(Ez már a második rész :
a mese elejét keressétek az előző bejegyzésben !)
*
A duplapottyos szerda után csütörtökön nem pottyant le Csuvika
(egyébként hétfőn és kedden sem),
és a borzasztóra sikeredett pénteket is kipihente szombaton, akkor se potyogott.
Vasárnap viszont annál inkább : nem úsztuk meg a szülinapot zuhanások nélkül.
Kétszer is leesett szegénykém, nem adtak neki balesetmentes szülinapot az istenek.
*
*
Az első pottyanását (még délelőtt) alighanem a tojásos rúd okozta,
ami ugyebár minden ünnepünk elengedhetetlen tartozéka.
Nem akartam levenni a helyéről a múlt héten fölszerelt, kerek lifegőt :
úgy láttam szombaton, hogy végre barátkozik vele,
hát ne vegyem el tőle rögtön, amit éppen fölfedezett.
(Persze dokument nincs : fényképezni nem engedte magát az új játéka mellett.)
A tojásos rudat így máshova akasztottam, a bal hátsó sarokbot elé,
és föl voltam rá készülve, hogy ott viszont majd rá se néz.
Hát nem ám...!
Még szinte ki se húztam a kezem a kalitkából,
a boldog tulajdonos máris letámadta az ajándékát -
csak sajnos nem egészen úgy, ahogy én elképzeltem.
Úgy gondoltam, majd fölugrik szépen a sarokbotra, és onnan fog falatozni -
ahogy korábban is tette nem egyszer, hisz előfordult máskor is,
hogy egyszerre kaptak tojásos rudat meg új lifegőt a madárkák,
és akkor mindig a tojásos rúd szorult ki az igazán kényelmes helyéről.
Sose volt ebből probléma,
a kalitka bal felén is az ottani sarokbotról csipkedték a rudacskájukat.
*
*
Most azonban Csuvika mást talált ki : nem ugrott át a sarokbotra,
hanem az egyik "fő" ülőbotról próbálta elérni az imádott csemegét.
Sikerült is neki : magához húzta a rudacskát, és boldogan falatozta.
Engem meg a frász tört, mert rögtön láttam, hogy ebből baj lesz,
hisz a távolság a tojásos rúd és az ülőbot között túl nagy :
ki van zárva, hogy megússzuk a nassolásnak ezt a módját baleset nélkül.
Fényképezni persze most se hagyta magát az ünnepelt
(pedig olyan édes volt, ahogy cincálta a magához húzott csemegét) :
egyetlen képet tudtam lopni róla, az is ócska lett (nem kapcsolt be a vaku),
és Csuvika nem is eszik rajta, mert észrevette, hogy miben mesterkedem.
Az mindenesetre jól látható így is, hogy a távolság veszélyesen nagy -
ugyanis Csuvika onnan csipegette a rudacskáját, ahol a képen ül.
Esküdni nem mernék rá, de igen valószínű,
hogy a délelőtti lepottyanását így sikerült kiharcolnia magának :
nyilván lezuhant, amikor el akarta valahogy érni a rudat.
Mindenesetre azon a fertályon pottyant -
abból gondolom, hogy a tojásos rúd lehetett a bűnös.
Meg persze én, hogy nem vettem le azonnal....
De hát reméltem, hogy majd csak rájön a megoldásra,
és eszébe jut, hogy régebben a sarokboton ülve nassolt,
ha épp a bal hátsó sarokba került a rudacskája.
*
*
A második szülinapi pottyanás vacsoraosztáskor történt, késő délután -
és annak legalább pontosan tudom az okát.
A bűnös persze megint én voltam, de megint úgy, hogy nem tehettem róla.
Egyikünk se szokta még meg a nyitott erkélyajtót (amit amúgy nagyon élvezünk) :
Csuvika rémüldözik a repülőgépek hangjától,
engem meg bosszantanak a szomszédok zajai, amiket télen kevésbé hallok.
Na - hát az éles hangokból lett a baj, meg a szegény galambkákból.
Éppen Csuvikát etettem a kezemből,
amikor egy galamb rossz helyen ugrott rá az erkély tetejére,
és az ősöreg, ócska, töredezett hullámlemez akkorát szólt, mint egy géppuska.
Nem voltam felkészülve erre az élményre (ilyesmire nem is lehet felkészülni) :
szánom-bánom, de bizony ezúttal én rémültem halálra,
és megugrott a kezem, benne a tálkával és szegény Csuvikával.
Hát persze, hogy lepottyant szegénykém -
pedig ő a csattanástól nem is ijedt meg annyira, mint én.
Átkoztam magam, de már hiába :
a második szülinapi pottyanását bizony kifejezetten tőlem kapta Csuvika.
Ezen már nem lehet segíteni, de a többit igyekszem kivédeni :
ma már becsuktam az erkélyajtót vacsoraosztás előtt
(addig a konyhából szellőztetünk), és ez így lesz egész nyáron.
Még így is marad esélyünk hasonló balesetekre,
hisz minden apró etetéshez nyilván nem fogunk bezárkózni -
de legalább a hosszan tartó,
nagy közös evések idejére szeretném biztonságban tudni magunkat.
Bár persze reménytelen, mert a galambok ugyan kiszámíthatók
(hogy a késő esti vacsoránk idejére már elülnek), de a szomszédok nem :
ki tudja, mi hozza még ránk a frászt, amíg tárva-nyitva áll majd az ablak.
*
*
De azért nem csak rémüldözésből és potyogásból állt a születésnap :
most több szerencsénk volt az almás tojással, mint húsvétkor.
Nem pukkadt ki egyik tojás sem
(mindig kettőt főzök, hátha az egyik kipukkad),
és az alma is sokkal gusztábban nézett ki, mint a legutóbbi :
nem barnult meg egyáltalán, még két-három óra múlva sem.
A közeli, de ritkán használt kis közértben vettem az almát meg a tojást is :
úgy látszik, azért ez megbízhatóbb cég, mint a fényességes, imádott áruházam.
*
*
Csuvika nem mindig díjazza egyformán az almás tojást,
de most hatalmasan örült neki :
két menetben annyit evett, hogy harmadszor már nem is mertem kínálni.
Csodálatosképpen még képek is készültek a Nagy Élvezkedésről :
úgy el volt foglalva kedvenc nasijával az én kis éhezőm,
hogy talán azt se vette volna észre, ha rádől a ház.
Eszébe se jutott a vaku ellen tiltakozni - szerintem föl se tűnt neki.
*
*
Ennyi öröme tehát biztos volt a szülinapjában : az ünnepi vacsora.
Meg a tojásos rúd, aminek szintén nagyon örült, míg baj nem lett belőle.
Később viszont már nem - és ezt borzasztóan sajnálom.
Hogy biztos ne legyen több lepottyanás a rudacska miatt,
átszereltem a sarokbot mögé,
ahol végképp nem lehet másképp megközelíteni, csakis a sarokboton ülve.
Szegény kicsikém meg valószínűleg úgy értelmezte ezt az újabb akciót,
hogy valamiért elvettem tőle az ajándékát, mégse szabad belőle csipegetnie.
Legalábbis nem láttam eddig még, hogy próbálta volna valahogy becserkészni.
Szegény kicsi kincsem....
Elég jól megértjük egymást, de néha bizony szomorú, hogy nincs közös nyelvünk.
*
*
Volt aztán ennek a szülinapnak még egy nem várt, hatalmas öröme :
Dági barátnőnk éppen kirándulni ment a hétvégén,
tőlünk vagy kétszáz kilométerre tanyázott -
és mégis eszébe jutott Csuvika ünnepe,
küldött neki SMS-t a szülinapjára.
Nem tudom, Csuvika hogy van vele - engem régen ért ennél nagyobb öröm.
*
*
*
*
19.06.10.
Új kommentek