Bizony, már ötszázötvenöt...
Ötszázötvenöt napja vagyunk árvák Csuvikával,
ötszázötvenöt napja hagyott itt minket a mi kis tündérboszorkányunk.
Több, mint másfél éve... és mi még megvagyunk, pedig Csivike nélkül üres lett az élet.
Tudtam, hogy rozoga hercegem nem kaphat új kis társat :
másfél éve még sokkal jobb állapotban volt, de repülni már akkor se tudott,
egészséges madarat pedig nem zárhatok össze egy röpképtelennel,
mert mások az igényeik és lehetőségeik, csak szenvednének mind a ketten.
Én meg már akkor is nagyon rosszul láttam, nem vállalhattam föl egy röpködő madárkát.
Tudtam, hogy Csuvikának ez így nagyon rossz lesz,
de tudtam azt is, hogy ő egy fura kis lélek, magánakvaló, öntörvényű madárka :
bíztam benne, hogy nem viseli meg annyira a hirtelen rászakadt magány,
mint amennyire Csivikét megviselte volna, fordított esetben.
Három kis halottam közül egyiket se lehetett volna egyedül tartani, egy hétig sem.
Két kis özvegyem teljesen összeroppant : nem evett, nem ivott, nem beszélt,
jószerivel meg se mozdult abban az egy, illetve három napban, míg egyedül volt.
Csuvika viszont nem gyászolt, inkább csak mérgelődött Csivike elvesztése miatt -
valahogy úgy, mintha elvettem volna tőle egy kedves játékát vagy eleségét.
Hogy éhségsztrájkba kezdjen vagy elnémuljon bánatában, az eszébe se jutott.
Pedig szerette Csivikét, hat évig udvarolt neki éjjel-nappal.
Igaz, hogy hat évig hiába... Talán ezért (is) viselte könnyebben az elvesztését.
Mindenesetre bíztam benne, hogy Csuvika bírni fogja egyedül is az életet.
Mondogatták a madaras dokik, hogy nem lesz ez így jó, utána fog halni a párjának -
de hát nem volt választásom,
roncsmadár és roncsgazdi mellé nem hozhattam haza egy madár-kisasszonyt.
A sorsra bíztam, hogy lesz, ami lesz, Csuvika él, ameddig él, de sajnos már egyedül.
És Csuvika bírja...
Hihetetlen, hogy mekkora életerő, mennyi kitartás van abban az ötdekás kis testben,
micsoda erős lélek szorult picurka madárkámba, amivel tűri és viseli a rengeteg baját.
Hisz repülni évek óta nem tud, a talpacskái hónapok óta sebesek,
hat hetenként csiszolni kell a csőrét, és ehhez hat hetenként el van altatva ;
az élete szinte csak két ülőkén telik, de még azokról is lepottyan , naponta többször ;
csoda, hogy egyáltalán van még ép alkatrésze - és bírja.
Bírja jókedvvel, derűvel, kikezdhetetlen élni akarással - ötszázötvenöt napja egyedül.
*
19.11.23.
Új kommentek