Nézzétek, mit művelt a Mikulás az én szegény kis Boszikámmal !
Elvitte a farkát ! Oda a fele madaram !
*
Pont ott álltam a kalitka előtt, amikor megesett szegénykémmel ez a csúfság :
fönt ült az egyik kedvenc trónusán, a tükrös virág levelén,
és onnan pilinkézett lefelé két hosszú tollacska :
lassan, ráérősen, lebegve, mint két furcsa hópehely.
Később le is fényképeztem őket, már a kalitka fenekén.
Elég késő volt már, de még előttünk állt az esti lepedőcsere :
nem tudom, látszanak-e majd rendesen a tollacskák a sok lehullott maghéj között.
>
A vedlés megviseli a madarat, biztos Csivikének is hiányzik a farka -
de mi ez ahhoz képest, amennyire Csuvikának hiányzik !
Pedig neki megvan a sajátja, csak Csivikéét nem találja sehol.
Tündéri jelenetek tanúja voltam vagy háromszor is tegnap :
ha ülnek a madárkák a két középső boton, és Csivike hátat fordít Csuvikának,
a Lánglelkű Lovag finoman meg szokta csipkedni szíve hölgye farkát,
hogy legyen szíves haladéktalanul visszafordulni és rá figyelni.
Most meg hiába nyújtogatja a nyakát oly lelkesen :
már majd’ orra bukik a nagy igyekezetben, mégsem éri el a vágyott farkincát.
Csak látnátok ilyenkor a csodálkozó, értetlen kis képét !
Hiszen ő teljesen biztos benne, hogy itt egy elérhető farkinca szokott lenni !
Most meg nincs. Csuvika nem érti.
Mintha bizony ő maga még sose lett volna félmadár !
Meg kell zabálni, ahogy nyújtózkodik Csivike felé -
kár, hogy ezeket a pillanatokat nem lehet semmi módon megörökíteni,
hisz a fényképezőgép láttán máris megtörne a varázs, nem történne semmi.
*
Biztos a frissen elvesztett farkincának is szerepe volt abban,
hogy a Mikulás-esténk végét nagyon gyászosra rendezte Csivike :
a vendégkönyvben már leírtam, mi lett az ünnepünkből,
de most ide is bemásolom, nagyjából szó szerint,
mert a vendégkönyv szövegei előbb-utóbb eltűnnek,
meg különben is macerás lenne visszakeresni, mondjuk jövő ilyenkor.
Itt van tehát a krónika, frissiben megörökítve Csivike ámokfutását :
Na itt vagyok végre, Kislányok,
de az ünnepi hangulatom bizony elszállt - elvitte Csivi Banya.
Mikulás ide vagy oda : legszívesebben kitekertem volna a nyakát Őnagyságának.
Csak röviden mondom, mert biztos elmesélem majd a következő bejegyzésben :
Mikulás ide vagy oda : legszívesebben kitekertem volna a nyakát Őnagyságának.
Csak röviden mondom, mert biztos elmesélem majd a következő bejegyzésben :
az történt, hogy miután szegény Csuvika nagy nehezen,
többszöri sikertelen próbálkozás után felküzdötte magát a kakasülőre,
az Átkozott Boszorka nekiment, mint valami kis fúria, és szánt szándékkal lelökte.
Hogy mi ütött belé, el nem tudom képzelni
(hacsak nem jön az eső vagy a hó), mert addig egész este semmi baja nem volt.
Csuvikám nyilván meg is ütötte magát, meg nagyon a szívére vette a dolgot,
Csuvikám nyilván meg is ütötte magát, meg nagyon a szívére vette a dolgot,
hisz abszolút váratlanul érte Csivi támadása.
Amúgy is ki van borulva minden lefekvésnél,
mert tudja, hogy nem képes fölmászni a helyére, és előre fél a kudarctól
(meg nyilván fáj is a lába, amivel nem tud megkapaszkodni) -
és akkor most kezdhette elölről, mikor egyszer már nagy nehezen följutott.
De persze nem kezdte, mert most már még jobban félt.
Ráadásul a megzakkant Banya még morgott is rá föntről, hogy maradjon csak lent.
Innentől fogva rémálommá vált a történet :
Innentől fogva rémálommá vált a történet :
kábé egy órát könyörögtem Csuvikának, hogy próbálkozzon újra,
szentségeltem Csivinek, hogy agyonütöm, ha hozzá mer nyúlni -
de minden hiába, Csivi Banya győzött, Csuvika lent maradt a jobb első sarokboton.
Csakhogy ott meg frászt kapott szegénykém,
amikor kezdtem a szellőztetéshez bezárni a barlangot
(vagyis összetűztem biztosítótűvel a takarójuk elejének két szárnyát),
és akkor meg ijedtében pottyant le a boldogtalan,
mert nem akart megmaradni a sötét sarokban.
Ez volt az a pont, amikor közéjük csaptam a gyeplőt,
és kirohantam bagózni, hogy most már csináljanak, amit akarnak.
De nem akartak semmit : szegény Csuvika visszamászott a sarokbotra,
Csivi meg egymagában terpeszkedett a kakasülőn.
Ott is maradt Csuvika végleg, éjszakára.
Hogy hogy lesz ebből alvás, el se tudom képzelni.
Nyilván majd égve hagyom az egyik kislámpát,
Hogy hogy lesz ebből alvás, el se tudom képzelni.
Nyilván majd égve hagyom az egyik kislámpát,
hogy ha Csuvika netán fölébred éjjel,
ne legyen teljesen sötétben, hisz nem fogja tudni, hogy hol van.
Ha ugyan egyáltalán tud majd aludni szegénykém, azon a szokatlan helyen...
Ráadásul ő legszívesebben el se mozdulna Csivi mellől,
mert imádja a ronda hárpiát, biztos nem szívesen alszik nélküle.
Komolyan mondom : megszakad a szívem érte !
Nem elég, hogy ennyit kínlódik a szerencsétlen kis lábaival,
Nem elég, hogy ennyit kínlódik a szerencsétlen kis lábaival,
akkor még az is csak bántja, akit ő valósággal istenít.
Én meg hiába kényeztetem és vigasztalom,
Én meg hiába kényeztetem és vigasztalom,
én nem vagyok Csivike, nem az én szeretetemre vágyik.
Arról nem beszélve, hogy minél jobban pátyolgatom Csuvikát,
Arról nem beszélve, hogy minél jobban pátyolgatom Csuvikát,
a féltékeny Banya annál többet gonoszkodik vele.
Szóval rossz vége lett a Mikulás-esténknek - pedig milyen szépen indult !
Éjfélkor még reményem se volt arra, hogy valaha is villanyt tudok oltani...
Szóval rossz vége lett a Mikulás-esténknek - pedig milyen szépen indult !
Éjfélkor még reményem se volt arra, hogy valaha is villanyt tudok oltani...
*
Eddig a helyszíni jelentés, közvetlenül az események után.
Csuvika tényleg a sarokboton aludt, égve hagytam neki a legkisebb kislámpát.
Aggódtam, hogy mi lesz ebből, de nem lett semmi.
Reggelre megnyugodtak a kedélyek,
és a Mikulás napja sokkal vidámabbra sikeredett, mint az estéje.
Hogy az este nem lett az igazi, ahhoz én is hozzátettem a magamét, bőven.
Nem is értem, hogyan történhetett, ami történt :
elmentem vásárolni délután kettő körül, és nem értem haza vacsoraidőre.
El sem akartam hinni, amikor megnéztem az órát : háromnegyed hat volt,
a vacsorát pedig fél hatkor szokták kapni a madárkák.
Hogy ezt hogy csináltam, fogalmam sincs. Eddig még sose fordult elő ilyen.
Igaz, postára is kellett mennem, de ott sem élltam túl sokáig sorban,
amúgy meg nem voltam máshol, csak az INTERSPAR-ben, ahogy máskor is.
Valószínűleg túl sokáig tátottam a számat a karácsonyi csecsebecsék között -
ami már csak azért is érthetetlen,
mert a megszokotthoz képest idén hervasztóan szegényes a kínálat.
Az is igaz, hogy jó sok mindent vásároltam,
valószínűleg a szatyrokba pakolásra is szokatlanul sok időt vesztegettem.
Az esténk mindenesetre már ettől elromlott, hogy én így elbitangoltam.
Látva, hogy mennyi az idő, az almás tojásról máris lemondtam
(pedig az minden ünnepünk legfontosabb, elengedhetetlen kelléke),
hisz a madárkáknak szánt tojást legalább harminc percig kell forralni,
de amíg felforr a víz, az is egy negyedóra : mire kihűl saját vízében
(mert úgy egészséges), meg még el is készítem, öreg este lesz.
Márpedig egyszerre nem esznek belőle sokat a madárkák,
úgy a jó, ha hosszabb ideig van előttük, és többször is rájárnak.
*
Az almacsizmácskákról is lebeszéltem magam (szerintem főleg lustaságból),
mondván, hogy Csuvika nem tud még rendesen, az etetőkre ugorva enni,
ha pedig az almafigurákkal elbarikádozom neki a botokat,
nem lesz honnan megközelítenie az etetőket.
Ezt egyébként komolyan is gondoltam
(noha vettem azért két hatalmas, gyönyörű almát),
ám Csuvika még aznap este rám cáfolt :
bizony, hogy az etetők szélére állva evett, noha mostanában ilyet sose csinált.
Ettől persze elszégyelltem magam, de akkor már mindegy volt, mert eljárt az idő :
szentül megfogadtam, hogy másnap a csizmákat is pótoljuk, nem csak az almás tojást.
Elvégre van, ahol csak Miklós-napon jön a Mikulás, nem pedig előző este.
Így legalább dupla lesz az ünnep – az estéje úgyis el lett rontva.
*
De azért az eleje így se lett rossz, kissé késésben és kapkodva, csak a vége.
*
Túl hosszúra sikeredett a Mikulás krónikája, ketté kellett vágnom a szöveget,
mert egészben nem nyelte volna be a BLOG.HU.
A második részt megtalálod ITT.
(2016)
*
Új kommentek