Igen, ma megint vendégünk volt.
Tegnap elzokogtam a vendégkönyvben,
hogy mégis nekem kell elmennem az újabb elixírekért Csuvika számára,
mert hiába ígérte az unokaöcsém, hogy elmegy értük a múlt héten,
végül nem sikerült alkalmas napot találnunk az idehozatalra.
Félek már szokatlan utakra indulni, de azért megtettem volna,
hisz a régi lötyiket jó ideje nem merem adni Csuvikának.
Elvileg ezeket nem kell hűtőben tartani,
de mióta eszembe jutott, hogy a nagy hőség idején talán mégis illett volna,
fejembe vettem, hogy biztos megromlottak a spájzban.
Az egyik már úgyis fogyóban volt,
gondoltam, inkább veszek újat a másik helyett is, nehogy baj legyen.
Szóval ezt így szépen leírtam a vendégkönyvben,
és Dági szinte azonnal jelentkezett levélben, hogy majd ő elmegy helyettem.
A felajánlást boldogan elfogadtam – így esett, hogy ma ismét vendégünk volt.
Sejtettem, hogy Csuvika örülni fog neki,
mert már annak is örül szegénykém, ha telefonálok.
Pedig sokat beszélek hozzá, de az szerinte nem az igazi,
jobban szereti azt hallgatni, ha más szárnyatlanokkal kvaterkázom.
Reméltem tehát, hogy a vendég hoz egy kis színt az ő elég unalmas kis életébe.
*
Így is lett.
Dági még meg se jött, Csuvika máris föléledt :
az ajtóban ücsörögve várta a vendéget, ahol már nagyon rég nem trónolt.
(Gondolom, ezt a csodát a javuló időjárás tette vele, nem a vendég ígérete.)
Később pedig tündérien viselkedett : míg Dági oda nem lépett a kalitka elé
(túl hirtelen és túl közelre, mert elfelejtettem felkészíteni az óvatos viselkedésre),
addig Csuvika vidáman részt vett a társalgásban, be nem állt a kis csőre,
kommentálta szorgosan a maga nyelvén mindazt, amiről mi beszéltünk.
Borzasztóan tetszett neki, hogy végre történik valami,
és nem csak mindig engem lát maga körül.
Vacsoraosztáskor mindjárt el is készítettem neki a csodalötyit,
mégpedig mindjárt duplán : ez a két szer adható együtt, ugyanabba a vízbe öntve
(AVIGOLD ADVANCE és CALCIFORM), így föl voltam rá készülve,
hogy Csuvika még a tájékát is elkerüli majd az itatónak,
hisz hetek óta nem kapott “büdös vizet”, és amúgy is keveset iszik mostanában.
Gondotam, kezdhetjük majd elölről a hozzászoktatást.
És erre mi történt ?
Csuvika valósággal vedelte a valóban büdös vizecskéjét,
háromszor is letámadta az itatót, gyors egymásutánban.
Nem akartam hinni a szememnek !
Úgy látszik, tényleg nagy szüksége van mindarra, amit ezek a lötyik tartalmaznak,
és ő ezt tudja is pontosan, azért örült ennyire a rég látott büdös víznek.
Tegnap délelőtt még a lába miatt is aggódtam :
úgy láttam, hogy megint (vagy még mindig) fáj neki, mint a karomvágás estéjén.
Érteni ugyan nem nagyon értettem a dolgot, mert lassan két hete voltunk orvosnál,
és később nemigen észleltem, hogy bármi baj lenne, csak az első estén.
Meg az is furcsa volt, hogy noha emelgeti és dugdossa a bal lábát,
a kedve egyáltalán nem rossz, ontja a szöveget, nem tűnik bágyadtnak.
Este aztán láttam, hogy a jobb lábacskáját is ugyanúgy emelgeti, mint a balt.
Akkor most mi van ?
Vagy mind a két kába fáj, vagy nem fáj egyik sem.
Lehet, hogy tévedek, de hamarjában arra tippeltem,
hogy talán elzsibbadnak a kis lábacskái,
mikor ilyen furcsán emelgeti és félig eldugja őket.
Biztos persze ebben sem vagyok, majd még figyelem -
de ma például nem észleltem semmi gyanúsat.
Tegnap meg már azt terveztem, hogy talán elviszem őt az Egyetemre,
mert Tamás doktorhoz csak csütörtökön mehetünk, és az még nagyon messze van.
Ez a legnehezebb az állattartásban : eldönteni, hogy mikor van szükség orvosra.
Mert ha potyára megyünk, csak feltartjuk az orvost,
ha meg nem megyünk, amikor kéne, abból hamar baj lehet, madárnál különösen.
Én meg még mindig olyan pánikos vagyok, tizenkét évnyi madarazás után,
hogy ha lett volna rá módom (vasárnap nem volt),
alighanem elrohantam volna tegnap Csuvikával valakihez,
fölöslegesen kínozva őt az újabb tortútával, és fölöslegesen tartva föl az orvost.
*
*
*
(2018)
*
*
Új kommentek