Tegnap reggel Csuvika tündér csivitelésére ébredtem,
aminél kedvesebb és szívmelengetőbb riadót el se tudok képzelni.
Azt hittem, majd ma is így lesz, de sajnos tévedtem :
szabályos háború hangjai vertek ki az ágyból.
Galambok randalíroztak a nagyszoba erkélyének a tetején,
talán három méterre tőlem, mert közel van az ablakhoz a rekamié.
Hogy nagy a baj, azt fölfogtam félig kómában is, még alig fölébredve.
*
Néztem mindjárt a saját madárkáimat : ébren voltak már szegénykéim,
de halálra rémültek a galambháború hangjaitól.
Hullámlemez (vagy mi) az erkély teteje, ha azon dobognak a tubik,
az körülbelül olyan, mint a géppuska-ropogás.
(Nem mintha tudnám, milyen a géppuska-ropogás... lehet, hogy csöndesebb.)
Hamarjában nem tudtam eldönteni, hogy mitévő legyek.
Eleve nem szívesen kontárkodom bele a galambkák magánéletébe,
plusz nem lehetett kizárni azt a lehetőséget sem,
hogy a fölöttem lévő kis virágerkélyen fészkelő tubicsalád csinálja a zajt,
ugyanis ők az én erkélyem tetején szokták repülni tanítani a fiacskáikat.
Mostanában ugyan nem hallottam, hogy fölöttem is fészkelnének valakik,
de biztos azért nem lehetek benne, hisz nemigen figyelem.
Mindenesetre nem rohantam azonnal a kisszobába, hogy körülnézzek,
mert úgy voltam vele, hogy ha mégse háború van a fejem fölött,
csak a szomszéd tubik tanítják repülni a gyerekeiket,
akkor esetleg megijesztem őket, és bajt csinálok a váratlan felbukkanásommal.
Elszívtam egy cigit, aztán mégiscsak mentem körülnézni,
hisz egyébként is szellőztetek a kisszobában minden reggel,
ezt már megszokhatták a galambkáim, akik addigra el is csöndesedtek.
Az ijesztő ébresztő nélkül is félve néztem volna ki ma a galambos erkélyre :
kiszámoltam már rég, hogy ma reggelre kéne megszületniük a Kisgonciknak.
Volt egy nagyon kedves kolléganőm, akit Annának hívnak :
azt reméltem, hogy a névnapjára küldhetem neki a tubicsecsemők képeit.
Az utóbbi napokban ugyan ez már egyre kevésbé tűnt valószínűnek,
de azért még nem adtam fel a reményt, bíztam valami csodában.
De csoda nem lett – és ezen már egyáltalán nem is csodálkoztam.
*
Az erkélyen két galamb várt : az egyik talán Gonciapu, a másik egy idegen hím.
Gonciapu (vagy akit annak véltem) görnyedten és romosan tekintgetett a fészkére,
jó messziről, az ellenoldali rácsról.
Az idegen hím meg fönt trónolt a cinkék etetőjének tetején,
és láthatóan meg volt győződve róla, hogy övé a világ, de legalábbis az erkély.
A fészekben nem ült senki, az egyik tojáska pedig félre volt dobva,
ha jól láttam, már feltörve és üresen.
(Még nem szedtem ki a gépből a képeket, mert nem olyan sürgős látnom az igazat.)
*
Ez lett tehát a nagy igyekezetből, hogy mégiscsak fészkelhessen a Gonci-család...
Hogy másik párocska űzte el őket, és azok törték fel a szép kis tojást,
vagy a szarka járt erre (de az ő hangját nem hallottam),
és megette a picikét, mindjárt élete első percében, azt nem tudom.
Csak azt tudom, hogy el vagyunk átkozva, minden, de minden rosszul sül el,
és hiába próbáltam segíteni ezen a két szerencsétlen madáron, ez se sikerült.
Később (ha már így alakult) készültem letakarítani kicsit az erkélyt,
amit ugye nem tehettem meg, amíg a Gonci-szülők ültek a tojásokon.
Akkorra terveztem, mikor a kicsik már olyan négy-öt naposak lesznek
(akkor már nem árt nekik, ha pár percre elüldözöm róluk az ügyeletes szülőt),
de ha már így alakult, legyünk túl rajta, úgyse lesz a fészekben már kisgalamb.
Aztán ebben is tévedtem – legalábbis abban, hogy takarítani fogok.
Hiába szántam rá magam a tüsténkedésre,
mire újra kinéztem a galambos erkélyre,
mire újra kinéztem a galambos erkélyre,
a fészekben nem láttam a tojásokat, se az épet, se a töröttet.
Szaladtam vissza a fényképezőgépért, mert az a szemem -
és bizony úgy lett, ahogy gondoltam : a fészekben valaki ült.
Hogy nem Goncianyu, az biztos – de Gonciapu esetleg lehetett.
Vagy egy hozzá hasonló tojó –
mert az idegen hím továbbra is fönt trónolt az etetőn.
Morgott is rám fenyegetően (amit Gonciapu sose csinált),
hogy mégis mit keresek az erkélyen, hogy merészelem zavarni a nyugalmukat.
Eszemben se volt : azonnal ott hagytam őket, és elhalasztottam a takarítást.
*
Szerintem két eset van : vagy elüldözték a Gonci-szülőket,
eltüntették a tojásaikat, és egy idegen tojót láttam a fészekben,
aki színre és formára nagyon hasonlít Gonci-apuhoz -
vagy kiegyeztek valahogy egymással,
és az idegen hímhez tartozó tojó bent fészkel a nagy láda mögött.
Bár nem jellemző, de volt már ilyen csoda,
hogy egyszerre két párocska fészkelt az erkélyen.
Most minderre mit mondjak ?
Nagy marha voltam, hogy megsajnáltam szegény Gonci-szülőket...
Bár azért a lelkem mélyén persze nem bánom,
mert ha nem tettem volna, akkor most az lenne a baj, és amiatt nyavalyognék.
Rég beletörődtem, hogy bárhogyan döntök, az úgy pont rossz lesz -
hát akkor legalább a lelkiismeretem legyen tiszta, amennyire lehetséges.
*
(2016)
Új kommentek