doktor mellett hogyan juthattál erre az álláspontra ?
Hiszen az az ember egy szent ! Egy megszállott.
Gabó barátnőm jött már el tőle a kutyájával éjjel fél kettőkor.
Szó szerint éjjel-nappal rendel. Gondolod, azért, mert szüksége van a pénzre ?
Annyi pénz a világon nincs, amivel ezt meg lehetne fizetni !
Az öreg bácsi meséje valóban borzasztó, végig sem akarom gondolni teljes mélységében -
de talán nem tudta szegény, hogy egy állathoz orvos is kell,
mégpedig első perctől fogva, nem csak akkor, mikor már baj (sőt nagy baj) van.
Nem tudom elképzelni, hogy ha volt állandó állatorvosuk, aki ismerte a kutyát meg a gazdit is,
hagyta volna a szerencsétlen állatot szenvedni, csak azért, mert a bácsinak nincs pénze a műtétre.
Egész biztos, hogy kerestek (és találtak) volna valamilyen megoldást.
Arra legalábbis a nyakamat teszem, hogy az általam ismert dokiknál ilyesmi nem fordulhatna elő.
Az persze más, ha valaki betéved csak úgy ismeretlenül,
hogy itt a beteg kutyája, meg kéne műteni, de ingyen, mert nincs a műtétre pénze.
Bár Tamásról is meg a Grafokról is el tudom képzelni, hogy talán így se küldenék el.
Továbbá azt is el tudom képzelni, hogy ha csak egy ember van a váróban,
akinek eszébe jut a legegyszerűbb megoldás, mindjárt többen is csatlakoztak volna,
és a szegény kutyuska megmenekül : egyszerűen össze kellett volna dobni a műtét árát.
Ha valaki ott megszólal, hogy “jó, én adok egy ötezrest”, a többiek is szégyelltek volna nem adni.
Mindenesetre a bácsi a lehető legrosszabb megoldást választotta azzal, hogy utcára tette a kutyát.
A hideg futkos a hátamon, ha belegondolok, mit érezhetett az a szegény jószág.
A madárkáimat az orvos-látogatás sosem éri váratlanul, mindig tudják, mire számíthatnak.
A nagy szatyrot már napokkal előbb kihozom a kisszobából,
és mondogatom is nekik, hogy nemsokára megyünk a doktor bácsihoz.
A nagy nap előestéjén pedig kiteszem az asztalra a szállító ketrecet,
itt díszeleg az orruk előtt, egészen addig,míg másnap bele nem pakolom őket.
Pontosan értik ezeket a jelzéseket, tudják, hogy mi vár rájuk, ha látják a kis utazó kalitkát.
Előző madárkáimmal gyakran Gabó barátnőm szállított minket Miklóshoz,
aminek az lett a következménye, hogy ha csak úgy fölszaladt hozzánk valamiért,
Csipikéék kétségbeesetten ordítottak, mert nem akartak orvoshoz menni.
Vagyis a madár nagyon is pontosan tudja egy adott “hívóképhez” kötni a várható eseményeket.
A befogással most nem volt baj, hála Istennek : Csuvika kicsit menekült, de Csivi meg se kísérelte.
Ült a kedvenc botján, a bal hátsó sarokban, én meg odanyúltam és levettem.
Ennyi. Még csak nem is tiltakozott pici tündérem.
A két madárka átpakolása nem tartott egy percig sem – máskor meg néha negyedórát kergetőzünk.
Alighanem őket is nagyon megviseli ez a rohadék melegfront (én már bele vagyok halva),
mert csöndesek és indítékszegények mind a ketten, ma is csak kornyadoztak egész nap.
Talán majd a jövő héten föléledünk – ha meg nem üt a guta addig.
Akkor meg az lesz a baj, hogy megfagyunk a huzatos ablak mellett –
de mindent inkább, mint ezt az istenverte januári tavaszt !
druszika 2018.01.28. 21:02:56
Az is lehet, hogy nekem valami orvos fóbiám van, mert az emberi orvosokról is kb. ugyanez ez a véleményem.
A leírt történet egyébként nem végződött rosszul, mert valaki magához vette a kutyust.
Tudom én, hogy az okos kis Madárkáid előre felkészülnek a doki látogatásra, nem váratlan nekik, de abban a pillanatban amikor indultok, biztos félnek.
Hát, nekem egyáltalán nincs melegem, minden este beöltözöm pulóverbe, úgy fázik a hátam. Szerdára mondták, hogy eső lesz, és talán hidegebb is. Bízzunk benne, hogy jobb kedvre fogtok derülni.