(A képek nem mindenhol illeszkednek a szöveghez :
ahova nem készült megfelelő illusztráció,
oda beteszem a Lifegőkirály sztárfotóit. - gondolom, ezt senki se bánja.)
*
*
Nem azért választottam ezt a címet a mesének,
mert a héten végre átestem a rég aktuális, megkésett kopasztáson,
hanem azért, mert még mielőtt ez megtörtént volna,
Tündérbanyácskám úgy döntött, hogy majd ő kezelésbe veszi a túlnőtt hajamat.
*
*
Nem akartam hinni a saját.... mimnek is ?.... bőrömnek,
amikor húsvét vasárnap estéjén azt éreztem, hogy valaki matat a fejemen.
Csuvika még falatozott a kezemben tartott etetőből,
de Csivike már befejezte a táplálkozást, felvonult a kakasülőre,
ott várta türelmesen, hogy majd kap vizet a rácsos labdára,
ha Csuvika is végzett az evéssel, és felszabadul a kezem.
*
*
Mivel Csuvira figyeltem, a fejemet eléggé közel dugtam a rácshoz -
de hát túlságosan közel nem tudom dugni, hisz mindenfélék állnak ki belőle.
Legalábbis én úgy képzeltem, hogy nem vagyok Csivike közvetlen közelében,
épp ezért azt hittem, valami hegyes kis ágnak nekinyomtam a fejemet,
amikor az első szúrást (vagy mit) éreztem rajta.
Ám a szurkálás ismétlődött, anélkül, hogy megmozdultam volna.
Nocsak ! Olyan ág szurkál, ami el tud sétálni a helyéről ?
*
*
Fölnéztem Csivikére : ártatlan képpel nézett vissza rám,
mint akinek fogalma sincs semmiről, nem is tudja, most miért szemezünk.
Ám ahogy újra lehajtottam a fejemet, a szurkálás kezdődött elölről.
Ekkor már sejtettem, hogy nem szurkálás, hanem tépkedés :
Csivi Pipi fölfedezte magának a hajamat, és kinevezte játékszernek.
Viszont annyira valószínűtlen volt az egész, hogy igazában nem is hittem el.
*
*
Csivike viszont másnap biztosított róla, hogy nem csalás, nem ámítás :
igenis ő rendezkedik a hajszálaim között, mert pont csőrre esnek neki.
Ha hagytam ilyen hosszúra nőni, hogy belógjon hozzá a rácson keresztül,
akkor csak viseljem el szépen, hogy ő unalmában játszik vele, míg Csuvit etetem.
Ekkor már kezdtem elhinni, hogy jól érzem, amit érzek,
de teljesen biztos csak utólag lettem benne, amikor túlestem a kopasztáson.
Mivel az egycentis hajam nem tud belógni Csivikéhez, a szurkálás is megszűnt.
Vagyis biztos, hogy nem szurkálás volt, hanem igenis tépkedés -
én meg orvul elrontottam szegény madárkám éppen csak fölfedezett játékát.
Ugyanis ő vasárnap és hétfőn tépkedett, én meg kedden mentem fodrászhoz.
*
*
Hát így megy ez, kérem.
Csivi Pipi intelligens nőszemély,
pontosan tudja, hogy a dolgokat nem csk arra lehet használni, amire valók.
De hogy még a fejemen is munkalehetőséget talál magának, az azért meglepett.
Hiába : az én szegényes fantáziám nem veheti fel a versenyt az övével.
*
*
Nem csak okos a kis drágám, hanem bátor is :
nincs a kezemhez szokva, mégis engedte tegnap, hogy segítsek rajta.
Ugyanis a csőrébe akadt egy pici kis tollpihe, amitől nem tudott megszabadulni,
és amit én csodálatosképpen észrevettem, sőt láttam is a vaksi szememmel.
“Ne félj, Csivi, segítek !” – mondtam én, és benyúltam a bothoz, ahol ült.
Első nekifutásra azonban nem sikerült megfognom a tollacskát
(annyira jól mégse láttam),
és Csivike nem akart több próbálkozást, közvetlen közelből.
Megtalálta a számára biztonságosabb megoldást :
fölszaladt a kakasülőre, és a rácson keresztül nyújtotta nekem a csőrét,
hogy tessék, itt van, így most már megpróbálhatom újra, mert köztünk van a rács.
Sikerült is azonnal megszabadítanom a kéretlen ékességétől,
ő viszont még emésztette egy darabig az eseményeket, szegénykém.
Hiába értette (mert egész biztos értette), hogy mit akarok,
azért mégiscsak megijedhetett, amikor kalitkán belül ért hozzá a kezem.
*
*
Pedig újabban esténként kifejezetten kéri a kezemet, szintén kalitkán belül.
Olvadoztam is tegnap, mert olyan élményben volt részem,
amilyennel már rég nem kényeztettek a madárkáim :
mindketten a tenyeremből falatozták a zabot.
Két tündér kis talpacska nehézkedett kétfelől a kezemre -
mert arra azért vigyáztak, hogy egyik lábuk a boton maradjon - biztos, ami biztos.
*
*
Csivike kezdett a kezem után kapkodni két vagy három nappal ezelőtt,
amikor cseréltem este a nagy kölesfürtöt a kalitkában.
Nem engedte, hogy helyére akasszam a szép új fürtöcskét,
előbb meg akarta kóstolni, mégpedig a kezemből.
Ezzel a mutatvánnyal azóta bővültek az esti szertartásaink :
a kölescsere napok óta úgy zajlik, hogy Csivike ellenőrzi az új fürt minőségét,
mielőtt kegyesen engedélyezi, hogy fölakasszam a helyére.
Igazában persze le akarná kopasztani, szét szeretné dobálni azon nyomban,
ezt viszont mindeddig igyekeztem megakadályozni,
mert sajnáltam a kivételesen gyönyörű, hatalmas fürtöket.
De majd nyújtok be nekik este rusnyább kölest, direkt szétcincálás végett -
hadd örüljön az én kis rontópannám !
Csuvika meg úgyis csatlakozik, akármit csinál Csivike.
*
*
Sőt !
Csuvika nem csak csatlakozik – van, mikor ő az úttörő.
Ám hiába úttörő szegénykém,
a legritkább eset, hogy tartósan élvezhetné is azt, amit épp fölfedezett magának.
Ugyanis jön a Banya, és garantáltan elzavarja őt az új játéka mellől.
*
*
Talán még húsvét hétfőn történt, hogy Csivike eltűnt.
Már nem emlékszem, hogy honnan álltam föl, de itt voltam a szobában,
biztosan tudtam, hogy Csivinek a kalitkában kell lennie,
mert kirepülni nem hallottam.
Viszont amikor odaléptem a sarokba, hogy ellenőrizzem a szárnyas ifjúságot,
csak Csuvikát láttam a ketrecben (akit egyébként is könnyebben észreveszek),
Csivi nem volt sehol, akárhogy meresztgettem azt a fantasztikus szememet.
Már szinte rémüldözni kezdtem, de közben röhögtem magamon,
hisz a föld nem nyelhette el pici tündérkémet,
és nyilvánvaló volt, hogy máshol nem lehet, csak a kalitkában.
De hol ?
*
*
Na hol ?
Hát a jobb sarokban,
azon a homokos edényhez vezető, lejtős ágacskán,
amit több hónappal ezelőtt szereltem föl, de idáig sose használta senki.
Csuvika fedezte föl, úgy egy héttel ezelőtt :
amikor először láttam őt ott, éppen abban mesterkedett,
hogy elrágja a zöld kis műanyag ülőrúd rögzítő spárgáját.
Csivike is éppen spárgát gyilkolt az itató mellett,
hát Csuvika is keresett magának valami rombolnivalót.
(A zöld kis ülőrudak közül sajnos már csak egy van épségben,
a többinek mind letörtem a rögzítő kis fülét, kalitkazuhanyozások alkalmával.
Nekimentem velük hol valami bútornak, hol egy ajtófélfának.
Így most már – egy kivételével – mindegyik spárgával van rögzítve,
miután tüzes szöggel kilyukasztgattam a hátlapjukat.)
*
*
Szóval Csuvika ezt a spárgát szerette volna likvidálni -
de persze nem tehette, mert a Banyának egy idő után feltűnt,
hogy senki se cibálja a farkincáját és senki se sír, hogy foglalkozzon inkább vele,
így elindult körülnézni, hogy mi ez a nagy csönd, hova lett Csuvika.
Talán mondanom sem kell, hogy aznap Csuvicsek nem jutott le többé a sarkába.
Irigy kis boszorkám képes volt ott ülni fölötte tétlenül a boton
(ő maga akkor még vélhetően nem jött rá, hogy is kell a lejtős kis ágra rálépni),
és inkább unatkozott, de őrizte a lejáratot, nehogy Csuvika lemehessen.
*
*
Azóta már rendeződött a helyzet : hol egyik, hol másik kuporog lent a sarokban.
Szorgos munkálkodás hangjait hallom onnan folyton, mert időközben fölfedezték,
hogy akadnak ott rágni való botok is, és azok finomabbak, mint a spárga.
*
*
De azért ne fakadjatok sírva :
van Csuvikának olyan játéka is, amit nemigen irigyel tőle Csivike.
Mégpedig a lifegő.
Nem mondom, hogy Banyácskám nem szereti,
de ő nem használja olyan ügyesen kézként a lábát, mint Csuvika,
így valószínűleg nem talál benne annyi élvezetet, mint a Lifegő Kék Királya.
Csuvika lifegőzésben tényleg király – csak sajnos ritkán engedi magát fényképezni.
De ma éppen engedte – remélem, ti is ugyanúgy örültök neki, ahogy én.
*
*
*
*
*
(2018)
*
*
Új kommentek