*
Ne higgyetek a tündéri (bár amúgy elég ócska) filmecskéknek :
gonosz kis boszorkám csak azért engedte megát filmezni ma reggel,
hogy valamivel jóvátegye a tegnap délutáni ámokfutását,
és ne csupa rosszat írjak róla a mai mesében.
*
*
Mert bizony szörnyű dolgok történtek tegnap,
hiába kezdődött nagy örömmel, Csuvika kirepülésével a nap.
A fényképek tanúsága szerint fél tizenegykor kelt útra Hős Vitézem,
és egészen délután kettőig nem is volt semmi baj.
Bár utólag megnézve azt a mászókás képet,
amit első örömömben betettem mindjárt a vendégkönyvbe,
Csivike arcán valami teljesen ismeretlen, rémisztő kifejezést látok -
ám ez akkor egyáltalán nem tűnt fel, és ha feltűnik,
akkor is arra magyaráztam volna, hogy pokolba kívánja a fényképezőgépet.
*
*
Pedig lehet, hogy már délelőtt is robbanni készült szegénykém -
bár hogy mi bőszítette fel, azt egyszerűen el se tudom képzelni.
Ő mindig is nagyon érzékeny volt az időjárási frontokra,
viszont ennyire durvának és eszementnek még sose láttam, mint tegnap.
Hogy délután kettő körül kezdődött a baj, azt megint csak a képekből tudom :
13:50-kor sikerült egy fantasztikus pillanatot elkapnom Csiviről,
egészen véletlenül, tisztára “vak tyúk is talál szemet” alapon.
Örömömben azonnal kivonultam bagózni - és mire visszajöttem, kész volt a baj.
*
*
Hogy mi történt valójában és hogyan kezdődött a veszekedés,
azt ily módon nem tudom, hisz kint voltam a konyhában.
Mindenesetre nem azért jöttem vissza, mert elszívtam a cigit,
hanem azért, mert váratlanul elhallgatott Csuvika csivitelése.
Rohantam be rögtön, rosszat sejtve – de későn, mert már állt a bál.
A lélegzetem is elállt attól, amit láttam :
szegény Csuvicsek hanyatt fekve kapaszkodott kétségbeesetten, alulról egy botra,
a Banya pedig ugyanazon a boton állt fölötte, és csépelte a csőrével, ahol érte.
Segíteni szegény kis hősömnek nem mertem azon kívül, hogy szidtam Csivit :
attól féltem, hogy ha megpróbálom marokra fogni bármelyiküket,
attól Csuvika úgy megrémül, hogy zuhan nekem másfél métert, hanyatt a padlóra.
Lehet, hogy mégis meg kellett volna próbálnom –
de ki bírt gondolkodni abban a helyzetben ?
Őszintén szólva nem is emlékszem pontosan, mi lett az egésznek a vége.
Csuvika vagy két emelettel lejjebb került a mászókán, az biztos -
de hogy pottyant szegénykém, vagy csak lemenekült, azt már nem tudnám megmondani.
*
*
Ha azt hiszitek, hogy Csivi Banya beérte ennyivel,
vagy meghunyászkodott a jelenlétemtől, akkor nem ismeritek Őnagyságát.
Ment Csuvika után rusnya boszorkánya, és még jó néhányszor nekiugrott.
*
Igazában nem is tudom eldönteni, hogy verekedni akart,
vagy netán ezúttal neki támadt kedve némi házaséletre (amit még sose próbált) -
mindenesetre a látványt nem csak én találtam rémisztőnek, hanem Csuvika is.
*
*
Elég lassan nyugodtak meg a kedélyek : fél négykor mentem ki reggelizni,
addig nem mertem magára hagyni szegény Csuvikát a felbőszült Banyával.
Később aztán már nem történt semmi szokatlan,
de Csuvika nagyon a lelkére vette az átélt izgalmakat :
a kalitkában szinte meg se szólalt egész este
(ami vele csak akkor szokott előfordulni, ha beteg),
a lefekvésnél pedig sokáig kellett biztatgatnom,
hogy föl merjen mászni Csivikéje mellé a kakasülőre, ahol aludni szokott.
Csivinek beígértem mindenféle szörnyűséget arra az esetre, ha bántani meri :
jól meg is harapta az ujjamat válaszul, de Csuvit akkor már békén hagyta.
*
*
Mindettől én totálkáros lettem – szerencsére a madárkák kevésbé.
Reggelre már elfeledte Csuvika a tegnapi sérelmeit -
vagy ha emlékszik is rájuk, nem mutatja.
Ugyanúgy jár a kis csőre. mint máskor – de persze kijönni nem hajlandó.
Félek is tőle, hogy most majd sokáig meg se próbálkozik a mászókával -
máshova meg nem tud eljutni szegénykém, hisz nemigen működnek a szárnyacskái.
*
*
Fura volt a tegnapi nap : akadt benne még más öröm és más bosszúság is.
Öröm (ez aztán tényleg az ürömben), hogy Banyácskámat láttam létrán mászni,
életében először, a legnagyobb háborúság kellős közepén.
Következésképpen dokument nem maradt a nagy eseményről,
hisz épp nem voltam se eleven, se hótt, eszembe se jutott fényképezni.
A mászókán létrázott Őnagysága : úgy szaladt föl rajta, mintha naponta csinálná.
Pedig még soha, de soha nem láttam Csivikét létrán közlekedni !
Talán mérgében elfelejtette, hogy ő a létráktól fél, mert épp Csuvikát üldözte.
*
De volt ennél nagyobb örömünk is :
megjelent két enyelgős képünk az INDAFOTÓ címlapján.
Nemrég töltöttem föl egy még júniusban készült, nagyon édes sorozatot,
és őszintén szólva kicsit csalódott voltam,
mert pár napig figyeltem, megjelenik-e a képeimből valamelyik a címlapon – de nem.
Pedig én úgy találtam, hogy igenis van köztük címlap-esélyes.
Aztán tegnap jött az értesítés, hogy valaki kedvencnek jelölte két képemet :
ebből rögtön sejtettem, hogy mégiscsak kikerülhettünk a címlapra.
Úgy is volt. Két kép jelent meg az albumból – szerintem a legaranyosabb nem is.
Kifényképeztem nektek –
bár már nem az elején vagyunk a sornak, nem látszik az INDA fejléce.
Mire kikerültünk, már nem figyeltem, hogy ki mindenki van a címlapon,
így lemaradtunk arról a napról, amikor mi voltunk a legújabb eresztés.
*
*
Bosszúságnak meg észrevettem,
hogy a madárkák majdnem vadonatúj lámpájában is cincog az égő,
épp úgy, mint az előző lámpában, amit épp emiatt a cincogás miatt szereltem le.
Hát remek ! Azért ez nem egy olcsó lámpa, és alig pár hónapos !
Szerencsére volt annyi eszem, hogy megpróbáltam kicserélni az égőt.
(Egyébként az se régi, nagyjából egyidős a lámpával.)
Betekertem egy másikat, ugyanazzal a márkanévvel : az is cincogott.
Végem van – cserélhetem a lámpát ! De hamarjában mire ?
Azért előbb még előkaptam egy más gyártmányú (kevésbé jó nevű) körtét,
hátha azzal több szerencsénk lesz, bár a fogyasztása nagyobb.
És lőn ! A névtelen kis izzó nem cincog, a két TUNGSRAM meg igen.
Úgy látszik, nekünk a márkás dolgokkal nincs szerencsénk.
Annyi baj legyen – lényeg az, hogy mégse kell újabb lámpát vadásznom !
*
(2017)
Új kommentek